HÍREK
A Rovatból

„Hiteltelen figura” – Gulyás Gergely morálisan elfogadhatatlannak tartja Magyar Péter politikai irányváltását

A miniszter szerint már 2018-ban megszakadt köztük a baráti kapcsolat, és pálfordulásnak tartja azt, amit Magyar csinált. Gulyás azt mondta: fel sem merült, hogy nem Orbán Viktor lesz a listavezető 2026-ban.


Gulyás Gergely a köztévé 48 perc című műsorában beszélt az aktuális politikai helyzetről és az ellenzékről. Úgy fogalmazott, hogy „nehezebb időszakban vagyunk”, de a kormánypártoknak most is mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy hasonló bizalmat kapjanak, mint legutóbb. Szerinte az ellenzék tábora érdemben nem nőtt a korábbi választáshoz képest, szemlézte a beszélgetést a Telex.

Gulyás a Tisza Pártot is szóba hozta. A miniszter szerint nem áll jobban, mint a baloldali ellenzéki pártok négy éve, sőt, inkább rosszabbul. Úgy látja,

jelenleg nem látszik olyan kihívó, „ami valós kormányképességet jelenít meg”.

Azt mondta, nehéz megmondani, hogy ki a komoly kihívó és ki nem, mert tíz hónap ilyen szempontból is sok idő a politikában.

Gulyás a műsorban elmondta, hogy

„fel sem merült, hogy nem Orbán Viktor lesz a listavezető 2026-ban”.

Emellett arról is beszélt, hogy egyetért Navracsics Tiborral: nem Magyar Péter a Fidesz számára a probléma, hanem az a hangulat, amelyet képvisel.

Személyes kapcsolatukra is kitért. Gulyás közölte:

„Magyar Péter már 2018-ban írásba foglalta nekem, hogy minden jellegű baráti viszonynak köztünk vége van”.

A Tisza elnökének irányváltását morálisan elfogadhatatlannak tartja, és úgy fogalmazott: „Én tudom a legjobban, hogy ő egy hiteltelen figura”. Felidézte, hogy Magyar korábban felvette a volt feleségével, Varga Judittal folytatott beszélgetését is.

A miniszter a közbeszéd állapotáról is beszélt. Úgy véli, az folyamatosan romlik, amit részben az online kommunikáció okoz. Szerinte Magyarország ezen a téren élen jár, de a „gyűlöletcunami” Magyar Péterhez köthető. Hozzátette, a kormánypártoknak is van felelősségük ebben, ugyanakkor úgy látja, hogy mélyebb tartalom ma a polgári oldalon érhető el.

A plakátkampányokról elmondta: más szintet képviselnek, mint például a miniszterelnök évértékelője vagy a házelnök interjúi. Ezek szerinte mélyebb tartalommal bírnak. Azt mondta: „A modern politika alapszabályaihoz alkalmazkodni kell, de nem szabad, hogy az a tartalmat zárójelbe tegye”.

A Lázár János által tartott fórumokról Gulyás elmondta, teljes adást még nem látott, de fontosnak tartja, hogy van egy miniszter, aki több száz ember elé kiáll. Úgy fogalmazott: „trombitálhatnak mellette, még méltatlannak tűnő jelenetek is lejátszódhatnak”, ez szerinte azt mutatja, hogy a magyar kormány mélyen elkötelezett a demokrácia közvetlen formái iránt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Elindult az izraeli támadás második hulláma, több helyszínt is célba vettek
A híradások szerint rakéták csapódtak be a natanzi atomlétesítménynél, valamint robbanások voltak Tebriz és Siráz külvárosi részein is.


Az iráni állami média arról számolt be, hogy

Izrael újabb támadást hajtott végre, amelyben több helyszínt is célba vettek. Az iráni állami televízió és az állami média közölte, hogy a natanzi nukleáris létesítményt rakétatámadás érte, valamint Tebriz és Siráz külvárosi részein is robbanások történtek

- írja a CNN.

Az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője az első légicsapások után azt mondta, hogy a natanzi létesítményben csak felszíni károk keletkeztek. Behrouz Kamalvand közölte, hogy még nem tudják pontosan, milyen mértékűek a károk, de az eddigi adatok szerint elsősorban a felszínt érintették. Hangsúlyozta, hogy a létesítményben nem történt személyi sérülés.

Közben egy izraeli katonai szóvivő ezzel ellentétes információkat közölt: szerinte az izraeli csapások jelentős károkat okoztak a natanzi atomlétesítményben - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump az izraeli légitámadásról: A következő támadások még brutálisabbak lesznek
Az amerikai elnök szerint Irán korábban elutasította az egyeztetéseket, miközben az Egyesült Államok és Izrael komoly katonai eszközökkel rendelkezik.


Donald Trump is megszólalt az izraeli támadássorozattal kapcsolatban. Az amerikai elnök saját közösségi oldalán, a Truth Socialön osztotta meg gondolatait az eseményekről.

A bejegyzésében azt írta,

korábban több lehetőséget is adott Iránnak arra, hogy megállapodjanak az atomprogram leállításáról, de az iráni fél nem volt hajlandó erre.

Trump hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok gyártja a világ legmodernebb és leghalálosabb katonai eszközeit, és szerinte Izrael ebből már most is sokkal rendelkezik, de a jövőben még többre számíthat.

Azt írta,

voltak iráni keményvonalasok, akik bátran nyilatkoztak, de nem tudták, mire számíthatnak. „Ők most mind HALOTTAK,

és a helyzet csak rosszabb lesz!” – fogalmazott.

Trump szerint eddig is sok halál és pusztítás történt, de még most sem késő véget vetni a vérontásnak. Egyúttal figyelmeztetett: „a következő támadások még brutálisabbak lesznek”.

Bejegyzése végén Iránnak üzent: „Iránnak alkut kell kötnie, mielőtt semmi sem marad abból, amit Iráni Birodalomnak hívtak. Nincs több halál, nincs több pusztítás, csak tegyék meg, mielőtt túl késő lenne. Isten áldjon mindenkit!”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Ez egy korrupt banda” – így látja a kormányt az a férfi, aki felszólalt Lázár János fórumán
A raktárosként dolgozó Tamás szerint a Fidesz szétlopta az országot, a kormány pedig semmibe veszi a dolgozó embereket. Magyar Péterrel is kőkeményen beszélgetett.


Tamás, a debreceni raktáros a múlt héten került a figyelem középpontjába, miután Lázár János berettyóújfalui fórumán nyíltan elmondta véleményét a kormány teljesítményéről. Most Magyar Péterrel beszélgetett a történtekről és saját tapasztalatairól.

A Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán osztotta meg a 40 perces videóinterjút, amelyben egy barna bőrkanapén ülve kérdezte Tamást arról, mi motiválta a felszólalásra. A férfi elmondta, hogy szeretett volna kérdéseket feltenni valakinek a kormányzati elitből, de válaszokat nem igazán kapott. Hozzátette, hogy Debrecenben dolgozik raktárosként, és bár nem keres rosszul, a magas albérletárak és a megélhetési költségek miatt nehézségekkel küzd.

Tamás a fórumon többek között ezt mondta:

„Itt volt 16 év, nem élünk jól. Én munkásember vagyok egy munkaalapú társadalomban, aki Debrecenben egy albérletet is alig tud megfizetni, mivel úgy felmentek az árak. Az nagyon jó, hogy épülnek ott a gyárak, de mellette mi van a megélhetéssel? A bérek nem mennek felfele, de mellette mennek felfele az albérletárak. Szárnyal az infláció, az repülőrajtot vett az év elején, csak nem úgy, mint a gazdaságunk sajnos. Ezzel mit akarnak kezdeni?

Itt volt 15 évük, bármit megtehettek volna. Végtelen mennyiségű EU-s pénz jött be, szét lett lopva minden.”

A beszélgetés során Tamás arról is beszélt, hogy egy politikusnak kötelessége lenne válaszolni a választópolgárok kérdéseire. Úgy fogalmazott:

„A politikusnak az lenne a dolga, hogy ha tart egy ilyen fórumot, akkor tisztességesen válaszol a kérdésekre, amiket feltesz egy munkás, adófizető állampolgár, akinek az adójából élnek. Lázár János még erre sem képes, de a kormánynak egyik tagja sem.”

A kormány tagjairól azt mondta:

„Ezek nem politikusok, ez egy korrupt banda, akik a magyarokon lógnak, szívják a vérünket, mint a piócák.”

Magyar Péter a videó mellé azt írta, hogy inspiráló volt számára a beszélgetés, amelyben tisztességről, a kétkezi munka becsületéről és Magyarország jövőjéről is szó esett.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Levente: a Közel-Kelet lángba borulásával fenyeget az Egyesült Államok által támogatott Izrael és a 90 milliós Irán összecsapása
A külügyi tárca helyettes vezetője szerint: „Ha ebből nyílt és elhúzódó háború lesz, az nemcsak iszonyatos emberáldozatot eredményezhet, hanem az eleve vergődő világgazdaságra is bénító hatással lehet”.


Magyar Levente Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese közösségi oldalán számolt be arról, hogy újabb háború tört ki, ezúttal Izrael és Irán között. A politikus azt írta: „Itt az újabb háború. Amitől tegnap még csak tartottunk, ma már valóság. Múlt éjjel kitört az izraeli–iráni háború.” A külügyi tárca helyettes vezetője ezzel elsőként reagált a magyar kormány részéről a kialakult helyzetre.

A szembenállás már közel ötven éve tart a két ország között, most viszont nyílt katonai összecsapásba torkollott. Izrael évtizedek óta hangoztatja, hogy nem engedi Iránnak, hogy atomfegyverhez jusson. Netanjahu miniszterelnök is többször kijelentette ezt. „Izrael és személyesen Netanjahu miniszterelnök évtizedek óta hangoztatja, hogy nem fogja engedni, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert” – írta Magyar.

A közelmúltban amerikai–iráni tárgyalások indultak annak érdekében, hogy békés megoldás szülessen. Ezek a tárgyalások akkor akadtak meg: „Amikor Irán nyilvánvalóvá tette, nem hajlandó felhagyni – állításuk szerint – békés célú nukleáris programjával” – fogalmazott Magyar.

A miniszterhelyettes szerint „az urándúsítási folyamat előrehaladottsága ellenére a Trump-kormányzat elhozta azt a reményt, hogy sikerül békés megoldást találni az éleződő konfliktusra”.

Ezután Izrael támadást indított. Az első hullám során megsemmisítették az iráni légvédelem jelentős részét, csapást mértek a nukleáris létesítményekre, és likvidálták az iráni fegyveres erők felsővezetését. Magyar Levente úgy fogalmazott: „Leszámoljon a rá leselkedő legnagyobb egzisztenciális fenyegetésnek tekintett forradalmi síita iráni rezsimmel.”

A támadás után Irán válaszlépése várható, amit újabb izraeli támadások követhetnek. A miniszterhelyettes úgy látja,

az Egyesült Államok által támogatott Izrael és a 90 milliós Irán összecsapása a Közel-Kelet lángba borításával fenyeget. Ha ebből nyílt és elhúzódó háború lesz, az nemcsak iszonyatos emberáldozatot eredményezhet, hanem az eleve vergődő világgazdaságra is bénító hatással lehet”.

„Az olajárak már most megfigyelhető meredek emelkedése újabb inflációs spirált generálhat – hogy az egyéb, közvetett gazdasági hatásokról ne is beszéljünk –, amit mi is meg fogunk érezni.” – tette hozzá.

Szerint még távolinak tűnik, "de tekintve a felek erejét és a téteket, ez az újabb háború megrengetheti nemcsak közel- és közép-keleti, hanem a világrendet is".

A magyar kormány részéről Magyar Levente szólalt meg elsőként az ügyről. Szijjártó Péter külügyminiszter később közölte, hogy a kabinet életbe léptette a szükséges biztonsági protokollt, és arra kérik a bajba jutott vagy segítségre szoruló magyar állampolgárokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a külüggyel.


Link másolása
KÖVESS MINKET: