„A világ egy hatalmas becsületkasszává vált.” „Mind ismeretlen elkövetők vagyunk.” „A Földön egyre több a szabadúszó, az óceánban egyre kevesebb.” „Az érzelmek kifejezése csomagolásmentesen jó, és az egyszerhasználatos érzelmek károsak”. - Ilyen és hasonló gondolatokat hallottunk abban az esküben, amelyet Kemény Zsófi író, slammer tett a jövőért aggódó fiatalok és kevésbé fiatalok nevében a TEDx Danubia Countdown napján a Vígszínházban.

Nemcsak ebből, hanem a fenntarthatóságot szolgáló kreatív projekteket bemutató Future Design győzteseinek szavaiból is kiderült, hogy a tizenévesek nincsenek túl nagy véleménnyel az előttük járó generációkról, gyűjtőfogalommal a „felnőttekről”.

„A legbosszantóbb a profit-maximális, a rengeteg felesleges termék, amelyeknek a megsemmisítése szintén súlyosan szennyezi a környezetet.” „Mindenki másra hárítja a felelősséget, a felnőttek csak sodródnak az árral”. „A felnőttek azért nem hajlandók életmódjukon változtatni, mert nem szeretnek kilépni megszokott komfortzónájukból.” - hallhattuk.

Az is kiderült, hogy a jelenlévők szeretnének már most bekerülni a döntőshozók közé kreatív ötleteikkel, még mielőtt ők maguk is felnőtté válnak. Több mint 50 évvel ezelőtt már volt egy sokat emlegetett jelszó: „Mindenki gyanús 30 év felett” – hangoztatták világszerte a 68-asok, és sajnos nem egy esetben láttuk, hogy a „forradalmi hősök”, mire döntéshozók lettek, szépen betagozódtak a korábban kiátkozott társadalomba és intézmény-rendszerbe. Tehát ők látják ezt a veszélyt, és szeretnék elkerülni, saját jövőjük és az őket követők érdekében.

Mint a program címe, a Countdown is jelzi, a klímaváltozás elindított egy visszaszámlálást, amit talán még meg lehet állítani, de csak akkor, ha gyökeresen megváltozik a természethez való viszonyunk, fogyasztási szokásaink, és túllépünk az embereket, országokat, rendszereket elválasztó mesterséges, és többnyire felesleges, káros korlátoktól. Mint Honti Pál kurátor, a nap egyik műsorvezetője hangsúlyozta: a Föld 4,5 millárd éve alatt sok mindent kibírt már, de egyáltalán nem biztos, hogy ez az emberiségre is igaz.

Goya: Kronosz felfalja saját gyermekeit című elborzasztó festményét ajánlotta figyelmünkbe dr.Kirsten Dunlop, az EIT Climate tudás és innovációs közösség vezérigazgatója, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a világ éppen a covid-járvánnyal bizonyította be, hogy ha szükséges, a tudomány és az ipar igen rövid idő alatt képes összefogni.

Hivekovics Ákos arról beszélt, hogy jelenleg a Földön lakható terület 91%-át használják mezőgazdasági célokra. Hogy megóvjuk a természetes környezetet, ne onnan vegyünk el újabb területeket, ne csak horizontálisan, hanem vertikálisan is gondolkodjunk. Ennek szellemében Ákos olyan toronyházak terveit mutatta be, amelyeknek a szintjein megfelelő körülmények között folyhatna növénytermesztés, de akár állattenyésztés is.

Ma azonban már ő is tudja, hogy a közlekedés 17%-át teszi ki a globális CO2 kibocsátásnak, ennek nagy részét az autók produkálják. Ha viszont elektromos autóra váltunk, akkor a belső égésű motoros autóhoz képest a CO2 kibocsátás 1/3-ára csökken. Ehhez azonban le kell mondanunk az eddigi autózással kapcsolatos tudásunkról és élményeinkről. Bemutatott egy elektromossá átalakított 1976-os gyártású, szinte hangtalanná tett autót, amit véletlenül (?) Gretának hívnak, mintegy illusztrálva, hogy tovább vihetünk valamit a múltból annak káros hatása nélkül, de meg kell szabadulnunk felesleges rajongásainktól, és közben élvezhetjük azt a folyamatot, amivel a világot elviselhetőbbé alakítjuk.

Táplálkozásunk átalakításával, az élelmiszer-pazarlás megfékezésével, a fogyasztók és a fogyasztott élelmiszerek eredete között egyre szélesedő szakadék megszüntetésével nemcsak egészségesebben élhetünk, hanem a környezetünket is óvhatjuk – hangsúlyozta Dalmadi Júlia élelmiszer-futurista, aki szerint általában az ár és méret alapján döntünk, holott a tápértéke sokkal fontosabb információ lenne.

Riasztó adat, hogy minden magyar állampolgár évente 68 kg élelmiszert dob a szemétbe, miközben a világnak egyelőre nincsen válasza a szegény országokat sújtó éhínségre, és az előrejelzések szerint 2050-re 1,9 milliárd ember szenved majd vízhiányban.

És erről eszembe jutott, hogy gyerekkoromban nagyanyámnak köszönhetően még a magyar szőlőfajták érési idejét is tudtam a Csabagyöngyétől az Izabelláig, a Kecskecsöcsűtől az Otellóig. Mindegyiknek megvolt a maga illata, zamata, ma pedig bármikor ehetek – helyettük is – nagyra fújt, mag nélküli import szőlőt. És épp a napokban volt szerencsénk enni abból az isteni paradicsomból, ami a Veszprém megyei lankákon, szabad földben termett. Alighanem egy ideig messzire elkerüljük a bolti fóliásat...

A természet kizsákmányolásának veszélyeire figyelmeztetett az XPLN videóverseny győztese, Kiss Dávid: A klímaváltozás és a madarak című, alig 3 perces alkotása. Arról pedig, hogy mit tehetünk mi a természetért, egy rövid videóban a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei Parasznya lakói számolhattak be: élőhelyrekonstrukciót hajtottak végre több mint 7000 őshonos enyves éger, valamint kőrisek és rezgőnyárfák telepítésével. Ez az erdő 2050-ig 210 tonna CO2-t fog megkötni az élő biomasszában, de az avar és a talaj is CO2-raktárként szolgál majd, miközben az erdő elősegíti az állati és növényi biosokféleség újjászületését is.

A kultúra oldaláról közelítette meg a jövőt Juhász Anna irodalmár és Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke. Juhász Ferenc költő lánya arról beszélt, hogy a magyar irodalomban fontos helye van a tájleírásnak. Bemutatják, milyen a természeti környezetünk. De vajon ma azt látjuk-e még a természetben, amit íróink, költőink 50-100-150 évvel ezelőtt?

„A természet mi magunk vagyunk, amiből származunk” – mondta Anna, idézve édesapja, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Fekete István sorait.

Puskás Kata Szidónia szintén családi örökségéről mesélt: nagyapjáról, Bodor Tibor színművészről, aki több mint 60 könyvet olvasott fel vakoknak és gyengénlátóknak, ezek képezték hangoskönyv-kiadásaik alapjait. Ennek kapcsán világította meg a példaképpé válás mikéntjét: „Beszélj úgy, hogy akarják meghallgatni; hallgass úgy, hogy beszéljenek hozzád; úgy adj, hogy azt csak az adás öröméért tedd.” Igazából nagyon egyszerű, mégis mély értelmű útmutató egy olyan világban, amely folyamatos értékválsággal küzd és felszínes „influenszerek” veszik át az egyetemes és hétköznapi hősök szerepét.

A közösségi klímavédelmi tevékenység sajátos lehetőségét vázolta fel James Atkins brit vállalkozó, aki számos vállalkozást indított be a klímaváltozás ellen és a biodiverzitás megőrzésére. Ötlete a Planet Super League azon a „törzsi szellemen” alapul, amely összetartja a legendás futballcsapatok szurkolótáborait (az ő szíve a Manchester Unitedért dobog). Úgy véli, hogy azt az energiát, ami egy-egy szurkolótáborban van, remekül fel lehetne használni természetmentő akciókban, és ugyanúgy vetélkednének egymással, mint kedvenceik a bajnokságokban és a kupákban. És ez kimeríthetetlen tartalék lehetne, hiszen a világon mintegy 3,5 milliárd focirajongó él – mondta Atkins.

Végezetül térjünk vissza a fent említett esküre, amely mintegy kijelöli helyünket és dolgunkat a világban. Aki hallja, adja tovább.

„Mi vagyunk az a generáció, aki már nem mondhatja majd, hogy nem tudtam, nem láttam a jeleket. A jelek jól láthatóak, a számok egybehangzóak. Tetteinkkel sokra, messzire jutottunk. Olyannyira, hogy nem is olyan régen saját földtörténeti kort neveztek el rólunk. Antropocén, vagyis az emberek kora, mert valóban mi dominálunk, határozzuk meg, mi lesz. Bolygóméretű rendszereket vagyunk képesek befolyásolni, de a nagy lehetőséghez nagy felelősség is társul a közös a jövőnket illetőleg. Mindannyian szomszédok vagyunk. Itt az ideje, hogy úgy is viselkedjünk.” - mondta Honti Pál.

– hangzott a hitvallás vége Kemény Zsófitól. Egy ilyen híres "alázuhanó", Peter Gabriel mesélte nekem több mint 30 évvel ezelőtt, hogy soha nem félt attól, hogy leejtik, bízott az emberek közös energiájában. Bizzunk hát mi is. Önmagunkban és egymásban.