KÉK HÍREK
A Rovatból

Ferenc pápa szerint van korrupció a Vatikánban is

A pápát bíráló plakátok jelentek meg a napokban Róma utcáin. Ferenc pápa egy interjúban elmondta, nem veszítette el a nyugalmát.
Címkép: Wikipedia - szmo.hu
2017. február 09.



Ferenc pápa február 9-én a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott interjújában jelentette ki:

"
Igen, van korrupció a Vatikánban.

Ferenc pápát azért kereste meg a lap, mert a napokban ellepték Róma utcáit az őt becsmérlő, ismeretlen szerzőjű plakátok. A pápaellenes plakátok szövege szerint az egyházfő papokat állított félre, kongregációkat helyezett felügyelet alá, és lefejezte a Szuverén Máltai Lovagrendet. Ferenc pápa utóbbi élére még február elején nevezett ki pápai delegátust, amíg a rend lemondott nagymesterének utódját megválasztják.

A pápa elmondta, nem veszítette el a nyugalmát, sőt, úgy érzi, Buenos Aires érsekeként több feszültség és szorongás volt benne, mint pápává választása óta.

"
Nem szedek nyugtatót, az olaszok jó tanácsát követem, vagyis hogy a békés élethez egészséges nemtörődömség kell

– idézi a 24.hu az interjút.

Különleges módszer talált magának, ha mégis valami problémája lenne: leírja egy papírra, mi a gond, és a szobájában lévő Szent József-szobor alá helyezi a fecnit.

Ez egy alvó Szent József-szobor, Ferenc pápa szerint már annyi papír gyűlt alá, mintha matracon feküdne a szent:

ferencpapa

Fotó: Youtube

Ugyanebben az interjúban kitért arra is, szerinte a szexuális visszaélések elkövetése betegség.

Azt mondta, "ez betegség, és ha nem úgy kezeljük, mint egy betegséget, akkor nem lehet jól megoldani a problémát". Hozzátette, ha egyházi személy követi el, akkor éppen az teszi tönkre Jézus tetteit, akinek Jézust kellene hirdetnie.

A pápa szerint az egyház szerkezetébe is behatol a világi légkör, elmondása szerint mégcsak bíborosnak sem kell lenni, ahhoz, hogy fejedelemnek érezzük magunkat. Elég papnak lenni.

"
Ez a legrosszabb, ami az egyház szervezetében létezik

- mondta.

Ferenc pápa szerint az Úr azt akarja, hogy az egyháziak szegények legyenek, és "amikor nem azok, az Úr küld egy pénzügyest, hogy csődbe vigye a rendet". Szerint eaz egyházának az a feladata, hogy egzisztenciális és társadalmi szegényeket segítse.

"A nemzetközi megállapodásoknál fontosabb azoknak az embereknek az élete" - idézi a 24.hu Ferenc pápa gondolatait a migrációhoz és a menekültekhez fűződő szegénység kapcsán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.


Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.

A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.

A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.

A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”

Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.

Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.

A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.

A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.

A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk