HÍREK
A Rovatból

„Felháborító, hogy valaki, aki a médiából él, ilyesmit megengedhet magának” – a politikusok is kiakadtak Bochkor Gábor beszólásán

A Retro rádió műsorvezetője csütörtök reggel olyan kijelentést tett, amelyre azonnal ráharapott az internet népe.


Bochkor Gábor csütörtök reggel a Retro rádióban egy hallgatói SMS-re reagálva olyan kijelentést tett, ami gyorsan országos felháborodást váltott ki. A műsorvezető azt mondta:

„önkormányzati dolgozónak az megy, aki sehova máshova nem volt jó”.

A mondat hatalmas hullámokat kavart, és nemcsak az érintettek körében. A blikk.hu szavazásán több ezren mondtak véleményt, és a többség szerint Bochkor bunkó volt. A politikusok sem maradtak csendben: elsőként Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere utasította vissza élesen a műsorvezető beszólását, kiállva az önkormányzati dolgozók mellett.

A kijelentés különösen érzékeny időszakban érkezett, amikor az önkormányzatok már amúgy is nehéz körülmények között próbálnak helytállni. A vita pedig valószínűleg nem áll meg itt.

„Szeretném egyértelművé tenni, 3000, önkormányzatunknál dolgozó kollégám nevében is: egy olcsó poén kedvéért belelépni sokak lelkébe és azt állítani, hogy ők a társadalom legkevésbé értékes tagjai, szimpla bunkóság és arrogancia – akkor is, ha ez egy kitalált és felépített műsorvezetői imidzs része”

– jelentette ki a városvezető, hozzátéve, hogy önkormányzati dolgozók az óvó nénik, a háziorvosok, a szociális munkatársak, vagy például a távhőt, és a létesítményeket működtető mérnökök és gépészek, a közterületeket tervező és gondozó emberek is, akik nélkül meglehetősen pocsék lenne az élet Fehérváron, vagy bármely településen.

A bántó szavak mellett Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely sem ment el szó nélkül, szerinte „kis hazánkban olyanok is lehetnek rádiós műsorvezetők, akik akkora bunkók, hogy máshova nem kellettek”.

Az önkormányzati dolgozókat sértő csütörtöki kijelentése után Bochkor Gábor nem hátrált meg. Hiába a felháborodott reakciók és az MSZP közleménye, amelyben Komjáthi Imre pártelnök „sértőnek és méltatlannak” nevezte a műsorvezető megjegyzését, Bochkor nem kért bocsánatot. Sőt, a Retro Rádió sem adott egyértelmű választ arra, hogy megkérik-e a műsorvezetőt, hogy válogassa meg a szavait.

Péntek hajnalban, a Bochkor című műsor elején a rádiós még egy lapáttal rá is tett a botrányra, amikor a politikusok reakciójára reagálva ismét odaszúrt egyet. Bár megkeresésünkre sem Bochkor, sem a Retro Rádió nem reagált, úgy tűnik, a műsorvezető továbbra sem érzi szükségét a bocsánatkérésnek.

A vita ezzel valószínűleg nem ér véget, sőt, úgy néz ki, hogy Bochkor saját magának csinál újabb adásalapot azzal, hogy tovább élezi a helyzetet. Az önkormányzati dolgozók pedig még mindig a sértő kijelentések árnyékában várhatják, hogy valaki kiálljon mellettük.

„Ami nekem feltűnt, hogy először is, ez egy klasszikus reakció, tehát olyan, mint a kezdő influenszereké, akik szeretik híres emberek nevével díszíteni magukat azért, hogy hátha egy kis figyelmet gerjesztenek. Ez egy alapreakció”

– mondta el Bochkor élő adásban.

„Ami érdekes, hogy valamelyik polgármester nagyon kulturáltan fogalmazta meg a kritikáját velem kapcsolatban, de van olyan polgármester is, aki minősíthetetlen szóhasználattal és indulattal. Ez mind őket minősíti, és nagyon tisztelem azt, aki tisztelettel írta ezt meg, és sose tiszteltem, aki sok nap rombolás mellett most időt szakított erre is" – tette hozzá.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke visszafogottabb hangnemet ütött meg a botránnyal kapcsolatban. Szerinte Bochkor Gábor alapvetően tehetséges műsorvezető, de épp az alázat az, ami most a leginkább hiányzik belőle.

„Nagyon szeretem a műsorát, éppen élőben hallgattam, amikor ezt a nagyképű, degradáló kijelentést tette. Sem a beolvasott panaszos SMS, sem az erre adott válasz nem volt rendben. Nagyon nagyra tartom a közigazgatásban és az önkormányzatokban dolgozó emberek munkáját, de nincsenek megbecsülve. Erre abszolút rávilágított ez a helyzet is. Nagyon sajnálom, hogy Bochkor ilyen lekicsinylően válaszolt, mert azt gondolom, hogy minél magasabban van az ember, annál nagyobb alázatra lenne szükség, pláne ebben a műfajban. Ő egy hangadó, akinek véleményformáló hatása van az emberekre, akárcsak egy politikusnak. Nagyon nem tetszett ez az egész”

– mondta Gémesi.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke maximálisan egyetért Gémesi György véleményével. A szakszervezeti vezető kollégái nevében is határozottan visszautasította Bochkor Gábor kijelentését, amely szerinte teljesen méltatlan az önkormányzati dolgozók munkájához.

„Azt gondolom, hogy amit mondott, az magát az embert tükrözi, mert kikről is van szó? Önkormányzati dolgozók alatt értjük a hivatali dolgozókat, tele diplomás emberekkel, az óvónőket, a bölcsődékben dolgozókat, az alapszolgáltatási központokban dolgozó szociális munkásokat, és a gyermekvédelemben dolgozókat is. Felháborító, hogy valaki, aki a médiából él, ilyesmit megengedhet magának. A kollégák nevében ezt visszautasítom, és minimum elvárom, hogy elnézést kérjen ezektől az emberektől!” – mondta el az elnökasszony.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarország nincs a listán: kiadták az amerikaiak a szankciós mentességeket, miközben a magyar kormány a szóbeli ígéretben bízik
Jövő pénteken lejár a határidő, de Magyarországnak még mindig nincs papírja a mentességről. Eközben Bulgária és Kazahsztán is konkrét, írásos engedélyt kapott Washingtontól.


Ketyeg az óra a magyar kormány számára: jövő pénteken, november 21-én lépnek életbe az orosz olajcégek elleni amerikai szankciók, de Magyarország továbbra sem szerepel azon az írásos listán, amelyet Washington pénteken tett közzé az ideiglenes mentességet kapó országokról és vállalatokról.

Az Egyesült Államok négy konkrét engedélyt adott ki, hogy megelőzze az ellátási zavarokat a Rosznyeft és a Lukoil elleni intézkedések bevezetésekor. Ezek mindegyike határozott időre szól: Bulgária a Lukoil burgaszi finomítójának működtetésére 2026. április 29-ig kapott haladékot, a Lukoil több mint 5000 külföldi benzinkútja pedig 2025. december 13-ig működhet zavartalanul. Kazahsztán az olajmezőinek és vezetékeinek üzemeltetésére kapott engedélyt, a Lukoil International európai központjának eladását pedig szintén előkészíthetik, bár a végső tranzakcióhoz újabb jóváhagyás kell.

A magyar kormány ezzel szemben egy határidő nélküli, szóbeli megállapodásra hivatkozik, amely a november 7-i washingtoni látogatáson született. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a mentesség addig érvényes, amíg Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök hivatalban van, a két vezető kézfogással szentesítette az egyezséget, annak írásba foglalása pedig csupán technikai kérdés.

Ezt az álláspontot árnyalja Marco Rubio amerikai külügyminiszter nyilatkozata, aki szerint a felmentés egy évre szól, és az olaj- és gázvezetékekre vonatkozóan ideiglenes jellegű. A kommunikációs zavarok miatt Gulyás Gergely miniszter bejelentette, Szijjártó Péter hivatalosan is felveszi a kapcsolatot amerikai kollégájával. Orbán Viktor miniszterelnök pedig jelezte, szerinte „a főnök”, azaz Trump szava dönt - írta a 24.hu.

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) október 22-én jelentette be a Lukoil és a Rosznyeft elleni szankciókat. Ezzel egy időben több átmeneti engedélyt is kiadott, amelyek egységesen 2025. november 21-én járnak le, ez adja a mostani határidő súlyát. A magyar kormány határozatlan idejű mentességről szóló kommunikációjával szemben több nemzetközi forrás is egyéves felmentésről írt, főként a vezetékes energiaszállítások esetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor eddig nem látott felvételeket osztott meg a győri gyűlésről
A zenés videóban megmutatják, mi minden történt a kulisszák mögött. Láthatjuk a miniszterelnök elhíresült rajzával díszített ruhadarabokat, Radics Gigit énekelni, és Curtist beköszönni.


Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.

„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”

– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.

A felvételeken láthatjuk például az elhíresült rajzaival díszített ruhadarabokat, az előkészületek közben vicceskedő stábtagokat és a miniszterelnök megérkezését a helyszínre. A videóban feltűnik Radics Gigi, Rákay Philip és Curtis is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor kiszúrta egy Orbán-interjú önellentmondását a „primitív” trójai falovazásról és Brüsszel bábjáról
A politikai elemző azonnal lecsapott a miniszterelnök szavaira. A német Axel Springernek adott interjúban hangzott el a két kijelentés. Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége.


Egy éles ellentmondásra hívta fel a figyelmet Török Gábor politikai elemző Orbán Viktor miniszterelnök szombat éjjel megjelent interjújával kapcsolatban. A kormányfő az Axel Springer német kiadóvállalat vezérigazgatójának, Mathias Döpfnernek a Youtube-csatornáján arról beszélt, hogy leegyszerűsítőnek és primitívnek tartja, ha valakinek a véleményét azzal próbálják hitelteleníteni, hogy egy külső hatalom trójai falovának nevezik.

„A trójai faló érvelés nagyon egyszerű gondolkodásra vall, primitív. Ha nincsenek komoly érveid a háborúról folytatott beszélgetésben, mondjuk ennek az embernek más a véleménye, mint az enyém, akkor azt mondom rá, hogy Putyin trójai falova. Ez nagyon primitív”

– jelentette ki a miniszterelnök.

Török Gábor egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében – amelyről a 24.hu is beszámolt – rámutatott, hogy

Orbán Viktor ugyanebben a beszélgetésben egy nagyon hasonló érvelést használt politikai ellenfelével, Magyar Péterrel szemben. A miniszterelnök szerint: „Magyart Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn, Brüsszel érdekelt a magyar kormányváltásban, és Magyar Brüsszel bábminiszterelnöke lenne.”

Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége. Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy Magyarország történelmi okokból, Trianon és az első világháború következményei miatt sérülékeny. „Mint tudja, Magyarország szegény ország” – mondta, hozzátéve, hogy az országnak mindig szüksége van valamilyen biztonsági hálóra. Arra a felvetésre, hogy ezt a védelmet miért nem az Európai Unió nyújtja, úgy reagált, hogy Brüsszel zsarolja Magyarországot, ezért a védőpajzsra éppen „az EU miatt és Brüsszel ellen” van szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nagy rekordot dönt a magyar reptér a kínai csomagokkal, de Brüsszel egyetlen tollvonással véget vethet a bulinak
Évente több százmillió csomag érkezik hazánkba, amivel logisztikai központtá váltunk. De a brüsszeli döntés miatt a jövőben a vásárlók fizethetik a cechet.


Az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszterei csütörtökön megállapodtak, hogy eltörlik a 150 euró alatti küldemények vámmentességét, ezzel véget vetve a filléres kínai termékek korszakának. Bár a teljes reform csak 2028-ban lépne életbe, a tanács már jövőre bevezetne egy átmeneti rendszert, ami alapjaiban írhatja át az európai online vásárlási piacot.

Erről éppen akkor döntöttek, amikor Magyarország a jellemzően Kínából érkező e-kereskedelmi küldemények egyik legfontosabb regionális elosztóközpontjává vált.

A Telex által közölt adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén október 31-ig már 165 millió ilyen csomagot regisztrált, amelyeknek csupán 16 százaléka, 26 millió darab maradt belföldön, a többit más uniós országokba szállították tovább. A növekedés mértékét jól mutatja, hogy míg 2022-ben 39 millió, 2023-ban 81 millió, tavaly pedig 136 millió csomag érkezett az unión kívülről.

Ennek a forgalomnak a motorja egyértelműen a budapesti repülőtér, mivel a küldemények több mint 90 százaléka légi úton jön

- írja a 24.hu.

A Budapest Airport 2025 első felében rekordot jelentő 200 ezer tonna légiárut kezelt, ami 50 százalékos növekedés 2024 azonos időszakához képest, és önmagában kiteszi a teljes 2023-as év forgalmát. Iparági szakértők szerint a reptér a távol-keleti csomagok kelet-közép-európai gyűjtő-elosztó központja lett, ahonnan Ausztriába, Szlovákiába és a nyugat-balkáni régióba is szállítanak tovább.

Az állam 2024 júniusában 3,1 milliárd euróért vásárolta vissza a repülőteret, és a kormánynak komoly fejlesztési tervei vannak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette egy új, 0,4-1 milliárd euró értékű áruszállító reptér megépítését, mivel a megnövekedett utasforgalom miatt a jelenlegi kapacitások már nem elegendőek. A miniszter szerint a légiáru-forgalom 84 százaléka Ázsiából és az Egyesült Államokból érkezik, ezen belül 43 százalék Kínából, ezért a koncessziós pályázaton főként keleti befektetőkre számítanak.

A csomagáradat mögött az olyan webáruházak állnak, mint a Shein és a Temu. Az Európai Unióba 2024-ben összesen 4,6 milliárd vámmentes küldemény érkezett, ezek 91 százaléka Kínából. A hatalmas mennyiség kezelése komoly kihívás elé állítja a vámhivatalokat. Az Európai Unió Tanácsa szerint

az importőrök tömegesen értékelik alul a küldeményeket, hogy a 150 eurós határ alatt maradjanak, az Európai Bizottság pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rengeteg csomag miatt több, az uniós biztonsági előírásoknak nem megfelelő termék is átjuthat a határon.

A Financial Times arról ír, hogy vámmentesség eltörlése már 2023-ban felmerült, de a döntés a tagállamok közötti vita miatt egészen mostanáig váratott magára, mivel nem tudtak megegyezni a vámokból származó bevétel elosztásáról.

A Budapest Airport a Telex megkeresésére azt írta, véleményük szerint a vámmentesség megszűnése nem jelentene számottevő többletköltséget az importőröknek.

„Az online vásárlás mára alapvető fogyasztói szokássá vált, a légi úton szállított áruk mintegy 20 százaléka e-kereskedelmi küldemény.

A repülőtér kiemelten kezeli ezt a szegmenst, miközben tovább fejleszti cargo tevékenységét olyan iparágak logisztikai támogatására, mint az autógyártás, elektronika, gyógyszeripar vagy a minőségi élelmiszerexport” – közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: