„Sokáig nem értettem, miben élünk, most már újdiktatúrának nevezem”- A fideszes tagkönyvét széttépő diplomata rádöbbent az Orbán-rendszer lényegére
Beke Mihály András erdélyi származású újságíró és volt diplomata, aki a 2000-es évek végén még a Fidesz elkötelezett híve volt, majd másfél évtizeddel később látványosan szakított a rendszerrel, amelyet ma már nyíltan diktatúrának nevez.
A rendszer működésével kapcsolatos kételyei már a médiatörvény (2011) idején megjelentek, de – ahogy fogalmaz – hosszú ideig maga sem tudta értelmezni, miben él. A fordulat a Covid-időszak alatt, majd végleg Orbán Viktor tihanyi beszéde után következett be.
2025 nyarán a Magyar Hangnak adott interjújában előtt széttépte Fidesz-tagkönyvét, és azóta a NER egyik belülről jövő, élesen kritikus értelmezőjeként szólal meg. Nemrég megjelent, Bevezetés az újdiktatúrába című könyvében azt állítja, hogy Magyarországon nem hibásan működő demokrácia van, hanem egy új típusú diktatúra épült ki, egy olyan rendszer, ami kiüresítette a demokratikus intézményeket, miközben fenntartja azok látszatát. Ennek kapcsán beszélgetett vele a Transtelex.
Erdélyiként, mint mondja, számára teljesen természetes volt, hogy azt a politikai erőt támogatja, amely a nemzeti egységről beszél és felvállalja a külhoni magyarokat. „Ezért 2008-ban, amikor hazajöttem Bukarestből, beléptem a Fideszbe, és ezt nem is tagadom: lelkes voltam, hittem benne” – fogalmazott. Sokáig nem is kérdőjelezte meg a döntéseket, inkább úgy volt vele, hogy a két politikai opció közül ő „a nemzetit” választotta.
Elmondása szerint onnantól kezdve már nem lehetett teljesen félretenni a kételyeket. A külügyben, Beregszászon töltött évei alatt kezdődött el az a szellemi küzdelem, ami végül a könyvhöz vezetett, mert egyszerűen nem értette, mi történik.
– tette fel a kérdéseket, amelyek összezavarták.
Bár a Ceaușescu-rendszerben nőtt fel, ahol szerinte egyértelmű volt a helyzet az elnyomással, a félelemmel és a nincstelenséggel, Magyarországon mást látott. Itt formailag minden megvolt, mégis azt érezte, hogy valami szorít, és egyre több nyilvánvaló hazugsággal találkozott. Úgy látja, ez nem politikai fordulat, hanem egy „értelmezési válság” volt benne, nem tudta hova tenni, amit lát.
Ezért a beregszászi évek alatt, főleg a Covid idején, rengeteget olvasott, és szembesült azzal, hogy a szakirodalom is tanácstalan a rendszer megnevezésében, a hibrid rezsimtől a perszonalista autokráciáig sokféle kifejezést használnak. Végül a „spindiktatúra” fogalmára bukkant rá, ami elmondása szerint villámcsapásként hatott rá, mert hirtelen a helyükre kerültek a dolgok.
A könyv címében mégsem ezt használta, mert úgy érezte, magyarul nem működik.
A végső döntést, hogy hangosan is kimondja a véleményét, Orbán Viktor tihanyi beszéde után hozta meg. „Amikor láttam, hogy Orbán Viktor képes kiállni, és egy olyan politikust dicsérni, mint George Simion, aki nyíltan magyarellenes, magyar sírokat gyalázott, aki magyarellenességből építette fel politikai imázsát. Akkor értettem meg, hogy itt volt az a pont, amit már sem politikai racionalitással, sem stratégiával nem lehet kimagyarázni” – jelentette ki.
Személyes tragédiájának nevezte, hogy szembesülnie kellett azzal, hogy a nemzeti felelősség, amiért belépett a Fideszbe, szerinte nagyrészt egy politikai konstrukció volt.
Beke Mihály András szerint egy rendszer ott válik diktatúrává, ahol a formák még megvannak, de a tartalom kiürül.
– mondta.
De id e sorolta az egyetemek autonómiájának felszámolását és az alapítványosítást is, ami szerinte hatalom- és vagyonátrendezés, amivel generációkra bebetonozták a befolyást. „Gondoljunk az MCC-re. Ahelyett, hogy az önálló gondolkodást, a kritikai szemléletet erősítené, inkább az alkalmazkodást jutalmazza” – tette hozzá. A folyamatot egy belarusz ellenzéki példájával illusztrálta, aki szerint az ember mindig az aktuális állapothoz alkalmazkodik, miközben a rendszer fokozatosan egyre keményebb lesz. „Bármennyire elcsépelten hangzik, de igaz: a demokráciáért minden nap meg kell küzdeni.”
Ennek okát abban látja, hogy „ezek a rendszerek nem egyszerűen információt kontrollálnak, hanem értelmezést.” Létrehoznak egy zárt világot, ahol minden eseményre van egy előre gyártott magyarázat: a siker a rendszer érdeme, a kudarcot pedig külső ellenség okozza.
A mai magyar helyzetre lefordítva szerinte kialakult egy keret, amelyben Orbán a nemzeti érdekek képviselője, akit Brüsszel vagy Magyar Péter akadályoz. „Ők ebben a történetben nem egyszerű politikai ellenfelek, hanem a magyar nemzet ellenségei.” Emiatt a kérdés identitáskérdéssé válik, és a bizalom áthelyeződik: nem az információ tartalma számít, hanem a forrása. „»A mieink« mondják vagy »az ellenfél«.”
Beke Mihály András szerint a könyv második részében azért foglalkozik az értelmiség felelősségével, mert nekik nem csak egy szavazatuk van, hanem szellemi kisugárzásuk is. Nyugtalanítónak tartja, hogy értelmiségiek igazolják vagy relativizálják a rendszert. Mint mondja, nem akar leegyszerűsíteni, mert látja, hogy sokan egzisztenciális okokból vagy meggyőződésből alkalmazkodnak.
A magyarázatot Márai és Bibó írásaiban is kereste, és arra jutott, hogy mélyebb, történeti és mentális kérdésekről van szó, például egy erős alkalmazkodási kényszerről, amihez a Kádár-korszak is hozzátett. „És az volt az igazán fájó felismerés számomra, hogy ez a minta nem tűnt el a rendszerváltással, hanem velünk maradt, Orbán pedig erre épített rá nagyon tudatosan.” Ezt tartja Orbán Viktor legnagyobb bűnének. „Történelmi lehetősége volt arra, hogy ebből a mentalitásból kimozdítsa a társadalmat, hogy egy önállóbb, polgári mentalitást erősítsen” – mondta. Ehelyett szerinte a rendszer ráerősített a régi reflexekre, aminek az ára most kezd látszani. „Nemcsak intézményeket veszítettünk el, nemcsak a demokrácia keretei gyengültek meg, hanem az a képességünk is, hogy egyáltalán éljünk a jogainkkal.”
Via Transtelex
