HÍREK
A Rovatból

Felgyorsult a rendelkezésre álló vakcinák beadása: már hátulról az ötödikek vagyunk Európában

Ez főleg a kínai vakcinák beadásának köszönhető, de még mindig 700 ezer fel nem használt vakcina van az országban.


Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ legfrissebb adatai alapján az átoltottság tekintetében jól állunk a többi uniós országhoz képest.

Az első adagon a lakosság 12,4%-a van túl, míg a második adagot 4,2% kapta meg. Ezzel Málta mögött a második helyen állunk Európában.

A jó eredmény elsősorban a keletről érkező vakcinák mennyiségének köszönhető. 100 lakosra nálunk 25 megérkezett dózis jut, míg a második helyen álló Szlovákiában 19, Németországban pedig mindössze 15.

Azonban a már országba érkezett adagszámhoz képest még mindig viszonylag keveset sikerül beadni. Tegnap a Politico cikke alapján azt írta a sajtó, hogy ebben a tekintetben az utolsó helyen állunk, a friss adatok alapján azonban némileg javult a helyzet.

Az eddig Magyarországra érkezett 2.015.500 vakcinából 1.316.936 adagot sikerült beadni, ami 65,3%-os arány. Ezzel még mindig a sereghajtók közé tartozunk az uniós tagállamok között, csak négy országot előzünk meg.

De a számok javuló tendenciát mutatnak, ami főleg a kínai vakcinák tömeges beadásának köszönhető, a Magyarországra érkezett 550 ezer adagból 360 ezret már beadtak. Most az AstraZenecából van rengeteg raktáron, 350 ezerből alig több, mint 100 ezret sikerült beadni, ami minden bizonnyal a 60 éven aluli krónikus betegek elmúlt hétvégén lefújt tömeges oltási kampánya miatt alakult így.

Ha korcsoportonként vizsgáljuk az adatokat, nincs miért szégyenkezni.

A 80 évesnél idősebbek 43,7%-át sikerült eddig beoltani az első adaggal, amivel nagyjából Európa középmezőnyébe tartozunk. A második adagon 18,7% van már túl.

Ugyanakkor kimondottan jól állunk a 70-79 év közöttiek oltásával, akiknek a 33%-a már megkapta az első adagot, ezzel elsők vagyunk az unióban. 50-59 év között pedig 11,7%-kal a másodikok.

A harmadik hullám miatt rengetegen kerülnek kórházba, ezért fontos adat, hogy mi van az egészségügyi dolgozókkal. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ információi szerint a magyar egészségügyi dolgozók 99,3%-a már túl van az első oltásán, és 56,5%-uk megkapta a második adagot is. Ezeket a számokat látva okkal lehet abban bízni, hogy a járvány miatt kevesebben esnek ki a munkából, mint az előző hullámokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Köszönünk mindent, Niki!” - Kaszás Nikolettől elbúcsúzott a Kutyapárt is, ahol aktivista volt
A 27 éves túrázó három hete tűnt el a Pilisben. Vasárnap délelőtt találták meg a holttestét egy nagyszabású kutatóakció keretében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



Sokan búcsúznak Kaszás Nikolettől az interneten és a közösségi oldalakon. A 27 éves fiatal szeptember elején túrázni indult a Pilisbe, azóta keresték.

Ma délelőtt egy kutyás mentőcsapat találta meg a holttestét. A hírt követően együttérző üzenetek jelentek meg.

Mint kiderült, a túrázó a Magyar Kétfarkú Kutya Párt közösségéhez is kapcsolódott, akik passzivistának nevezik az aktivistáikat. A párt rövid üzenetben emlékezett meg róla:

„Ma megtalálták a Pilisben eltűnt passzivistánk, Kaszás Nikolett holttestét. Köszönünk mindent, Niki!”

- írták a posztban, amihez egy fotót is mellékeltek az elhunyt nőről.

(via Magyar Nemzet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
RTL: Ruszin-Szendi Romulusz az első volt vezérkari főnök, akit megfosztanak a rendfokozatától a rendszerváltás óta
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte a lépést a fegyveres fórum és újságíró-lökdösés után. Juhász bosszút emleget, Ruszin-Szendi szerint inkább a miniszter jövője forog kockán.


A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.

Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter politikai okot lát a döntés mögött, derül ki az RTL Híradóból. Úgy fogalmazott, szerinte nem a fegyverviselés ügye a lényeg, hanem az ellenzéki szerepvállalás. Azt is mondta, hogy

jogorvoslatra van lehetőség, a bíróság elvileg visszaállíthatja a jogviszonyt.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő már nyáron arról írt a közösségi oldalán, hogy megfoszthatják Ruszin-Szendit a rendfokozatától. A fegyveres ügy szeptember közepén került nyilvánosságra. A rendfokozat elvesztésével együtt elvehetik a honvédelmi szolgálati juttatást is, amely havonta 1 millió 300 ezer forint.

Ruszin-Szendi a Facebookon reagált: azt írta, hogy ő „legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter politikai jövőjére” jelenthet veszélyt. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy volt vezérkari főnök elveszítse a rendfokozatát.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fidesz jelöltjeiről: Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?
A tiszás politikus szombaton jelentette be, hogy csúszik a párt jelöltjeinek bemutatása. Mindezt a leendő jelöltek személyes védelmével és a családjaik biztonságával indokolta.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



„Látom, nagy az izgalom az állampártban a TISZA jelöltjei kapcsán” - írta a Facebookon vasárnap este Magyar Péter.

A TISZA Párt elnöke ezután két kérdéssel folytatta a bejegyzést:

„De vajon hol vannak a Fidesz jelöltjei? Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?”

A politikus ezzel arra utalhatott, hogy bár a Fidesz-KDNP pártszövetségnek jelenleg 135 képviselője van az országgyűlésben, de a jövő áprilisi választások után szerinte ennél jóval kevesebb lesz csak.

Magyar Péter szombaton jelentette be, hogy „a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében” a TISZA Párt a tervezettnél később, csak november végén mutatja be azt a 106 jelöltet, akikkel nekivág a 2026-os választásoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Luxusautók, 120 millió készpénzben - Kiderült, hogyan bukott le a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója
A vizsgálat során az igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút. A nyomozást az ügyészség viszi tovább.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



A kormány újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, de több kérdés továbbra is nyitva maradt. Rétvári Bence a hétvégén arról írt, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat során Juhász Péter Pál igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút, írja a hvg.hu.

A leírás szerint az igazgató és élettársa életmódja nem állt arányban a jövedelmükkel, és voltak fiatal lány alkalmazottak, akik nem tudták megmondani, mi a napi feladatuk. Később kiderült, hogy Juhász és élettársa lányok futtatásából szereztek jelentős plusz jövedelmet. Emiatt májusban őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két kihasznált, felnőtt lányt „fedőállásban” foglalkoztatták a javítóintézetben.

A kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a kormány által bevezetett életvitel-vizsgálat buktatta le Juhászt, nem sokkal a letartóztatása előtt. Arra azonban sem ő, sem Rétvári nem adott választ, hogy a szakmai körökben évek óta keringő aggasztó hírek, a hivatalos jelzések és egy rendőrségi feljelentés miért nem vezettek korábban intézkedéshez, miközben az igazgatót időközben előléptették és kitüntették.

Juhász Péter Pál 2011 óta állt a Szőlő utcai intézmény élén, 2022-ben átmenetileg a Nagykanizsai Javítóintézet vezetését is rábízták. Többször kapott elismerést; legutóbb tavaly a dunakeszi kormánypárti polgármestertől közbiztonságért díjat.

Rétvári bejegyzése szerint

a vizsgálatnál az igazgató értékes Lexus autója, valamint a két – utóbb futtatottként azonosított – női alkalmazott Range Rovere is feltűnt. A házkutatás során Juhász és élettársa otthonában 120 millió forint készpénzt találtak.

A 444.hu korábban megírta, hogy Juhászt 2011-ben úgy nevezték ki a Szőlő utcai intézmény élére, hogy előző munkahelyeiről kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés-gyanús bejelentések után távozott. A kinevezése ennek ellenére megtörtént.

A Szőlő utcai ügyben a nyomozás még zajlik, Juhász letartóztatásban van. A nyomozást az ügyészség vette át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk