Felfoghatatlan kínzásoknak vetették alá a foglyokat Bassár el-Aszad hírhedt börtöneiben – egyre több eset lát napvilágot
Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének összeomlása szörnyű bizonyítékokat tárt fel az ország fogva tartási létesítményeiben elkövetett kínzásokról, visszaélésekről és tömeggyilkosságokról, különösen a hírhedt Szajdnaja börtönben, de más helyeken is. Ahogy a lázadó erők bevonultak Damaszkuszba és megdöntötték Aszad uralmát, megdöbbentő felfedezések kerültek napvilágra, amelyek ráirányították a figyelmet a fogvatartottak éveken át tartó szenvedéseire.
A lázadók harcosai körülbelül 40 holttestet találtak, kínzás nyomaival, a damaszkuszi Haraszta Kórház hullaházában. A videók véráztatta leplekbe burkolt holttesteket mutattak, amelyek közül sokon számokat és neveket tartalmazó ragasztószalag-darabok voltak. Az elhunytak kiléte ismeretlen, de emberi jogi csoportok szerint valószínűleg a Szajdnaja börtön fogvatartottjai lehettek. A Haraszta Kórház állítólag központi gyűjtőhelyként szolgált a holttestek tömegsírokba szállítása előtt.
A „húsfeldolgozóként”, „mészárszékként” ismert Szajdnaja börtön Aszad rezsimjének brutalitását testesítette meg. Az Amnesty International dokumentálta, hogy több ezer foglyot akasztottak fel vagy kínoztak halálra 2011 és 2015 között. A túlélők túlzsúfolt cellákról, napi kínzásokról és kényszerű hallgatásról számoltak be. A létesítmény labirintusszerű kialakítása és földalatti szárnyai rémálomszerű környezetet teremtettek, teljes elszigeteltségben a külvilágtól.
Annak ellenére, hogy kezdetben reménykedtek a Szajdnaja börtön földalatti szintjein rejtett foglyok megtalálásában, a Szíriai Polgári Védelem, azaz a Fehér Sisakosok által vezetett mentőakciók nem találtak titkos cellákat vagy fogvatartottakat. Ez sok családot elkeseredéssel töltött el, akik továbbra is válaszokat keresnek eltűnt szeretteik hollétével kapcsolatban. Jogvédő csoportok becslése szerint Aszad rezsimje több mint 136 000 embert tartóztatott le, akik közül ezrek nyomtalanul eltűntek.
Ahogy a tömegek özönlöttek a börtönökbe, kétségbeesett családok kutattak szeretteik nyomai után. Sokan elhagyott nyilvántartásokat és személyes tárgyakat vizsgáltak át, amelyeket a szabadult foglyok hagytak hátra. Néhány család újra találkozott szeretteivel hosszú évek után, de sokak számára az agonizáló várakozás továbbra is folytatódik.
Egy nő, Majszun Labut, Daraa városából utazott a Szajdnajába, abban a reményben, hogy megtalálja testvéreit és vejét. Érzelmektől túlcsordulva mesélte a földalatti, oxigénhiányos cellákról szóló pletykákat. Bár ezek a híresztelések továbbra is megerősítetlenek, rávilágítanak arra a hatalmas pszichológiai teherre, amelyet a családoknak kell elviselniük, miközben válaszokra várnak.
Előfordultak olyan esetek, hogy a börtönben kisgyerekeket tartottak fogva, akik édesanyjukkal együtt kerültek oda. Mások arról számoltak be, hogy a börtönből előkerültek között sokan voltak, akik szinte csonttá fogytak, mások gyakorlatilag élőhalottként tengették már napjaikat. Nagy kérdés, hogy közülük sokan vissza tudnak-e integrálódni a társadalomba a megpróbáltatások után.
Az emberi jogi csoportok régóta elítélték Szíria börtönrendszerét, mint az állami terror eszközét. Szökevények és túlélők beszámolói elképzelhetetlen kínzási módszerekről szólnak, beleértve az elektromos sokkolást, szexuális erőszakot és éheztetést.
A középkori kínzásokra emlékeztető „német szék” lényege egyébként az volt, hogy a fogvatartottat egy székre ültették, testét pedig addig hajlították hátra, amíg gerince el nem tört. A „repülő szőnyeg” olyan fadeszkára utalt, amire az áldozatot ráfektették, majd az eszközt lassan összecsukták – elképzelhető, milyen fájdalmakat kellett elviselnie, a legtöbbször addig, amíg abba bele nem halt.
Aszad rezsimje évtizedek óta használta a fogvatartást fegyverként, amely már Bassár el-Aszad apjának, Háfeznek az uralma alatt kezdődött. A rezsim bukása újra előtérbe helyezte Szíria történelmének ezen sötét fejezetét. Nemzetközi szervezetek továbbra is követelik az elszámoltathatóságot a konfliktus során elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekményekért.
Ahogy a volt fogvatartottak újra találkoznak családjaikkal, és segélyszervezetek tovább keresik a túlélőket, Aszad brutális diktatúrájának hegei mélyen belevésődtek Szíria kollektív emlékezetébe. Sok szíriai számára Aszad rezsimjének vége keserédes pillanat, amelyet a felszabadulás öröme és a jóvátehetetlen veszteség fájdalma jellemez.
A kérdés továbbra is fennáll: vajon a nemzetközi közösség biztosítja-e az igazságszolgáltatást Aszad börtöneinek számtalan áldozata számára, vagy történeteik az idő homályába vesznek? Az eltűntek családjai számára az igazság és az elszámoltathatóság iránti küzdelem még csak most kezdődik, és nagy kérdés, hogy hányan lesznek, akik legalább reménykedhetnek abban, hogy igazságot szolgáltatnak nekik vagy családtagjaik emlékének.