HÍREK
A Rovatból

Fegyházbüntetést kér a kémgyanúval vádolt Kovács Bélára másodfokon az ügyészség

Az elsőfokú ítéletben a kémkedés vádja alól ugyan felmentették, de a bíró az ítélet indoklásában azt mondta, bizonyítottnak látja, hogy Kovács Bélát az orosz hírszerzés beszervezte.


Kémkedés miatt fegyházat kér Kovács Béla volt jobbikos európai parlamenti képviselőre a büntetőper másodfokú eljárásában a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Korábban mi is írtunk róla, hogy első fokon felmentették a köznyelvben KGBélaként is emlegetett egykori képviselőt.

A főügyészség MTI-nek kedden megküldött közleményében felidézi, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat a Jobbik egykori európai parlamenti képviselője ellen az EU intézményei elleni kémkedés, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett hűtlen kezelés és több rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt, míg három társával szemben nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én kihirdetett elsőfokú ítéletében másfél év - 3 év próbaidőre - felfüggesztett börtönre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a volt jobbikos politikust költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, ugyanakkor a kémkedés vádja alól felmentette.

A vádlott-társak közül egyet költségvetési csalás, kettőt költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt 3-3 év próbára bocsátotta a törvényszék.

Az elsőfokú ítélet ellen a nyomozó főügyészség a volt európai parlamenti képviselő esetében többek között további bűnösségének megállapítása és súlyosítás, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés érdekében fellebbezett, míg három társa esetében többek között súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért. Az ítélet ellen a védők és az egyik vádlott felmentés érdekében fellebbezett.

Az elsőfokú ítélet lényege, hogy a jobbikos politikus 2012-2013-ban három vádlott társát gyakornokként alkalmazta, ám ők a részére tényleges munkát nem végeztek, ennek ellenére dokumentált tevékenységüket a jobbikos politikus leigazolta, és így részükre szerződéses díjat folyósított az Európai Parlament.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványában az ügyészi fellebbezést fenntartotta és indítványozta, hogy a tényállás pontosításával a másodfokú bíróság állapítsa meg, hogy a volt európai parlamenti képviselő idegen hatalom kémszervezete beszervezett informátoraként hírszerző tevékenységet folytatott az EU intézményei ellen, ezért

bűnösségét a tábla kémkedés és magánokirat felhasználása miatt is állapítsa meg és ítélje fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra.

Vádlott-társai esetében a másodfokon eljáró ügyészség indítványozta felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: