A Rovatból

Fagyállót ivott egy nyolcadikos fiú a tanára miatt, aki folyamatosan megalázta és csúfolta őt

Semmirekellőnek, fancsali képűnek és dagadtnak is nevezte a tanár és a pedagógiai asszisztens a gyereket, aki mindennap sírva jött ki az iskolából édesanyja elmondása szerint.


Öngyilkos akart lenni egy debreceni általános iskolába járó fiú, annyira elviselhetetlenné vált számára az, hogy tanára nap mint nap megalázóan viselkedett vele - számolt be róla a Blikk.

A folyamatos bántások akkor kezdődtek, amikor Máté megkezdte az ötödik osztályt a Debreceni Kinizsi Pál Általános iskola autista tagozatán. Az édesanya elmondása szerint fia a barátját védve nekiment egy másik fiúnak, ettől kezdve pedig a tanára mindden héten felemlegette ezt, mondván: "tudod te, akkor milyen veszélyes voltál".

Ráadásul a kitűnően tanuló fiút állandóan semmirekellőnek nevezte, és nap mint nap lehordta. A csúfolódásban partnere volt a pedagógiai asszisztens is, aki pókerarcúnak, fancsali képűnek, dagadtnak titulálta a gyereket. Az anya szerint Máté napi szinten megalázva, meggyötörve, sírva jött ki az iskolából.

A mélypont akkor jött el, amikor kiderült, hogy a gyerek sikeresen felvételizett a középiskolába. Máté egy vegyipari szakközépiskolába akart jelentkezni, a tanár pedig már akkor megjegyezte neki, hogy "nehogy már autista létredre a vegyipariba járj!". Aztán a fiú autizmusáról készült diagnózis papírt meg akarta küldeni a szakközépiskolának, de végül az intézmény igazgatója kérte meg arra, hogy ne továbbítsa a papírt. Elég, ha azt Máté és édesanyja beviszik a beiratkozáskor. Így sikeres volt a felvételi, ám a fiú megijedt attól, hogy a tanára mit fog szólni ehhez másnap az iskolában.

Hétfő reggel az édesanyjának kellett Mátét ébreszteni, holott addig mindig magától kelt. Amikor a gyerek össze-vissza beszélt és zavartan viselkedett, az anya nagyon megijedt, a háziorvosi asszisztens tanácsára pedig végül mentőt hívott.

Mátét először a pszichiátriára vitték, ugyanis búcsúlevelet írt. Leállt a légzése, intubálni kellett, intenzív osztályra került, és két napon át bizonytalan volt, hogy életben marad-e.

Veseelégtelenséget is megállapítottak nála az orvosok, de szerencsére teljesen rendbe jött a veséje, és ő is teljesen felépült az öngyilkossági kísérlet után. Mint kiderült, fagyállót ivott, emiatt került életveszélyes állapotba. A felépüléséhez az is kellett, hogy édesanyja a történtek után egészségügyi okokra hivatkozva ne engedje iskolába járni.

"A fiam ma már nem bántaná magát, és elhiszi, hogy szép az élet, de ehhez kellett az is, hogy az öngyilkossági kísérlete után ne engedjem az iskolába. Az, hogy ott állnak körülötte és próbálják megmenteni az életét, soha el nem múló, szörnyű emlék lesz számomra"

- mondta az anya a Blikknek.

Elmondása szerint az iskola igazgatója azt mondta, leülnek beszélni a történtekről, de erre a mai napig nem került sor. Mivel azt állítja, hogy az iskolától semmilyen segítséget, támogatást nem kaptak, a nyilvánosság által szeretné elérni, hogy Máté története tanulság legyen mások számára is. Bízik benne, hogy fia pszichológus segítségével túl lesz a megrázkódtatásokon.

A Blikk megkeresésére a tankerület vezetője azt közölte, hogy a diák öngyilkossági kísérlete után az iskola vezetője megvizsgálta az ügy pedagógiai előzményeit, és arról tájékoztatta a szülőt. Továbbá a korábbi három panaszt is kivizsgálta, de mindent rendben talált, sőt, a tanárral mindenki elégedett. Hozzátette azt is, hogy az osztályfőnöki órákat ezentúl pszichológus bevonásával szervezik meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: