Évekre bezár a Duna Plaza
Nagy változások jönnek Budapest bevásárlóközpontjaiban - írja a Portfolio.
A korszerűsítés után a bevásárlóközpont 50 ezer négyzetméteren várja majd a vásárlókat.
A CBRE Hungary Market Outlook 2025 rendezvényen Garbutt-Pál Erika, a CBRE Kiskereskedelmi Bérbeadási Igazgatója arról beszélt, hogy a kereskedelmi ingatlanpiac a járvány után inkább a meglévő épületek korszerűsítésére fókuszál. „A kereskedelmi ingatlanpiac inkább a meglévő portfóliók optimalizálására és felújítására koncentrál, mint új építkezésekre” – mondta a szakértő.
A Duna Plaza mellett a székesfehérvári Alba Plaza is komoly átalakuláson megy keresztül. Az Indotek Group beruházásának köszönhetően mindkét pláza 2028-ban nyit újra.
A magyarországi kiskereskedelmi ingatlanállomány jelenleg 4,6 millió négyzetmétert tesz ki. Ennek 32 százaléka bevásárlóközpont, 36 százaléka „retail warehouse”, 20 százaléka „retail park”, míg 12 százaléka „retail park hyper”. Az országban jelenleg 28 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi park épül, amely több kisebb parkból áll össze.
A kereskedelmi szektorban 2024 végén 160 új üzlet nyitott Magyarországon, ezek 20 százaléka étterem és kávézó volt. Az új márkák között szerepel a Primark, a Koton, az Orsay és a Luxoya is.