JÖVŐ
A Rovatból

Elon Musk a Twitter megvásárlásával új irányba terelheti a közösségi médiát, kérdés, ez kinek lesz jó

Az új tulajdonos az emberiség jövőjének alapvető kérdéseit szeretné megvitatni a felületen, és ehhez nagyobb szólásszabadságot akar biztosítani. De sokan attól tartanak, hogy ez visszaüthet.

Link másolása

A 21. század egyik legjelentősebb üzletét ütötte nyélbe Elon Musk a Twitter megvételével. A világ leggazdagabb embere kezébe kerül 44 milliárd dollárért, vagyis több mint 15 ezer milliárd forintért az egyik legnagyobb hatású közösségi médium, amelyet a világ vezető politikusai, hírességek és influenszerek százezrei használnak.

„A szólásszabadság a működő demokrácia alapja, és a Twitter az a digitális tér, ahol az emberiség jövőjének alapvető kérdéseit megvitatják” – közölte a vétel bejelentésekor a dél-afrikai származású üzletember, és hozzátette: azon dolgozik majd a céggel és a felhasználók közösségével, hogy kihasználják a Twitterben rejlő hihetetlen lehetőségeket.

A Tesla és a Space X tulajdonosa januárban kezdett el Twitter-részvényeket vásárolni, majd bejelentette, hogy immár több mint 9% az övé. A cég vezetői kezdetben üdvözölték a lépéseit, de hamar kiderült, hogy Musk az egész vállalatot fel akarja vásárolni.

A Twitter vezetése akkor közölte, megakadályozzák abban, hogy a részvények 15%-ánál többet vegyen meg.

Az ellenállás azonban hamar megtört, miután Musk közölte hogy 46,5 milliárdot szán a Twitter megvételére. 21 milliárd dollárt a saját vagyonából fizet ki, a többit pedig a Morgan Stanley és egy másik hitelezői csoport kölcsönéből fedezi.

A Twitter, mint üzleti vállalkozás, eddig meglehetősen bizonytalan lábakon állt. Bevételei elsősorban a reklámokból származnak és az elmúlt tíz évből nyolcban nem termelt profitot. Tavaly 493 millió dollár volt a vesztesége 5,57 milliárd dollár bevétel mellett, szemben a Metával, a korábbi Facebookkal, amely 39 milliárdos profittal zárt 118 milliárd dolláros bevétel mellett.

Nem csoda, hogy az adásvételt a Twitter igazgatótanácsa végül jóváhagyta, és valószínűleg a részvényesek sem fognak az üzlet elé akadályokat gördíteni. Ugyanígy szinte biztos, hogy az állam sem szól bele az adásvételbe, mert az amerikai kormány általában csak akkor avatkozik közbe, ha egy cég a saját versenytársát akarja megvenni.

De vajon mit ért a Twitteren 83 millió követővel rendelkező Musk a közösségi oldalban rejlő nagy lehetőségeken?

Az új tulajdonos többször is hangsúlyozta, hogy nagyobb teret kíván adni a szólásszabadságnak, és azt szeretné, hogy a felhasználóknak nagyobb beleszólásuk legyen a tartalmakba. A magáncéggé való átalakítással ugyanakkor Musk csökkentheti a befektetők befolyását, és kikerülhet bizonyos szabályozásokat is.

Bár a Twitter nem a legnagyobb közösségi felület – naponta 217 millióan látogatják, szemben a Facebook és az Instagram milliárdjaival – kiemelkedő szerepe van abban, mit gondolnak az emberek a világról. A politikusok, a hírességek és a cégek kommunikációjának fontos terepe.

Magyarországon az oldal nem tett szert akkora jelentőségre, mint nyugaton, ott viszont gyakran az elsőszámú információforrásnak számít, ott jelennek meg leghamarabb azok a hírek, amelyeket azután átvesz a fősodratú média.

Az elmúlt években ugyanakkor gyakran érték bírálatok is az oldalt a dezinformációk és más káros tartalmak terjesztése miatt. Donald Trump volt amerikai elnök sokszor például épp a Twitteren keresztül sértegette ellenfeleit és tüzelte fel híveit, egészen a Capitolium ostromáig, ami után a platform letiltotta őt.

Nem ez volt az első és nem is az utolsó eset, hogy a Twitter menet közben alakította működési szabályait.

Magának Musknak is akadtak gondjai: tavaly például személyes és biztonsági okokra hivatkozva meg akart szüntetni egy Twitter-fiókot, amely lekövette magánrepülőgépének útjait, és egyes tweetjei miatt összetűzésbe került a moderátorokkal is.

A megvétel napján közzétett üzenetében a milliárdos reményét fejezte ki, hogy legádázabb kritikusai továbbra is megmaradnak a Twitteren, mert számára ezt jelenti a szólásszabadság.

Hozzátette, hogy növelni kívánja a platform iránti bizalmat a Twitter technológiájának átláthatóbbá tételével, és „minden ember hitelesítésével.”

A Twitternek jelenleg bőséges szabálykönyve van a különböző tilalmas tartalmakra: ilyen a gyermekpornográfia, az összehangolt kormánypropaganda, a hamis termékek árusítása, de tilos még az olyan tweetek posztolása is, amelyben rosszat kívánnak valakinek.

A New York Times szerint Elon Musknak hamarosan szembe kell néznie a szólásszabadság idealizált képe és azon kemény döntések közti szakadékkal, amelyeket meg kell hozni azért, hogy mindenki szóhoz juthasson.

Musk még viszonylag kezdőnek számít ebben a műfajban és még nem tapasztalt meg olyan helyzeteket, amikor valaki szót kap, és ezzel elhallgattat másokat, vagy amikor áradni kezdenek a spamek, az autokraták propaganda-anyagai, eluralkodik a gyerekek zaklatása és az erőszakra való uszítás.

Az amerikai lap szerint

sem az interneten, sem a valóságban nincs olyan hely, amely teret adna az abszolút szabad véleménynyilvánításnak.

Felhívják a figyelmet rá, hogy bizonyos országokban a kormányok fegyverként használják a közösségi médiát, folyamatos verbális zaklatásnak teszik ki bírálóikat, ellenőrizhetetlen hazugságokat terjesztenek vagy épp etnikai erőszakot szítanak.

A Times szerint a 2016-os amerikai elnökválasztás és a Brexit világossá tette: hová vezethet, ha közösségi médiumok nem szűrik meg kellőképpen a felhasználók mondandóját. Ezzel ugyanis akkor felerősítették az orosz propagandát, és tovább polarizálták az amúgy is megosztott társadalmakat, jelentősen befolyásolva a szavazások végeredményét.

A koronavírusjárvány kitörése után és a 2020-as amerikai elnökválasztás idején a Twitter, a Facebook és a YouTube is nagyot váltott. Nem utolsósorban alkalmazottaik nyomására szűrni kezdték a dezinformációkat. Ez volt az a pillanat, amikor a parttalan szólásszabadság hívei megértették: többet lehet és kell tenni azért, hogy megakadályozzák a félrevezető és ártalmas információk terjesztését.

Sokan most attól tartanak, hogy Musk szerepvállalásával ez a trend megfordul, és a szólásszabadság jegyében ismét teret kapnak a félrevezető, ártalmas tartalmak.

Azok a washingtoni republikánusok, akik eddig cenzúrával vádolták a Twittert, máris üdvözölték Musk döntését. Bár Donald Trump a Fox News-ban leszögezte, hogy továbbra is a saját közösségi oldalát, a Truth Socialt használja, és nem tér vissza a Twitterre, reményét fejezte ki, hogy Musk javít a platformon, amely őt száműzte.

Jen Psaki a Fehér Ház szóvivője viszont, bár konkrétan nem szólt a Twitter megvásárlásáról, emlékeztetett arra, hogy Joe Biden elnököt „régóta aggasztja a nagy közösségi médiumok hatalma” és szerinte elszámoltathatóvá kellene őket tenni az általuk okozott károkért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Megjelent az első humanoid robot a kecskeméti Mercedes-gyárban, ha beválik, embereket válthat ki
Ezt a példányt még csak tesztelik, de hamarosan mindennapos lesz a gyárakban, emberek mellett dolgozó, betegeket ápoló vagy háztartásvezető humanoid robotok látványa.

Link másolása

Egy-két generációval ezelőtt távoli jövőben játszódó tudományos-fantasztikus filmek csodájának számítottak, de a humanoid robotok az utóbbi évtizedben olyan tempóban fejlődtek, hogy kézzelfogható közelségbe került az üzleti mellett az otthoni alkalmazásuk is. Az utóbbi idők legnagyobb robotikai sikerei: Digit, GR-1, Figure 01, Atlas, NEO és például Apollo. Ezek az önálló cselekvésre képes eszközök lökdösnek közelebb bennünket a Jetson család valóságához.

Apollo

A látványos, összetett humanoid a legfrissebb világszenzáció: március közepén jelentették be, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban zajlik a próbaüzeme – írja a The Robot Report. Apollót egyelőre csak tesztelik: arra keresnek választ, hogy mennyire tud hatékony lenni a rá osztott szerepben, ami pillanatnyilag alkatrészek ellenőrzése és üzemen belüli kiszállítása a gyártósorra.

Az autóipari vállalat kíváncsian figyeli, mennyire képes helytállni az emberre tervezett és méretezett létesítményben.

A robotot gyártó amerikai Apptronik közölte: a cél az, hogy a humanoid meglévő üzemekben is bevethető legyen, magyarán ne igényelje az infrastruktúra drága átalakítását, mégis rá lehessen bízni fizikailag megterhelő, ismétlődő és unalmas feladatok automatizálását. A magassága 173 centiméter, a tömege 73, a teherbíró képessége pedig 25 kilogramm és kifejezetten arra készült, hogy ipari terekben működjön az emberek mellett.

Digit

A puritán megjelenésű humanoid az Agility Robotics terméke, ami annyiban előrébb jár a fentebb írt Apollónál, hogy idén várhatóan tömeggyártásba kerül, és az első példányait 2025-ben kézbesítik is. A gyártó elsősorban arra tervezte, hogy emberek asszisztense legyen, például raktárakban és elosztóközpontokban történő anyagmozgatás során.

Komoly fenyegetést jelent a logisztikai ágazat fizikai munkásai számára, hiszen bár túl nehezet nem emelhet (max. 16 kilogrammot bír el), 16-24 órán keresztül folyamatosan robotol, cigi-, kávé- és ebédszünet nélkül.

A 175 centiméter magas, 65 kilogrammos humanoid stabilan mozog gyepen, kavicson, járdaszegélyek között és lépcsősorokon is, miközben, ha a helyzet úgy kívánja, előre-hátra sétál, oldalaz, helyben megfordul vagy guggolva halad. A raktári kétkezi munka hóhérából már az első gyártási évben tízezret terveznek összeszerelni, az oregoni Salemben található üzemben.

GR-1

A marcona nevű humanoid kevésbé a kommunikációra, sokkal inkább kooperatív és támogató feladatokra készül. A kínai Fourier Intelligence munkája, ami azért érdekes, mert ez a vállalat eddig főleg rehabilitációs robotikai eszközökről, például mozgáskorlátozottak és szociális gondozásban résztvevő időseket támogató exoszkeletonokról volt ismert.

A sanghaji Mesterséges Intelligencia Világkonferencián tavaly bejelentett robotot a „megtestesült AI” jelzővel mutatta be a gyártó, amelynek oldala szerint a GR-1 már tömeggyártásba is került. A bionikus torzó emberszerű, 54 szabadságfokkal rendelkező mozgást tesz lehetővé – ezt nemrég precíziós mozgást igénylő tevékenységgel: dobolással demonstrálta a cég.

Így dobol a kínai humanoid

A GR-1 ember-gép interakcióját mesterséges intelligencia támogatja, és komolyan aggódhat miatta a konkurencia, mert 5 kilométer/órás sebességgel képes járni és ha kell, akár 50 kilogramm terhet is megemel, majd cipel, ami a humanoidok között tulajdonképpen unikum.

NEO

A norvég 1X Technologies terméke a GR-1 európai kihívója lehet. NEO-t a piacon elérhető EVE nevű, kerekeken guruló eszközből fejlesztettek tovább. Az előd kiskereskedelmi és logisztikai felhasználásra termett, míg

NEO már kevésbé ipari, sokkal inkább háztartási vagy gondozási célú humanoid lesz.

A fejlesztésére nemrég 100 millió dollárt sikerült összekalapolni a befektetőktől, ami szinte biztosan elég lesz a sorozatgyártás beindítására. Ami azt illeti, a képességei már most zavarba ejtőek: normál emberi tempóban sétál (4 km/h) és fut (12 km/h), egy feltöltéssel akár 2-4 órás üzemidőt produkálva. A magassága 165 centiméter, a tömege pedig azzal együtt is csupán 30 kilogramm, hogy akár 20 kilogrammot emel és hordoz.

Atlas

Nem hagyhatjuk ki a sorból a világ egyik legismertebb robotikai gyártóját, az amerikai Boston Dynamics vállalatot. A ma már a Hyundai csoport tulajdonában lévő cég a sokoldalú Spot nevű robotkutyával vált világhírűvé, és éppen emiatt lett érdekes az őt felvásárló anyaszervezetnek, ami autóipari lehetőséget (sétáló kocsi - komolyan!) látott meg benne. A Dynamics legutóbbi remekműve az Atlas humanoid, aminek a fejlesztése régóta zajlik, többnyire teljes titoktartás mellett, de nemrég végre munkavégzés közben is bemutatták.

Önállóan dolgozik a gyárban

A videón jól látható, hogy Atlas a szenzorai segítségével tapogatja le a rábízott autóalkatrészeket, amelyeket teljesen automatikusan megfog, leemel és a célállomásra visz, majd tárolókba helyez. Az automatizálásnak olyan fokát sikerült elérni vele, ami bár kevésbé látványos, mint a korábban megosztott dinamikus parkour videók, ám

azokkal a mutatványokkal ellentétben már nem előre programozott, automatikus mozdulatsorokról, hanem önálló cselekvésről van szó, ami óriási különbség.

Atlas egyébként 150 centiméter magas, 89 kilogramm és 9 km/h-s sebességgel szedi a lábait. Elsősorban ipari felhasználásra szánják.

Figure 01

Ez, az Atlas vetélytársaként is értelmezhető humanoid a jelenlegi legnagyobb ígéret, amit az is bizonyít, hogy a csupán 2021-ben, Google mérnökök által alapított gyártója olyan befektetőket győzött meg a benne rejlő lehetőségekről, mint a Samsung, a Microsoft, az Nvidia, az Amazon és az OpenAI.

A Figure AI kifejezetten veszélyes, monoton vagy az ember számára túlságosan összetett feladatok ellátására tervez robotokat,

így rögtön az első termék, a Figure 01 is a bányászat, az építőipar vagy a katasztrófaelhárítás területére készül. Az általános célú robot fejlett látási, mozgási, manipulációs és kommunikációs képességekkel fog rendelkezni, miközben képes lesz tanulni a környezetéből vagy interakcióba lépni az emberekkel.

A San Franciscó-i startup már 2024-ben piacra dobná az első Figure 01-eket, ami felé januárban öles lépést tettek: a BMW egyik üzeme elkezdte tesztelni az egyik prototípust. A Figure 01 magassága 170 centiméter, a tömege 60 kilogramm. A jelenlegi sebessége 4,3 km/h, a hasznos teherbírása 20 kilogramm, az üzemideje pedig öt óra.

Izgalmas évtized elé nézünk

Borítékolható, hogy a humanoidok a 2020-as évek végére annyira megszokott jelenséggé válnak a fejlett technológiai, logisztikai és autóipari vállalatok üzemeiben, mint a mai targoncák vagy robotkarok. A kétlábú robotkollégák fejlesztése egyre több befektetést vonz: a piackutatások alapján 2020-ban 7,4 milliárd, 2021-ben 8,5 milliárd, 2022-ben pedig már 10,3 milliárd dollár ment el erre a célra.

A technológia piaca ennél is nagyobb növekedés előtt áll: a Markets and Markets szerint a 2023-as 1,8 milliárdról 2028-ra már 13,8 milliárd dollárra fog nőni a globális forgalmuk, ami évi több mint 50 százalékos növekedést jelent. Mivel a humanoidfejlesztésre szánt összeg és a szegmens értéke is nagy tempóban nő, a tömegtermelés idővel elég olcsóvá tesz bizonyos általános célú robotokat ahhoz, hogy ne csak ipari környezetben, hanem háztartásokban, szociális gondozásban, katasztrófaelhárításban is megjelenjenek, feltehetőleg a 2030-as évek elejétől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: