HÍREK
A Rovatból

Életveszélyes a 70 feletti nyugdíjasokat hitelfelvételre ösztönözni Juhász László szerint

A kormány kiterjeszti az otthonfelújítási programot, így már a nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke szerint azonban sok idős embernek ez nem jelent valódi segítséget.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



A kormány kiterjeszti a vidéki otthonfelújítási programot, így már a nyugdíjasok is igénybe vehetik – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A támogatás az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasokra vonatkozik: a felújítás költségeinek felét, maximum 6 millió forintig, az állam utólag megtéríti. A fennmaradó részre kedvezményes hitel vehető fel.

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke szerint azonban sok idős embernek ez nem jelent valódi segítséget. Az érintett településeken főként alacsony jövedelmű nyugdíjasok élnek, akiknek nincs meg a szükséges önrészük a pályázathoz.

A hitellehetőséget különösen problémásnak tartja, mert szerinte „életveszélyes 70 éven felülieket hitelfelvételbe belezavarni.”

„Egy nyugdíjasnak már nem hitelt kéne felvenni, hanem a megfelelő mértékű nyugellátásból kellene tudnia normálisan megélni”

– mondta az Inforádióban.

Juhász úgy látja, hogy a támogatás inkább a tehetősebb nyugdíjasoknak segít, akiknek van elegendő saját pénzük a felújítás megkezdéséhez. A legnagyobb gond szerinte az, hogy sok nyugdíjasnak a napi megélhetés is nehézséget okoz.

„Mi minden fillérnek örülünk, minden fillérért lehajolunk, de úgy látjuk, hogy ilyen nagyon hosszan tartó, magas inflációs időszak után talán nem ez a legsürgősebb dolog”

– mondta.

Hozzátette: jelenleg 200 ezren kapnak havi 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjat, és félmillió nyugdíjas ellátása nem éri el a 140 ezer forintos megélhetési minimumot. Juhász szerint őket kellene támogatni, például egyszeri 100–150 ezer forintos segítséggel.

Bár nem akarja elvenni senkitől a lehetőséget, úgy véli, hogy sokan nem fogják tudni igénybe venni a programot, ezért a pénz jelentős része a kasszában maradhat. Ha viszont a kormány rendelkezésre tud bocsátani 90 milliárd forintot, szerinte azt inkább a legnehezebb helyzetben lévő nyugdíjasok támogatására kellene fordítani.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Elindult Magyar Péter népszavazási kezdeményezése: pár óra alatt már több mint 10 ezren töltötték ki a konzultációt
A Tisza Párt 12+1 kérdésben kéri a 16 év feletti magyarok véleményét. A kérdőívet személyesen és online is ki lehet tölteni.


Hétfő reggel elindult Magyar Péter konzultációja, a Nemzet Hangja. A Tisza Párt elnöke a március 15-i beszédében jelentette be, hogy olyan nagyszabású akciót indítanak, amelyre korábban még nem volt példa Magyarország történetében. A párt 12+1 kérdésben kéri a 16 év feletti magyarok véleményét. A kezdeményezés hasonlít a nemzeti konzultációhoz, Magyar Péter népszavazásként is beszélt róla korábban, ugyanakkor hivatalosan ez nem számít annak.

A konzultációt hétfő reggel 6 óra óta lehet kitölteni online, de személyesen is van erre lehetőség. A kérdőíveket április 11-ig lehet kitölteni, előzetes regisztráció is szükséges, ennek során kell jelezni, hogy az érdeklődő melyik opciót választja.

Magyar Péter hétfőn reggel 8 órakor indította el a személyes szavazást Budapesten a Széll Kálmán téren. A rossz idő ellenére is sokan ellátogattak ki a helyszínre.

A hvg.hu tudósítása szerint a Tisza Párt elnöke már rögtön az elején kisebb szóváltásba került egy kormánypárti újságíróval, aki azt kérdezte Magyartól, hogy fog-e valaha válaszolni arra: támogatja-e Ukrajna uniós csatlakozását. A lap szerint a Tisza Párt elnöke megköszönte munkatársainak, hogy távol tartják tőle a „propagandistát”, akinek annyit mondott, kérdezze a miniszterelnököt.

Magyar a szavazólapokat is bemutatta. A kérdőív három papíron található, így a szavazók egy piros, egy fehér lapot kapnak négy-négy kérdéssel, illetve egy zöldet, amin öt kérdés szerepel.

A Tisza Párt elnöke későbbi sajtótájékoztatóján arról beszélt:

egy-két óra alatt már több mint tízezren töltötték ki a kérdőívet, és több százezren az előzetes regisztrációt.

Azt is elmondta, hogy az online felületen térképen lehet követni, mikor, melyik településen lehet személyesen voksolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Alföldi Róbert beszólt Bagdy Emőkének és „a Pride betiltását vigyorogva ünneplő posztfasiszta politikusnak”
A színész-rendező szerint ideje lenne a kormányközeli oldalnak megnézni a több díjat elnyert alkotást, a Fekete pontot, amiben a magyar mindennapokat mutatják be.


Rövid, de annál velősebb és indulatosabb poszttal jelentkezett a Facebookon Alföldi Róbert. A színész-rendező a Pride betiltásával és Bagdy Emőke Pride-ellenes szavaival kapcsolatban szólalt meg, mindezt egybekötve egy kulturális ajánlóval.

Posztja elején meg is határozza, kinek küldi üzenetét: „Minden gyermekekért aggódó kormánypárti politikusnak, Bagdy Emőkének, a köztársasági elnök úrnak, a Pride betiltását vigyorogva ünneplő posztfasiszta politikusnak, a gyerekvédelmet a hatalom megtartásáért felhasználó miniszterelnöknek ajánlom nézze meg Fekete pontot Szimler Bálint filmjét, ami egy fillér állami támogatás nélkül készült.”

„Pontosan láthatnák, hogy mi ellen kellene megvédeni a magyar gyerekeket. És az nem a Pride. Az a magyar valóság.”

Alföldi megfogalmazása szerint a felsoroltaknak „illene most már szembesülni vele”.

A rendezőnek is üzen, mikor azt írja: „Kedves Bálint! A legszomorúbb film, amit valaha láttam. Mély főhajtás. Köszönöm!”

A kormány a múlt héten fogadta el a gyülekezési jog korlátozásáról szóló, valójában a Pride betiltását célzó törvényt, ami után több kormánypárti politikus – többek között Orbán Viktor – is elégedetten nyilatkozott. A törvénnyel és a Pride-dal kapcsolatban Bagdy Emőke pszichológus úgy nyilatkozott: a szokatlan látvány, a gomolygó tömeg és a szélsőséges ingerek félelmet vagy riadalmat válthatnak ki a gyerekekből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hogy kerül civilek kezébe kézigránát? – Kiosztotta a HM-et a volt honvédelmi miniszter
Juhász Ferenc szerint szabályszegés vagy mulasztás vezethetett a brutális újdörögdi robbanáshoz. A volt miniszter szerint áldozathibáztatás, ha a felelősséget a sérültre hárítják.


Mint ismert, súlyos kézigránát-baleset történt pénteken a honvédség újdörögdi gyakorlóterén. Egy kormánytisztviselő kezében robbant fel a gránát egy gyakorlat során. A fiatal nő mindkét kezét elvesztette, és több repeszsérülést, valamint lágyrész- és arcsérülést is szenvedett. Mentőhelikopterrel vitték a Honvédkórházba, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

A kiképző katona ugyancsak megsérült, nála többszörös lágyrészsérülést és csonttörést állapítottak meg. A helyszínen ellátták, majd stabilizálták az állapotát, és a veszprémi kórházba szállították. Szalay-Bobrovniczky Kristóf mindkét sérültet meglátogatta.

Volt honvédelmi miniszter: szabályszegés történhetett

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter az ATV-nek nyilatkozva élesen bírálta az esetet. Azt mondta, a Honvédelmi Minisztérium nagy hibát követett el.

Szerinte „katonák is több hónapnyi kiképzés után találkoznak először éles lőszerrel”, ezért felelőtlenség civileknek adni ilyen eszközt.

„Civileknek néhány napos kiképzés után éles kézigránátot a kezébe adni felelőtlenség. Itt valami szabályszegés történhetett, ha nem technikai problémáról van szó. Vagy valamilyen szabály hiánya jelentette a balesetet, az utóbbi kettő mindenféleképpen a Honvédelmi Minisztérium felelősségi köre” – mondta Juhász.

A volt miniszter szerint áldozathibáztatás, ha a sérült kormánytisztviselő saját felelősségére hivatkoznak.

„A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölte az eset kapcsán Somogyi Zoltán vezérőrnagy. A Honvéd Vezérkar törzsigazgatója szombaton arról is beszélt, hogy a kiképzést a Magyar Honvédség szervezte kormányzati tisztviselőknek, és minden jelentkező önkéntesen, saját felelősségre vett részt rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Belviszály a Tisza Pártban? Távozik a Tisza Szigetek nemrég kinevezett koordinátora, új politikai közösséget alapít
Farkas Dezső mindössze hat hete tért vissza a párthoz, a belső viszonyokra hivatkozik. Magyar Péter azonban más okokat lát, és már a koordinátor utódját is megtalálták.


Ahogy arról másfél hónapja írtunk, Farkas Dezsőt nevezték ki a Tisza Párt Tisza Szigeteinek koordinátorának. A pénzügyi szakember azonban mindössze hat hét után távozik posztjáról – szúrta ki a Telex.

Farkas maga ír kilépéséről Facebook-posztjában:

„Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat”

– fogalmaz. Hozzáteszi, hogy a tiszások továbbra is számíthatnak jóindulatára és segítségére.

Egyszersmind új politikai szerveződést is meghirdet: „Úgy döntöttem, hogy az általam mindig is képviselt prioritások: a jövőépítés és Magyarország elmúlt 20 éves politikai kultúrájának meghaladása érdekében új politikai közösség szervezését kezdem meg. Meggyőződésem, hogy a magyar választók megérdemlik, hogy ne csak a politikusok által felkínált variációk közül választhassanak” – írja Farkas Dezső.

Azt is hozzáteszi, távozása okairól a továbbiakban semmilyen fórumon nem kíván nyilatkozni. Magyar Péter kommentben azonban felvillantott valamit a kilépés okáról. Mint a párt elnöke írja:

„Farkas Dezső nem a TISZA-ban uralkodó belső viszonyok miatt távozik a Párttól, hanem mert több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk.”

Hozzáteszi: a Tisza Szigetek irányítását ideiglenesen Tóth Péter kampányfőnök veszi át. Azt is írja: „Dezső távozása semmilyen fennakadást nem okoz a szervezetben”.

Magyar Péter nem sokkal ezelőtt azt jelentette be, hogy „népszavazási konzultációjukat” már az első órákban több mint 10 ezren töltötték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: