Ígéretéhez híven bejelentést tett hétfő délután Magyar Péter. A Tisza Párt politikusa korábban azt sérelmezte, hogy Orbán Viktor és a Fidesz szerint pártja brüsszeli érdekeket szolgál és a magyarok ellen dolgozik.
Magyar legújabb akciója egymillió lépés lesz a békéért és a nemzeti összefogásért. Mint Facebook-bejegyzésében írja és videójában elmondja:
„Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért.”
„Budapestről elsétálunk a külhoni magyar testvéreinkkel is találkozni a magyar kultúra egyik bölcsőjébe, Nagyváradra. Mintegy 300 km-t megyünk együtt. Lépésről lépésre, közben a honfitársaink mindennapi problémáira figyelve” – tette hozzá.
A politikushoz csatlakozni lehet, „akár személyesen, akár csak lélekben. Akár egy percre, akár napokra. Egy méterre. Egy szóra. Egy mondatra. Vagy egy néhány kilométeres útra.”
„Gyertek velünk, lépjünk együtt! Mert a béke és a nemzeti összetartás nem ülve születik. Hanem együtt haladva, ha közösen teszünk érte. Ez a mi békénk. Ez a mi küldetésünk” – írja posztjában.
Egy régebben használt jelmondatát felhasználva hozzáteszi:
„Együtt, tégláról téglára felépítjük a békés, összetartó Magyarországot és megmutatjuk szeretett hazánk szebbik arcát.”
Magyar Péter akciója valószínűleg nem független attól, hogy sokakban megütközést keltett, hogy Orbán Viktor a szélsőjobboldali és hírhedten magyargyűlölő George Simiont támogatta szavakban a romániai elnökválasztáson – szemben a helyi magyar egyházakkal és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ).
Ígéretéhez híven bejelentést tett hétfő délután Magyar Péter. A Tisza Párt politikusa korábban azt sérelmezte, hogy Orbán Viktor és a Fidesz szerint pártja brüsszeli érdekeket szolgál és a magyarok ellen dolgozik.
Magyar legújabb akciója egymillió lépés lesz a békéért és a nemzeti összefogásért. Mint Facebook-bejegyzésében írja és videójában elmondja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán a drónokról: Tegyük föl, hogy néhány méterre berepült oda, és akkor mi van? Ukrajna nem egy független, szuverén ország
A miniszterelnök szerint a magyar–ukrán drónvita mellékes, mert ez NATO-terület, innen senki sem támadja Ukrajnát. Hozzátette: az országnak inkább kelet felől kellene aggódnia.
Orbán Viktor a Harcosok órája vendégeként több más aktuális belpolitikai ügy mellett beszélt az Ukrajnába Volodimir Zelenszkij szerint a légteret megsértve átrepült magyar felderítő drónokról is. A kormányfő azt mondta, Ukrajnát ebből az irányból senki sem akarja megtámadni, mert ez a NATO-tagországok területe.
Az ukrán elnöknek szerinte inkább kelet felől kellene aggódnia.
Mint ismert, az ukránok szeptember 26-án, péntek reggel jelezték, hogy egy Magyarország felől érkező drón kétszer is átrepült Ukrajna államhatárán. Erről a repülések adatait tartalmazó térképeket is bemutattak.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium légiközlekedési hatósága azt nyilatkozta, hogy nem érkezett bejelentés polgári pilóta nélküli légijárművel kapcsolatban, míg a Magyar Honvédség visszautasította, hogy magyar drónok sértették volna meg Ukrajna légterét, de Volodimir Zelenszkij azt közölte, hogy „Mindenünk megvan. Az elektronikus felvételek, fotók és más bizonyítékok is.”
Orbán Viktor az interjúban mindezek után már úgy fogalmazott, „Most kettő-három-négy magyar drón átment vagy sem, nem az az ügy. Tegyük föl, hogy néhány méterre berepült oda, és akkor mi van? Ukrajna nem egy független, szuverén ország, Ukrajnát mi tartjuk el, nem szabad úgy viselkednie, mintha szuverén lenne.
Ha a Nyugat úgy dönt, holnap nem ad egy forintot sem, Ukrajna bezárhat. [Zelenszkijnek] Nem ezzel kellene foglalkoznia.”
Orbán Ukrajnával kapcsolatban hozzátette: az ország elveszítette a területe egyötödét, a szuverenitása ezzel véget ért, „a maradékot mi tartjuk el”. Végül annyit fűzött hozzá Zelenszkijnek címezve, hogy „mi nem ellenségei vagyunk egymásnak”.
Orbán Viktor a Harcosok órája vendégeként több más aktuális belpolitikai ügy mellett beszélt az Ukrajnába Volodimir Zelenszkij szerint a légteret megsértve átrepült magyar felderítő drónokról is. A kormányfő azt mondta, Ukrajnát ebből az irányból senki sem akarja megtámadni, mert ez a NATO-tagországok területe.
Az ukrán elnöknek szerinte inkább kelet felől kellene aggódnia.
Mint ismert, az ukránok szeptember 26-án, péntek reggel jelezték, hogy egy Magyarország felől érkező drón kétszer is átrepült Ukrajna államhatárán. Erről a repülések adatait tartalmazó térképeket is bemutattak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Telex: a Pintér Sándor vejéhez köthető vadásztársaság három hónapra kitiltotta a civileket az erdőből
A nadapi önkormányzat a Pest Vármegyei Kormányhivataltól kéri, hogy vizsgálják meg a hosszú vadaskerti lezárás jogszerűségét és arányosságát. Közben a lakók panaszáradatot zúdítottak a testületre.
Nadap képviselő-testülete a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz fordul, hogy állapítsák meg: a Tradicionális Vadásztársaság - amelyet Pintér Sándor belügyminiszter veje vezet - jogszerűen és arányosan zárta-e le három hónapra az önkormányzat külterületén található vadaskertet.
„Nadap lakossága szomorúan szembesült a falu melletti erdő november 30-ig történő lezárásáról. Érthetetlen számomra az éjjel-nappal, hétköznapi és hétvégi folyamatos lezárás. Augusztus végétől november végéig közel 100 nap alatt, éjjel-nappal vadászni fog valaki a területen? Váltásban, vagy pihenés nélkül?” – írta Győrik Balázs önkormányzati képviselő, majd a Telexnek hozzátette: azt tartja gyanúsnak, hogy a lezárás nem csak pár napig tart (mint általában), és nem előzte meg a lakosság és az önkormányzat felé szokásos tájékoztató.
Pénteken a teljes nadapi képviselő-testület megszavazta, hogy a kormányhivatal vizsgálja a jogszerűséget, az értesítések megfelelőségét, valamint azt is, arányos-e a lezárás a vadászati tevékenység tényleges időtartamával.
Győrik jelezte, hogy a Pest Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályától azt írták a kérdéseire, hogy a Tradicionális Vadásztársaság nem tett bejelentést az erdő látogatásának korlátozásáról, ezért a tényállás kivizsgálása érdekében megtették a szükséges hatósági intézkedéseket.
A képviselőnek időközben reagált a Tradicionális Vadásztársaság elnöke is. Brindza Tibor szerint nem céljuk senkinek sem „sírós, álmatlan éjszakákat okozni (esetleg balesetet) mert valaki nem érti meg, hogy nem lehet belépni egy intenzív vadászati tevékenység alatt álló területre”.
Brindza Tibor házastársa Brindzáné Pintér Csillag, aki vezérigazgatója a cégnek, amely megszerezte a ma Hotel Lovasberényként működő, egykori lovasberényi kormányüdülőt. Ez a létesítmény a lekerített vadaskert mellett áll.
A Telex megkérdezte a hotelt és Brindzáné Pintér Csillagot is, hogy a náluk megszálló vadászok használják-e a szomszédos vadaskertet, amelyet a Tradicionális Vadásztársaság november 30-ig zárt le vadászati célból, de nem kaptak választ.
Az egykori lovasberényi kormányüdülőt Pintér Sándor korábbi vállalkozása, a Civil Biztonsági Szolgálat szerezte meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a többek között wellness-részleg és helikopterleszálló létesítésével járó felújítására. Ez az összeg majdnem hatszorosa annak, amennyiért az állam eladta az ingatlant. A pénzt a 24.hu korábbi cikke szerint az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. kapta - e cégnek tavaly ősszel lett a vezérigazgatója Brindzáné Pintér Csillag.
A Tradicionális Vadásztársaságot Ecsedi Ferenc alapította 2016-ban. Ecsedi korábban az OTP Bank egyik vezető tisztségviselője volt, Csányi Sándor bizalmasa, és Pintér Sándor egykori cégének, a már megszűnt Civil Ingatlanberuházó Kft. ügyvezetője 2007–2008-ban. Ecsedi 2022 júniusában elhunyt, helyét a korábbi titkár, Brindza vette át.
Nadap képviselő-testülete a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz fordul, hogy állapítsák meg: a Tradicionális Vadásztársaság - amelyet Pintér Sándor belügyminiszter veje vezet - jogszerűen és arányosan zárta-e le három hónapra az önkormányzat külterületén található vadaskertet.
„Nadap lakossága szomorúan szembesült a falu melletti erdő november 30-ig történő lezárásáról. Érthetetlen számomra az éjjel-nappal, hétköznapi és hétvégi folyamatos lezárás. Augusztus végétől november végéig közel 100 nap alatt, éjjel-nappal vadászni fog valaki a területen? Váltásban, vagy pihenés nélkül?” – írta Győrik Balázs önkormányzati képviselő, majd a Telexnek hozzátette: azt tartja gyanúsnak, hogy a lezárás nem csak pár napig tart (mint általában), és nem előzte meg a lakosság és az önkormányzat felé szokásos tájékoztató.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Azt akarták elérni, hogy fogjon rajtunk egy vérvád, nem lesz kegyelem
A kormányfő súlyos jogi következményeket ígért a botrány kirobbantói ellen. Szerinte nemcsak álhír, hogy a Szőlő utcai ügyben kormánypárti politikusok is érintettek, hanem külföldi titkosszolgálati szál is felsejlik mögötte.
Orbán Viktor hétfő reggel a Németh Balázs vezette Harcosok órája című műsorban beszélt a Szőlő utcai botrányról. A miniszterelnök úgy fogalmazott, „Álhírekkel, becsületbe gázoló módon gyakran támadnak minket, én általában azt mondtam, engedjük el a fülünk mellett, de Semjén Zsolt beleállt, és igaza volt.”
A műsorvezető - a Tuzson Bence igazságügyi miniszter által nyilvánosságra hozott jelentéssel egybecsengő módon felhozta, hogy nem volt gyerek érintettje a budapesti javítóintézeti ügynek, amit Németh álhírbotránynak tart és arra is utalt, hogy ez egy államellenes támadási kísérlet a kormány megbuktatására.
Orbán erre azt mondta, a kormány ellentámadásba kezdett.
Mint mondta, nehéz eldönteni, melyik becsületbe gázoló álhírre reagáljanak, és melyiket engedjék el. Úgy véli, a kormány tagjait ezúttal a lehető legsúlyosabb bűncselekménnyel vádolják.
Ha egy kormánytag ilyen bűncselekményt követ el, távoznia kell, és a hatóságok nem fedezhetik - szögezte le Orbán.
Azt mondta, Semjén Zsoltnak igaza volt, hogy ez vérvád, amibe bele kellett állni. Megismételte, hogy az ügy külföldi titkosszolgálati szálat sem nélkülözött.
„Itt nem Semjén Zsoltot támadták meg, azt akarták elérni, hogy fogjon rajtunk egy vérvád, ami ellen fel tud lázadni a fél ország, és meg lehessen ezzel gyengíteni a kormányt, akár meg is buktatni.”
A kormányfő a Fidesz politikai kampányait állította párhuzamba az üggyel, jelezve, hogy szerinte „Soha senkit nem vádoltunk konkrét, legsúlyosabb bűncselekménnyel, én ilyenre nem emlékszem,
lehet, hogy mondtuk ezt-azt, de az másik történet, a libsik itt csúsztatnak.”
A revans lehetőségével kapcsolatban azt mondta, „itt azért lesznek súlyos jogkövetkezmények és azért nem lesz kegyelem, mert nem csak csúnyákat mondtak, hanem a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádoltak két kormánytagot.” Hozzátette, hogy
„A megtorlás szó nem hangzik barátságosan, van egy puhább verziója, ami lényegében ugyanaz, ez a jogkövetkezmény, ez történik majd, a rendőrségnek segítséget kell adnunk, hogy legyenek egyértelműbbek a jogszabályok.”
Végül visszautasította, hogy a gyermekbántalmazási ügyekben ne cselekednének a hatóságok. „Mi minden gyereket azonnal megvédünk” - zárta rövidre.
Orbán Viktor hétfő reggel a Németh Balázs vezette Harcosok órája című műsorban beszélt a Szőlő utcai botrányról. A miniszterelnök úgy fogalmazott, „Álhírekkel, becsületbe gázoló módon gyakran támadnak minket, én általában azt mondtam, engedjük el a fülünk mellett, de Semjén Zsolt beleállt, és igaza volt.”
A műsorvezető - a Tuzson Bence igazságügyi miniszter által nyilvánosságra hozott jelentéssel egybecsengő módon felhozta, hogy nem volt gyerek érintettje a budapesti javítóintézeti ügynek, amit Németh álhírbotránynak tart és arra is utalt, hogy ez egy államellenes támadási kísérlet a kormány megbuktatására.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.
„Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a FacebookonMagyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.
A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.
„Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.
„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,
„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”
A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”
„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.