Hegedűs Zsolt reagált a „takonygerincező” Takács Péter nyilatkozatára, szerinte az államtitkár nem mondott igazat a a BCG-tanulmányról
Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa kedd este közösségi oldalán reagált Takács Péter egészségügyi államtitkár szavaira, aki a Magyar Hangnak azt nyilatkozta, hogy a Boston Consulting kiszivárogtatott tanulmánya csak egy a sok közül, és a kormány egy csomó részét nem kívánja végrehajtani.
Hegedűs Zsolt szerint az államtitkár ezzel szemben korábban éppen a Belügyminisztérium cáfolt egy perben. A tiszás szakértő állítja, a titkosított anyagból az derül ki, hogy az Orbán-kormány nem apró kiigazításra, hanem az ellátórendszer radikális átszabására készül. Úgy véli, az egészségügyi államtitkár,
Megismételte: a tanulmányt joga lett volna megismerni a magyar népnek, a szakmának, hiszen ez a legfontosabb, legrészletesebb, legdrágább dokumentum az egészségügyi rendszer átalakításáról. Hegedűs szerint ehelyett a kormány szemezgetve a tanulmányból, egyes részeket dilettáns módon kezdett megvalósítani, amivel „még jobban a szakadék szélére lökte az egészségügyet”.
Hegedűs Zsolt előzőleg már összecsapott Takács Péterrel, miután a tiszás politikus a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzés teljes feltárását ígérte a választás után.
Takács Péter azt írta, az egészségügyi miniszterjelölt csak azért állt elő ezzel, mert felkerült a Tisza Párt országos listájára és védi a mentelmi jog. Szerinte ezzel
A Tisza szakpolitikusa erre azt válaszolta, hogy „ha nincs takargatnivaló, akkor nincs mitől tartani”, és a választások után minden részletre kiterjedő, törvényes vizsgálatot ígért. Mint írta, ha ezek a vizsgálatok nem tárnak fel szabálytalanságot, azt is nyilvánosságra hozzák, mert a transzparencia mindenkit megvéd, aki tisztán járt el – és elszámoltatja azt, aki nem.
Felidézte, hogy Takács Péter szerinte többször átlépett már egy határt, amikor megsértette a magyar háziorvosokat és az osztrák mentősöket, vagy káromkodva küldte el egy beteg hozzátartozóját. Hegedűs Zsolt abban bízik, hogy a pápai körzet választóihoz is eljut, milyen stílust képvisel az államtitkár, és ennek megfelelően döntenek majd április 12-én.
– zárta bejegyzését.
A 2030-ig titkosított Boston Consulting Group-tanulmányról Takács Péter 2025 áprilisában azt állította, egy a 70-80 hasonló döntés-előkészítő dokumentum közül. A K-Monitor pert indított a tanulmányok listájának kiadásáért, mire a Belügyminisztérium egy bírósági eljárásban azzal védekezett, hogy az államtitkár „pontatlanul fogalmazott”, és valójában csak két ilyen jellegű anyag létezik. A tárca fellebbezett az elsőfokú, őket a lista kiadására kötelező ítélet ellen.
Takács Péter kommunikációs stílusát nem először éri kritika: 2025 nyarán a Magyar Hang újságírójának küldött üzenetben „jó vergődést” kívánt, majd ősszel bocsánatot kért, amiért korábban leszólta a burgenlandi mentőszolgálatot.
Decemberben ismét elnézést kért, miután trágár stílusban reagált egy édesapa Facebook-üzenetére, amely a Szent János Kórház gyermekügyeletének fűtési problémáiról szólt. Takács azt írta, hogy „Úgy baszdmeg, hogy elromolhat bármi, amit használnak! Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy! A műszakisok dolgoznak rajta, amint tudják, megcsinálják”.
via 24.hu