Egy kínai férfi alvással keresett több mint egymillió forintot
Egy, a koronavírus miatt kényszerpihenőre szorult kínai férfi a TikTokon közvetített élőben, ahogy alszik, és mint kiderült, ez igen megtérülő ötletnek bizonyult – írja az Abacusnews.com.
A Csinaghszi tartományból származó Yuansan felhasználónéven tevékenykedő amatőr színész eleinte azzal a céllal streamelte alvását, hogy megtudja, horkol-e.
Őt magát is meglepte, mikor megtudta, ötórás pihenésének több százezer nézője volt. Február 10-én megismételte az "adást", majd rendszeressé váltak a közvetítések. Volt olyan este, amikor 18 millióan is kíváncsian voltak Yuansan alvására.
A fiatal tiktok-sztár nem csak követőket, hanem virtuális ajándékokat is szerzett. Ezeket végül valódi pénzre is tudta váltani, így több mint 4000 dollárt (mindegy 1,2 millió forintot) keresett – alvással.
Yuansan azonban már leállt a közvetítéssel. Mint elmondta, egy idő után terhessé vált számára, hogy rengetegen üzleti tanácsért fordultak hozzá, és ilyen nagy számú rajongótáborban (mára több mint nyolcszázezren követik) előfordul számos zaklató is.