Ebből balhé lesz: Megjelent Nagy Márton rendelete, Budapestnek 89 milliárdot kell fizetnie, de csak 50-et hajlandó
A Magyar Közlönyben kihirdették Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendeletét, amely meghatározza, hogy mennyit kell fizetniük a települési önkormányzatoknak szolidaritási hozzájárulásként 2025-ben – vette észre a hvg.hu.
Az új szabályozás egyik fő célja, hogy nyilvánossá tegyék az egyes önkormányzatok által fizetendő összegeket. A rendelet mellékletében szerepel is annak a 854 településnek a listája, amelyekre ez a kötelezettség vonatkozik.
Budapest számára 89,1 milliárd forintos hozzájárulást írt elő a miniszter. A fővárosi közgyűlés költségvetése szerint azonban Budapest csak 50 milliárd forintot utalna a központi költségvetésbe – annyit, amennyit visszakap állami támogatásként. A főváros ezt az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésére alapozza.
Bár a testület nem semmisítette meg a hozzájárulásról szóló törvényt, indoklásában azt írta: ha egy önkormányzat több pénzt fizet be, mint amennyit támogatásként kap,
Nemcsak Budapestnek, hanem a fővárosi kerületeknek is külön-külön be kell fizetniük a hozzájárulást, és van olyan kerület, amelynek többet kell adnia, mint egy-egy megyeszékhelynek.
Korábban a Népszava arról írt, hogy az önkormányzatok anyagi helyzete az elmúlt öt évben jelentősen romlott: hiába nőttek a költségvetési támogatásaik, a szolidaritási hozzájárulás és az infláció miatt az önkormányzatok forrásai reálértéken mintegy 18 százalékkal csökkentek 2020 és 2025 között.