HÍREK
A Rovatból

Dráma a kórházakban: A gyámhatóság akadályozza, hogy hazavigyék a szüleik az elhagyottnak hitt csecsemőket

Több száz csecsemő reked kórházban, mert a gyámhatóság nem engedi őket haza, hiába várják őket a szüleik. Volt, akit fél évig tartottak bent, pedig a család már rég készen állt a fogadására.


Több olyan kisbaba is kórházban maradt, akikről a szüleik nem mondtak le, mégsem vihették haza őket – erről beszélt a Népszavának Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Program vezetője.

Az elmúlt két hónapban hat család fordult hozzájuk segítségért, mert úgy érezték, a gyámhatóság indokolatlanul akadályozza, hogy gyermekük hazakerüljön.

Az egyik ilyen eset egy decemberben született kislány, Zoé története. A szülei azért nem vihették haza, mert az anya biceg, az apa pedig súlyos látássérült. A gyámhatóság emiatt alkalmatlannak tartotta őket a gyermeknevelésre, annak ellenére, hogy a lakásuk tiszta volt, mindketten rendelkeztek munkahellyel, és a családtagok is támogatták őket. Végül, ügyvédi beavatkozás után a hatóság visszavonta a gyermekkiemelési eljárást, így Zoé hazatérhetett.

Egy másik kisbaba szeptember 7-én született, de csak most hétfőn kerülhetett haza. Az édesanyja és az édesapja akkor még átmeneti lakhatásban éltek, és bár két héttel később már beköltözhettek új otthonukba, ez is szerepelt a gyermek kiemelésének indokai között. Emellett az anya pszichés állapotát is aggályosnak találták, noha semmilyen szakértői vizsgálatot nem végeztek el vele kapcsolatban.

A TASZ szerint egyre több olyan csecsemő lehet kórházban, akiket a szüleik hazavinnének, de a gyámhatóság ezt nem engedélyezi.

A tavaly bevezetett gyorsított örökbefogadási rendszer ellenére mindössze 59 újszülöttet és csecsemőt nyilvánítottak örökbe fogadhatónak.

Boros Ilona szerint ez arra utalhat, hogy a többi, körülbelül 240 kisbabát valójában a szüleik nem hagyták el, hanem szerették volna maguk nevelni. Véleménye szerint a kórházban maradt csecsemők legalább felénél ez lehet a helyzet.

A lap próbált utánajárni, pontosan hány csecsemő nem kerülhetett még haza a gyámhatósági döntések miatt, de az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat nem válaszolt a megkeresésükre.

A napokban adtunk hírt arról, hogy hat hónap után végre hazavihette a kisfiát egy édesanya, aki szerint a hatóságok alaptalanul szakították el a gyermekétől. A baba még szeptemberben született, de csak most térhetett haza. A család ügyét a TASZ vitte bíróság elé, miután a gyámhatóság az anya pszichés állapotára hivatkozva nem engedélyezte a hazavitelét – annak ellenére, hogy erről hivatalos vizsgálat nem is készült. A szülők december óta kéthetente egy órára találkozhattak a kisfiúval, aki hétfőn végre otthon aludhatott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ismét megtámadták Irán legfontosabb atomlétesítményét, a nukleáris katasztrófa veszélye egyre nagyobb
Szombaton ismét csapás érte az iráni natanzi urándúsító üzemet, az ország atomprogramjának kulcsfontosságú elemét. A hatóságok szerint nem jutott ki radioaktív anyag, de a NAÜ vizsgálatot indított.


Szombaton újabb támadás érte Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítményét, a natanzi urándúsító üzemet. A hivatalos közlés szerint a föld alatti létesítményből nem jutott ki radioaktív anyag a környezetbe, és a létesítményen kívül sem észleltek sugárzásszint-emelkedést. Irán tájékoztatta az incidensről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, amely megkezdte a történtek vizsgálatát.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség katonai önmérsékletre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.

„Elengedhetetlen elkerülni minden olyan helyzetet, amely nukleáris baleset kockázatával járhat”

– fogalmazott Rafael Grossi, az ügynökség főigazgatója.

A natanzi létesítmény, amely Irán atomprogramjának kulcseleme, nem először vált célponttá az elmúlt hetekben: ebben a hónapban korábban már megrongálódtak a bejáratot biztosító épületek.

Több nemzetközi sajtóorgánum amerikai–izraeli műveletként számolt be a mai támadásról, bár hivatalos felelősségvállalás egyelőre nem történt.

Az iráni állami hírügynökségek megerősítették a csapás tényét, hangsúlyozva, hogy az nem okozott sugárszivárgást.

A történtekkel kapcsolatban több kérdés is nyitott. Egyelőre nem tudni, pontosan ki hajtotta végre a támadást, és mekkora a kár a létesítmény felszíni vagy belső infrastruktúrájában. Arról sem érkezett hír, hogy az incidensnek lennének-e személyi sérültjei.

Via Infostart, AP News


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.


„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.

A képviselő a posztjában azt írta,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.

Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.

Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.

A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Esztelen összeesküvés-elmélet a Washington Post cikke az Orbán Viktor elleni, megrendezett merényletről
A Washington Post egy orosz titkosszolgálati dokumentum alapján írt a miniszterelnök elleni megrendezett támadás tervéről. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat a kampányt befolyásolta volna, Moszkva tagad.


Ahogy már beszámoltunk róla, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége egy Orbán Viktor elleni megrendezett merényletet javasolt, hogy a magyar választási kampányt a biztonság és a rendszerstabilitás érzelmi terepére terelje – írta ma reggel a Washington Post. Az amerikai lap egy európai hírszerző szolgálat által megszerzett és hitelesített belső orosz dokumentumra hivatkozik. A „Gamechanger” fedőnevű javaslatról szóló jelentés szerint

nem világos, hogy az ötlet milyen magas szintig jutott el a Kremlben, és semmi sem utal arra, hogy a tervet végül jóváhagyták vagy megkísérelték volna végrehajtani.

A cikk megemlíti azt is, hogy Oroszország más eszközökkel, például mesterséges intelligenciával készített videókkal és ellenzéki jelöltek lejáratásával is próbál beavatkozni.

A hírre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban reagált, amelyben

„minden eddigi képzeletet alulmúlóan esztelen összeesküvés-elméletnek” nevezte a lap állításait.

Szerinte a Tisza Párt és megbízóik megijedtek a kormányoldal sikereitől. „Látják a tömegeket Orbán Viktor gyűlésein, látták minden idők legnagyobb Békemenetét, látják, hogy az emberek Magyarországon nem akarnak háborút” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a magyarok átlátnak a szitán.

„A magyarok pontosan látják, hogy ezek az álhírek, ezek az ukrán propaganda részét képező hazugságok semmi másért nem születnek meg, csakis azért, hogy a Tisza Pártot támogassák a magyarországi választáson, és befolyásolják a választások eredményét.”

Szijjártó Péter szerint a magyar emberek a szavazatukkal biztosíthatják azt, hogy „ne Zelenszkij nevessen a végén”.

Moszkva is cáfolta a lap értesüléseit. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Washington Postnak nyilatkozva azt mondta, „ez a dezinformáció újabb példája”. Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat nem kívánta kommentálni az ügyet.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: