HÍREK
A Rovatból

Célba ért Karácsony nyílt levele: egyeztetésre hívta a fővárost a bezárásra ítélt csepeli munkásszálló tulajdonosa

Az Indotek Group azt írta, hogy korábban egyik önkormányzat sem reagált a Zászlós Szálló bezárásának bejelentésére.


Még azelőtt értesítette a csepeli munkásszálló bezárásáról a fővárosi és a helyi önkormányzatot az Indotek Group, hogy az a hírekben megjelent volna és Karácsony Gergely megírta volna emiatt nyílt levelét - írta a cég közleménye alapján a Telex. Az Indotek azt írta, hogy

korábban egyik önkormányzat sem reagált az értesítésükre.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, bizonytalan időre bezár a Csepel Művek területén lévő Zászlós Szállót a drasztikusan megemelkedett energiaárak miatt. Az épület tulajdonosa az Indotek Group, amely Jellinek Dániel, az ország egyik leggazdagabb emberének érdekeltsége.

Később Karácsony Gergely főpolgármester nyílt levelet írt Jellineknek, amelyben úgy fogalmazott:

„Felszólítom hát, mondjon le egy napi profitjáról, és biztosítsa, hogy az ön tulajdonában lévő csepeli munkásszállón legyen fűtés, és ne kerüljön utcára az a csaknem 150 felnőtt és 50 gyerek, akik most ott élnek.”

A vállalat újabb sajtóközleményben azt írja, hogy

a csepeli szálló hőszolgáltatási szerződését a helyi szolgáltató a nyár végén felmondta, új megállapodást – az Indotek Group ez irányú törekvései ellenére – azóta sem sikerült tető alá hozni.

„A tulajdonos mérlegelte valamennyi elérhető racionális alternatív fűtési megoldást, ám azok kiugróan magas, fenntarthatatlan költsége miatt úgy döntött, hogy a szigeteletlen épületben üzemelő szállást bezárja. A piaci alapon üzemeltetett munkásszállás bérlőit és lakóit, akik egyébként piaci alapon fizettek, és módjukban áll, hogy piaci alapon béreljenek máshol szállást, a döntésről időben értesítette” - írták.

Az Indotek ezúttal reagált Karácsony Gergely nyílt levelére is, amit „sajnálattal vettek tudomásul”, szerintük Karácsony „a széles kontextusból kiemelve, résztényekre támaszkodva kérte számon a társaságot”. Ugyanakkor örülnek is a nyílt levélnek, mert ha már az eddigi segítségkéréseikre nem érkezett válasz, akkor így legalább őszintén lehet végre beszélni.

„A társaságnak erős meggyőződése, hogy a minden iparágat és szolgáltatót drasztikusan érintő energiapiaci válsághelyzet negatív következményei az önkormányzatok és a magánvállalatok kölcsönös bizalomra épülő együttműködésével lesznek csak minimalizálhatók” - írták, és egyúttal „őszinte és konstruktív egyeztetésre” hívják a Fővárost, reménykedve, hogy „vagdalkozás- és vádaskodásmentesen is lehetséges megoldást találni a közös problémára”.

Az Indotek emellett

arra is kéri a Fővárost, hogy jelölje meg azt a szervezetet, amely gondoskodó segítséget tud nyújtani a munkásszálló esetlegesen szociálisan rászoruló lakói számára, mert szeretnék a kapcsolatot felvenni ezzel a szervezettel.

„A társaság egyrészt saját társadalmi felelősségvállalási programjának terhére lakhatási céltámogatási alapot nyit a szálló lakói számára, és arra kéri a Fővárost, hogy ebben vegyen részt saját teherviselési képessége arányában” - írták és azt is hozzátették: felajánlják a szálló üzemeltetését a főváros számára a téli hónapokra, és erre is irányítanának át támogatást a társadalmi felelősségvállalási programukból.

Karácsony Gergely hétfőn délután a közösségi oldalán írt újra a csepeli esetről:

"A kolléganőm sírva tette le a telefont. A titkárságomat egy apuka hívta. Azt kérdezte, mégis hova menjen a négy kiskorú gyerekével most, hogy kirakja őket a tulajdonos a csepeli munkásszállóból. Mindez nagyjából egyidőben történt azzal, hogy válaszközleményt tett közzé a csepeli munkásszálló tulajdonosa, az ország egyik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel".

A helyzet megoldása érdekében azt javasolta: "Az érintett 150 felnőtt és 50 gyerek érdekében persze kész vagyok találkozni Jellinek úrral. Legyen a megismerkedésünk helyszíne a csepeli munkásszálló. Menjünk együtt oda, hívjuk meg a lakókat is, hiszen az ő sorsukról, az ő életükről van szó".

A főpolgármester továbbra is azt állítja, hogy az egyik leggazdagabb magyar egynapi profitja elég lenne a gondok orvoslására. Majd közölte: "1: A budapesti családok átmeneti otthonai már most is 100 százalékban telítettek. 2. A legkiszolgáltatottabb embereket segítő intézmények sora került az ellehetetlenülés szélére a rezsiköltségek elszabadulása miatt".

Mivel a fővárosi önkormányzat próbál segíteni és Karácsony pedig nem tartja indokoltnak a kilakoltatást, ezért azt javasolja:

"Ha tehát Jellinek úr mégsem hajlandó 200 ember lakhatása érdekében feláldozni egynapi profitját, akkor adja át a munkásszállót a Fővárosi Önkormányzatnak, mert mi nem „piaci alapon”, de emberiességi alapon megakadályozzuk, hogy emberek kerüljenek onnan az utcára."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 80 millióból épült piac Tiszaörsön, de „csak egy fa tákolmány lett belőle”
A független képviselő szerint a beruházás összegéből festésre és lámpákra is jutott pénz, de „a szocializmusban megszokott csempe” cseréjére már nem.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.

„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.

A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.

„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”

A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”

A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.

„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”

A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”

A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy

„az ATM viszont általában nem működik”.

„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orosz Anna lemond az országgyűlési képviselői mandátumáról
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben” - írta a momentumos képviselő.


Lemond a parlamenti képviselői mandátumáról Orosz Anna. Mivel a választás kevesebb mint egy év múlva esedékes, a Fidesz törvénymódosítása szerint már nem lehet egyéni képviselői mandátumért időközi választást kiírni, ezért listáról pótolhatják a megüresedett helyet.

A momentumos képviselő ezt írta a posztjában:

„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben.

Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra.”

"Ez az ellentmondásos helyzet persze nem most kezdődött. 2022. április harmadika volt életem egyik legellentmondásosabb napja. Újbudán sikerült rengeteg ember rengeteg munkájának köszönhetően Simicskó Istvánt eltávolítani egyéni képviselői székéből, a Fidesz viszont országosan eddigi legjobb eredményét érte el. Azóta Újbuda országgyűlési képviselőjeként legfontosabb ügyeim az újbudai környezetromboló és korrupt kormányzati beruházások elleni fellépés, országosan pedig a gyerekek jólléte, a közoktatás állapota, és a gyermekvédelem melletti kiállás volta" - tette hozzá.

"Néhány hete nyilvánosságra hoztam, hogy Kedves Szabolcsot, a Böjte Csaba alapítványához tartozó volt nevelőt, akit gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a román bíróság 28 év börtönre ítélt, az Orbán-kormány magyar állampolgársággal jutalmazta.

Bár ennél nagyobb botrányt nehezen tudok elképzelni egy évvel a kegyelmi ügyet követően, következménye ennek sem volt" - érezteti a képviselő, hogy feleslegesnek gondolja a munkáját ebben a helyzetben.

Végül ezt írja:

"Hiszek abban, hogy a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül. Ahogy abban is, hogy az a garancia arra, hogy hasonló elnyomó rendszer ne jöhessen újra létre hazánkban, ha a rendszer bukását követően felelősségre vonjuk annak legfőbb bűnöseit, egyúttal elismerjük azokat, akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül.

Ilyenek voltak például azok a tanárok, akik úgy sztrájkoltak a közoktatás problémái miatt, hogy tudták: szeretett hivatásukat kockáztatják. A rendszer végül el is távolította őket az iskolákból. Végtelen tisztelettel adózom nekik, szerintem tetteikkel szolgálták a lehető legnagyobb mértékben a gyerekek és a demokrácia ügyét."


Link másolása
KÖVESS MINKET: