SZEMPONT
A Rovatból

Balogh József: A piaci árakat az áram esetén politikai okokból nem szabadították rá a fogyasztókra

Mi a csudát tegyünk? Ki tudunk igazodni a számok között? Lesz segítség? És mi az, amit még most sem tudunk? Interjú egy energetikai szakértővel a legfontosabb kérdésekről.


Amióta nyilvánosak lettek a rezsiszámok, mindenki számol. A kérdések egy részére azonban még mindig nincs konkrét válasz. Balogh József energiapiaci szakértő szerint a fogyasztóknak nagyon gyorsan el kell gondolkozniuk azon, hogy mit csinálnak, de egyáltalán nincs könnyű dolguk.

– Miért van az, hogy például Németországban a fogyasztók körülbelül kétszeresét fizetik a tavalyi energiaszámláiknak, míg a most megállapított piaci árak Magyarországon háromszorosak-hétszeresek?

– Nálunk a 2012-es árszinthez tudjuk mérni az árnövekedést. A németeknél nem volt befagyasztva az ár, tehát ott a tavalyi szinthez mérhető az ottani áremelkedés.

Azt is mondhatnánk, hogy a magyar kormány leakciózott egy olyan terméket, amiból nem volt elég Magyarországon. Az ország 11 milliárd köbméter gázt fogyaszt, miközben csak másfél milliárdot termel. Az áram esetén jobb a helyzet, de abból is nettó behozatalra szorulunk.

Bár valóban a lakossági áramszükségletet meg tudja termelni Paks, de a helyzet ennél bonyolultabb. Magyarország részt vesz egy olyan együttműködésben, ahol a napi piacokat összekapcsolják (Market coupling) egy összeurópai rendszerbe. Emiatt a hazai áramárra közvetlen hatással van például a németországi zöldesítés, amikor ott atom- és szénerőműveket kapcsolnak le, a hazai áram is drágul.

Azt nem tudom megmondani, hogyan számolták ki a rendeletben szereplő árakat, azonban a piaci árakkal összevetve a most fizetendő, úgynevezett „versenypiaci költségeket tükröző ár” az áram esetében körülbelül a kereskedett piaci ár harmada. A földgáz esetében, ha a köbmétert megawattórára átszámolom, jelenleg a rendeletben szereplő ár (amiből le kell vonni a rendszerhasználati díjakat és az ÁFÁ-t) a világpiaci ár fölött van egy kicsivel.

– Miért szabadították rá a teljes gázárat a lakosságra, amikor az áram esetében nem ez történt?

– Ez már politika, amihez nem értek. Talán az lehetett az elgondolás, hogy áram esetén Paks körülbelül annyit megtermel, amire a lakosságnak szüksége van.

Valószínű, hogy azt gondolhatták, ha már van egy Paksunk, valamelyest legalább itt csökkentsük az energiával kapcsolatos terheket.

Ismétlem: a piaci árakat az áram esetén nem szabadították rá a fogyasztókra.

– Mit csinálhat a fogyasztó?

– Nagyon gyorsan el kell gondolkozni azon, hogy mi a csudát csinálunk. Szerintem nagyon drasztikus volt a lépés, nem volt idő erre felkészülni. Mindenkinek egyesével kell kiszámolni a lehetőségeit. Eljött a kis energetikai tanácsadással foglalkozó kft.-k aranykora: érdemes szakemberrel konzultálni. Nem egyszerű ugyanis az áram- és gázárakat kiszámolni.

A gáz esetében például a bejelentésben köbméter van, a rendeletben megajoule, a kereskedő MWh-ban számol.

Nagyon javaslom, hogy számolják ki szakemberrel, hogy mennyi lesz az annyi. Utána, amit szintén javaslok, hogy amikor az első számla megjön, újból beszéljék át, mert rengeteg értelmezési hiba lehet itt, félreszámolás, rengeteg technikai kérdés lesz, amit menet közben kell megoldani.

– Akiknek a legnagyobb szüksége lehet egy energetikus segítségére, azok hogyan tudják ezt megfizetni? Vagy van, lesz valamilyen intézményes forma, ahol szakszerű segítséget kaphatnak a rászorulók?

– Ez most olyan, mint egy tűzoltás, ahol veszteségek vannak, törnek az ablakok, recsegnek a bútorok. Vegyünk egy példát. Valakinek vidéken van valahol egy csirkekeltető üzeme. Megkapja az első számláját, és ott van vége az üzleti modellnek. Valamit kell csinálni. Több kollégát ismerek, akik önként segítenek a rászorulóknak, értelmezni a rendeletet, majd a számlán szereplő számokat, hogy minél kevesebb megrázkódtatás érje a családokat. Szerintem nem lesz intézményes energia-tanácsadási rendszer. Önkéntes segítség viszont van, és remélem lesz is.

– Reális a hazai épületenergetikai helyzet ismeretében a gázkvóta? A szigeteletlen falak, rossz nyílászárók, elavult berendezések ismeretében valóban ennyi az a fogyasztás, amit elhasznál egy háztartás?

– Abszolút nem reális. Jelenleg egymásnak feszül egy politikai és egy gazdasági érdek. Ami kijöhet belőle az sosem jó. Jelen esetben a rendszer már fenntarthatatlan volt. Amit rezsicsökkentésnek nevezünk Magyarországon, az 2012-ban vezették be. Az akkori fogyasztói áron befagyasztották, hatósági árassá tették az elektromos áram és a földgáz árát. Ez azt jelentette, hogy a világpiaci áringadozástól és a forint–euró változástól függetlenül kilenc éven keresztül a lakosság a 2012 decemberi áron kapta mind az elektromos energiát, mind a földgázt.

Voltak olyan periódusok is, amikor a rezsicsökkentett ár magasabb volt, mint a piaci ár, ilyenkor bizony többet fizettek a hazai fogyasztók.

Például 2016 második negyedévében az áram ára ilyen volt, továbbá a Covid 2020-as első hullámakor a gáz tőzsdei ára egy számjegyű volt. Az árak azóta viszont felrobbantak. A rezsicsökkentett ár és a világipiaci árak közötti különbség korábban elképzelhetetlen szintre ugrott. Maga a rezsibiztos 700 milliárd éves szintű veszteséget ismert el, az én számításaim ennél magasabbak. Ezzel együtt az is igaz, hogy az intézkedés időzítése nem helyes. Ráadásul egy átlagember nem fogja tudni a köbmétert, megajoule-t összehasonlítani, rengeteg lesz a félreértés.

– Van itt még más dolog is, amit nem gondoltak végig. Miközben a társasházaknál helyesen, figyelembe veszik, hogy több család él egy lakásban, és albetétenként jár az alapfogyasztási kedvezmény, tehát nem „mérési pontonként”, mint ahogy az általános szabály kimondja, ugyanezt kétgenerációs házaknál nem veszik figyelembe. Ahol mondjuk a szülők élnek az egyik háztartásban egy lakásban és ugyanabban a házban egy másik lakásban valamelyik gyerekük a házastársával, adott esetben gyermekével, önálló családként. Ez nincs rendezve.

– A rendeletben benne van, hogy először december 30-án fogják felülvizsgálni hogyan működik ez a post-rezsicsökkentett rendszer.

A döntéshozók is úgy lehetnek vele, hogy ez most egy prototípus.

Kísérleteznek, mert senki nem gondolt arra, hogy az árak ilyen mértékben felrobbannak. Olyan megoldást keresnek, amivel a minimális politikai veszteséggel a maximális gazdasági korrekciót végre tudják hajtani. A világpiaci árak jelenlegi szintjén, azt gondolom hogy nem lesz egyszerű dolguk: mint korábban említettem, az energiaárak felrobbantak.

– Ha valaki nappali és vezérelt (éjszakai) áramot is használ, akkor hogyan számolja el a szolgáltató? Hova rendeli a kedvezményt? Megosztja? Hogyan? Erre nem tér ki a rendelet, mint ahogy más kérdésekre sem.

– Szerintem erre a kérdésre még senki nem tud válaszolni. Ahogy az előbb mondtam, maga a rendelet is prototípus. Az viszont tény, a szövegben több helyen szerepel, hogy „felhasználási hely”. Ebből az következik, hogy csak egyszer lehet felhasználni a rezsicsökkentett mennyiséget, hiába van két tarifa szerinti óra az egy fogyasztási helyen.

Az emberek tele lesznek praktikus kérdésekkel, és senki nem találja rá a választ.

Be fog indulni erről egy dialógus a fogyasztók, a kereskedők és a szabályozó testület között, és remélhetően a kormány ezeket a javaslatokat majd meghallja és pontosítja a rendeletét.

(Frissítés: időközben az MVM oldaláról kiderült, a kedvezményes mennyiség mérőnként (nappali és éjszakai) külön-külön értendő, 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között időarányosan.)

– Például mi az, ami nagyon hiányzik ebből a rendeletből?

– Az ösztönzés energiatakarékos beruházásokra. Például a fogyasztó vállalja, hogy a korábbi három/öt éves fogyasztását csökkenti valamilyen módon (például szigeteléssel), akkor a csökkentett fogyasztásra extra kedvezményt adtam volna. Ezzel komolyan lehetne ösztönözni a fogyasztókat a valódi megtakarításokra, ami nem simán csak fogyasztók lekapcsolását jelenti. A jelenlegi rendeletből mintha kimaradt volna az energiatakarékosság ötlete.

– A gázzal fűtők esetében van egy csapda: akik eddig diktáltak, azoknak hiába érné meg jobban az átalányfizetés, csak a leolvasási fordulónál van lehetőségük váltani. Nem lenne méltányos most lehetővé tenni a váltást ezeknek a fogyasztóknak?

– Egyetértek, ez például egy olyan technikai probléma, amire ebben a tűzoltó munkában nem is gondoltak.

(Frissítés: az MVM oldala szerint amennyiben a kedvezményes éves időszakon belül kiállított (jellemzően havi) számlában elszámolt energiamennyiség nem éri el az adott időszakra kiadható kedvezményes mennyiséget, úgy a kedvezmény nem vész el. Az elszámolás az éves időszakban biztosítja 2022.08.01-2023.07.31. között a kedvezményes sáv mennyiségig az alacsonyabb árat. Például ha valaki diktálás alapján kérte az elszámolását, nyáron nyaralás miatt nem fogyaszt energiát és így a diktálás alapján kiállított számlájában nem jelenik meg fogyasztás, akkor az erre az időszakra eső kedvezmény mértéket nem veszíti el, azt később ki tudja használni az éves időszakon belül.)

Ahogy mondtam most gyorsan kellett lépni, mert a rezsicsökkentés egyre többe került a költségvetésnek. Ezen a rendeleten még korrigálni kell – ez csak egy munkaterv, azt gondolom. Ezzel az intézkedéssel elismerték, hogy nem lehet a gáz (amiből alig van nekünk) és az áram (amiből szintén nincs elég) árát a világpiaci áraktól elrugaszkodott szinten tartani.

Forradalmi változások jönnek a rezsicsökkentésben, ki lehet mondani, hogy a mai nappal elkezdődött a rezsicsökkentés lassú, de biztos halála.

Biztos, hogy a lakosság nem volt egy ilyen gyors változásra felkészülve. De energia mindenhol kell. Az, hogy ez a változás ilyen gyorsan történik, azt jelzi, hogy elég nagy lehetett a baj. Eddig az elektromos áram és a földgáz, ahogy mondtam, „le volt akciózva” és ennek megfelelően senki nem foglalkozott vele. A háztartások egy része pazarolt az energiával. Ennek a korszaknak mától vége. Egy energia-tudatosabb világ kezdődik, amiből – közép- és hosszútávon – még sok nagyon jó dolog is kisülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk