HÍREK

Azonnal végezhetett a négyéves Madeleine-nel gyilkosa, miután megerőszakolta

Egy pedofilok közti online beszélgetésből derültek ki újabb, vérfagyasztó részletek.

Link másolása

Hans Christian Wolters, aki a feltételezett gyilkos, Christian Brückner ügyében folyó nyomozást irányítja, bejelentette, hogy a rendőrség rábukkant egy üzenetváltásra, amelyben a gyanúsított egy kislány elrablásáról, megerőszakolásáról és meggyilkolásáról beszél. Leírja, hogy „minden vágya elkapni egy kicsit, hogy napokig kihasználhassa”, majd arra a kérdésre, hogy mi van, ha elkapják, azt válaszolja: „Hát, ha a bizonyítékot megsemmisítjük…”

Az ügyész szerint a gyilkos valószínűleg elrablása és megerőszakolása után hamar végzett áldozatával. Azt is feltételezi, hogy más szexuális jellegű bűntényeket is elkövethetett, de még további bizonyítékokra is szüksége van.

Brückner körül öt gyermek eltűnése ügyében folyik vizsgálat. Egyikük volt a hároméves Madeleine, aki a 2007 májusában családja szállodai szobájából tűnt el a portugáliai Algarve tartománybeli Praia de Luzban. A 43 éves férfit egyébként kétszer is elítélték Portugáliában: 1999-ben egy hónapot töltött börtönben kisebb kihágásért, 2006-ban viszont már kilenc hónapot kapott benzinlopásért. Éppen Algarvéban ült és nem sokkal Madeleine eltűnése előtt szabadult. Ezt most a portugál hatóságok is megerősítették, akik szorosan együttműködnek német és brit kollégáikkal.

Brücknert tavaly ítélték el hét évi börtönre Németországban egy idős amerikai nő megerőszakolásáért és megkínzásáért, amit még 2005-ben követett el szintén Portugáliában. A magából kivetkőzött férfi még filmre is vette annak idején az aktust, végül egy DNS-mintavétel buktatta le. Ezt követően egy ír nő, Hazel Behan is jelentkezett, mint Brückner ugyancsak 2005-ös áldozata, erre azonban eddig nem találtak bizonyítékot.

A napokban derült fény arra, hogy a perverz férfit már egy kilencéves német kislány 2001-es eltűnésével is gyanúsították. A lány csontjait 15 évvel később találta meg egy gombaszedő egy bajorországi erdőben, 90 km-re otthonától, a Felső-Frankföldi Lichterbergtől. Most ezt az ügyet is újra előveszik, akárcsak a hatéves Rene Hasee portugáliai eltűnését. Feltételezett bűnlajstromán szerepel még a 16 éves Carola Titze, akinek 1996-ban Belgiumban, és az ötéves Inga Gehricke, akinek 2015-ben Németországban veszett nyoma. Gyanúsítják továbbá egy 24 éves hannoveri prostituált, Monika Pawlak 2010-es megölésével is – írja a Daily Mail

Tovább árnyalja a képet egy névtelenségbe burkolózó férfi, Brückner két korábbi angol barátnőjének ismerőse, aki elmondta, hogy 2007-ben, néhány nappal Madeleine eltűnése előtt a gyanúsított közölte egyikükkel, hogy elutazik Praia de Luzba, mert munkát kapott ott. Három évvel később a másik ex találkozott vele, és azzal tréfálkozott, hogy hasonlít a Maddie eltűnése kapcsán nyilvánosságra hozott fantomképekre.

A tanú, aki azt állítja, hogy találkozott Brücknerrel Portugáliában, amikor a feltételezett gyilkos egy bárban dolgozott, és beszélgetésükből arra következtetett, hogy a szörnyű tettet alaposan megtervezte, sőt, azt sem tartja kizártnak, hogy valakinek a parancsára tette.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: