Az oroszok örömmel idézik Szijjártó Pétert: az EU-csúcs résztvevői öntik olajat az ukrajnai háború tüzére
Szijjártó Péter Kazahsztán fővárosában, Asztanában tartott sajtótájékoztatót kazah kollégájával, Murat Nurtleuval. A miniszter, akit a hvg.hu idéz, beszédében kijelentette:
A magyar külügyminiszter szerint a magyar kormányt az Ukrajna elleni háborút elindító Oroszország propagandistáinak és kémeinek állították be, pedig szerinte csak a diplomáciai megoldás mellett érveltek. Mint a hvg.hu észrevette, minderről az orosz állami TASZSZ hírügynökség egyébként kiemelt helyen számolt be.
A Szijjártó által bírált találkozó előzménye, hogy Emmanuel Macron francia elnök szombaton meghívta partnereit Párizsba, hogy az európai biztonságról tárgyaljanak. Erre azután került sor, hogy a müncheni biztonságpolitikai konferencián Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért és Oroszországért felelős különmegbízottja pedig közölte, hogy Európa nem kap helyet az orosz–amerikai tárgyalásokon. Később Marco Rubio amerikai külügyminiszter már arról beszélt, hogy Ukrajnának és Európának is részt kell vennie a béketárgyalásokon.
Eközben Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – akár korábban Kellogg – a szerb külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az európai országoknak nincs helyük az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalásokon. Mint az MTI írja, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig azt jelentette be, hogy Oroszországot a kedden Rijádban tartandó amerikai–orosz tárgyalásokon Lavrov és Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója fogja képviselni.