HÍREK
A Rovatból

Az OKSZ figyelmeztet: az árrés nem profit – a korlátozás miatt nem lesz választék, nem lesz verseny, nem lesznek akciók

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a kormány tízszázalékos árréskorlátozása nem a boltok profitját csökkenti, hanem a működésüket nehezíti. Több problémát is felsoroltak.


Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a kormány által bevezetett tízszázalékos árréskorlátozás nehéz helyzetbe hozhatja a kereskedőket.

A szövetség szerint az árrésből fedezik a működésük költségeit, többek között a munkavállalók bérét, az üzletek fenntartásának kiadásait és az adókat. Az OKSZ közleményében hangsúlyozta:

„A nemzetközi élelmiszer-kiskereskedők az árrésből fizetik meg közel 50 ezer magyar munkatársuk áldozatos munkáját; a piaci áron fizetett rezsit; a közterheket; az adókat, mint például a forgalom után fizetett 4,5 százalékos kiskereskedelmi adót.”

A szervezet szerint ennek összege megközelíti a 300 milliárd forintot.

A közleményben az is szerepel, hogy a kereskedők többsége veszteségesen működik, vagy csak minimális nyereséget termel, miközben az élelmiszergyártók az elmúlt években jelentős profitot könyveltek el, és az új szabályozás rájuk nem vonatkozik.

Az OKSZ adatai szerint több alapvető élelmiszer árrése alacsonyabb, mint amit a médiában közöltek. Például a legolcsóbb 1,5 százalékos UHT tej fogyasztói ára 315 forint körül van, nem pedig 550-600 forint. Emellett a tojás esetében az árrés 10 százalék, a vajnál 11 százalék, a tejfölnél pedig 16 százalék körüli.

A szövetség szerint az árréskorlátozás miatt a kereskedők kénytelenek lesznek több import terméket forgalmazni, ami a magyar mezőgazdasági szereplők számára hátrányt jelenthet.

„Az összes élelmiszerre vonatkozó árrésszabályozás a rendszerváltás utáni modern kiskereskedelem végét jelentheti: nem lesz választék, nem lesz verseny, nem lesznek akciók”

– fogalmaztak.

Az OKSZ azt is kiemelte, hogy más országokban, például Szerbiában és Romániában az árrésszabályozás nemcsak a kereskedőkre, hanem a beszállítókra és a termelőkre is vonatkozik. A szervezet korábban versenyjogi garanciákat kért, hogy az érintettek egyeztethessenek egymással, de erre nem kaptak lehetőséget.

A szövetség hangsúlyozta, hogy továbbra is nyitott a szakmai párbeszédre a kormányzattal és más szervezetekkel, és célja a magyar családok támogatása.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy figyelni fogják a többi termék árának alakulását is, hogy a boltok ne próbáljanak máshol kompenzálni. Hozzátette, hogy bár nem akarnak konfliktust a kereskedőkkel, ha szükséges, további szigorításokat is bevezethetnek.

Forrás: OKSZ, 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Dulakodásba fulladt a Momentum akciója az MTVA épületénél Orbán Viktor rádiós interjúja előtt – videó
Péntek reggel demonstráció zajlott az MTVA épülete előtt, ahol a Momentum Mozgalom tagjai Orbán Viktor interjúja ellen tiltakoztak.


A Momentum országgyűlési képviselői, elnökségi tagjai és aktivistái molinókkal érkeztek az MTVA épületéhez, hogy tiltakozzanak a miniszterelnök heti interjúja ellen. A demonstráció során a helyszínen tartózkodó biztonságiak megpróbálták feltartóztatni a tiltakozókat, amiből dulakodás alakult ki. A Momentum az eseményről videót is megosztott a közösségi oldalán.

Orbán verőemberei törtek utat a miniszterelnök ma reggeli hazugságainak

A Momentum Mozgalom országgyűlési képviselői, elnökségi tagjai és aktivistái molinókkal várták Orbán Viktort az MTVA épülete előtt ma reggel, hogy békés eszközökkel akadályozzák meg azt, hogy a miniszterelnök a szokásos hazugságait és uszításait a rádión keresztül az emberekre zúdítsa.

Az állampárt verőemberei azonban agresszíven és durván megakadályozták ezt, ilyen módszereket Oroszországban láttunk.

1848-as hőseink legfontosabb követelése az volt 177 évvel ezelőtt, hogy kívánjuk a sajtó szabadságát – ma mi is ezért álltunk ki a propagandagyár központjánál, amire a hatalom válasza az erőszak volt.

Közösen kell megakadályoznunk az orbáni hazugságok terjedését – mi mindaddig így fogunk tenni, a blokádot addig fogjuk hétről hétre fenntartani, amíg az állampárt vezetője le nem szokik a pénteki reggeli hazudozásról.

Közzétette: Momentum Mozgalom – 2025. március 14., péntek

A párt Facebook-posztjában azt írta:

„Orbán verőemberei törtek utat a miniszterelnök ma reggeli hazugságainak”.

A bejegyzésben hozzátették, hogy békés eszközökkel akarták megakadályozni a miniszterelnök interjúját, mert szerintük az valótlan állításokat tartalmaz.

A demonstrálók szerint a biztonságiak erőszakosan léptek fel velük szemben. A Momentum azt állította, hogy

„ilyen módszereket Oroszországban láttunk”. A tiltakozás során a párt kifejezte, hogy a sajtószabadság védelmében léptek fel:

„1848-as hőseink legfontosabb követelése az volt 177 évvel ezelőtt, hogy kívánjuk a sajtó szabadságát – ma mi is ezért álltunk ki a propagandagyár központjánál, amire a hatalom válasza az erőszak volt”.

Az eset Orbán Viktor interjúja előtt történt, amelyben a miniszterelnök az árrésstopról és az anyák adómentességéről is beszélt.

(via Blikk)

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Putyin Trump küldöttjével tárgyalt: „Egy térképet is elővettünk, és elkezdtünk rajzolni rajta, hogyan lehetne lezárni ezt a háborút”
Donald Trump különmegbízottja, Steve Witkoff csütörtök este Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az Egyesült Államok óvatosan bizakodik abban, hogy hamarosan megállapodás születhet az ukrajnai tűzszünetről.


Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz szerint „némi óvatos optimizmus” van arra, hogy tűzszüneti megállapodás születhet az ukrajnai háborúban – írja a Politico. Ezt csütörtök este nyilatkozta, miután Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyinnal.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte, hogy az orosz elnök csütörtök este fogadta Witkoffot.

A találkozón „további információkat adtak át az orosz félnek”, és Putyin Witkoff közvetítésével üzenetet küldött Trumpnak.

Peszkov szerint Trump és Putyin közvetlen egyeztetése „szükséges”, de ennek időpontjáról még nem született döntés.

A héten Szaúd-Arábiában tárgyalásokat folytattak az Egyesült Államok és Ukrajna képviselői. Kijev beleegyezett egy 30 napos tűzszünetbe, de csak abban az esetben, ha Moszkva is így tesz. Putyin csütörtökön jelezte, hogy támogatja a fegyvernyugvást, de több feltételt is szabott, amelyek késleltethetik a megállapodást.

Mike Waltz a Fox News műsorában elmondta: „A diplomáciai ingajárat zajlik … különmegbízottunk, Witkoff a helyszínen dolgozik, és hozza vissza az információkat, hogy kiértékelhessük őket.” Kiemelte, hogy „mindkét félnek vannak követelései”, és ezekben kompromisszumokat kell találni.

A tárgyalások részleteiről is beszélt. Elmondása szerint az amerikai és az ukrán fél Szaúd-Arábiában részletes egyeztetést folytatott.

„Nagyon jó beszélgetések zajlottak. Egy ponton még egy térképet is elővettünk, és elkezdtünk rajzolni rajta, hogyan lehetne lezárni ezt a háborút”

– mondta Waltz.

A Fox News műsorvezetője, Sean Hannity arról kérdezte Waltzot, milyen feltételekkel képzelik el a tűzszünetet. Felmerült egy amerikai–ukrán ásványkincsekre vonatkozó megállapodás, európai csapatok bevonása a béke fenntartására, Ukrajna NATO-csatlakozási terveinek feladása, valamint a Donbász egyes területeinek átadása.

Waltz erre így válaszolt:

„Egyikben sem téved … mindezek a témák szerepelnek a megbeszéléseken. Ezeket a kérdéseket megvitatjuk az orosz és az ukrán partnereinkkel egyaránt, és mindkét felet próbáljuk közelíteni egymáshoz.”

Hozzátette, hogy a Trump-kormányzat célja egy „tartós béke”, amelyben Ukrajna „európai vezetésű biztonsági garanciákat” kapna.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Vitár Róbert
90 éves korában elhunyt Vitár Róbert sportriporter. Több évtizeden át dolgozott a Magyar Televíziónál, majd az Eurosportnál folytatta pályafutását.


90 éves korában meghalt Vitár Róbert sportriporter – tudta meg a Blikk.

Vitár Róbert 1934. augusztus 29-én született Budapesten. A zuglói Szent István Gimnáziumban tanult, majd a Pedagógiai Főiskola könyvtár szakán szerzett diplomát. Pályafutását a Gorkij Könyvtárban kezdte, 1958-ban pedig a Magyar Televízióhoz került, ahol előbb az archívumban, később a sportosztályon dolgozott.

1962 és 1968 között a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztőségében tevékenykedett, majd a Lobogó sportrovatának vezetője lett. 1970-ben visszatért a Magyar Televízió sportosztályára és a Telesporthoz. Több sportág közvetítésében is részt vett, síugrást és ritmikus gimnasztikát is kommentált. Négy téli olimpiáról tudósított: Innsbruck (1976), Lake Placid (1980), Szarajevó (1984) és Calgary (1988). 1960 és 1973 között Tárnoki László fedőnéven jelentéseket írt az állambiztonságnak.

A Testnevelési Főiskolán sportszervezői diplomát szerzett. 1980 és 1984 között a Magyar Tornaszövetség ritmikus sportgimnasztikai szakbizottságának elnökhelyettese, majd elnöke volt.

1996-ban nyugdíjba vonult, de még 2002 elejéig az Eurosport munkatársa volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ha kell, foggal-körömmel, ásóval, kapával…” – harcias üzenetet küldtek az akkufeldolgozó-ellenes sóskúti képviselők Gulyás Gergelynek
Mi kell még, hogy megértsétek: nem kérünk ebből az üzemből – üzenték az önkormányzati képviselők a miniszternek.


„Nem kérünk ebből az üzemből, és nem fogjuk engedni, hogy elinduljon! Ha kell, foggal-körömmel, ásóval, kapával...” - többek között ezt írták az akkufeldolgozó ügyében Gulyás Gergelynek címzett levelükben a sóskúti önkormányzati képviselők.

A miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arról beszélt, az elmúlt évtizedekben több olyan gyár épült, ahol egy közösség eleinte aggódott, de végül nem történt semmi gond.

Gulyás szerint amúgy sem lehet tiltakozni, amikor elkészült egy gyár, csak előtte

– ha a képviselő-testület a beruházás elején tiltakozik, akkor oda nem kell telepíteni semmilyen gyárat, de ha már megépült a gyár, utána felesleges tiltakozni.

Erre érkezett a sóskúti önkormányzati képviselők válasza, amit pénteken tettek közzé a Facebook-oldalukon.

„Nem, »tisztelt« Gulyás úr, itt nem ez történt! Nem ÉPÜLT meg a gyár, hanem csupán megvettek egy, a tevékenység végzéséhez jelenlegi állapotában nem alkalmas ingatlant, az elejétől fogva tiltakozik a lakosság is, amint híre kelt a tervezett üzem indulásának! Elkaszáltatok egy népszavazást, és a Kúria, majd az Alkotmánybíróság a fellebbezésünket is! Mi képviselők, a polgármesterünk, a jegyzőnk, de a főépítész is elutasította az engedélykérelmeket! Az épületre vonatkozó rendeltetésmódosítást és a telepengedélyt is! A helyi szabályozások, a HÉSZ teljes mellőzésével adtatok ki egy hulladékgazdálkodási engedélyt titokban, egy GKSZ övezetbe sorolt területre, a lakosság és a testület akaratának figyelmen kívül hagyásával! (Bújtatott akkumulátor hulladékfeldolgozás “fémkereskedelem” néven) Ezt is megtámadtuk és benyújtottuk az engedély ellen a keresetlevelünket és azonnali jogvédelmet kértünk. Mi kell még, hogy megértsétek: nem kérünk ebből az üzemből, és nem fogjuk engedni, hogy elinduljon! Ha kell, foggal-körömmel, ásóval, kapával.... Sóskút többre érdemes!”

A sóskútiak régóta tiltakoznak az üzem ellen.

Tavaly januárban egy tervezett közmeghallgatás botrányba is fulladt egy tervezett közmeghallgatás, ahonnan a korábbi polgármestert és az akkumulátor-ipari cég képviselőit a rendőrök menekítették ki.

Kőnig Ferenc később az RTL-nek azt mondta, hogy ő nem hívta az Andradát a faluba, de mindegy is, mert ha a kormány eldöntötte, úgyis jönni fognak. Szerinte a tiltakozóknak magasabb szinten kellene a felelősöket keresni.

König aztán a 2024-es önkormányzati választásokon alulmaradt a Sóskút Civil Kör színeiben induló Mészáros József ellen.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk