KULT

Webber, a musicalek atyja

Az Operaház Fantomja, Macskák, Jézus Krisztus Szupersztár, Evita és még számos jeles musical és zenei szerzemény kötődik a ma 64. születésnapját ünneplő Andrew Lloyd Webber nevéhez, amiket meg is hallgathattok a művész életét és pályafutását felidéző cikkünkben.

Link másolása

Az Operaház Fantomja, Macskák, Jézus Krisztus Szupersztár, Evita és még számos jeles musical és zenei szerzemény kötődik a ma 64. születésnapját ünneplő Andrew Lloyd Webber nevéhez, amiket meg is hallgathattok a művész életét és pályafutását felidéző cikkünkben.

Csomós Éva írása

Webber a 20. század egyik legismertebb zeneszerzője, rekordideig futó musicalek atyja, számos rangos elismerése mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is birtokosa, amit a magyar kultúra támogatásáért, nemzetközi hírnevének öregbítéséért és műveinek magyar feldolgozására biztosított egyedi lehetőségekért kapott.

Szereti és elismeri hazánkat, a hidegháborús időkben például Budapest volt az első kelet-európai főváros, ahol engedélyezte darabjai bemutatását, és ennél még jóval többet, hiszen a Macskák magyar változata köztudottan jobbra sikeredett az eredetinél, amit azzal értékelt, hogy más darabok kapcsán is engedélyezett nekünk speciális változtatásokat.

Mint mondta: „Bármerre is járok, mindenütt azt hallom, hogy Budapest egyre inkább a zenei színjátszás fővárosává válik.”

Webbert a könnyed hangvételű, dallamos zenéiről ismerjük, főként a musical műfajban, pedig már az egyházi és a klasszikus zene is többször elcsábította. Neveltetésében a templomi muzsika játszott fontos szerepet édesapja révén, aki zeneiskolai igazgatóként, mint egyházi zeneszerző és mint templomi orgonista is remekelt.

Családja minden tagja zenélt, édesanyja zongoratanárnő volt, öccse, Julian Lloyd Webber pedig csellista lett, akivel Paganini 24. capricciojára alapozva közösen készítették el a Variations című produkciójukat, ami az Egyesült Királyságban 1978-ban a pop albumok slágerlistájának második helyére került, a London Weekend Television pedig South Bank Showjának dallamaként használja.

Először Webber is hegedülni tanult, de ötévesen már inkább a fekete-fehér billentyűk mellett időzött, később azért még trombitálás tudományát is elsajátította. Már kilencévesen komponált, a musical iránti szeretete pedig abban a 12 éves korában kapott bábszínházban gyökerezett, melynek bábuival zenés darabokat játszott, és amikhez a zenét is maga komponálta.

A Westminster School-ban és az oxfordi Magdalen College-ban (az utóbbit nem fejezte be), majd a Royal College of Music-on tanult. Három házasságából, öt gyermeke született.

16 musical zenéjét szerezte. A Jézus Krisztus Szupersztárt 1971-től játszották a West End-en, az 1976-os Evita tíz évig futott ugyanott rendkívüli sikerrel, majd 1979-ben a Broadwayn is bemutatták, aminek leghosszabb (több mint 20 év) ideig futó musicalje az 1981-es Macskák volt.

Ezt végül, a szintén Webber által jegyzett Az Operaház Fantomja (1986) előzte meg, mint a leghosszabb ideje futó musical. Persze nem vált minden arannyá a kezei közt, az ő pályafutását is szegélyezték kudarcok, különösen az Egyesült Államokban.

Számos musicaljéből filmváltozat is készült (Jézus Krisztus Szupersztár, Az Operaház Fantomja, Evita).


Jelenleg épp A Mester és Margarita megzenésítésén dolgozik, ami saját bevallása szerint inkább lesz opera, mint musical.

Írt dalt az 1992-es barcelonai olimpiára, amit a nyitóünnepségen Sarah Brightman és José Carreras adott elő, de a 2009-es Eurovíziós Dalversenyre is, amit Moszkvában maga kísért a zongora mögül.

Ugyanabban az évben a Művészet Lovagjává ütötték, II. Erzsébet brit királynő pedig a „Baron Lloyd-Webber of Sydmonton” (Sydmonton bárója) címet adományozta neki.

2006 szeptemberében pedig Zubin Mehta, Dolly Parton, Steven Spielberg és William „Smokey” Robinson mellett ő is a Kennedy Center Honors címzettje lett, az amerikai művészethez való kiemelkedő hozzájárulásának elismeréseként.

A ma 64 éves Webber London egyik legnagyobb színházi szervezetének, a Really Useful Group tulajdonosa, a leggazdagabb britek egyike, a viktoriánus művészet szenvedélyes műgyűjtője.

Zenéjének könnyed és élénk varázsa 16 musicalt, több filmzenét, és rengeteg elismerést hozott számára, beleértve hét Tony-díjat, három Grammy-díjat, egy Oscar-t, egy Nemzetközi Emmy-díjat, hat Laurence Olivier-díjat, és egy Golden Globe-díjat is.

Andrew Lloyd Webber születésnapjához mi is gratulálunk!

Ha te is szereted Webber zenéjét, nyomj egy lájkot! :)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: