A nagymama volt otthon a háztűzben meghalt kétéves kisfiúval, amikor a tragédia történt
Az idős asszony és a nagyobbik gyerek ki tudott menekülni a házból, amikor felcsaptak a lángok, a kisfiút viszont nem sikerült kimenteni. Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Szakértők bevonásával büntetőeljárásban vizsgálja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság annak a kétéves kisfiúnak a halálát, aki háztűzben vesztette életét csütörtök délután Kisdombegyházon - írja a police.hu.
A tragédia idején az épületben hárman tartózkodtak, egy kétéves gyermek, egy 17 éves fiatal és egy 68 éves nő.
A nagymama és a nagyobbik gyerek ki tudott menekülni az épületből, de a 2 éves kisfiút nem sikerült kimenteni, ezért ő a helyszínen életét vesztette.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A beol.hu beszámolója szerint Magyar Zsolt, Kisdombegyház polgármestere azt mondta, hogy a család négy gyermeket nevel, a szülők dolgoztak, ezért a nagymama volt otthon a gyerekekkel, amikor felcsaptak a lángok.
„Porig égett ott minden, már amennyit látni lehetett. Semmi nem maradt. A család elhelyezéséről szeretnénk gondoskodni, van egy olyan épületünk, ahol konvektorokkal tudunk fűteni. Ideiglenesen az is segítség”
– mondta a település vezetője a Békés megyei lapnak.
Szakértők bevonásával büntetőeljárásban vizsgálja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság annak a kétéves kisfiúnak a halálát, aki háztűzben vesztette életét csütörtök délután Kisdombegyházon - írja a police.hu.
A tragédia idején az épületben hárman tartózkodtak, egy kétéves gyermek, egy 17 éves fiatal és egy 68 éves nő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor: Ordító a különbség a Fidesz-tábor mérésében, közel 900 ezer szavazó a tét
A politikai elemző egy podcast után ragadott billentyűzetet. A kormányközeli és a független kutató egészen mást lát, a választás napján valaki nagyon megütheti a bokáját.
Török Gábor politikai elemző egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a Válasz Online podcastjéről, melyben Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet, és Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője beszélgettek. A politológus szerint érdemes meghallgatni a beszélgetést, mert abban „nem a propagandisztikus közlemények nyelvén esik szó a közvélemény-kutatásokról.” Török szerint
a választás szempontjából a lényeg a következő: „A két intézet a Tiszát pontosan ugyanoda méri: a legutóbbi kutatásukban mindketten a teljes népesség 35 százalékára.Ez 2,7 millió választót jelent”
Török szerint az „ordító különbség" a Fidesz mérésében van: a 21 Kutatóközpont a teljes népességben 28, a Nézőpont 40 százalékos kormánypárti tábort jelez. Előbbi 2,15 millió, utóbbi 3 milliónál kicsivel több embert jelent.
Az elemző rávilágít „a különbség majdnem 900 ezer. Ennek magyarázata a Nézőpont szerint az, hogy ők azokat is a Fideszhez sorolják, akik nem mondják ugyan magukat Fidesz-szavazónak, de egyéb kérdések alapján az intézet így azonosítja be őket.”
Török Gábor végezetül kiemeli, hogy „a beszélgetésben többször elhangzott egy fontos kifejezés: »reputációs kockázat«. Április 12-én erről is többet fogunk tudni.”
A Válasz Online podcastjában Benyó Rita vendégeként Róna Dániel és Mráz Ágoston Sámuel vitatták meg méréseiket és módszertanukat. A beszélgetésben szó esett arról, mi számít mérésnek és mi becslésnek, hogyan kezelik a bizonytalanokat, és milyen reputációs kockázatot vállalnak az intézetek az április 12-re kitűzött országgyűlési választásig, amely után el kell majd számolniuk saját méréseik megbízhatóságával.
A 21 Kutatóközpont felmérései szerint a Tisza Párt tartósan vezet a teljes népességben 34–35 százalékkal, míg a Fidesz 28 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig a Tisza előnye még nagyobb. Az intézet hibrid módszertant használ, a KSH adatai alapján súlyoz, és hangsúlyozza, hogy az EP-választás előtt az ő mérésük volt a legpontosabb.
Ezzel szemben a Nézőpont Intézet a „legvalószínűbb listás eredmény” mutatójában rendre a Fidesz előnyét közli, ami abból adódik, hogy a bevallott pártpreferenciák mellett segédkérdésekkel „beazonosított” rejtőzködő szavazókat is figyelembe veszik, így a két kutatóintézet adatai közti különbséget a nem válaszoló, de aktív szavazók kezelésének eltérő módja magyarázza.
Török Gábor politikai elemző egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a Válasz Online podcastjéről, melyben Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet, és Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője beszélgettek. A politológus szerint érdemes meghallgatni a beszélgetést, mert abban „nem a propagandisztikus közlemények nyelvén esik szó a közvélemény-kutatásokról.” Török szerint
a választás szempontjából a lényeg a következő: „A két intézet a Tiszát pontosan ugyanoda méri: a legutóbbi kutatásukban mindketten a teljes népesség 35 százalékára.Ez 2,7 millió választót jelent”
Török szerint az „ordító különbség" a Fidesz mérésében van: a 21 Kutatóközpont a teljes népességben 28, a Nézőpont 40 százalékos kormánypárti tábort jelez. Előbbi 2,15 millió, utóbbi 3 milliónál kicsivel több embert jelent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kormány végleg ledobta az álarcot, amit tettek, az nyílt jogfosztás” – A TISZA frakcióvezetője szerint a kormány rendelete a fehérorosz útra lépés mérföldköve
Bujdosó Andrea szerint a kormány üzenete egyértelmű: Magyarországon nem a törvény uralkodik, hanem az ő akaratuk. Úgy látja, a színfalak mögött már az önkormányzatiság végleges felszámolását készítik elő, amihez szerinte ez a rendelet a főpróba.
Bujdosó Andrea, a TISZA Párt politikusa egy Facebook-posztban mondta el a véleményét a kormány legújabb, önkormányzatokat érintő rendeletéről, amely Budapest jogi harcának is véget vet a szociális hozzájárulás ügyében.
A TISZA fővárosi frakciójának vezetője szerint a tegnapi éjszaka folyamán a kormány végleg ledobta az álarcot.
„Egy éjjel kihirdetett rendelettel nemcsak Budapestet, hanem a magyar jogállamiság utolsó bástyáit rohamozták meg. Amit tettek, az nem kormányzás, hanem nyílt jogfosztás”
– fogalmazott.
Bujdosó azt írta, a kormány a veszélyhelyzeti felhatalmazásával visszaélve, visszamenőleges hatállyal megtiltotta, hogy Budapest – vagy bármelyik önkormányzat – bírósághoz forduljon az igazságtalan szolidaritási hozzájárulás miatt. Álláspontja szerint ezzel elvágták a jogi utat, megvonták a bírói védelmet, és „egyszerűen betiltották az igazságszolgáltatást”.
„Ez a rendelet a »fehérorosz útra lépés« mérföldköve.
Ha a kormány ma egy tollvonással törölhet egy folyamatban lévő bírósági pert, mert fél, hogy elveszíti, akkor holnap:
– bármilyen civil szervezetet indoklás nélkül felszámolhatnak.
– bármelyik magyar állampolgár tulajdonára rátehetik a kezüket, megfosztva őt a jogorvoslattól.
– bármelyik választott önkormányzatot csődbe vihetnek és államosíthatnak.”
Mint írja, Navracsics Tibor és a kormányzati gépezet a választások előtt még „partnerségről” beszél, de a színfalak mögött már az önkormányzatiság végleges felszámolását készítik elő, amihez szerinte ez a rendelet a főpróba. Bujdosó Andrea úgy véli, ha az emberek csendben maradnak, a jogaik kiüresítése megállíthatatlan lesz.
„Mit üzen ezzel a hatalom? Azt üzenik, hogy Magyarországon nem a törvény uralkodik, hanem a kormány akarata. Azt üzenik, hogy hiába van igazad, ha az sérti az ő zsebüket vagy politikai érdekeiket, a bíróság kapuját egyszerűen lánccal zárják le előtted”
Azt is közölte, hogy „a TISZA nem fogja annyiban hagyni a magyar jogállam szétverését!” Azt ígéri, véget vetnek a rendeleti kormányzásnak és az önkormányzatok „módszeres kirablásának”. „Mi olyan országot építünk, ahol a jog mindenkit véd, nem csak a hatalmon lévőket” – írta Bujdosó Andrea.
Mint arról beszámoltunk, kedd éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely kimondja, hogy a szolidaritási hozzájárulás megállapítása és beszedése a költségvetés végrehajtásának technikai folyamata, ezért nem minősül hatósági aktusnak, így ellene közigazgatási pernek vagy azonnali jogvédelemnek nincs helye. A veszélyhelyzeti jogalkotás keretében kiadott, Orbán Viktor által aláírt rendelet visszamenőleges hatállyal a folyamatban lévő pereket is megszünteti, és előírja, hogy az önkormányzatoknak a megszüntetést követő 15 napon belül rendezniük kell a 2025-ből fennmaradt tartozást.
Ezzel egy többéves jogvita végére kerülhet pont. 2025-ben a Kúria még a fővárosnak adott igazat a 2023-as ügyben, és kimondta, hogy a Magyar Államkincstár jogszerűtlenül inkasszált mintegy 28,3 milliárd forintot. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor korábbi döntéseiben magát a szolidaritási hozzájárulást nem minősítette alaptörvény-ellenesnek. A rendelet mellékletei szerint Budapest szolidaritási hozzájárulása 2023-ban 57,8 milliárd, 2024-ben pedig 75,5 milliárd forint volt. A 2025-ös, vitatott fővárosi összeg a korábbi miniszteri rendelet szerint 89 milliárd forint volt.
Bujdosó Andrea, a TISZA Párt politikusa egy Facebook-posztban mondta el a véleményét a kormány legújabb, önkormányzatokat érintő rendeletéről, amely Budapest jogi harcának is véget vet a szociális hozzájárulás ügyében.
A TISZA fővárosi frakciójának vezetője szerint a tegnapi éjszaka folyamán a kormány végleg ledobta az álarcot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mi történt? Hónapok óta először láthatjuk T. Danny-t maszk nélkül
A drogügye után hetekig maszk mögé rejtőző T. Danny most egy fotózáson mutatta meg újra az arcát. Az új filmszerep a nagy kiugrás lehet, de a rapper ellen továbbra is eljárás folyik.
Nem tudni, miért lett az utóbbi időben állandó kiegészítője T. Danny-nek az arca felső részét takaró maszk, a rajongóknak jó ideje vissza kell tekerniük a közösségi oldalán egy olyan képért, amin teljesen látszik az arca.
A minap azonban egy fotózáson vett részt, ahol levette az álarcot – erről egy sminkes tett fel korlátozott ideig elérhető videókat.
Néhány képernyőfotó a Reddit magyar influenszerekről szóló fórumára is kikerült - vette észre a 24.hu.
Az említett fotózás Dobó Kata új filmjéhez, a Még egy kívánság című romantikus komédiához készült, amely 1,19 milliárd forint állami támogatásból valósul meg. A filmben T. Danny Hermányi Mariann-nal és Kádár L. Gellérttel szerepel együtt, és egy Milán nevű, zenei ügynökségnél dolgozó karaktert alakít, lényegében önmaga karikírozott változatát. Az énekes nemcsak színészként, hanem zeneszerzőként is hozzájárul a produkcióhoz, amelynek bemutatóját november 26-ra tervezik. „Aki ismer, az tudja, hogy gyerekkorom óta imádom a filmeket, mindig szerettem volna színészkedni. Most jött egy lehetőség az életemben” – közölte rajongóival egy szeptemberi koncertjén.
Míg a karrierje új lendületet vesz, T. Danny magánéletét beárnyékolja egy tavaly szeptemberben indult eljárás. A rapper ellen drogügyben nyomoznak, a gyanú szerint Maglódon vásárolt kábítószert magának és barátainak.
A hírt Horváth László drogügyi kormánybiztos is megerősítette, aki szerint a rapper „zenéiből is áradnak a kábítószeres utalások, a kábítószeres életmód népszerűsítése”.
A rendőrség később közölte, hogy a helyszínen elvégzett kábítószergyorsteszt kokain fogyasztását mutatta ki, emellett a rapper alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az autójából kisebb mennyiségű kábítószergyanús növényi törmeléket és egy üvegpipát foglaltak le. T. Danny decemberben, a gyanúsítotti kihallgatása során megtagadta a vallomástételt, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Bár a drogügyét nyilvánosan nem kommentálta, egy évváltó posztban utalt a nehézségekre. „Tele volt Veletek átélt felejthetetlen élményekkel, és leckékkel egyaránt. Ez az év a tanulás éve is volt. Hibáztam jó párszor, amikből tanulnom kell. Épp itt volt az ideje, hogy észbe kapjak, a hibáknak, botlásoknak következménye van, én pedig vállalom a felelősséget. Sajnálom, ha bárkinek csalódást, vagy fájdalmat okoztam a tetteimmel.”
„2026 tehát a változás éve lesz. A sarkamra állok és helyre hozok mindent” – fogadkozott bejegyzésében.
Nem tudni, miért lett az utóbbi időben állandó kiegészítője T. Danny-nek az arca felső részét takaró maszk, a rajongóknak jó ideje vissza kell tekerniük a közösségi oldalán egy olyan képért, amin teljesen látszik az arca.
A minap azonban egy fotózáson vett részt, ahol levette az álarcot – erről egy sminkes tett fel korlátozott ideig elérhető videókat.
Néhány képernyőfotó a Reddit magyar influenszerekről szóló fórumára is kikerült - vette észre a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megjött a rezsistop: a gázosok automatikusan kapják, az árammal fűtőknek sietniük kell, a távhősök nem lesznek boldogok
A kormány 55 milliárd forintot fordít a januári rezsikompenzációra, amit különadóból finanszíroznak. A távhősöknél a kedvezmény csak a hődíjra, a számla kisebb részére vonatkozik.
A kedd este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet a januári rezsistopról. A jogszabály több ponton is eltér attól, amiről Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón beszélt.
A gázzal fűtőknek automatikusan jár a kedvezmény, nem kell külön kérniük, holott a korábbi kommunikáció még erről szólt.
Az árammal fűtőknek viszont április 30-ig nyilatkozniuk kell, ha élni akarnak a 30 százalékos jóváírással.
A rendelet alapján a távhősök járnak a legrosszabbul, náluk a kedvezmény csak a szolgáltatási díj alapdíj fölötti részére, a hődíjra érvényes, így a teljes számlájuk jóval kisebb mértékben csökken majd
A rezsistop teljes költsége 55 milliárd forint, ami 5 milliárddal több a kormányinfón említett nagyjából 50 milliárdnál. A fedezetet az energiaszolgáltatókra kivetett különadóból teremtik elő, amelyet a 2024-es árbevételük 0,5 százalékában állapítottak meg.
A gázzal fűtők közül a havonta diktálók érezhetik meg leghamarabb a segítséget, nekik a szolgáltató a januárra vonatkozó számlájukban rögtön jóváírja a 30 százalékos mennyiségi kedvezményt. Ha a jóváírás meghaladja a számla összegét, a többletet a következő számlában számolják el.
Aki átalányt fizet, annak az éves leolvasásig kell várnia, a kedvezmény az ezután kiállított elszámoló számlán jelenik majd meg, amelyeket legkorábban május 16-tól küldenek ki.
Az előre fizetős gázmérővel rendelkezők egységesen 7000 forint kedvezményt kapnak. Fontos garancia, hogy akinek a gázfogyasztása 2025-ben a rezsicsökkentett sávhatár alatt maradt, annak a szolgáltató idén sem számlázhat piaci árat, még akkor sem, ha a januári fogyasztása alapján már átlépné a keretet. Ilyenkor a szolgáltatónak addig kell növelnie a kedvezményt, amíg a fogyasztó a kedvezményes sávon belül marad.
Mint említettük, az árammal fűtőknek április 30-ig kell nyilatkozniuk a kedvezmény igényléséről,aki ezt elmulasztja, elesik a támogatástól. De az is fontos, hogy
ha valakinek gázórája is van, de inkább az áramfogyasztására kérné a kedvezményt, ezt jeleznie kell, ugyanis előbbi kedvezmény automatikus.
Amennyiben a gázszámláján időközben már jóváírták a támogatást, a gázszolgáltató azt utólag visszavonja. A kedvezmény csak egyetlen villanyórára jár, akkor is, ha a fogyasztó nevén több mérő van.
A rendelet azt is rögzíti, hogy a jóváírások és támogatások személyi jövedelemadó-mentesek.
A kormány a lépést a rendkívüli hideg miatti többletterhek csökkentésével indokolta. Ellenzéki és szakmai oldalon ugyanakkor kritikák is megfogalmazódtak: a Tisza Párt elnöke szerint az intézkedés elkésett és részleges, míg energetikai szakértők a konstrukció bonyolultságát és a távhősök kisebb mértékű kedvezménye miatti igazságossági kérdéseket vetették fel.