HÍREK
A Rovatból

Megjött a rezsistop: a gázosok automatikusan kapják, az árammal fűtőknek sietniük kell, a távhősök nem lesznek boldogok

A kormány 55 milliárd forintot fordít a januári rezsikompenzációra, amit különadóból finanszíroznak. A távhősöknél a kedvezmény csak a hődíjra, a számla kisebb részére vonatkozik.


A kedd este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet a januári rezsistopról. A jogszabály több ponton is eltér attól, amiről Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón beszélt.

A gázzal fűtőknek automatikusan jár a kedvezmény, nem kell külön kérniük, holott a korábbi kommunikáció még erről szólt.

Az árammal fűtőknek viszont április 30-ig nyilatkozniuk kell, ha élni akarnak a 30 százalékos jóváírással.

A rendelet alapján a távhősök járnak a legrosszabbul, náluk a kedvezmény csak a szolgáltatási díj alapdíj fölötti részére, a hődíjra érvényes, így a teljes számlájuk jóval kisebb mértékben csökken majd

– írja a Telex.

A rezsistop teljes költsége 55 milliárd forint, ami 5 milliárddal több a kormányinfón említett nagyjából 50 milliárdnál. A fedezetet az energiaszolgáltatókra kivetett különadóból teremtik elő, amelyet a 2024-es árbevételük 0,5 százalékában állapítottak meg.

A gázzal fűtők közül a havonta diktálók érezhetik meg leghamarabb a segítséget, nekik a szolgáltató a januárra vonatkozó számlájukban rögtön jóváírja a 30 százalékos mennyiségi kedvezményt. Ha a jóváírás meghaladja a számla összegét, a többletet a következő számlában számolják el.

Aki átalányt fizet, annak az éves leolvasásig kell várnia, a kedvezmény az ezután kiállított elszámoló számlán jelenik majd meg, amelyeket legkorábban május 16-tól küldenek ki.

Az előre fizetős gázmérővel rendelkezők egységesen 7000 forint kedvezményt kapnak. Fontos garancia, hogy akinek a gázfogyasztása 2025-ben a rezsicsökkentett sávhatár alatt maradt, annak a szolgáltató idén sem számlázhat piaci árat, még akkor sem, ha a januári fogyasztása alapján már átlépné a keretet. Ilyenkor a szolgáltatónak addig kell növelnie a kedvezményt, amíg a fogyasztó a kedvezményes sávon belül marad.

Mint említettük, az árammal fűtőknek április 30-ig kell nyilatkozniuk a kedvezmény igényléséről,aki ezt elmulasztja, elesik a támogatástól. De az is fontos, hogy

ha valakinek gázórája is van, de inkább az áramfogyasztására kérné a kedvezményt, ezt jeleznie kell, ugyanis előbbi kedvezmény automatikus.

Amennyiben a gázszámláján időközben már jóváírták a támogatást, a gázszolgáltató azt utólag visszavonja. A kedvezmény csak egyetlen villanyórára jár, akkor is, ha a fogyasztó nevén több mérő van.

A rendelet azt is rögzíti, hogy a jóváírások és támogatások személyi jövedelemadó-mentesek.

A kormány a lépést a rendkívüli hideg miatti többletterhek csökkentésével indokolta. Ellenzéki és szakmai oldalon ugyanakkor kritikák is megfogalmazódtak: a Tisza Párt elnöke szerint az intézkedés elkésett és részleges, míg energetikai szakértők a konstrukció bonyolultságát és a távhősök kisebb mértékű kedvezménye miatti igazságossági kérdéseket vetették fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem akarunk Magyarország lenni” – negyedmillióan vonultak utcára Prágában az Orbánnal szövetséges új cseh kormány ellen
Andrej Babis populista pártja decemberben tért vissza a hatalomba egy jobboldali-szélsőjobboldali koalíció élén. A kabinet - a kritikusok szerint magyar mintára - a közmédia finanszírozását és a civil szervezetek szabályozását is átalakítaná.


A szervezők szerint 250 ezren – konzervatívabb becslések szerint több tízezren – voltak szombat délután Prága utcáin, hogy tiltakozzanak Andrej Babis miniszterelnök kormánya, a védelmi kiadások csökkentése és a közmédia elleni fellépése ellen - adta hírül az AP.

A 2019 óta nem látott méretű kormányellenes tiltakozást a Milion Chvilek (Millió Pillanat a Demokráciáért) nevű szervezet hívta össze, amely arra figyelmeztetett, hogy Csehország Magyarország vagy Szlovákia sorsára juthat.

„Nem akarunk Magyarország lenni. Nem akarjuk a Szlovák Köztársaság útját követni. Ideje tehát felébredni” – nyilatkozta a Reutersnek egy tanárnő.

A szombaton eredetileg a budapesti CPAC Hungary-n szereplő Babis pénteken félútról fordult haza a pardubicei fegyvergyár felgyújtása miatt. A hatóságok vizsgálják, hogy szándékos gyújtogatás történt-e, de az akciót egy izraeli fegyverek ellen tiltakozó csoport magára vállalta. A tűz egy dróntechnológiával is foglalkozó cég raktáránál keletkezett, a hatóságok terrorcselekmény gyanújával nyomoznak.

Orbán Viktor támogatását és együttérzését fejezte ki a cseh kollégájának, egyben azt is bejelentette, hogy „a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk. Ha bármelyik tagja Magyarországra lép, azonnal elfogjuk.” A magyar miniszterelnök hozzátette, hogy „az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet.”

Babis és populista ANO pártja négy év ellenzéki időszak után decemberben tért vissza a hatalomba, egy jobboldali és szélsőjobboldali pártokból álló kormányt alkotva. Februárban már volt egy hasonló, mintegy 90 ezer fős tüntetés, akkor a résztvevők Petr Pavel köztársasági elnök mellett álltak ki, aki miniszteri jelölésekkel és a védelmi kiadásokkal kapcsolatban összetűzésbe keveredett az új kormánnyal.

A kabinet tervei között szerepel a védelmi kiadások csökkentése, a közszolgálati televízió finanszírozásának megváltoztatása, valamint a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó közzétételi szabályok szigorítása.

Az ellenzők szerint ezek a lépések sértik a közmédia függetlenségét és a civil szféra mozgásterét.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.

Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.

A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.

A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.

Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.

A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.

Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.

A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
A politikus a Facebookon jelentette be a döbbenetes esetet. A helyszínre érkező rendőrök azonnal közbeléptek, és elszállították az elkövetőt.


Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.

A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”

A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.

Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.

„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.

A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.

A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy

a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.

A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A választás arról is szól, hogy Orbán háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot és a kiszámíthatóságot a Tiszával
A Tisza Párt elnöke soproni fórumán bírálta Gulyás Gergely Hormuzi-szorosra vonatkozó kijelentését. Szerinte a miniszter ezzel hiteltelenítette a kormány háborúellenes kampányát.


„Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Az idő nekünk dolgozik, és a magyar nép 22 nap múlva ítéletet mond. Kedves elvtársak, rövidesen üt az ítélet órája” – kezdte szombat esti fórumát Magyar Péter Sopronban, ahol újabb kísérletet tett a Fidesz fő kampányüzenetének átfordítására. Úgy fogalmazott, hogy

a Tisza Párt jelenti a békét és a biztonságot Orbán Viktor „háborús pszichózisával” szemben.

Magyar szerint a Békemenetnek nevezett „végemenet” óta az látszik, hogy a Fidesz már nemcsak kormányozni, hanem kampányolni sem tud, csak vergődik. Azt állította, a „Fidesz-travellel” hurcolják az országban a közmunkásokat Orbán Viktor fórumaira. „Nemcsak árad a Tisza, hanem szerte az országban ki is öntött. Itt körülbelül ötször annyi ember van, mint a vándorcirkusz mai, miskolci állomásán.”

Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor március 15-én „gyerekek mögé bújt”, és velük vitette el a piszkos munkát, amikor ukrán zászlót feszítettek ki a Tisza Párt Nemzeti Menetén. Az akciót több jel szerint a Fidesz kampányát segítő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták. Magyar szerint hasonló történt Salgótarjánban és Miskolcon is, ahol a Tisza Párt helyi jelöltjének plakátja alá „Zelenszkij jelöltje” feliratot tettek ki.

„Azt javaslom nektek, hogy mi, tiszások; mi, magyarok inkább maradjunk a magyar lobogónál. […] Az ukrán zászlót meghagyjuk a Fidesznek.”

Ennél is megdöbbentőbb volt Magyar szerint, amikor Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormányinfón azt válaszolta a 444 kérdésére, hogy a kormány megfontolná, ha Donald Trump katonai segítséget kérne a Hormuzi-szoros felszabadításához.

„Ezzel az egy mondattal semmisítette meg a békepropagandát Gulyás Gergely”

– fogalmazott Magyar, aki szerint a honvédelmi és a külügyminiszter sem tagadta ezt. A Tisza-vezér ezután a soproniakkal együtt skandálta, hogy nem akarnak háborút. „A magyar emberek békét akarnak. A magyar emberek nemcsak Facebook-posztokban ítélik el a háborút, hanem a valóságban is.”

A választás szerinte arról is szól, hogy „Orbán háborús pszichózisát, háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot, a békét, a kiszámíthatóságot és a fejlődést a Tiszával.”

Szégyenletesnek nevezte, hogy Kádár János után Orbán Viktor is behívta az oroszokat, majd a tömeggel együtt azt skandálta, hogy „Ruszkik haza”.

Ismét hazaárulással vádolta meg Szijjártó Pétert, aki a Washington Post hírszerzési információi szerint az EU-s találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrovval. Üzent Orbán Viktornak is:

„Minket nem fenyegethet senki. Se az orosz elnök, se az ukrán elnök, de főleg nem a még regnáló, leköszönés előtt álló magyar miniszterelnök.”

Magyar a helyi viszonyokról szólva elmondta, a párt közvélemény-kutatása szerint jelöltjük, Hallerné Nagy Anikó vezet a soproni központú választókerületben, amelyet 2022-ben a fideszes Barcza Attila a szavazatok 57,35 százalékával nyert meg. „Ezt a választókerületet is a Tisza meg fogja nyerni” – jelentette ki.

A Tisza Párt helyi jelöltje a Fertő tavi beruházást bírálta.

„A Fertő tó tragédiája a NER mintapéldája.

Egyéni, gazdasági és politikai érdekeket kiszolgálva vették el tőlünk a tavat, mindezt azért, hogy további milliárdokkal gazdagodjanak” – mondta Hallerné Nagy Anikó. Szerinte a beígért luxus helyett betontömbök, megcsonkított természet és elpazarolt közpénz maradt, a kiirtott nádas pedig a hatalom szakmai és erkölcsi csődjének szimbóluma lett. Azt ígérte, egy Tisza-kormány felülvizsgálná a terület ökológiai állapotát és garantálná a vízparthoz való szabad hozzáférést. „Visszavesszük, ami a miénk, mert a Fertő-tó mindenkié.”

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: