ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

A kaszinózás története Magyarországon

Hazánk első kaszinóját nem a szerencsejátékosok kedvéért alapították, hanem egy sokkal nemesebb célból.


Ha kaszinóra gondolunk, ma általában a szerencsejáték, Las Vegas, illetve a bevásárlóközpontok, luxushajók turistacsapdái jutnak eszünkbe. Nem volt ez azonban mindig így. A kaszinók a közművelődés és az ország fejlődésének előmozdítása érdekében jöttek létre a 19. században. A társadalmi élet fontos színterei voltak, a polgárság pedig ekkor még elsősorban nem a hazárdírozás miatt látogatta ezeket az intézményeket.

A_Nemzeti_Casino_épülete_ReimBudapest_V.,_Nemzeti_Casino_épülete

Cziráky-palota - a Nemzeti Casino épülete

A történelem könyvekből is jól tudjuk, hogy Magyarországon az első kaszinó a reformkorhoz és Széchenyi István nevéhez fűződik. Széchenyi angliai tapasztalatai alapján 1827-ben terjesztette elő a lóverseny mellette a Nemzeti Casino ötletét, és az eszmét, hogy a közművelődés, közhasznú eszmecsere és kellemes társalgás előmozdítása céljából egyesület hozzanak létre.

Ötlete akkora sikert aratott, hogy pár napon belül 108-an jelentkeztek a tervbe vett egyesület tagjaiul. Még abban az évben június 10-én megtartották a kaszinó alakuló ülését a Dorottya utcai Fogel-féle házban, melynek Széchenyi az egész első emeletét kibérelte. Neve a megalakulásakor még Pesti Casino volt, 1830-tól azonban már Nemzeti Casino néven működött. Az alakuló ülésen Széchenyi gróf ajánlatára Brudern József báró elnökölt, a gróf pedig lelkes beszédet tartott.

"… hogy a Londoni, Párisi, Gráczi, Prágai s több casinok példáján, a mi Hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetettebb díszes összegyülekező hely, melyen főbb és előkelőbb s jobb nevelésűek, eszes, értelmes férfiak a társasági rendek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai ujságokat, mint amilyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos írásokat olvassanak. Magokat pedig üres óráikban illendően mulathassák, vagy ha történnék, hogy ezutánra több magyar főúri házak az esztendőnek egy részét itten Pesten töltenék, ezek közül azok, akik külön házat nem tartanak, a Casinoban egyúttal kények szerint való vendéglőt is lelhessenek és így azt, amit az életnek gyönyörűbbé tehetésére nézve idegenben bőven feltalálnak, nálunk hazánkban is lassankint mindinkább pótolva leljék s ez által folyvást többen és többen ide szokjanak"

.

Széchenyi István beszéde az alakuló ülésen

Feldunasor_és_a_Nemzeti_Casino

Ludwig Rohbock: A pesti Feldunasor palotái és a Nemzeti Casino (1850-es évek)

1895-ben már 723 tagja volt a kaszinónak, és olyan királyi személyek is közéjük tartoztak, mint Alber Edward walesi herceg angol trónörökös és Jenő királyi herceg, valamint Rudolf királyi herceg osztrák-magyar trónörököst. Az arisztokratikus színezet ellenére azonban

a Nemzeti Casino nem ismert osztály vagy pártkülönbséget. A felvétel kritériumai csupán a tisztesség, a műveltség, a feddhetetlen jellem és az önállóság voltak.

Az éves tagdíj az 1890-es évek végén 120 forint volt, ezen felül pedig minden tagnak fizetnie kellett egy egyszeri 200 forintos felvételi díjat. A kaszinó évi bruttó bevétele ekkor meghaladta a 150 ezer forintot. Ebből fedezte szükségleteit, a fölösleget pedig hazai kulturális célokra fordította.

A Nemzeti Casino működése során mindig nagylelkűen támogatta a nemzeti és hazafias érzelmeknek. Osztozott a nemzet örömében és gyászában egyaránt.

az 1848–49-es szabadságharc idején a Nemzeti Casino önként adományozta összes arany és ezüstneműit, valamint az egyleti ház megvételére félretett 20 ezer pengő forintnyi vagyonát.

Hasonlóan járt el a szegedi árvíz idején is. Magyarország ezeréves fönnállásának emlékére pedig 10 ezer forint alapítványi pénzt osztott szét 14 hazai kultúregylet között.

A Nemzeti Casino már alapításától törekedett arra, hogy saját otthona legyen, ami kizárólag az egyesület céljait szolgálja, ez azonban csak 1871-ben valósulhatott meg. A Kossuth Lajos utca 5. szám alatt álló Cziráky-palota megvételével új korszak köszöntött be a kaszinó életébe.

800px-A_Nemzeti_Casino_(Cziráky-palota)_étterme._-_Budapest,_Fortepan_83093

Az épületet Ybl Miklós tervei szerint átépítették, termeit pedig a kor legértékesebb tárgyaival és fejedelmi bútorokkal rendezték be. A kaszinó tagjai minden szükségletét és kényelmét kiszolgálta. Könyvtárában több mint 30 ezer kötetet várta az olvasni és művelődni vágyókat, olvasótermében pedig 190 hazai és külföldi lap illetve folyóirat kínált szórakozást. A kaszinó vendéglőt is működtetett, rendszeresen szervezett táncmulatságokat és zenei esteket.

A politizálás, eszmecserék, és társas felolvasások mellett pedig remek szórakozási lehetőséget kínáltak a kaszinó játéktermei is.

Nemzeti_Casino_1890

A Nemzeti Casino nagyterme 1890 körül, Klösz György fényképe

A Pesti Casino megalapítását számos fővárosi és vidéki kaszinó követte. Létrejött Pesten a Kereskedői Kaszinó, de alapítottak Szegeden, Győrben és Kecskeméten is.

Idővel a kaszinók közönsége és funkciója is átalakult. Ma már ezekben az intézményekben kizárólag szórakoztató tevékenységeket, főként szerencsejátékokat űznek az látogatók.

A szerencsejáték a legtöbb ember számára ma is a szórakozás egyik formája, azonban veszélyt is rejt. A mértéktelen játék ugyanis játékfüggőség kialakulásához vezethet, amelynek számos negatív következménye van.

Az internet térhódításával megjelentek az online kaszinók is, amik lehetőséget biztosítanak a játékosok számára, hogy a számítógép előtt ülve, vagy okoskütyüiket nyomkodva, kényelmesen, akár otthonról is játszhassanak, hazárdírozzanak.

Szerencsejáték-függőség

A szerencsejáték izgalmas és jó kikapcsolódás tud lenni, egészen addig, ameddig nem okoz gondot, hogy kikapcsold a gépet, hogy a családoddal vagy a barátaiddal foglalkozz. Addig, ameddig nem veszélyezteti az anyagi és a szellemi épségedet. Ha már kényszerből teszed, hagyd abba, vagy kérj segítséget! Hívd a Dr.Info ügyfélszolgálatát (06-40-374-636), vagy

az ELTE Szerencsejátékos segélytelefonját hétköznap 15 és 19 óra között (06-1-411-6778)

Forrás: Wikipédia, Múlt-kor, Szerencsejáték Zrt.,

Képek forrása: Wikipédia, a címkép csak illusztráció: amerikaiak ruletteznek Monte Carloban 1892-ben


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk