A hegyvidéki hótakaró drámai léptékben fogyatkozik az egész bolygón

- írja a Másfélfok legújabb cikkében.

A hegyeket évszakosan vagy állandóan borító hótakaró a hegyvidéki környezet kulcsfontosságú része: fontos szerepet játszik az ökoszisztémák működésében, táplálja a gleccsereket, befolyásolja a lejtős tömegmozgásokat (pl. földcsuszamlások) és árvizeket, valamint világos felszíne visszaveri a beérkező napsugárzást (ezzel csökkentve a felszín felmelegedését) és hőszigeteli az alatta fekvő talajt, illetve a permafrosztot. Ugyanakkor az éghajlatváltozás módosítja mind a hótakaró kialakulását befolyásoló környezeti tényezőket (ilyen például a szilárd csapadék gyakorisága), mind pedig az olvadásért felelős tényezőket (pl. léghőmérséklet, napsugárzás).

Ezért régóta tudjuk, hogy a hótakaró – különösen a hegyvidéki régiók alacsony és közepes magasságú területein – rendkívül érzékeny az éghajlatváltozásra.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) krioszféráról és óceánokról szóló tematikus jelentése szerint az alacsony hegyvidéki területeket borító hótakaró az egész bolygón csökkenő tendenciát mutat. A 20. század közepe óta mind az átlagos hóvastagság, mind pedig a felhalmozódott hótömeg egyre kevesebb.

A hóborítás időtartama évtizedenként átlagosan 5, de vannak olyan hegyvidéki régiók, ahol 10 nappal rövidült.

Habár a magashegyi területeken a hótakaró jelentős változása eddig nem tapasztalható, ismereteink elég korlátozottak ebből a zónából. Ezeken az igen nehezen megközelíthető helyeken nagyon ritkák a helyszíni mérések (ezen kutatások egyike a magyar Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció), így állapotukról csak a folytonos (nagyfelbontású) műholdas megfigyelések kezdetétől vannak adataink – ezek az adatsorok viszont még sokszor nem elég hosszúak a megbízható elemzésekhez.

A hótakaró fogyása az alacsony hegyvidéki területeken nagyrészt annak tudható be, hogy szilárd csapadék helyett egyre gyakrabban eső hullik, továbbá, hogy az emelkedő átlaghőmérséklet miatt egyre nagyobb mértékű az olvadás. Emellett számos kutatás azt is vizsgálja, hogy a légkörből leülepedő, különösen a sötét színű (így az olvadást elősegítő) korom és egyéb ásványi részecskék milyen hatással vannak a hótakaróra. Egyes tanulmányok szerint az ázsiai és dél-amerikai magashegységekben az emberi tevékenységekből és a biomassza égéséből származó korom hozzájárult a helyi hótakaró zsugorodásához. Mi várható mindezek fényében a jövőben?

Az éghajlati modellek számításai alapján az alacsony hegyvidéki területeken számos régióban, például az Alpokban, Észak-Amerika nyugati részén, a Himalájában és a szubtrópusi Andokban a hó vastagsága/tömege várhatóan átlagosan 25%-kal fog csökkenni a közeljövőben (2031–2050) a közelmúlt (1986–2005) átlagához képest, függetlenül attól, hogy melyik éghajlati forgatókönyv mentén haladunk.

(A 25% egy átlagszám, ez az érték valószínűleg 10 és 40% között alakul az IPCC szerint.) Ha pedig az éghajlatváltozás tovább fokozódik, a pesszimista forgatókönyv (RCP8.5) szerint akár 90%-os csökkenés várható a század végére (2081–2100), míg az optimista forgatókönyv (RCP2.6) szerint akár 40%-os.

A jelenlegi kibocsátási trendek alapján az emberiség a pesszimista forgatókönyv mentén halad, tehát azt kockáztatjuk, hogy a század végére szinte teljes egészében eltűnhet a hótakaró az alacsony hegyvidéki területekről.

Az egyre rövidülő hószezon, a szilárd csapadék helyett egyre gyakoribb téli esők, valamint az egyre zsugorodó hótakaró, gleccserek és permafroszt együttese Damoklész kardjaként lebeg a síturizmus felett.

A század végére a pesszimista (a valósághoz jelenleg legközelebb álló) forgatókönyv szerint az Alpokban, a Pireneusokban, Skandináviában, Észak-Amerikában és Japánban a jelenlegi üzemeltetési gyakorlat mellett a sípályák túlnyomó többsége – néhány magashegyi és magas földrajzi szélességen fekvő síterep kivételével – többé nem lesz fenntartható.

A hótakaró eltűnésével a hólesiklás mellett más havas sportoknak, mint például a sífutás, jégmászás, szánkózás és motoros szánozás is búcsút inthetünk. A nyári gleccsersízés (még inkább) luxussá válik: az elmúlt években számos gleccseren üzemelő síterep a kedvezőtlen hóviszonyok és a túl magas üzemeltetési költségek miatt kénytelen volt beszüntetni nyári működését.

Sőt, egyre nehezebb lesz hóbiztos helyszínt találni a téli olimpiai játékokhoz is. Az optimista éghajlati forgatókönyv szerint a század közepére a korábbi téli olimpiák 21 helyszíne közül 13 helyen lesz megfelelő fokú a hóbiztosság, míg a pesszimista forgatókönyv szerint már csak 10 helyen. A század végére ezek a számok 12-re (optimista) és 8-ra (pesszimista) csökkennek. Ráadásul az előrejelzések szerint még azokban a városokban is nőni fognak a mesterséges hógyártás és hófelhalmozás költségei, amelyek elég hidegek a síversenyek megrendezéséhez, ez volt a helyzet 2014-ben az oroszországi Szocsiban és 2010-ben a kanadai Vancouverben.

A hegyi hótakaró zsugorodása és a gleccserek visszahúzódása nem csak a havas sportokra van kedvezőtlen hatással.

Az olvadó hó- és jégtömegek a felszín destabilizálódásához vezetnek, aminek következtében gyakrabban fordulnak elő földcsuszamlások, kőhullás, kőpergés, ami a túrázók és a hegymászók biztonságát is fenyegeti, ahogy arról több cikk is beszámol, többek között Svájcból, Új-Zélandról és a Mont Blanc-ról.