ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5 dolog, amiről érdemes beszélni az első randin

Filmekről vagy utazásról, titkokról vagy általánosságokról, furcsa vagy vitatott kérdésekről érdemes társalogni az első találkozáskor?

Link másolása

Néha kellemetlen tud lenni az első randin való beszélgetés. Mi legyen a téma? Hogy jöhetsz ki jól belőle?

Íme a tudomány válaszai:

1) Filmek helyett inkább utazás

Egy bizonyos Richard Wiseman által vezetett kutatás szerint a filmekről beszélgető első randizók csupán 9%-a akart második találkát – szemben az utazásról dumcsizókkal, ahol 18% az arány.

Az utazásról szóló beszélgetések leginkább nagyszerű nyaralásokról, vágyott úticélokról szóltak, aminek köszönhetően jól érezték magukat a partnerek – így vonzóbbnak is tűntek egymás számára.

2) Az is számít hogyan beszélsz, nem csak az, hogy miről

Kommunikálj jól, és dobd vissza a labdát! Ez a laza első randis beszélgetés titka. Ne próbáld mindenáron uralni a beszélgetést, de a másik végletet is kerüld – járulj hozzá a diskurzushoz!

Kutatók szerint a trükk az, hogy kerüljük az extremitásokat. Fogadd el, ha passzol a partner, menj el kicsit más témára, utána add vissza a labdát – mindezt kellő lelkesedéssel, érdeklődéssel és nyíltsággal az ő véleményére vagy válaszára. Ez a fajta oda-vissza passzolás jó alapot adhat egy kellemes beszélgetéshez.

randi4

3) Oszd meg a titkaid!

Erős alapot adhat egy jó kapcsolatnak, ha az első randin osztunk meg egymással személyes információkat.

Arthur Aron New York-i pszichológus azt kutatja, hogyan alakul ki emberek között romantikus, meghitt kapcsolat. Kitalált egy módszert, amivel olyan embereket tud nagyon szorosan egymáshoz kapcsolni egy óra alatt, akik még sosem találkoztak azelőtt. Azt próbálta összehozni, hogy a gyakran hetek, hónapok, évek alatt megerősödő kapocs ott legyen egy óra beszélgetés után. E célból talált ki 36 olyan kérdést, amik segítségével roppant gyorsan megléphetőek az ismerkedés szintjei. Hogy ez mennyire hatásos? Kevesebb, mint egy óra alatt olyan erős kapocs alakulhat ki így két ember között, mint egy életre szóló barátságban.

Lenyűgöző eredményre jutott: néhány beszélgetőpartner között olyan erős kapcsolat alakult ki 45 perc alatt, mint sok velük egyidős, jó barátságot ápoló diákok 30 százalékánál. Más szóval egy szűk órányi beszélgetés sok hosszú távú, akár életre szóló barátságnál is közelebb hozta egymáshoz a partnereket.

Néhány kérdés a 36-ból szemezgetve:

Mikor énekeltél utoljára magadnak? És valaki másnak?

Mi a legszebb emléked?

Mi a legszörnyűbb emléked?

Mit jelent számodra a barátság?

Ha megmondhatná egy kristálygömb az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról, mit szeretnél megtudni?

Mit jelent számodra a szeretet, a vonzalom, a ragaszkodás?

randi3

4) Furcsa témák helyett inkább hozz fel vitatott kérdéseket

Például az abortuszt. Esetleg nemi betegségeket. Bizony, jól látod! Az érdekes, de vitatott témák gyakran nagyon érdekes első randis beszélgetést indíthatnak el.

Dan Ariely módszere:

„Online randizók számára előre elkészítettünk egy listát, amivel megfosztottuk őket attól, hogy bármiről beszélgethessenek - csak előre megírt kérdéseket tehettek fel egymásnak. A választott kérdéseinknek semmi köze nem volt az időjáráshoz, a testvérek számához és egyéb tipikus témákhoz. Ezek helyett inkább érdekes és személyes dolgokat helyeztünk előtérbe (Hány romantikus partnered volt eddig? Van nemi betegséged? Mikor volt az utolsó szakításod? Törted már össze valaha valaki szívét? Mit gondolsz az abortuszról? stb). Ennek köszönhetően a foci VB vagy a kedvenc desszertjeik helyett a legbelső félelmeikről vagy épp a szüzességük elvesztéséről beszélgettek a partnerek. Mind a kérdezők, mind a válaszadók sokkal jobban érezték magukat beszélgetés közben, mint általában. A kísérletünk során a következőre jöttünk rá: ha az emberek szabadon választhatják ki a beszélgetésük témáját, kialakulhat egy egyensúly, amit könnyű fenntartani az interakció során, de senki nem élvezi igazán."

elsorandi2

5) Már az első randin csinálnád?

Az OkCupid nevű randizós oldal talált egy kérdést, amivel megállapítható lehet, hogy partnerünk – akár férfi, akár nő – lefeküdne-e velünk az első randin.

„Szereted a sört?” A szájt szerint bármilyen más rávezetés közül ez lehet a leghatásosabb, hogy kiderítsük, számíthatunk-e szexre az első randin. Nemtől és beállítottságtól függetlenül állítólag a sört kedvelők 60%-a hajlamos lefeküdni azzal, akit éppen most ismert meg. Sajnos más módszer nem ismert arra, hogy finoman érdeklődjünk a témáról.

elsorandi1-franck_reporter_getty_images_vetta

Forrás: time.com

Ha érdekes volt a téma, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Meztelenül nyitott ajtót a pizzafutárnak egy angyalföldi nő – futársztorik
Aki futárnak áll, fel kell készülnie nem mindennapi kalandokra. Jó, ha megőrizzük a hidegvérünket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elképesztő történetekről számolt be a Blikk, budapesti pizzafutárok meséltek.

A világjárvány óta az eddiginél is jobban rászoktak az emberek az online rendelésre. Sokan el is szegődtek áruszállítónak, ételfutárnak és remekül meg lehet belőle élni. Azonban nem árt, ha felkészül furcsa dolgokra is, aki futárkodásra adja a fejét.

Egy 18 éves diák futár az éjszakai műszakok során rendszeresen találkozott például részeg ügyfelekkel. Egyikük például,

amikor áltvette a rendelést, leült a lépcsőre, majd a kerítésbe kapaszkodva mászott vissza az ingatlanba.

A futár elárulta, hogy már a telefonban hallható volt, hogy a megrendelő részeg. De történt vele olyan is, hogy egy üdítő kiborult a szállítás során, és mire kiérkezett a címre, eláztatta a tárolót, és amikor kivette, hogy átadja a megrendelőnek az elázott dobozból a földre borult az étel. Meglepő módon ügyfél udvariasan összeszedte, és zokszó nélkül átvette a rendelést.

Egy másik, 22 éves kiszállító Angyalföldre vitt egy csomagot. Ahogy kell, 4-5 perccel az érkezése előtt telefonon értesítette a címzettet, hogy érkezik a küldemény.

Mikor megérkezett a címre, már nem telefonon kereste a hölgyet, csak felcsengetett a megadott lakásba. Amikor kinyílt az ajtó, a címzett, egy hölgy csak fehérneműt és egy meglehetősen átlátszó köntöst viselt. Amikor a nő rájött, hogy a csomagja érkezett meg, döbbenten annyit mondott annyit mondott:

„Úristen, bocsánat, azt hittem az ügyfelem vagy!”

Olyan is előfordul, hogy a futár és a megrendelő között konfliktus alakul ki. Emiatt járt úgy egy másik 22 éves futár, hogy bár az ügyfele a csomagot átvette, azonban a kijutással akadt egy kis gond. Mikor a futár felcsengetett, hogy nyomják meg az ajtónyitó gombját, bosszút állt rajta a dühös ügyfél, nem engedte ki a házból. Amikor a kiszállító megpróbált a többi lakáshoz csengetni, ők azt hitték, hogy be szeretne jönni, és ők sem segítettek. Végül egy órát kellett várnia, amíg valaki kiengedte.

A tanulság csupán annyi, hogy az menjen futárnak, aki fel van készülve a néha nem is olyan kellemes kalandokra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET: