hirdetés

HÍREK

10-15 százalékkal magasabb árakra számítsunk a teraszokon – figyelmeztet a ipartestület elnöke

Több jel is arra mutat, hogy komoly drágulás jöhet, ha újranyitnak a vendéglátóhelyek.
Fotó: MTI/AP/Matt Dunham - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés

Korábban beszámoltunk róla, hogy a legtöbb élelmiszer ára drasztikusan megemelkedik, csak néhány zöldség és gyümölcs ára mérséklődik.

Ezzel összefügg a Portfolio számítása, ami szerint

az élelmiszerdrágulás mindenképp bekerül a szombaton teraszt nyitó éttermek és kávézók áraiba is, így 10-15 százalékkal magasabb árakra számíthatunk, ha ki akarunk ülni valahova.

Kénytelenek lesznek árat emelni, ugyanakkor nem a vendéglátóipar elmaradt féléves hasznát próbálják majd kompenzálni - szögezte le Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, magyarázva, hogy az élelmiszerek drágulása a mindennapi bevásárlások során is érezhető. Külön kiemelte, hogy a húspiacon 25 százalékos áremelés várható.

Kitért arra is, hogy a járvány kezdete óta a vendéglátóegységek több árkorrekciót is végrehajthattak, többen a kiszállítás megszervezésekor kénytelenek voltak árat emelni vagy csökkenteni a túl nagy kínálat ellensúlyozására. Nehéz volt rentábilisan működni, mert nem volt akkora a kereslet a kiszállításra, mint amilyen a kapacitás volt. Az emberek ragaszkodnak az éttermi élményhez, így az ipartestület elnöke bízik a szektor fellendülésében.

hirdetés
Az emberek megrohamozzák majd a teraszokat (amennyiben az időjárás is kegyes lesz), azonban a kereslet nem lesz tartós, és a költési szándék is alábbhagyhat, például amiatt, hogy elvesztették az emberek az állásukat.

Ezen kívül mások lettek a prioritások is, a külföldi turistákra egyelőre pedig nem számíthatnak. Kovács László szerint nagy segítség, hogy enyhítettek a SZÉP-kártya zsebei közötti átjárhatóságon.

Az újranyitás során az üzletvezetőknek biztosítaniuk kell a személyzetet is - ezen a ponton pedig megjegyezte Kovács László, hogy változhatnak a munkabérek is. Az elmúlt fél évnek óriási elszívó hatása volt, a leépítések miatt sokan másik munkát kényszerültek keresni a megélhetésük biztosítása érdekében. Ezek az emberek idővel hozzászoktak az új bérekhez, feltételekhez, amelyet a jövőben lehet, hogy nem kockáztatnának a vendéglátás miatt.

„Fontos lenne, hogy nyugati országokhoz képest előbb nyissunk, mert fennáll a veszélye, hogy előbb szippantják el az alkalmas munkaerőt”

- tette hozzá az Ipartestület elnöke.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Karácsony: Elismerem, hogy Orbán jobban beszél angolul

De folyamatosan dolgozik az angol nyelvtudásán, a miniszterelnök „újsütetű kínaiját és oroszát” viszont nem tervezi behozni - közölte a főpolgármester.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 10.

hirdetés

Karácsony Gergely egy Facebook-posztban elismerte, hogy Orbán Viktor jobban beszél angolul, mint ő. Mint írta, soha nem esett nehezére elismeri, ha valaki valamiben jobb nála, mert szerinte tanulni, fejlődni soha nem késő, másokat meghallgatni pedig mindig muszáj.

"Ezt a politikában is erénynek gondolom, nem hátránynak. A hirtelen támadt érdeklődésre reagálva így aztán

készséggel elismerem, hogy a miniszterelnök beszélt angolja alighanem jobb mint az enyém,

legalább annyi különbség van a nyelvtudásunk között, mint amennyi egy Angliában töltött Soros-ösztöndíj és egy egyetemen megszerzett középfokú nyelvvizsga között feszül. Ezért én dolgozom is az angolomon folyamatosan.

A miniszterelnök úr újsütetű kínaiját és oroszát viszont nem tervezem behozni"

- írta a főpolgármester.

Ezt azután közölte Facebook-oldalán, hogy az Economist nevű angol lapnak nyilatkozva alacsonynak és kövérnek nevezte Orbánt, és bár utána bocsánatot kért ezért, Fürjes Balázs államtitkár beszólt neki. A kormánypárti politikus nehezményezte, hogy Karácsony lenézően nyilatkozott azokról, akik nem úgy néznek ki, mint ő, és utalt arra, hogy ez már a body shaming, vagyis a testi megszégyenítés kategóriájába tartozik.

hirdetés
"Kár, hogy az Economist újságírójának mondta. Felteszem, magyarul, tolmáccsal, hiszen angolul nem beszél. Érdekes, hogy a sok különbség mellett ezt az egyet nem emelte ki az angol nyelvű lap: egyikük beszél angolul, a másik nem..."

- fogalmazott Fürjes.

Erre reagált most Karácsony újabb Facebook-posztjában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Elrabolhattak és halálra kínozhattak egy magyar férfit Jemenben egy helyi aktivista szerint

Az aktivista szerint a 43 éves férfit arra akarták kényszeríteni, hogy segítsen nekik váltságdíjat kiharcolni az elengedéséért cserébe. Ő azonban ezt megtagadta, ezért fogvatartói végeztek vele.
Címkép: MTI/EPA/Jajha Arhab - szmo.hu
2021. május 10.

hirdetés

Áprilisban dél-jemeni milícia tagjai raboltak el egy 43 éves magyar állampolgárt. A muszlim hitre áttért férfiért váltságdíjat követeltek, de mivel nem kapták meg ezért halálra kínozták – írja a Yemen Akbhar oldalra hivatkozva az Orientalista blog.

A blog szerint az arab hírportál egy jemeni aktivistára, Adel Al-Huseinire hivatkozik aki szerint a magyar férfit az Egyesült Arab Emirátusok által támogatott dél-jemeni milícia fegyveresei rabolták el majd megkínozták és megölték. Adel Al-Husseini a Tiwtter-oldalán először még április végén számolt be az esetről, majd május 8-án egy újabb bejegyzésben írt az ügyről.

A jemeni aktivista szerint a magyar állampolgárt az ország déli részén lévő Ádenben az Egyesült Arab Emirátusok által támogatott Dél-Jemeni Átmeneti Tanács milíciái fogták el, és arra akarták kényszeríteni, hogy segítsen nekik váltságdíjat kiharcolni az elengedéséért cserébe. Ő azonban ezt megtagadta, ezért fogvatartói végeztek vele.

A jemeni blogger szerint a magyar férfi 43 éves volt és a Kimo néven ismerték még mielőtt áttért volna a muszlim hitre és felvette a AbdulKarim Fares nevet.

Az aktivista állítása szerint a magyar férfi elrablásáról és megöléséről értesítette a jemeni külügyminisztériumot, Magyarország jemeni nagykövetségét és az ENSZ szakértőit.

hirdetés

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

A Telex megkeresésére a magyarországi jemeni nagykövetség annyit közölt, hogy sajnálattal értesültek a hírről a médiából, ám az ügyről nincs információjuk. Annyi biztos, hogy „a jemeni nagykövetség nem adott ki neki beutazási vízumot Jemenbe”.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Gulyás: Azok is oltáshoz tudnak jutni, akik válogatnak a vakcinák között

Pest megye is nagyon jól áll az oltásokkal, kiválóan szervezett a munka - véli a miniszter.
MTI - szmo.hu
2021. május 10.

hirdetés

Az oltások felvételével Pest megye is nagyon jól áll, s még azok is oltáshoz tudnak jutni, akik válogatnak a vakcinák között. Kiválóan szervezett a munka, ahogy megérkezik az oltóanyag, néhány órán belül pedig az oltópontokra vagy a háziorvosokhoz kerül - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Cegléden, miután a járási hivatal népegészségügyi osztályán megtekintette az oltásszervezéssel kapcsolatos munkát.

A miniszter kitért arra is, hogy a panaszokat is empátiával és gyorsan kezelik. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Európában egyedülálló módon hatféle vakcinát tud Magyarország felhasználni, ami dinamikusabbá teszi az oltási folyamatot.

Az Európai Unióban "az oltottság tekintetében a második helyen állunk, de nem a versenyzés a célunk", hanem az, hogy mindenkit be lehessen oltani, aki szeretné megkapni valamelyik vakcinát

- tette hozzá az államtitkár.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott az oltásban részt vevő szervezetekről szólva úgy fogalmazott, hogy az oltópontok, a háziorvosok, a szakrendelők és most már az oltóbuszok is egy menüt kínálnak az oltakozóknak.

A vakcinákat érintő logisztikai folyamatot ismertetve közölte: az oltóanyag beérkezik az országba, a megyei kormányhivatali raktárakba, innen a járási hivatalok népegészségügyi osztályaira, majd az orvosokhoz, illetve az oltópontokra kerül.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Két éve nem látta a kisfiát az apa, miután az anya egyik napról a másikra eltűnt a gyerekkel

A nő Spanyolországban kezdett új életet a fiukkal, de nem tudni, pontosan hol. Jogerősen az apánál helyezték el a gyereket, mégis döcögősen halad az ügyintézés.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 10.

hirdetés

Két évvel ezelőtt látta utoljára gyerekét egy apa, akinek a volt párja egyszercsak eltűnt a kisfiukkal együtt és azóta sem árulja el, pontosan hol vannak.

Fehér Botond a Fókusznak mesélte el megdöbbentő történetét. Némónak becézett kisfia 2013-ban született, exével egy ideig együtt nevelték őt, aztán szakítottak, ekkor kezdődtek a problémák.

A férfi szerint a gyerek édesanyja nem tudta feldolgozni azt, hogy szerelmük véget ért, ezért aztán megnehezítette a kapcsolattartást a fiával.

Az apa egy ideig nem is láthatta Némót, amikor pedig igen, akkor is csak egy-egy órát tölthetett vele. A kisfiú sokáig azt sem tudta, kivel találkozik, nagyon csodálkozott, amikor kiderült számára, hogy a férfi az apukája.

Két éve jogerősen Botondnál helyezték el a gyereket, ám az anyát ez sem tartotta vissza: egyik pillanatról a másikra eltűnt Némóval együtt. Mint kiderült, Spanyolországban kezdtek új életet, és bár a rendőrség is megerősítette, hogy ott vannak, egyelőre nem tettek többet az ügyben.

A férfinek közben új családja lett, megházasodott és egy kislánya is született, de nincs olyan nap, hogy ne gondolna a fiára. Némó hat éves volt, amikor apja utoljára látta őt, az autó hátsó ülésén ült és aludt - erre a pillanatra Botond azóta is élénken emlékszik. Lassan és döcögősen halad az ügyintézés, de nem adja fel. Azt mondja, ha tudná, hol van pontosan a fia, gondolkodás nélkül repülőre ülne és érte menne. Egyelőre viszont csak reménykedik abban, hogy hamarosan újra láthatja Némót.

VIDEÓ: A Fókusz riportja

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: