JÖVŐ
A Rovatból

Magyar fejlesztéssel oszthatod meg, amit főztél

Magyar fejlesztésű az az iPhone applikáció, amely azt a célt szolgálja, hogy az ételeidet megoszthasd munkatársaiddal.

Link másolása

Tavaly év végén keresett fel a Kitchen Budapest néhány tagja, hogy bemutassák nekem azt az applikációt, amelyen éppen dolgoznak. Kiderült, hogy az ötlet még izgalmasabb, mint amilyennek elsőre tűnt!

Előfordult már veletek, hogy az új munkahelyen nehezen találtatok közös témát a munkatársakkal? Éreztétek zavarónak, hogy évek óta együtt dolgoztok emberekkel, akikről semmit sem tudtok?

Ezek elkerülésére szoktak a cégek csapatépítő kirándulásokat vagy bulikat szervezni, azonban a sorba szerintem bevehetik a Piqniq applikációt is! Nem az online kapcsolatépítés az alkalmazás célja, hanem az, hogy megkönnyítse a valódi kapcsolatok kialakítását. És mi más hozná össze jobban az embereket, mint az étel?!

A Piqniq applikációval csoportokat lehet létrehozni a munkahelyen, a felhasználó azáltal, hogy feltölti a főzött étel fotóját, történetét, mennyiségét és esetleg az árát, megkínálja kollégáit vele, akik, ha szeretnének másnap kapni belőle, egy gombnyomással foglalhatnak maguknak.

fozes2

fozes6

A Piqniq egyik megálmodója elmesélte, honnan származik az ötlet. Amikor külföldön dolgozott és egy kemény munkanapot követően hazaért, a lépcsőházban frissen elkészült vacsora illata fogadta.

Ilyen helyzetben biztos már mindannyiunk fejében megfordult, hogy milyen jó lenne, ha az ember kérhetne egy kis adagot, akár pénzért. Valahogy így indult az ötlet útjára, amiből mára egy több országban használt, egyelőre béta állapotú iPhone applikáció lett.

fozes4

Sokat halljuk manapság, hogy az emberek egyre közömbösebbek egymással szemben. Nem figyelünk oda az utcán a másikra, semmit sem tudunk a szomszédainkról, de gyakran még a közvetlen munkatársainkról sem.

Éppen ezért tölt el örömmel az, hogy vannak emberek, akik ennek javításán dolgoznak, akár egy olyan egyszerűnek tűnő gondolattal, hogy oszd meg másokkal azt, amit főztél!

fozes3

A fejlesztők:

A Kitchen Budapest a Magyar Telekom támogatásával 2007. májusában kezdte meg működését. Víziójukban olyan innovációs laborként élt a Kitchen Budapest, amiben formabontó technológiai ötletek születnek. Az alapítás óta eltelt években a KiBu működési modellje többször változott, a vízió azonban nem.

A 21. század Magyarországának versenyelőnye ötleteiben rejlik. Szükség van egy helyre, ahol ezek közül néhány szabadon fejlődhet. A Kitchen Budapest ilyen hely; ötleteknek segít elemelkedni a földtől inkubációval, oktatással és játékkal. Móttója: Make it Fly!

fozes5

Végül is a főzésnek az a legjobb része, amikor az ember másoknak is adhat belőle és cserébe kap néhány jó szót. Amint Androidon is elérhető lesz, biztosan kipróbálom a gyakorlatban! :)

Nézzétek meg az alkalmazásról szóló videót:

További design és életmód cikkekért katt: Maison Blog oldalára!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: