Fotó: így néz ki II. Erzsébet királynő végső nyughelye
A windsori kastély Szent György-kápolnájának VI. György királyról - a királynő 1952-ben elhunyt édesapjáról - elnevezett kis emlékkápolnájában nyugszik a királynő és férje, Fülöp herceg is.
A temetési szertartásról korábban mi is beszámoltunk:
A windsori kastély Szent György-kápolnájában, 800 meghívott jelenlétében végső gyászistentisztelettel vettek búcsút a királynőtől, majd koporsóját leeresztették a kápolna királyi kriptájába. A legszűkebb királyi család késő este még leróta kegyeletét az egykori uralkodó előtt, de ez a búcsúaktus már a kamerák távollétében, a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott.
II. Erzsébet királynő sírboltját a Szent György-kápolna VI. György királyról - a királynő 1952-ben elhunyt édesapjáról - elnevezett kis emlékkápolnájában alakították ki. Itt nyugszik a néhai uralkodó édesanyja és édesapja, valamint 2002-ben elhunyt húga, Margit hercegnő.
A főkápolnához toldott kis emlékkápolna kriptájában helyezték el hétfőn II. Erzsébet királynő néhai férje, Fülöp edinburghi herceg koporsóját is. Fülöp herceg tavaly áprilisban, életének századik, Erzsébettel kötött házasságának 74. esztendejében hunyt el, és tőle is a windsori Szent György-kápolnában vettek búcsút. Már akkor bejelentették azonban, hogy nyughelye ideiglenes, és hitvese halála után koporsóját a kápolnán belül átviszik II. Erzsébet temetkezési helyére, a VI. György emlékkápolnába, így mindkettőjüknek ez a végső nyughelye - írja az MTI.
A brit királyi család a közösségi oldalán osztott meg egy fotót II. Erzsébet királynő végső nyughelyéről.
A sír az ősi windsori kastély Szent György-kápolnájában található.
A királynőt szeptember 19-én temették el néhai férje, Fülöp herceg mellé.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.
Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.
Orbán Viktor ezt írta ki:
"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"
Magyar Péter ezt posztolta:
"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."
Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.
Orbán Viktor ezt írta ki:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.
Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.
A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.
A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.
A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.
A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.
Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.
A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.
Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.
A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.
„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.
A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.
„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”
A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”
A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.
„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”
A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”
A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy
„az ATM viszont általában nem működik”.
„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.
„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.
A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyarérettségi első részére másfél órát kaptak a diákok. Ezalatt kellett elolvasniuk a megadott szöveget, értelmezniük azt, megoldaniuk a hozzá tartozó feladatokat, majd kitölteniük az irodalmi műveltségi tesztet is - írta az Eduline.
Idén a nevek köré épült a szövegértési feladatsor. A vizsgázók egy ilyen témájú szöveget kaptak. A feladatlapnak ebben a részében általában egy 2–2,5 oldalas ismeretterjesztő vagy publicisztikai írás szerepel, amelyhez többféle kérdés kapcsolódik. Ezen keresztül mérik fel, mennyire tudják figyelmesen olvasni és értelmezni a szöveget.
A szövegértési feladatok között most is volt táblázat, helyes válasz aláhúzása, valamint olyan kérdések, amelyeknél indokolni kellett a választ. Ezekkel összesen 40 pontot lehetett szerezni.
Ezután következett az irodalmi műveltségi teszt, amely szintén az első feladatrészhez tartozik. Itt újabb 20 pontot gyűjthettek a diákok. A kérdések között stílusirányzatok, műfajok és irodalmi fogalmak is megjelentek. A feladatsorban szerepelt Arany János és Zrínyi Miklós is.