HÍREK
A Rovatból

Megszűnt a közétkeztetés Balmazújvárosban, a gyerekek csak vajas kenyeret kaptak, a szülők se vihettek be semmit

A szolgáltató szerint elfogyott a pénzkeret, az intézményekbe saját ételt nem engednek be; pénteken újra összehívják a testületet.


Balmazújvárosban mindössze két percig tartott a szeptember 3-án 17 órára összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülés. A legfontosabb napirend a gyermekek közétkeztetése volt, de döntés nem született, mert a Közösen Balmazújvárosért Egyesület hat képviselője ismét nem jelent meg, így a testület határozatképtelenné vált. A Városháza díszterme megtelt aggódó szülőkkel, sokan a folyosón vártak, és ugyanazt kérdezték: mi lesz másnaptól az óvodai és iskolai étkezéssel.

„Az óvodában ma mindössze vajas kenyeret kaptak a gyerekek. Az iskolában kisebb a baj, oda be tudunk csomagolni szendvicset, de közétkeztetés ott sincs”

– mondta egy édesanya a Cívishírnek. Hozzátette, hogy az óvodába élelmet nem vihetnek be, ezt tiltják az intézményi szabályok és a közegészségügyi előírások.

A szolgáltató cég vezetője, Demeter László az ülésen úgy fogalmazott:

„Láttuk, hogy a pénzügyi keret kimerül, ezt jeleztük augusztusban. Jogszabályi keretek között már nem tudunk szolgáltatni. Az első napon még felelős szolgáltatóként saját költségünkön készítettünk vajas kenyeret, de holnaptól már azt sem tudjuk biztosítani.”

A tanácskozást Varga Marina polgármester nyitotta meg.

„Ötödik alkalommal van a testület előtt a téma. 1700 gyerek nem kapott étkezést ma. Kellemetlen és méltatlan helyzetben érzem magam, mert ismét határozatképtelenség miatt kell bezárnom az ülést”

– mondta, majd két perc után be is fejezte az ülést.

A teremben ezt követően fórum alakult ki. A polgármester többször is hangsúlyozta: – Nem mi idéztük elő ezt a helyzetet. Hat ember döntése miatt nem tudunk előrelépni. Pénteken ismét összehívom a testületet, mert ez nem állapot. Hat ember nem teheti tönkre 17 ezer lakos életét.

A legkritikusabb helyzet az óvodákban alakult ki. Tarné Szabados Erzsébet Éva, az óvoda és bölcsőde igazgatója kijelentette:

„Ha holnap sem lesz étkezés, az óvodát nem tudjuk nyitva tartani. Három nap után a köznevelési hivatalnak jeleznünk kell, és akár be is zárhatják az intézményt. Ez 562 gyermeket érintene közvetlenül. A szülők felajánlották, hogy saját felelősségükre bevinnék az élelmet, de erre nincs törvényes lehetőség.”

A fórumon felszólalt Tóth Lajos Árpád, a hajdúböszörményi tankerületi központ vezetője is:

„Egész nap azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk, több államtitkárság bevonásával. Magánszemélyek nem vihetnek ételt az intézményekbe, ez az önkormányzat feladata. Vannak már alternatív javaslatok, és meglesz a megoldás” – hangsúlyozta, amit a jelenlévők tapssal fogadtak.

A szülők között többen úgy fogalmaztak, hogy a KBE képviselői „a város érdekeit hangoztatják, de épp a legfontosabbat, a gyerekek étkeztetését akadályozzák”.

Egy volt képviselő, Ferenczi Mária úgy vélte, „a KBE tagjai a végtelenségig elmennek, ha így lehet feszíteni a húrt. A szülőknek és az intézmények dolgozóinak kell összefogniuk, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk.”

Akadt olyan hozzászóló is, aki szerint a teljes testület felelős, és az új választás kiírása lehet a megoldás.

A fórum végén a polgármester ismét megszólalt:

„Tavaly négyszáz ember maradt hónapokra fizetés nélkül, most pedig 1700 gyermek étkeztetése került veszélybe. Hat ember játszik 17 ezer lakos akaratával. Ha kicsi lelkiismeret és tisztesség lenne bennük, már rég felálltak volna, vagy itt lennének az ülésen. Én újra és újra összehívom a testületet, mert ezt nem lehet így hagyni.”

A városvezetés közleményt ígért a további teendőkről. A szülők közben azt várják, lesz-e másnaptól meleg étel az óvodákban és az iskolákban, vagy marad a vajas kenyér. Varga Marina este a közösségi portálon bejelentette, hogy a képviselő-testület pénteken 10 órától ismét ülést tart a közétkeztetés ügyében. A bejegyzésben ezt írta: „Minden felelős képviselő jelenlétére számítok, 1700 Gyermek és közel 100 szociális gondozott étkeztetéséről kell döntenünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.


„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.

A képviselő a posztjában azt írta,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.

Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.

Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.

A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.

Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.

A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.

A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.

Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.

A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.

Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.

A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
A politikus a Facebookon jelentette be a döbbenetes esetet. A helyszínre érkező rendőrök azonnal közbeléptek, és elszállították az elkövetőt.


Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.

A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”

A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.

Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.

„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.

A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.

A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy

a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.

A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: