GASZTRO

Fogalmuk sincs a magyarok jó részének, miből van a virsli, noha rendszeresen eszik

A megkérdezettek 77 százaléka nem nézi meg a termékösszetevőket. A vásárlók fele van csak tisztában azzal, hogy a virsli hústartalmának minimum 51 százaléknak kell lennie.

Link másolása

A magyar lakosság 95 százaléka rendszeresen fogyaszt virslit, negyedük viszont egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy miből készül - ez derült ki a PICK Szeged Zrt. reprezentatív kutatásából.

A felmérés szerint

a megkérdezettek 77 százaléka nem nézi meg a termékösszetevőket, miközben 49 százalék megbízható márkát választ, 39 százalék pedig kifejezetten a magas minőségű alapanyagból készült virsliket keresi.

A kutatásból az is kiderült, hogy a 60 év felettiek a leginkább tudatosak, ha virslivásárlásról van szó - több mint 40 százalékuk olyan megbízható, megszokott márkát vesz le a polcokról, melynek ismeri az összetevőit.

A vásárlók fele tisztában van azzal, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv előírása szerint a virsli hústartalmának minimum 51 százaléknak kell lennie, ugyanakkor az a határérték felett is széles spektrumon mozgó hústartalom miatt a megkérdezettek 29 százaléka nem tudja, hogy emiatt melyik termékben bízzon.

Pedig fontos tudni, hogy nem minden virsli jellegű húskészítmény felel meg az élelmiszerkönyvi minőségi előírásoknak, így nem is minden számít virslinek.

Az előírás szerint a hústartalom mellett a csontokról mechanikusan lefejtett hús mennyisége ezen felül legfeljebb 10 százalék lehet, a készítmény átmérője pedig nem haladhatja meg a 26 millimétert - ismertette a közleményben Haluska Adrienn operatív minőségirányítási és termékfejlesztési igazgató a PICK képviseletében (Bonafarm Zrt.). Hozzátette: az előírás még számos minőségi és érzékszervi követelményt határoz meg, így fontos megnézni a termék címkéjét és megnevezését, és mindezek alapján mérlegelve választani virslit.

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar lakosság 60 százaléka átlagosan havonta, 35 százalék pedig hetente-kéthetente fogyaszt virslit. "A válaszadók 8 százaléka kinézet alapján választ, 14 százalék pedig arra törekszik, hogy minél pénztárcabarátabb legyen a vásárlás, így nem érdeklik az összetevők". "Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a termékek magasabb ára általában a magasabb minőséget tükrözi" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Egy este alatt három bomba helyen is jártunk a Gozsduban: Vicky Barcelona, Meshuga és Jardín Cocktail Bar
Meglepően izgalmas helyeken merülhetünk bele, a különböző kultúrákba. Elmondjuk mik voltak a tapasztalataink!

Link másolása

A Gozsdu udvar egészen speciális módon élt az emlékezetemben. A húszas éveimben nem telhetett el úgy szórakozással töltött, budapesti éjszaka, hogy ne fordultam volna be a Király utcáról, minimum egy röpke kitérőre. Aztán ahogy teltek az évek, kinőttem a városi hajnalokból, így a Gozsdu sem volt már akkora barátom.

Pár nappal ezelőtt aztán újra visszamerészkedtem egy estére, és talán magamat leptem meg a legjobban vele, hogy mennyire máshogy, mégis milyen jól szórakoztam.

Mert a Gozsdu udvar gasztronómiában is erős, és meglepően izgalmas helyeken merülhetünk bele, a különböző kultúrákba.

Vicky Barcelona

Az estét a Vicky Barcelonában indítottuk. Ez a hely 2015 óta meghatározó szereplője a belvárosnak, és a péntek esti tömeget elnézve, az érdeklődés az elmúlt években sem lett kisebb irántuk.

A mediterrán életérzés már akkor elkap, amikor belépek az ajtón. Élénk zene, halvány fények, sok fekete és bordó. Mint egy színdarab, amiben minden vacsoravendégnek jut szerep.

Alig teszem le a kabátomat, már érkezik valami sárga ital, egy feles pohárban. A felszolgáló arcán akkora mosoly van miközben megkínál vele, hogy eszembe se jut elutasítani, és a társaság többi tagja sem tiltakozik. A pohárban egy kellemes, trópusi ízvilágú koktél lapult, éppen csak a hangulatot rúgja be.

Pont kellett is ez ahhoz, hogy kicsit bátrabban fussuk át az étlapot, és merjünk pár kockázatosabbnak tűnő döntést is hozni. És ha már így nekikezdtünk, egy kancsó sangría sem tűnt rossz ötletnek.

Fotó: Vicky Barcelona

A menüt nyugodtan nevezhetjük fúziós, spanyol konyhának. A tradicionális ételek szinte minden esetben kiegészülnek egyedi hozzávalókkal.

Ez azért klassz, mert tudod, hogy mit rendelsz, de közben van némi meglepetésfaktor az extra ízek miatt.

Szerintem egy hely konyháját a legegyszerűbb ételein keresztül lehet a legjobban felmérni, így elsőként a padron paprika és az olívabogyó felé nyúlok. És majdnem dobok egy hátast a székről (ebbe lehet, hogy a bor is besegített), amikor realizálom, hogy mindkettő milyen elképesztően tökéletesen van fűszerezve.

A patatas lehetne még egyszerű étel, de itt maracuja - chili habbal és füstölt mascarpone krémmel érkezik. Így lesz egy sült krumpliból, igazi gasztroélmény.

Innen aztán egyre messzebb merészkedünk: spanyol szalámik és sajtok kerülnek az asztalra, majd sült cukkini és calamari. A szószok és mártogatósok minden ételnél különösen izgalmasak.

Emlékezetes maradt még a croquetas, azaz a kéksajtos és burgonyakrémes sült golyó, és a gambas, ami datolyával és szalonnával burkolt garnélanyárs.

De volt egy étel, ami annyira extra és új élményt adott, hogy számomra a feledhetetlenek sorába emelkedett: a neve Endívia torony.

Endívia levelek fekete-cseresznye vinaigrette-ben tálalva, eperrel, kecskesajttal és kandírozott pekándióval.

Kicsit sós, kicsit savanyú, de leginkább édes. Magos és friss. Roppan, aztán krémesen lágy. És közben irtó szexin néz ki. Saláta még soha nem volt ilyen meggyőző.

A Vicky Barcelona számunkra most csak a bemelegítő fogás volt, de abszolút megértem, ha valaki itt is ragad, és egy ponton akár táncra is perdül, hiszen szerdán és csütörtökön élő zenével, pénteken és szombaton pedig latin partyval várnak.

Facebook

Instagram

Weboldal

Cím: 1072 Dob utca 16.

Nyitvatartás:

vasárnaptól csütörtökig: 18:00 – 01:00

péntek, szombat: 18:00 - 05:00

Chef: Michael Levy

Meshuga

Én a Vicky Barcelonánál nem igazán tudtam volna elképzelni lazább helyet a városban, míg ezen a bizonyos estén át nem értünk a Meshugába.

A jó zene, a hangulatvilágítás, és a modern enteriőr rengeteget ad hozzá a hangulathoz, és eszméletlenül furcsa azt látni, hogy ennek az egésznek a személyzet is szerves része.

Nem erőltetett jópofizás fogad, hanem felszabadult, vidám emberek az asztaloknál, és a pult mögött egyaránt.

Külföldön rengetegszer érezhetjük ezt a pezsgést, de magyarként, Magyarországon nagyon furcsa megtapasztalni.

Amikor egy újabb köszöntőital után a séf, Yoav Abid az asztalunkhoz lép, már teljes nyugalommal bízzuk rá magunkat: mutathat bármit, amit ő jónak lát, biztos működni fog.

Hiszen a Meshuga menüje Tel Aviv mediterrán, fúziós gasztronómiáján alapszik. Szóval az izraeli konyha mellett garantált a játékosság is.

Fotó: Meshuga

És itt jött a második, váratlan meglepetés.

Hatalmas kóstolótálon érkezett elénk az összes, jellegzetes alapanyag: a padlizsán, a tahini, a joghurt, többféle hal és fűszerek kavalkádja. De ezeket olyan kreatívan kombinálták, hogy minimum Michelin ajánlásért kiáltanak.

Több kedvencünk is lett az este alatt. A Sashimi névre hallgató volt az egyik.

Ennek az alapját a stone bass típusú hal adja, ami mellé érkezik retek és avokadókrém. A szója vinaigrette és az égetett citrus kellemes fanyarságot ad neki, és a tetejére kerülő gyömbérmorzsa egy kis csípősségről is gondoskodik.

Ezen kívül erősen ajánlott a "Fish Cigar", ami tulajdonképpen egy hallal töltött ropogós tésztarúd, amit joghurtba és egyfajta shakshoukába mártogathatunk. De a zöldfűszeres - tahinis - mandulás karfiolért is szívesen visszamennénk.

Az ételek mellett pedig a hangulat végig eszméletlenül felszabadító volt. A felszolgáló, a konyhai személyzet és a pultos is hosszan társalog veled, ha igényled, és válik az estéd szerves részévé.

Soha nem találkoztam még olyan séffel, aki ilyen közvetlenül forog az emberek között a vendégtérben, miközben a konyhába visszatérve művészien kreálja meg a fogásokat.

Facebook

Instagram

Weboldal

Cím: 1075, Holló u. 12-14.

Nyitvatartás:

vasárnaptól csütörtökig: 18:00 – 00:00

péntek, szombat: 18:00 - 01:00

Séf: Yoav Abid

Jardín Cocktail Bar

A Jardínba 11 után értünk át. Ezen a ponton már nem óvatosan összekoccanó poharakat lát itt az ember, hanem ölelkező, táncoló és egymással incselkedő arcokat.

Az ülőhelyeket úgy kell vadászni benn, így arról első körben le is tettünk.

Még szerencse, hogy a hely előtt is van pár asztal, így itt tehettük fel az este végére a pontot, pár egészen extrém koktéllal.

Normál esetben biztos hosszabban diskuráltunk volna az italok mögött rejlő koncepcióról, de nem fogok hazudni nektek, mi kissé kapatosan a körítésre mentünk, és a legőrültebb tálalásokhoz ragaszkodtunk. Így került elénk végül egy fürdőkád és egy sütit majszoló szörny is.

After a hard day

Mezcal, tequila, eperszirup, tabasco és szecsuáni bors elegye. Egyszerre édes, krémes és csípős. Talán ez volt a legőrültebb ital, amit az este folyamán kóstoltunk. Elsőre fura, de mégis itatja magát.

Magnum

Fekete dió bitter, whisky, amaretto és pisztácia szirup találkozása. Jégkrém hatás, pohárba zárva. Elegáns, csajos ital.

Cookie Monster

Vanília vodka, mogyoró likőr, kávélikőr, espresso és csokoládé szirup rejtőzik ebben a vicces bögrében. Alkoholba se mártogattam még ezelőtt Oreot, de ha valahol, hát ezt is a budapesti éjszakában illik elkezdeni.

Facebook

Instagram

Cím: 1072, Dob utca 16.

Nyitvatartás:

hétfőtől péntekig: 18:00 – 01:00

szombat, vasárnap: 18:00 – 02:00

Biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki régen csak észvesztő szórakozásra használta a Gozsdut, aztán mostanra belenőtt abba a szerepbe, hogy nyitott legyen ennek az udvarnak a gasztro kínálatára is.

A Vicky Barcelona, a Meshuga és a Jardín a turisták mellett nekünk is szól. Egyszerre biztonságos terep, és megdöbbentően új élmény. Ha utazni nincs idő, hát adjunk egy estét a meditterán vonalnak Budapest szívében.

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Húsimádóként életem pizzáját ettem egy vegán étteremben
Magyarország első és egyetlen növényi alapú specialty pizzázójában a kiváló olasz alapanyagok, a biokémiai szemlélet és a fatüzelésű kemencében sütés együtt adják ki a tészta-orgiát a szádban.
Tóth Noémi - szmo.hu
2023. november 30.


Link másolása

Nincs szó semmiféle PR-cikkről, sem sajtóeseményről: egyszerű mezei vendégként léptem be a terézvárosi Vegazzi Specialty Pizzeria ajtaján, majd újságírói minőségemben léptem ki onnan, mondván: erről a helyről bizony mindenkinek tudnia kell. Számomra eleve csodaszámba ment egy olyan hely létezése, amely kovászos és tejmentes pizzát kínál, mivel sokféle ételintoleranciával élek, úgyhogy a hagyományos pizzáról már szinte le is mondtam több évvel ezelőtt. Léteznek persze erőtlen próbálkozások, de a növényi alapú sajthelyettesítőket én nemes egyszerűséggel gasztronómiai zsákutcáknak hívom, amilyen ablakgitt-ízük van. De sebaj, ott van nekem a hús:

az a típus vagyok, akinek a csülök meg az oldalas olyan attribútum, akár Tritonnak a szigony, úgyhogy a Vegazzi vegán jelölése inkább elriasztott elsőre, mintsem hogy hívószó lett volna, de már az étlap olyannyira izgalmasan hangzott, hogy úgy voltam vele: oké, győzzetek meg.

A nápolyi pizzáikat mindig frissen nyújtják és sütik, ezért kicsit több ideig kell várni rájuk, mint egy gyorsétteremben, de megéri. Már ránézni is öröm a vastag szegélyű, újvonalas, canotto stílusú pizzáikra, beleharapva pedig hihetetlenül légies és foszlós. Ez nem az a pizzéria, ahol meghagyod a szélét, az tuti.

Csodák csodája nem hiányzott az általam kóstolt verziókról a hús, a füstös kávés BBQ pizzájuk pedig maga volt az intenzív ízélmény, hiszen akadt benne többek között whiskey, laskagomba és étcsokoládé is. Konkrétan felhördültem, annyira durva „gasztrobbanást” okozott a számban.

Egyébként aki magyaros pizzára vágyna, annak is kedveznek a gabonakolbászos, rizsfölös Ungheresével.

Elkaptam később egy mini-interjúra Preyer Györgyöt, aki egyszerre tulajdonos, pizzaiolo és felszolgáló is, aki nem rest odamenni egyesével a vendégekhez, hogy meséljen pár érdekességet az ételekről.

Olvastam, hogy kezdetben egy kizárólag házhoz szállítással foglalkozó vegán pizzázót szerettél volna, erre lett belőle egy beülős vegán pizzéria, amelyben eldőlt, hogy sosem lesz elviteli lehetőség, hiszen a nápolyi kemencében sült pizza frissen a legfinomabb. Mit kell tudni a pizzériában található, óriási kemencéről? Miért pont erre esett a választás és hogy kell vele bánni?

– A pizzázóban található kemence egy Acunto Mario Forni. Ezt a kemencét Nápolyban készítették és onnan szállították ide, majd itt építettük be az étterembe. Ez az eszköz egy 2,4 tonnás kombi kemence, amelyben fával és gázzal is van módunk fűteni. A választásunk pedig a nagy súlya és az egyedi formája miatt esett rá. Minél nagyobb egy kemence súlya, annál „erőszakosabban” képes sütni, hisz főleg nem a nyílt láng, hanem a kemence belső burkolata által sugárzott hő is süti a pizzát, és minél nagyobb a kemence súlya, ez annál erősebb hőleadást és hőtartást is jelent egyszerre. Hogy kell vele bánni? Erre egy nápolyi fornaio (pizzasütő) szavait hadd idézzem: „Tíz év, mire megtanulsz kemencében sütni.”

Amögött áll valamilyen személyes história vagy indíttatás, hogy az étterem 100%-ban vegán?

– Én vegán vagyok, tehát nem jöhetett szóba állati eredetű összetevő.

Az alapanyagok szinte kizárólag Olaszországból érkeznek. Melyek azok az autentikus alapanyagok, amelyekhez nem lehet itthon hozzájutni, és tényleg ennyi pluszt hozzáadnak a pizza ízéhez, értékéhez, hogy megéri külföldről hozatni?

– A tésztakészítésre biokémiai folyamatként tekintek, és minden tekintetben a tészta képességeivel elmegyek a falig. Érlelés és hidratáció tekintetében főleg. Hogy kiszámíthatóan, szinte laborkörülményeknek megfelelően tudjak bánni a tésztával, így olyan megbízhatóan állandó minőségi mutatókkal bíró lisztek kellenek, amelyeket főleg az olasz malmok képesek biztosítani. Emellett kiegészítő liszteknek használunk kisebb magyar kővel őrlő malmok teljes kiőrlésű lisztjeit is, de a kovászunkban van teljes kiőrlésű rozsliszt is, ugyancsak magyar malomból.

Mivel 100%-osan növényi étterem vagyunk, erősen törekedünk arra, hogy nálunk tényleg valami „mást” kapjanak a vendégek. Így van pár olyan, kifejezetten dél-olasz feltétünk, amelyeket vagy senki, vagy csak pár étterem használ, de Magyarországon egyáltalán nem megszokott. Ezeket is Olaszországból hozatjuk.

Üdítő látni, hogy a vegán pizza nálatok nem a sajthelyettesítős négysajtosat jelenti, sőt, nyálcsorgatóan izgalmas feltétek közül lehet válogatni. Mi volt az étlap összeállításakor a fő szempontod?

– Alapvető koncepciónk, hogy a pizzáink nem akarnak a megszokott dolgokra hasonlítani, hanem egyedi identitások. Ennek szellemében nem használunk a pizzáink zömén semmilyen sajt és húshelyettesítőt. Én sem szívesen fogyasztom őket, mással sem szívesen etetném meg. A zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, gabonák, magvak és csonthéjasok számtalan izgalmas variációban érhetőek el, így szakítottunk a klasszikus pizzafeltét elképzeléssel, Mindezt úgy, hogy közben nincs hiányérzet, hisz minden pizzakoncepciónk magában az, ami.

A Facebook-oldalukon kiírt hitvallásuk az, hogy „a pizzakészítés művészet és tudomány, nem csak gasztro-kísérletezés, hanem biokémia és tudatosság.” Ha a te hitvallásod pedig az, hogy imádsz jókat enni, akkor irány a pizzéria, íme az infók hozzá:

Vegazzi Specialty Pizzeria

Jókai utca 7. (Az Oktogontól két perc sétára.)

https://www.facebook.com/vegazzipizza

https://www.instagram.com/vegazzihun/

https://www.tiktok.com/@vegazzi.specialty.pizza

www.vegazzi.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Megkóstolnád? Tepertős tésztájú, véreshurkás-almás sós beglit sütött Szabi, a pék
Szabi, a pék Facebookon megmutatta, hogy milyen bejglit talált ki. Egészen elképesztő.

Link másolása

Szabi, a pék nemrég olyat mutatott Facebook-oldalán, amitől sokak zsebében kinyílik a papírvágó olló - írta meg a RTL3.

Az ismert pék valami egészen különleges bejglivel állt elő az ünnepek előtt.

"Csak kérdezem, mi van akkor, ha idén karácsony reggelén nem a porcukrot rakjuk a bejglire, hanem a magos mustárt? Tepertős tésztájú, véreshurkás-almás sós begli"

- írta Szabi a Facebook-oldalán.

A gasztronómiai újítás megosztotta a pék követőit, a kommentek közt akad lelkes és fanyalgó egyaránt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Nem hiszed el... Kevesebb, mint feleannyiba kerül az olasz Sparban ugyanaz a tésztaszósz
Mind a magyar, mind az olasz Sparban egyszerre volt akciós a Barilla tésztaszósz, az árkülönbség brutális.

Link másolása

A Telex újságírója írja, hogy alkalma volt pár nap különbséggel egy olaszországi és egy hazai Spar polcain felfedezni ugyanazt a ráadásul mindkét helyen akciós tésztaszószt, ám alig akart hinni a szemének, amikor meglátta az árcédulákat.

A magyar akciós ár kevesebb mint a feléért lehetett Olaszországban ugyancsak akciósan megvenni tökéletesen ugyanazt a terméket.

Egész pontosan: a magyar akciós ár 1869 Ft helyett 1308 Ft volt, azaz nagyjából 5 euró helyett 3,50, míg az olasz Sparban 2 EUR helyett 1,60 (azaz forintra visszafordítva 760 helyett 600) volt a Barilla tésztaszósz ára.

A döbbent újságíró így fejezi be cikkét:

A Nutella-pultnál tett tapasztalataimról inkább be sem számolok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk