GASZTRO

Csütörtökön egy jó pizza féláron? - Nápolyi Pizzériák Éjszakája

Mutatjuk a pizzériák listáját, ahol csütörtökön érvényes lesz az 50%-os kedvezmény.


Idén a Nápolyi Pizzériák Éjszakája szeptember 19-én, 18:00-23:00-ig kerül megrendezésre.

Több mint 30 csatlakozó pizzéria süt idén is féláron kínált ünnepi pizzákat

, ezzel népszerűsítve a műfaj szeretetét, még több emberhez eljuttatva azt.

Főszerepben: a világ egyik kedvenc étele

2017-ben az UNESCO szellemi kulturális örökségeként regisztrálták a nápolyi pizza készítését, a világ természetesen szűnni nem akaró lelkesedéssel és tisztelettel tekint rá. Magyarországot az elmúlt 10 évben érte el inkább a tésztakészítés művészete és öröme, majd a feltétezés és sütés sokfélesége. Remekül szereplünk a nemzetközi versenyeken is.

Miért éppen szeptember 19.?

San Gennaro ünnepén (szeptember 19.) egész Nápoly eufóriában úszik, az utcákon a város védőszentjét és az egész éves szerencséjüket ünneplik, tósztokat mondanak, folyamatosan sülnek a pizzák és a szokásosnál is jobban élnek az óvárosi sikátorok. Olaszország megannyi szívmelengető hagyománnyal rendelkezik, a vérmisztériumhoz fűződő tradíció Nápoly egyik fontos ünnepe.

Tavaly szeptember 19-én volt először Nápolyi Pizzériák Éjszakája, ami bebizonyította, hogy létezik összefogás, megmutatta, hogy mennyire nagyszerű pizzások élnek itthon és, hogy a vendégek lelkesedésének és türelmének is nagy ereje van. Idén pedig folytatódik a hagyomány, még több csatlakozó várossal és pizzériával.

A Nápolyi Pizzériák Éjszakája 2024 menetrendje:

Szeptember 19-én csütörtökön, 18:00-23:00-ig tart az országos pizzafesztivál, az alapelv pedig megint ugyanaz: akik ellátogatnak a kinézett pizzériába/étterembe, fél áron falatozhatnak az ünneplő pizzákból (3-féle pizza/hely). Ehhez egyes helyeken foglalásra is szükség van, mások érkezési sorrendben fogadják a pizzarajongókat.

A www.napiej.hu weboldalon megtekinthető az összes csatlakozó hely és a foglalás menete is. Fontos, hogy az éttermek kapacitása véges, a hosszú kelesztésű tészták világában nincsen rögtönzés, így egyrészt érdemes előre gondolkodni, másrészt, ha már foglaltunk, időben érkezzünk meg, mert kedvenc pizzériánk számol velünk.

Csatlakozó pizzériák Budapesten és Pest megyében:

Amore di Napoli

A Kemencés Pizza

Bazsalikom Nápolyi Pizzéria (Kistarcsa)

Circo Pizza

Cukorborsó Kertvendéglő (Páty)

Daniele Urban Nápolyi Pizzéria (Diósd)

Drip Pizza (zuglói pop-up helyszínnel)

Donna Mamma Pizza Napoletana

Forni di Napoli (Bazilika és Körút)

Ittali (Vác)

MOTO Pizza Budapest (Madách tér, Rákóczi tér, Bartók Béla út, Oktogon)

Napolizza (Gödöllő)

Olasz Meló

Passata (Szentendre)

Passata 2.0

Pizza Mamma (Dunakeszi)

Pizza O Sole Mio (XVI. kerület és Göd)

Pozzo D’Oro

Salve (IX. kerület, Budapart és HelloBuda)

Tasty Pizzéria

Toro Rosso

A csatlakozó pizzériák országszerte:

A Pizza Sztori, Balatonmáriafürdő

Amo La Pizza, Szolnok

Arany24, Úrhida

Bazsalito, Tatabánya

Ciao Napoli, Komárom

D-bisztró, Mikepércs

Elefántos Étterem és Pizzéria, Pécs

Fórum Pizzéria, Sopron

The Goat, Nagykanizsa

MásTészta, Herend

Mauro Étterem, Székesfehérvár

Pizzeria Dominik Napoletana, Kőszeg

Tánczos Pizzéria és Pálinkaház, Mohács

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Újabb ikonikus budapesti vendéglátóhely zár be
A Madách téri bisztró 13 éven keresztül volt népszerű találkahely.
Fotó: Vass Adrienn - szmo.hu
2024. szeptember 19.



Egy újabb közkedvelt budapesti hely zárja be kapuit – igaz, a búcsúlevelük szerint talán csak ideiglenesen.

Az elmúlt 13 év során a Keksz sokak kedvence lett, hiszen a laza hangulat mellett megbízható konyhával várták a vendégeket.

Mi magunk is ellátogattunk hozzájuk többször, és szerettük a hangulatot. Erről legutóbb EBBEN a cikkünkben is írtunk.

Most azonban elérkezett az idő, hogy egy időre(?) elköszönjenek vendégeiktől. Az üzemeltetők így búcsúznak:

„Kedves Vendégek, Barátok… Kekszesek!

Szomorú hírünk van Nektek: A Keksz 2024. október 6-án este bezárja kapuit a Madách téren. Nem végleg, de jelenleg búcsúzunk.

2012. január 12-én nyitottunk a Madách tér szívében. Szerettünk volna egy megfizethető helyet csinálni a városban, egy olyan környezetet, ahova mindenki haza járhat. 2017-ben picit megszépültünk, 2018-ban teraszt bővítettünk. Túléltünk egy világjárványt, és az előző 12 évben tanúja voltunk megannyi barátság, házasság, és baba születésének.

Köszönjük ezt a majdnem 13 évet. Csodálatos volt részese lenni Budapest pezsgő életének.

A következő 2 hétben szuper dolgokkal készülünk, szóval várunk reggel vacsorázni és este reggelizni, meg tudjátok... szóval zárjuk le ezt a szuper időszakot együtt!

Reméljük hamarosan újra találkozunk,

Tomi, Dávid, Zoltán (Ajvár), Jani és persze minden régi és jelenlegi Kekszes!”

Köszönjük a rengeteg üzenetet, örülünk, ha meglátogattok bennünket az elkövetkező két hétben! Kérünk benneteket, hogy lehetőleg telefonon foglaljatok asztalt: +36305567059"

@szeretlekmagyarorszag.hu Világbajnok bundás kenyér! ?️ #hirdetés @Keksz Bistro A Kekszben vannak csak reggel elérhető reggelik, meg egész nap elérhető reggelik. Így ha mondjuk délután járunk arra, akkor is kérhetünk rántottát és bécsi virslit, vagy éppen levest, salátát, tésztát és szendvicset. Cím: 1075, Budapest, Madách Imre tér 4. (Asbóth u.) Nyitvatartás hétfő: 10:00 – 0:00 kedd: 10:00 – 0:00 szerda: 10:00 – 0:00 csütörtök: 10:00 – 1:00 péntek: 10:00 – 2:00 szombat: 9:00 – 2:00 vasárnap: 9:00 – 23:00 #szeretlekmagyarország #keksz #budapest #ajánló #magyartiktok #kóstolás #magyarkonyha #étterem ♬ Reflections on 52nd - AGM3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
Kiváló magyar konyhák Budapesten – 6 étterem, amelyek mind különbözőképpen tálalják gyerekkori kedvenceinket
Akár magunk vágyunk a magyar konyha különlegességeire, akár külföldi ismerőseinket szeretnénk elbűvölni, ezek az éttermek garantáltan remek választásnak bizonyulnak.


Magyar vagy magyaros?

Sokan az utóbbi kifejezést élből elutasítják, pedig a „magyaros” szó utalhat arra is, hogy a kőbe vésett klasszikusok mellett jut egy kis mozgástér akár tálalásban, akár ízekben. Nem olyan nagy bűn az.

Aztán, ha magyar, akkor melyik kor magyar konyhája?

Osztrák–magyar monarchiás, Gundel hagyatékából származó vagy éppen a szocializmusból megragadt? Mindegyiknek megvan a maga sajátossága és szépsége.

És igazából ami magyar, az sokszor hasonít a Kárpát-medence többi nemzetének ételére is...

Szóval, ha magyar konyhát keresel, akkor még mindig rengeteg opciód maradt. Mi mutatunk most párat, amit élményeink alapján bátran ajánlunk.

Gundel Étterem

A Gundel 2024-ben ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. A Városliget szívében található étterem alapítója Gundel Károly, aki a magyar gasztronómia egyik legendás alakja.

Neve nemcsak a Gundel palacsintához kötődik, hanem számos más híres ételhez is, amelyek meghatározzák a magyar gasztronómia történetét.

A Gundelben pedig ezt a hagyatékot a mai napig féltve őrzik.

Van egy különleges szelekciójuk is, ami a "Nemzeti 11" névre hallgat. Ez a menüsor 11 ikonikus magyar ételből áll, melyeknek mindegyike a magyar gasztronómiai hagyományok és ízek esszenciáját hordozza. A cél az, hogy ezekkel az ételekkel bemutassák a magyar konyha sokszínűségét és gazdagságát.

A Gundel étterem "Nemzeti 11" ételei:

Tokaji aszús libamájpástétom

Gulyásleves

Újházi tyúkhúsleves

Palócleves

Kárpáti fogasfilé

Paprikás csirke

Bakonyi bélszín

Bécsi szelet

Gundel palacsinta

Somlói galuska

Rákóczi túrós

Természetesen ezeken az ételeken kívül is találkozhatunk még kihagyhatatlan klasszikusokkal. Például az általunk is kóstolt fogas- és pontyfilével, de például a gyufatésztával tálalt halászlé egy borongósabb napon garantáltan felmelegít.

A Gundel palacsinta pedig tényleg a Gundelben az igazi! Az eredeti recepthez képest a mai igényekre igazítva például kevesebb cukrot tartalmaz, és úgy sejtem, hogy az alapanyagok is csak javultak az évek alatt. Ha szereted a diót és csokoládét, ezt is imádni fogod!

Cím: 1146 Budapest, Gundel Károly út 4.

gundel.hu

Halászlé fogas- és pontyfilével, gyufatésztával - 3 150 Ft
Paprikás csirke nokedlivel és tejfeles uborkasalátával - 6 300 Ft
Az eredeti Gundel palacsinta - 3 150 Ft

Főőrség Étterem és Kávéház

A Főőrség Étterem és Kávéház a Budai Várban található, és teljesen egyedülálló hangulata van. Az épület maga egy történelmi helyszín, amely a régi Királyi Palota főőrségi épülete és a lovarda funkcionális központja volt.

Az elegáns berendezés mellett rengeteg emléket is felvonultatnak, főként képek formájában. Az első emeleten pedig ingyenes tárlat is található, ami a Magyar Királyi Testőrség történetéről szól. Az étterem melletti Lovardában általánosságban rendezvények lebonyolítását vállalják, de októberben egy "Családi napot" is tartanak majd itt. Lesz csülök- és sörfesztivál, színes gyerekprogramok, izgalmas harcászati bemutató is egy egész napon keresztül.

A Vár és környéke nyáron igazán populáris a turisták körében, de ősszel egy kicsit fellélegzik, és egy sokkal nyugalmasabb, bájosabb arcát mutatja.

Ilyenkor érdemes igazán beülni ide egy hosszú séta után, egy forró italra vagy egy tartalmas ebédre, vacsorára.

Az étlap főleg a hagyományos magyar konyhára épül, de a tálalás nem mindennapi. Ha le akarsz valakit nyűgözni egy csülkös étellel, itt még kardra is húzzák neked. De egy kétszemélyes császármorozsából csemegézni is kellemes élmény.

És hadd emeljem még ki a hely specialitását, a zserbóízű kávét, ami mellé még egy apró szeletet is kapunk ebből a megunhatatlan süteményből.

Cím: 1014 Budapest, Szent György u.

foorseg.hu

Ropogós malaccsülök szablyaélen, pékné burgonya, házi csalamádé, jus - 12 500 Ft
Császármorzsa Budapest / Bécs (két személyre) - 6 500 Ft
Royal kávé (a zserbó ízvilágával) 1 790 Ft

Simaliba Belvárosi Csárda

A Váci utca környéki éttermeket sokan turistacsapdának tartják. És bár ez nem minden helyre igaz, a frissen nyílt Simaliba igazán sokat javíthat a környék megítélésén.

Amint belép az ember, az első pozitív meglepetés, hogy milyen szépen sikerült ötvözni a régi csárdák hangulatát a mai modern, kicsit lazább, fiatalosabb igényekkel. A belső tér rendezettsége alapján aztán arra is számítunk, hogy a tálakon újragondolt, átvariált ételek lesznek, a csárda azonban ebből a szempontból is meghúzza a váratlant: minden a hagyományos magyar konyhát élteti, de minőségi alapanyagokból és ízléses tálalásban.

Bevallom őszintén, a gulyásba bele sem akartam kóstolni – mit tudhat az, nincs benne semmi különleges –, végül azonban alig bírtam letenni a kanalat, annyira tökéletes volt.

És ez igaz volt a többi ételre is, szépen sorban.

Nem meglepő módon kiemelt szerepet kaptak a libás ételek. A ropogós libacomb tepsis burgonyával és párolt lilakáposztával kihagyhatatlan!

Kommunikációjukból pedig már most erősen kitűnik, hogy nem csak a turistákra nyitottak. Jelenleg éppen "Mesebeli étkekkel" várják a magyar hagyományokhoz vonzódókat.

A Simaliba igazi űrt tölt be. A pejoratív értelemben vett csárdás kiszolgálásnál magasabb szinten áll, de az ízek tökéletesen hozzák azt, amit egy jó, magyar étteremtől várunk.

Cím: 1052 Budapest, Piarista u. 6.

simalibacsarda.hu

Hortobágyi palacsinta (borjúhússal) - 4 450 Ft
Bográcsgulyás - 4 450 Ft
Ropogós libacomb, tepsis burgonya, párolt lilakáposzta - 8 950 Ft

Fakanál Étterem

A Fakanál talán a lista legkülönlegesebb helye, és nem csupán azért, mert egy piacon belül helyezkedik el. A Nagycsarnok galériáján található helyre belépve egy olyan világba csöppenünk, amelyet sok külföldi azonosít a magyar kultúrával, és amelyet a magyar emberek a hétköznapok során mégsem tapasztalnak meg.

Bár a Fakanál egy önkiszolgáló étterem, a hangulata mégsem menzás, köszönhetően a csinos kiszolgálópultnak és a rengeteg dekorációnak. A pultban a piac friss alapanyagaiból készült házias ízek sorakoznak: töltött káposzta, pisztráng, rakott krumpli és saját recept alapján készült kolbász, valamint magyar kézműves sör és pálinka.

Az igazi csavart pedig az élő cigányzene adja, amely hétfőtől szombatig, 12:00 és 15:00 óra között félóránként gondoskodik a különleges atmoszféráról.

Mivel tényleg sok turista látogat ide, nem meglepő, ha délután egykor már táncoló és éneklő embereket találunk. Izgalmas élmény kicsit belefolyni ebbe.

Ha pedig egy zártkörű eseményre keresünk helyszínt, az étterem az esti órákban rendezvényhelyszínként is működik.

Cím: 1093 Budapest, Vámház krt. 1-3. Központi Vásárcsarnok I. emelet

fakanaletterem.hu

Gulyás leves - 2 700 Ft
Házi sült kolbász, szalonnás-mézes káposzta - 3 500 Ft ; 1 400 Ft

MARUMBA

A Marumba elegánsan vegyíti a nagyszüleink otthonainak hangulatát a modern formákkal: thonet székek, csipketerítők és porcelánok egészítik ki a koptatott falakat. A hely mögött az a hatfős baráti társaság áll, amelyik a Dob utcában a közel-keleti, mediterrán és kaukázusi ételeket felvonultató Dubrumbát, és az előbbiek mellett már egészen az indiai konyháig merészkedő, Széll Kálmán téri Pingrumbát is megálmodta, így nem is csoda, hogy ez az egység is extrémen stílusos lett.

Az étlap két részre oszlik: kistányérokra és nagytányérokra. Kistányérok között olyan fantasztikus ételeket találunk, mint a paprikás karfiolleves vajas galuskával, a mangalica pástétomot tárkonyos mustárral és pirítóssal, valamint a kenyér és zsír kombinációt. A nagytányérok között pedig szerepel tanyasi csirkepaprikás tojásos galuskával és a rántott karaj burgonyával és salátával is.

Ezzel a menüvel egyszerre tisztelegnek a Kárpát-medencei ételek gyökereinek, de közben mernek újat is mutatni. Az apró, de mégis jelentős falatfrissítéseket nem is lehet igazán jól elmagyarázni, inkább kóstolás után lehet megérteni.

Újdonságként a Marumba nemrég bevezette az ebédajánlatot, amely csütörtökön és pénteken 12:00-17:00 között elérhető. A kistányér+nagytányér kombó mellé egy verjus fröccs is jár, illetve a vendég választhat, hogy szeretne-e almás pitét, sört vagy kávét az ebédje mellé.

Cím: 1075 Budapest, Holló utca 1.

marumba.hu

Kenyér és zsír - 2 000 Ft
Rántott szelet, burgonya, saláta - 5 800 Ft
Almás pite - 2 100 Ft

Ida Bistro

A nyár végén nyílt Ida Bistro az osztrák-magyar gasztronómia kedvelőinek lehet ideális választás. A Várkert Bazárnál található étterem elegáns, nagypolgári enteriőrrel és klasszikus ételekkel várja vendégeit.

A név is különleges jelentéssel bír: Ybl Miklós feleségének, Lafite Franciska-Idának nevét viseli, aki grazi származású volt, és ezzel is szimbolizálja az osztrák-magyar gasztronómiai kapcsolatot.

Az étlapra az egyik legjobb osztrák étel is felkerült: a Tafelspitz, ami marhahúslevesként és főételként is élvezhető. A kacsacomb ropogós bőrrel és vajpuhán érkezik, míg a krumplis tészta házi készítésű és kovászos uborkával tálalva igazán ínycsiklandó.

A tökéletes túrógombóc is a konyha remekei közé tartozik, ami habkönnyű állagával és a tálaláskor mellé kerülő fahéjas tejföllel minden bizonnyal a hely kedvenc desszertje lesz.

Az éttermet borlapja is kiemeli a mezőnyből, izgalmas magyar és osztrák tételek találhatók rajta, ráadásul hozzáértő személyzet segíti a vendégeket a választásban.

Az Ida Bistro egy gasztronómiai híd Bécs és Budapest között, ahol a vendég úgy érezheti magát, mintha egy előkelő rokonához kapott volna meghívást ebédre vagy vacsorára.

Cím: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 6.

idabistro.com

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Marhahúsleves, daragaluska, zöldségek, főtt marha fartő, spenót, almapüré, remoulade, torma, velőscsont, pirítós - 11 990 Ft
Krumplis tészta, kovászos uborka - 4 990 Ft
Túrógombóc, fahéjas tejföl - 2 990 Ft

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Megjelent a 100 legjobb magyar bor rangsora
6 magyar bor kapott Grand Gold érmet a nemzetközi zsűritől.


A borverseny eredményeit szeptember 14-én szombaton hirdették ki a budapesti Corinthia Hotelben a Winelovers 100 Nagykóstoló előtt tartott ünnepélyes díjátadón, a sajtó képviselőinek jelenlétében. A rangos eseményen a borászok személyesen vehették át az okleveleket.

A 100-as listára a Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen legszebb eredményeket elért magyar pincészetek kerülnek be, valamint 8 borkategória TOP 20 tétele is kiválasztásra kerül. A lista nem csak a borszakma számára remek visszajelzés a jelenlegi borpiaci kínálat minőségét illetően, hanem kiváló iránymutatás az érdeklődő, minőségi borfogyasztásra nyitott fogyasztóknak is.

A borversenyen idén 6 bor nagyarany érmet kapott: mindegyik Tokaj-Hegyalján készült, egy eszencia és két aszú mellett egy fordítás, egy száraz furmint és egy száraz hárslevelű is kiérdemelte a legrangosabb elismerést.

A legmagasabb pontszámot, 97 pontot a Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Eszencia 2008 bora érte el.

Ilyen magas pontszám nem volt még a verseny történetében!

A Matyisák Pince és Kádárüzem - a legmagasabb pontszámot kapta a verseny történetében

Nagyaranyérmes tételek:

Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Esszencia 2008 (97 pont)

Barta Pince Barta Öreg Király Dűlő Aszú 6 Puttonyos 2019 (96 pont)

Hangavári Borászat Tokaji 6 Puttonyos Lapis 2013 (95 pont)

Balassa Bor Tokaji Furmint “Kakas” 2022 (95 pont)

Royal Tokaji Borászat By Appointment Fordítás 2016 (95 pont)

Zsirai Pincészet Tokaji Hárslevelű Középhegy 2021 (95 pont)

Kategória győztesek:

Reduktív fehérbor kategória: Dóka Éva Hárslevelű 2021

Aromatikus fehérbor kategória: Holdvölgy Pincészet Tokaji Sárgamuskotály 2022

Hordóban érlelt fehérbor kategória: Balassa István „KAKAS” 2022 Tokaji Furmint

Rozé kategória: Szentpéteri Borpince Néró Rosé 2023

Pezsgő kategória: Kreinbacher Birtok Extra Brut Magnum 2019

Gyümölcshangsúlyos vörösbor kategória: Maul Zsolt Creator Kékfrankos 2020

Tanninhangsúlyos vörösbor kategória: Fritz Birtok Primus Szekszárdi Cuvée Prémium 2020

Édesbor kategória: Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Eszencia 2008

A kategóriagyőztesek mellett egy-egy fajta is elismerést kapott: összesen 10 szőlőfajta első díját vehették át magyar pincészetek tételei a Winelovers Wine Awards verseny eredményei alapján.

Fajtagyőztesek:

Best of Cabernet Franc: Günzer Tamás Pincészete Bocor Villányi Franc 2021

Best of Furmint: Matyisák Pince és Kádárüzem Tokaji Esszencia 2008

Best of Hárslevelű és legjobb őshonos szőlőfajta: Holdvölgy Pincészet Tokaji Sárgamuskotály 2022

Zsirai Pincészet Tokaji Hárslevelű Középhegy 2021

Best of Irsai Olivér: Kancellár Birtok Kancellár Irsai Olivér 2023

Best of Olaszrizling: Illés Borászat Badacsonyi Holdkő 2022

Best of Pinot Noir: Etyeki Kúria Pinot Noir Válogatás 2019

Best of Rajnai Rizling: Gilvesy Tarányi Rajnai Rizling 2021

Best of Sárgamuskotály: Best of Szürkebarát: Éliás Birtok Szürkebarát Selection 2021

Best of Zöldveltelini: Attila Pince Zöldveltelini 2016

A legeredményesebb hazai borászat 6 aranyéremmel a Trifecta Wines lett, akik ezzel elnyerték a Winery of the Year címet.

Az eredmények teljes listája itt böngészhető.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Annyira finom, mint amennyire bizarr: fekete majonézt dobtak piacra halloween alkalmából
A limitált kiadású szósz színétől még akkor is nehéz elvonatkoztatni, amikor a sokadik falatnál járunk. Cserébe nagyon finomra sikerült.


Ami az Erős Pistás szaloncukor volt néhány éve a karácsonynak, az lehet a Majonéz Black Edition a halloweennek. Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy az október 31-i paraünnep alkalmából olyan fokhagymás majonézt dobott piacra az Univer, ami színe alapján a legkevésbé hasonlít az eddigi majonézekre.

Merthogy úgy néz ki közelről, mint a medvecukor és az Alien-filmekből ismert xenomorph szerelemgyereke:

A csomagolás alapján kiderül, hogy a limitált kiadású rémmajonéz mélyfekete színét a növényi szénnek köszönheti. A szakirodalom szerint ezt általában kókuszhéjból, bambuszból vagy más faanyagból készítik pirolízissel, majd aktiválják, hogy finom por állagú legyen és megnövekedjen a felülete.

Az aktív szén ételfestékként használva mélyfekete színt ad különböző ételeknek és italoknak, például péksüteményeknek, tésztáknak, fagylaltoknak és limonádénak. És innentől kezdve pedig már a majonéznek is.

Olvasónk beszámolója alapján egyébként a halloweeni szósz meglepően ízletes. Ahogy a fotón is látszik, tele van aprított fokhagyma-darabkákkal, ami eleve ígéretes. Az íze kellemes, remek kiegészítő lehet például sült húsokhoz. Már amennyiben képesek vagyunk elvonatkoztatni attól, hogy egy bizarr, fekete valamivel kenegetjük a következő falatot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk