GASZTRO

Balatoni gasztrofesztivál a szezonon kívül – márciusban startol a Taste Balaton

Gasztro-őrült vagy? Kívánod a Balatont télen-nyáron? Akkor ezt a fesztivált imádni fogod!


Ahhoz, hogy az emberek szezonon kívül is a Balatont válasszák, első lépésként nyitva kell lenni, és programokat kell szervezni. Ha a vendég azt látja, hogy hiába utazik le egy szállodába télen vagy tavasszal, mert a környéken semmi más nincs nyitva, akkor a következő alkalommal jó eséllyel nem ezt a régiót választja majd.

Éppen ezért a Balaton környékén egyre többen igyekeznek egész éves nyitvatartásban gondolkodni, és több olyan összefogás is van, aminek hála izgalmas programokba is bekapcsolódhatunk.

Ilyen például a Gasztrohegy Badacsony, ami a tanúhegy környékén lévő vendéglátósok kooperációjából született meg. Ők szeptembertől áprilisig tartanak tematikus gasztro-hétvégéket. A következő ilyen alkalom február 24-25-én lesz, és a Tüzes hétvége nevet viseli.

Viszont a Gasztrohegy a Balaton északi pártjának csak egy kis részére korlátozódik.

Olyan átfogó programmal eddig senki sem rukkolt elő, mint amibe a Taste Balaton csapata vág bele idén tavasszal.

Miről is szól a TASTE BALATON fesztivál?

A TASTE BALATON egy 10 napos gasztro- és kulturális fesztivál, mely összefogja a balatoni régió legjobb éttermeit, szállásait és kulturális eseményeit.

A fesztivál 26 balatoni étterem, gasztrohotel, valamint kulturális intézmények, borászatok és a Balaton Bike 365 összefogásával jön létre.

2024. március 8-17-ig minden csatlakozó étterem különleges, csak ebben az időpontban elérhető menüvel és programmal készül, így minden esemény egyszeri és megismételhetetlen lesz!

Újságíróként sokszor találom magam kiváltságos helyzetben. Rengetegszer előfordul, hogy beleshetek a kulisszák mögé, vagy hogy pont a séf jön ki az asztalomhoz, mesélni az ételekről.

Ezt a részét a történetnek sokszor nehéz átadni. Mert tudom, hogy aki olvassa a soraimat, az nem feltétlenül éli majd át ugyanazt az élményt, amit én. Pedig ezek azok a pillanatok, amik még kíváncsibbá tudnak tenni, amik miatt én is fanatikus rajongóvá váltam:

Amikor látod, hogy hogyan készül egy étel, amit pár perc múlva neked szolgálnak fel. Amikor körbejársz egy borospincében, ahonnan aztán meg is kóstolsz jópár tételt. Amikor az étteremtulajdonos mesél neked az új menüről. Amikor megismered egy hely ízeinek történetét.

Egy ebéd vagy egy vacsora rengeteg olyan elemmel egészülhet ki, amitől több lesz puszta étkezésnél. Aminek segítségével az adott helyhez, és a többi gasztrorajongóhoz is kapcsolódni lehet.

Hasonló élményeket szeretne adni a Taste Balaton. Itt a különleges ételek és italok mellé hol színház, hol workshop, hol pedig zene kapcsolódik majd.

És bár a március még távolinak tűnik, a helyfoglalást már most érdemes megkezdeni.

Mert van olyan hely, ahol annál jobb, minél többen lesznek, de bizonyos programokra maximum 10-20 ember fér csak be.

Segítségképpen pár helyet és programot ki is emelnék a továbbiakban. Ha rám hallgattok, többet is befoglaltok ezek közül.

Villa Kabala

Egy varázslatos étterem Szigligeten, egyedülálló panorámával Farkas István festő egykori villájában, ahová Fölföldi Péter és Terjék Petra egy kis mesevilágot álmodtak.

Őket egészíti ki Szabó András séf, aki hetente változó menüvel várja a hozzájuk érkező vendégeket, akiknek a gyönyörűen felújított villában szállást is kínálnak. Amit csak tudnak, maguk állítanak elő, van egy kis kertjük, pörkölik a kávét, sőt tonikot is készítenek.

A Villa Kabalában minden nap különleges és szép, a lélegzetelállító kilátás pedig az ételekkel együtt életre szóló élményt biztosít. Az étterem a Michelintől zöld csillagot kapott, illetve elnyerte a legjobb szerviz díját is.

Programok a Villa Kabalában

Kristinus Borbirtok (Lokal 47)

A small plate ételeket kínáló éttermet egy fiatal pár, Gelencsér Janka és Csillag Richárd indította el a Kristinus Borbirtok területén, ahol a biodinamikus gazdálkodásra hangolódva maguk is szem előtt tartják a természet körforgását és a zero waste mentalitást.

Jankának és Ricsinek nemcsak étterme van, hanem közös kertjük is, és elindítottak egy kis termelői piacot is az étteremtől éppen 47 kilométerre, Nagykanizsán – ami magyarázatot ad a hely nevére is. A Lokal47-be szinte minden alapanyag közeli kistermelőktől érkezik, akik nemcsak beszállítók, hanem Ricsi és Janka számára barátok is. Az éttermet a Michelin-kalauz is ajánlja.

Programok a Lokal47 étterem és borbárban

Csopaki Resti by Laurel

A Laurel étterem balatoni egysége egy valódi örömkonyha és egyben az ország legkisebb bisztróétterme – mindez a csopaki a vasútállomáson, így akár vonattal is be lehet hozzájuk futni.

Egyszerre tíz vendéget tudnak leültetni, így a foglalással igyekezni kell! A Restiben a kifinomult fogásoké a főszerep, a vendégek a pultnál ülve maguk is szemmel követhetik, hogyan készül a kakasleves és hogy sül a bodag. Karácsony Bence, a hely házigazdája a biztosíték rá, hogy a Csopaki Restiben mindenkinek egyedülálló és személyes élménye lesz.

Vacsoraestek vendégséfekkel

Veganeeta étterem

A Balaton első vegán étterme, ahol az étkezés és a főzés egészen új értelmet nyer!

Árvai Anita a fővárosi élet után Balatonalmádiban maximálisan átadta magát szenvedélyének, a kreatív konyhának és a vegán életmódnak, melyeket éttermében olyan jól egyesített, hogy a tartalmas és sokszínű fogásokból azok sem hiányolják az állati összetevőket, akik nem vegánok. Idén pedig új helyszínen, egy nagyobb épületben várják a vendégeket egész nap: egy jó beszélgetésre, randevúra vagy családi ebédre.

A különleges fogások mellett a bor és a kávé is főszerepet kap ezen az egyedülálló helyen, ami nem véletlen, hiszen Anita maga is végzett barista.

Vegán főzőkurzus

Nőnapi Brunch

Kistücsök Food&Room

Egy szívből jövő családi étterem, a Balaton ikonikus helye, ami sok vendég számára több évtizede egyet jelent a finom fogásokkal és a valódi vendéglátással.

A Csapody Balázs és Jahni László párosa által vezetett étterem meghatározó alakja nemcsak a balatoni, hanem az országos gasztronómiának is. Kínálatukban a hagyományos és az újító bisztrófogások egyaránt szerepelnek, és gondolnak a vegánokra is. Minden ételben és borban a balatoni régió tisztelete köszön vissza. A Kistücsök életére a folyamatos fejlődés jellemző, és már nemcsak ételekkel, hanem kényelmes szobákkal is várják a hozzájuk érkezőket.

A Taste Balaton Fesztivál ideje alatt a Séfszobát nyitják meg a vendégek előtt. A Kistücsök a Michelintől Bib Gourmand elismerést kapott.

Programok a Kistücsökben

Hableány

A Hableány régi-új épületében a múlt és a jelen, a tradíció és a modernség találkozik. A hely egy egész éves találkozópont, köszönhetően a Laposa családnak, akik mertek nagyot álmodni és felújították, majd újranyitották az éttermet.

Az ikonikus épület az 1800-as évek végétől vendéglátóhely, szálloda volt, mai alakját 1963-ban nyerte el, 2019-ben pedig egy teljes felújításon átesve már többfunkciós térként nyitott ki.

Ma a Laposa Birtok központja, bisztró, borbár, étterem, borbolt, látványpince és pezsgőüzem egyben. A benne üzemelő konyha igazi kulináris műhely, ahol Ács Ferenc séf és csapata a helyi tradíciókat, a helyi alapanyagokat és az új idők trendjeit ötvözve álmodtak modern balatoni bisztrókonyhát.

Színház a Hableány különleges épületében

Kővirág

Zakar Kata és Mészáros György 2003-ban vásárolták meg a Kővirágot és 2007-ben vették át az üzemeltetést. Eleinte Kata is a konyhában állt és maga főzött a vendégekre.

A Kővirág kezdettől fogva maga az otthonosság ízeiben és hangulatában is, az állandóság mellett azonban nagy hangsúlyt helyeznek a fejlődésre és a megújulásra. Szezonalitás és regionalitás: ez az alapelvük a nyitás óta. Arra törekszenek, hogy aki ide belép, kapjon egy kis Káli-medence-esszenciát. Hétről hétre újítják az étlapot, mindig igazodva az adott évszak adta lehetőségekhez.

Az étterem megkapta a Michelin-tányér elismerést.

Terítés workshop és brunch

Műterem látogatás Szax Olivérnél

Casa Christa

A Casa Christa története egy apró présházzal kezdődött, majd hét másikkal folytatódott. Ma már öt hektáron terül el a Balatonszőlős feletti Kis Gella dombon.

A toszkán stílusban felújított birtokot a gyönyörű kilátás és 200 mandulafa teszi még különlegesebbé. Forrai Miklósnak és feleségének, Krisztának régi álma volt, hogy az olasz stílusú „agriturismo” rendszerét itthon is meghonosítsák: a vendégek a farm területén szállhatnak meg, a Casa Christa éttermében pedig környékbeli termelők alapanyagait felhasználva készülnek a fogások. A Casa Christa a laza, de minőségi gasztronómiát képviseli, amit a Michelin kétszer is Bib Gourmand elismeréssel díjazott.

Bobos Evelin a Casa Christa konyháján! 

Fotó: Kiss Bálint

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Ínyenc falatok és feledhetetlen programok: ilyen a Városliget nyáron
A Városliget évszázadok óta vonzó célpont a nyári hűsölésre. Az elmúlt években ráadásul új lendületet kapott: nemcsak megszépült, hanem megtelt tartalommal is.


Árnyas fák, letisztult terek, tükröződő vízfelületek, izgalmas kortárs tárlatok, szabadtéri mozi, cirkusz és csónakázás. A Városliget nemcsak egy park, ahol sétálni lehet, hanem egy sokszínű élményeket kínáló tér, programokban és gasztronómiai helyekben bővelkedő központ.

Most olyan opciókat gyűjtöttünk össze nektek, amelyekből könnyedén összeállíthattok egy tartalmas nyári napot.

Az aktivitások mellett kiemelt figyelmet fordítottunk a gasztronómiai kínálatra is. Ebédhez vagy délutáni lazításhoz jöhet a Városliget Café & Restaurant vagy a Zenekert, estére pedig ott a Digó vagy a Széchenyi Kertvendéglő.

Napfény, tópart, kortárs művészet – így indítsátok a napot a ligetben

Délelőtt érdemes belelassulni a városi nyárba. Andalogjatok, nézelődjetek, és akár egy kis kultúrát is szívjatok magatokba.

A Millennium Házában található NEO Kortárs Művészeti Tér már három éve működik a liget szívében, mégis sokan csak most fedezik fel igazán. Jelenleg a nemzetközi színtéren is keresett Bozó Szabolcs Lelki társ című kiállítása látható itt: vibráló, karakteres alkotásai mindenkinek mást mesélnek.

Aki inkább a természetre hangolódna rá, az vegye az irányt a Városligeti Csónakázótó felé. A tavat körülölelő zöld és a háttérben magasodó Vajdahunyad vára tényleg olyan, mintha valaki direkt Instagramra tervezte volna a helyszínt.

Délelőtt vagy kora délután még nincs nagy tömeg, így ilyenkor érdemes lehet csónakot bérelni.

De a sportosabbaknak este is tartogat meglepetéseket a tó: bizonyos napokon SUP jógával, a parton pedig salsaoktatással várnak titeket.

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Bár múzeumokból a Ligetben nincs hiány, talán a Magyar Zene Háza az egyik legkülönlegesebb: már az épülete önmagában is lenyűgöző látványosság. Tetejének hullámait a hang rezdülései inspirálták, felületét pedig száz egyedi formájú nyílás tagolja. Belül zenével töltött terek, időszaki tárlatok és különleges hangélmények várnak rátok. Az interaktív állandó kiállítás a magyar zenetörténeten vezet végig, míg az időszaki LISTEN. tárlat harminc ország hangzásvilágát mutatja be. A hangdómban pedig 360 fokos audiovizuális varázslat teszi teljessé az élményt.

Könnyed ebéd vagy délutáni kávé

Ha a Csónakázótó környékét választottátok, a Városliget Café & Restaurant tökéletes lehet egy könnyű ebédre vagy egy kora délutáni pihenőre. Az étlap egész évben tele van magyar klasszikusokkal, de mindig érdemes ránézni a szezonális ajánlatokra is.

A nyári étlapon friss, könnyed fogások sorakoznak, melléjük pedig illatos, dekoratív és hűsítő italokból válogathattok alkoholos és mentes verziókban egyaránt. A limonádék között például olyan különlegességek vannak, mint a görögdinnye-hibiszkusz vagy az ananász-rozmaring kombó.

A desszertek közül szinte mindegy, mit választotok, itt nem nagyon lehet mellényúlni.

Ha viszont valami igazán emlékezetesre vágytok, a pisztácia affogato erősen ajánlott: helyben pörkölt kávéval nyakon öntött pisztáciafagyi. Pont olyan, mint amilyennek hangzik!

Ha este vagy hétvégén érkeztek, még extra programokat is kifoghattok. Szerdától vasárnapig élő gitárzene teszi hangulatosabbá az estéket, vasárnap déltől pedig a gyerekeket is várják: a Tavirózsa teremben animátor tart kézműves foglalkozásokat.

Cím: 1146, Olof Palme sétány 5.

Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn
Fotó: Vass Adrienn

Ha pedig a Magyar Zene Házában jártatok, és még maradnátok a közelben, a Zenekert szabadtéri terasza is jó opció lehet egy kis ejtőzésre.

A kínálat laza és nyárhoz illő: jegeskávék, frissítő koktélok, smash burger, vega burger és hot dog is van az étlapon.

Esténként pedig a Zenekertben a hangulat is felpörög, hiszen közvetlenül a Szabadtéri Színpad mellett található. Ingyenes koncertek színesítik a programot: lehet ez pop, blues, népzene vagy épp crossover, de gyakran családi matiné vagy táncház is belefér a repertoárba.

Cím: 1146, Olof Palme sétány 3.

Fotó: Zenekert
Fotó: Liget Budapest.

Páratlan panoráma és vizes programok – így folytassátok a napot

A Liget közepén egy különleges attrakció vár: a BalloonFly héliumos kilátóballonjával 150 méter magasba emelkedhettek, ahonnan tiszta időben akár 20 kilométeres körpanorámában is gyönyörködhettek.

A Széchenyi Gyógyfürdő gőzölgő medencéi, a Hősök tere monumentális épületei, sőt, a legszerencsésebb napokon a Tátra havas csúcsai is feltűnnek a távolban.

A kosárban profi pilóták gondoskodnak a biztonságról, így biztonságban merülhettek el a látványban.

A ballonozás után nem is kell messzire menni: a Liget ikonikus épülete, a Széchenyi Gyógyfürdő egész nyáron nyitott kapukkal vár. A klasszikus városi fürdőkultúra fellegvára ez, ahol napközben több medence közül is válogattok. Hűsölhettek vagy regenerálódhattok akár reggeltől egészen estig.

Sőt, ha estére is maradnátok, jöhet a CineSpa: egy vetítés, amit egyenesen a termálmedencéből nézhettek végig.

CineSpa dátumok:

július 1. - Csillag születik

július 8. - A legnagyobb showman

július 15. - Ponyvaregény

július 29. - Blöff

És ha azt hittétek, innen már nincs feljebb, akkor csobbanjatok be a cirkuszba is.

A Fővárosi Nagycirkusz idén nyáron egy időutazásra invitál, ahol a szabadság, a tánc és a határtalan kreativitás elevenedik meg.

A SPLASH! című vízi cirkuszi műsorhoz a cirkusz épülete és a porond is átalakul. Egy hatalmas, 11 ezer literes medence és egy látványos szökőkút kapja a főszerepet. A 700 fúvókából akár 18 méter magasra is fellövellő vízsugarak és a különleges fényeffektek lenyűgöző látványt nyújtanak. És ez még nem minden!

A cirkusz előtti plázson napágyak és napernyők várnak, sőt, egy koktélbár is nyílik, ahol frissítőket fogyaszthattok.

Ez a show nemcsak látványos, hanem egy nyári este legvarázslatosabb csúcspontja lehet. Az előadás július 9-től tekinthető meg.

Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Hagyj helyet a vacsorának

Ha vacsorára valami olaszos könnyedségre vágysz, ami mégis karakteres és emlékezetes, akkor irány a Digó!

480 fokos fatüzelésű nápolyi kemencében sütik készre a hosszú kelesztésű tésztát, mindössze másfél perc alatt.

Ráadásul kizárólag eredetvédett, olasz alapanyagokkal dolgoznak.

Ha egyszer megkóstoljátok, megértitek, miért nem engednek ebből soha.

A klasszikus Margherita mellett például szarvasgombás, burratás vagy friarielli feltétű nápolyi pizzák is szerepelnek az étlapon, így tényleg változatos ízek között válogathattok. Emellett könnyed limonádék és frissítő koktélok, valamint mennyei desszertek teszik teljessé a gasztroélményt.

A Városliget mellett jelenleg négy helyszínen élvezhetitek még a Digó-életérzést: a Kazinczy utcában, az Este11 bár teraszán, a Balaton partján Akarattyán és Szigligeten.

Cím: 1146, Állatkerti krt. 3.

Fotó: Gergely Kaszás
Fotó: Gergely Kaszás
Fotó: Gergely Kaszás

Ha a laza pizza-randi helyett más hangulatra vágytok, akkor beülhettek egy tradicionálisabb, fehér abroszos helyre is.

A Széchenyi Kertvendéglőben a magyar konyha hagyományai állnak a középpontban. Igazi klasszikusokkal van tele az étlap.

Érdemes lehet megkóstolni a lassú tűzön főtt gulyásukat, a hagyományos paprikás csirkét galuskával vagy a szaftos marhapörköltet. De a kézműves marhaburger is remek választás azoknak, akik egy kicsit modernebbet kívánnak.

Emellett szezonális fogásokkal is készülnek, így mindig van valami újdonság az étlapon. Most például egy tökéletes nyári finomság, az epres sajttorta is felkerült rá.

Az étterem a Széchenyi Fürdő közvetlen szomszédságában található, így tökéletes választás a hosszú fürdőzés után. Itt nemcsak finomakat ehetsz, de egy nyugodt, barátságos környezetben élvezheted az étkezést, amelyhez a patinás épület és a terasz ad különleges hangulatot.

Cím: 1146, Állatkerti krt. 9-11.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Luxus teadélután Budapesten: az Anantarában a Gucci és a Zsolnay asztalához ülhetsz
Ez az a pont, ahol a kortárs olasz dizájn és a több mint 170 éves magyar kézművesség a gasztronómia nyelvén szólal meg.


Az Anantara New York Palace Budapest Hotel nem véletlenül vált a Nagykörút egyik legfelkapottabb pontjává. Történelmi múltja és a részletekben rejlő eleganciája miatt élmény ide betérni.

A szálloda lobbyja, magasba törő oszlopaival, aranyozott részleteivel önmagában is lenyűgöző. Itt egy egyszerű kávé is emlékezetes, de amikor az ételek és italok egy elegáns Zsolnay-Gucci kollaborációban érkeznek, az már egészen más szintet képvisel.

Zsolnay by Patrizia Gucci

A Zsolnay név szinte mindenkinek ismerősen cseng itthon. Nemcsak gyönyörű étkészletek vagy dísztárgyak miatt, hanem mert ott van a Mátyás-templom tetőcserepein, a budapesti Vásárcsarnok színes burkolatain, sőt, a Parlament egyes részein is. A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra több mint 170 éve készít kézzel festett porcelánokat, és mára a magyar iparművészet egyik legismertebb szereplője lett.

Az elmúlt években a Zsolnay több izgalmas együttműködésben vett részt a Gucci divatházzal. Ezek közül az egyik legismertebb a „Rose by Patrizia Gucci” kollekció volt, amely rózsás mintájával és pasztell színeivel széles körben keresetté vált.

Az Anantara teadélutánján azonban már a legújabb kollekció darabjai tűnnek fel, melyek Magyarországon először itt, teadélután formájában debütálnak.

Patrizia Gucci festő, író és divattervező, és nem mellesleg Guccio Gucci, a márka alapítójának dédunokája. Az ő tervei alapján született meg ez a kollekció is.

A készlet minden darabját – a csészéktől a teáskannán át a cukortartóig – kézzel festették Pécsett, finom virágos-madaras mintával, és visszafogott, pasztelles színekkel. A mintákat vékony ecsetvonásokkal festik fel, és végül 18 karátos arannyal díszítik.

Ez a kollekció nemcsak azért figyelemre méltó, mert a Gucci és a Zsolnay neve egyszerre szerepel rajta, hanem mert

egy olyan közös alkotás, amelyben valóban találkozik az olasz elegancia és a magyar kézművesség.

És most már nemcsak egy vitrinben lehet megcsodálni: a hotel lobbyjában vagy karzatán egy teadélután keretében akár órákon át élvezhetjük mellettük a délutánt – süteményekkel, többféle teával, valódi luxuskörnyezetben.

Egy különleges teadélután Patrizia Gucci porcelánjaiból

Az Anantara teadélutánja tökéletes alkalom a lelassulásra és a tartalmas beszélgetésekre. A vendégek egy gyönyörűen megterített asztalnál foglalhatnak helyet, ahol emeletes kínálón érkeznek a különféle falatok: először sós harapnivalók, aztán szendvicsek, végül sütemények. Minden kör ételhez külön tea érkezik: például fehér teát a szendvicsekhez, vagy bogyós gyümölcsös ízvilágú a desszertek mellé. Az egész kiszolgálás finomhangolt, diszkrét, mégis személyes.

A felszolgálók segítenek a teaválasztásban, figyelnek minden apró részletre, miközben hagyják, hogy az ember nyugodtan elmerüljön az élményben.

Az ételsor sem mindennapi: kacsamáj terrine fügével, klasszikus marhatatár, sajtos polenta szarvasgombával, különféle mini szedvicsek, majd scones, minitorták és bonbonok zárják a sort. A vendégek akár pezsgővel vagy egy különleges koktéllal is kiegészíthetik a sort, például a "Patrizia’s Dream"-et, amelyben gin, Aperol, Italicus és barackpüré keveredik.

Megkérdeztük a séfet, Kiss Krisztiánt a menü összeállításáról, aki elárulta, hogy a nyári motívumok, melyek a porcelántányérokon és csészéken is visszaköszönnek, inspirálták az ízvilág kialakítását.

A cél az volt, hogy a porcelánok kifinomultságát kis falatok formájában is vissza tudják adni.

Ennek érdekében próbatányérokat is kaptak a kollekció debütálása előtt, és így tudták tökéletesen összehangolni az ízeket és a tálalást. Bár az Anantarában már korábban is elérhető volt a teadélután, azért ehhez a kollekcióhoz több ponton is frissítették a menüt, miközben a klasszikus elemek, mint az uborkás szendvics vagy a scone változatlanul megmaradtak.

"Ezekhez egyszerűen nem lehet hozzányúlni, hiszen a vendégek is ezeket keresik, és a tradíció fontos része az élménynek." - mondta a séf.

A Zsolnay x Gucci kollekció itt nemcsak dísz, hanem szerves része az élménynek. Ilyen készletből inni a teát már önmagában különleges érzés – amikor pedig mindez egy ilyen környezetben, ilyen falatokkal és kiszolgálással társul, akkor tényleg valami olyasmit él át az ember, ami túlmutat a hétköznapi gasztronómián.

Anantara teadélután

16 800 Ft/fő

Hétfőtől vasárnapig, 12:00–18:00 között

A menü tartalma:

- Kacsamáj brióson, marhatatár, sajtos polenta - Pisztrángos, meleg sajtos, uborkás szendvicsek - Mazsolás és sima scones vajkrémmel - Képviselőfánk, mini Rákóczi túrós, mini csokitorta, bonbonválogatás - Válogatott teák

Külön kérhető: koktélok (pl. Patrizia’s Dream), pezsgő, champagne


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
Űrfagyit készített Kapu Tibor tiszteletére egy székesfehérvári cukrászda
Az éjfekete fagyi tetején egy aprócska űrhajós ácsorog, mellette pedig egy ásó. Nem véletlenül. A cukrász azt is elárulta, hogy milyen ízű a fagylalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 26.



Megihlette az egyik székesfehérvári cukrászdát Kapu Tibor űrutazása. Damniczki Balázs a Facebookon jelentette be, hogy a második magyar űrhajós tiszteletére különleges fagyit készítettek.

„Kapu Tibor űrkutat ás!”

- írta a posztban Damniczki Balázs. A Damniczki Cukrászda tulajdonosa nem beszélt mellé, ugyanis a különleges fagylalthalom tetején egy apró űrhajós és egy ásó látható.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy nem véletlenül olyan sötét a szóban forgó fagyi, mint az űr:

„Kolumbiai dark csokoládé fagyi a mai nap tiszteletére”

- tette hozzá a cukrász, akinek Somlói revolúció nevű tortája 2014-ben lett Magyarország tortája, öt éve pedig ő készítette az éppen hazánkban tartózkodó Will Smith születésnapi tortáját.

Közben Kapu Tibor több mint egynapos utazás után sikeresen dokkolt csütörtökön a Nemzetközi Űrállomáson, majd nem sokkal később első magyarként át is léphetett az ISS-re. A kutatóűrhajós azóta már rövid beszédet is mondott magyarul a fedélzeten:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
A Gesztenyés Nagyvendéglő új életre kel - megnyitott a Cziniel Budakeszi Cukrászda és Kávéház
A finomságok mellett a hely egyik legfőbb értéke, hogy egy igazi találkozóhely: barátságos, nyitott tér, ahol jó együtt lenni.


A Cziniel neve régóta ismert a vendéglátásban. Az üzemeltető, az Eventrend Group a római-parti egység sikere után döntött úgy, hogy Budakeszin nyitja meg a Cziniel második egységét.

A cégcsoport több mint harmincéves tapasztalata nemcsak a megbízható minőséget jelenti, hanem azt a törekvést is, hogy olyan tereket hozzanak létre, ahol jó beszélgetni, találkozni, időt tölteni. Mert hisznek benne, hogy az életre szóló pillanatok gyakran épp az ilyen hétköznapi terekben születnek.

A Gesztenyés Nagyvendéglő újjászületése

Az új Cziniel a Gesztenyéskertben, a legendás Nagyvendéglő épületében kapott helyet. Ez az 1902-ben épült ingatlan sokáig a közösségi élet központja volt, többek között ezért is vásárolta meg a cég 2024 tavaszán. A cél az volt, hogy a teljes felújítás után, új arculattal és friss kínálattal, de a már jól ismert czinieles vendégszeretet jegyében élesszék újjá a helyet.

A felújítás 2025 januárjában kezdődött, és a padlótól a tetőig mindent érintett. Több mint 500 négyzetméternyi burkolatot cseréltek, és több mint egy kilométernyi új vezetéket húztak be. A teljes gépészetet és a konyhát is lecserélték, gyakorlatilag csak a falak maradtak érintetlenül.

A külső és belső tér is megújult. A főbejárat felől egy hatalmas, árnyékos kerthelyiség várja a vendégeket száz ülőhellyel, gyereksarokkal és kinti italpulttal.

A Szanatórium utcai bejáratnál pedig egy hangulatos fagylaltterasz kapott helyet. Az épületbe lépve egy modern, világos télikertbe érkezünk, ahol kandalló is gondoskodik a meghitt hangulatról. A kávéház szívében egy 14 méteres pultrendszer került kialakításra, hogy a több mint 50 féle süteményt könnyen átláthassuk, és az elviteles rendelések is gyorsan elkészüljenek. Az emeleten lounge hangulatú rész, kanapék és egy családbarát gyereksarok várja a vendégeket. A megújult belső tér tökéletesen illeszkedik a találkozóhely koncepcióhoz.

Gasztronómiai élmények minden ízlésnek

A Cziniel Budakeszi gasztronómiai kínálata rendkívül sokszínű, minden napszakhoz és hangulathoz igazodik.

Klasszikus és különleges reggeliktől kezdve izgalmas brunch fogásokon át, könnyű saláták, tartalmas melegételek, házi fagylaltok, különleges kávék és több mint 50 féle sütemény is helyet kapott a menüben.

A kínálat kialakításakor fontos szempont volt, hogy a római-parti Cziniel mintájára a klasszikus reggelik mellett trendi brunch fogások is elérhetőek legyenek, hogy a fiatalabb célcsoportot is megszólítsák. A könnyedebb, nyári, egészségesebb fogások, mint például a tartalmas saláták is hangsúlyosak, de természetesen a laktatóbb ételek kedvelői is megtalálják a számításukat.

A Cziniel Bécsi szelet és az újragondolt rakott kel is felkerült az étlapra.

A hétvégi családi ebédekre külön figyelmet fordítottak, így minden szombaton és vasárnap házias menüvel várják a vendégeket: topfban tálalt, gazdag húsleves házi grízgaluskával, rántott hús krémes burgonyapürével és uborkasalátával.

A sütemények terén pedig tényleg igazán széles a választék. A házi krémes mellett a francia krémes és belga csokis krémes sem hiányozhat, ahogy a klasszikus tortaszeletek, mint az Eszterházy, Sacher és Dobos torta sem. Emellett a francia desszertek, például a karamellás körte mousse és a különleges Cziniel szelet is megtalálható itt.

Fontos szempont volt a mentes desszertek kínálata is, így glutén-, cukor-, tejfehérjementes, vegán és paleo sütemények is kaphatók.

És ha az édességek mellett a sós falatokban is kifejezetten erősek: a klasszikus pogácsák, mint a sajtos, tökmagos és tepertős mellett a szárított paradicsomos pogácsájuk is remek.

A Cziniel már reggel 8-tól várja a vendégeket a gazdag brunch választékkal, és este 8-ig tart nyitva.

Így bármikor be lehet térni hozzájuk, legyen szó reggeli rohanásról, délutáni kávézásról, spontán randiról, családi programról, vagy csak egy gyors sütiről. A hely ideális egy megbeszélésre, családi délutánra, vagy akár egy rövid felfrissülésre biciklizés közben is.

Több mint cukrászda: a közösség szíve

A Cziniel Budakeszi nem csupán egy cukrászda, hanem egy igazi találkozóhely, ami a helyi közösség kedvelt pontjává válhat. Az Eventrend Group célja, hogy a hely a budakeszi közösségi élet központja legyen.

A tervek szerint havonta rendszeresen szerveznek gyerekprogramokat, mint például marcipán kézművességet vagy hüllősimogatót, és alkalmanként élőzene is színesíti majd a kínálatot.

A gyerekek mellett pedig a fiataloknak, családoknak és nyugdíjasoknak is szeretnének ingyenes, közösségépítő programokkal kedveskedni.

Helyet adnak majd helyi művészeti kiállításoknak, koncerteknek, és civil szervezetekkel együttműködve biztosítanak lehetőséget új élmények megszerzésére.

Az egyedi ajánlatokkal és kedvezményekkel teli Cziniel applikáció pedig még személyesebbé teszi a vendégélményt, ezért igazán megéri letölteni.

A Cziniel missziója egyszerű: olyan helyet teremteni, ahol jó lenni. Ahol mindenki otthon érezheti magát, ahol a felszolgálók ismerik a vendégeket, és ahol a "szokásos" kávéval vagy süteménnyel kényeztetheti magát az ember.

Cím: 2092, Budakeszi, Szanatórium utca 2.

czinielcukraszda.hu

Életre szóló pillanatok

Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik, és mintegy 1000 munkavállalót foglalkoztat. Az Eventrend Group-hoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, a Carlton Hotel Buda Castle üzemeltetése, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: