GASZTRO
A Rovatból

A Balaton legszerethetőbb arca – másodszorra rendezik meg a Taste Balaton fesztivált

Végigettük az egész évben nyitva tartó balatoni helyek egy részét. Márciusban pedig 10 napon keresztül bárki megtapasztalhatja ezt a fajta nyugodtabb és családiasabb vendéglátást a tó körül.


A Balaton minden évben akkor kerül először szóba, amikor megjelennek az első sokkoló lángos- és fagyiárak.

Abszurd az egész, hiszen a tó környékén a szezonon kívül is sok vendéglő, bisztró, panzió és hotel igyekszik fennmaradni, és a természet is különleges arcát mutatja: a csendes víztükör, a színpompás naplementék, a meghódításra váró tanuhegyek ilyenkor egészen más hangulatot árasztanak.

A márciusban megrendezésre kerülő Taste Balaton fesztivál célja, hogy megmutassa: a Balaton nemcsak nyáron, hanem egész évben izgalmas úti cél.

A 10 napos fesztivál 25 fő helyszínnel, számos kiegészítő helyszínnel, és több mint száz programmal várja az érdeklődőket március 7 és 16 között.

Az esemény egyik különlegessége, hogy

a résztvevő éttermek saját helyszíneiken mutatkoznak be, így a vendégek a régió legjobb séfjeinek konyhájába is bepillanthatnak, miközben workshopokon, gasztrotúrákon, tematikus vacsorákon vagy akár zenés gasztroélményeken vehetnek részt.

A különböző programlehetőségek miatt már most érdemes átböngészni az oldalt, mert a férőhelyek a helyszínek befogadóképessége miatt csak korlátozott számban érhetőek el: tastebalaton.hu

Ha a bőség zavara miatt hirtelen nem tudnátok dönteni, itt van pár kiemelt helyszín, amit nemrég mi is meglátogattunk és meg is kedveltünk:

Pörc Bisztró & Delikát

Kocsis Jenő egy többgenerációs hentescsalád sarja, így pontosan tudja, mitől lesz igazán kiváló a húsáru. A Pörc Delikát tizenegy éve nyitotta meg kapuit Balatonkenesén, és pár éve a delikátbolt mellé egy bisztró is csatlakozott.

Már a kezdetektől a tulajdonos vendégszeretete, a kiváló kávé és természetesen a névadó pörc vonzotta a vendégeket.

Bár az üzletben a Balaton környéki termelők kézműves portékái is kaphatók, a húsáru többsége a saját húsüzemükből érkezik.

A fesztivál keretén belül disznóvágás, kolbásztöltés és "fülétől a farkáig" vacsoraest is megrendezésre kerül.

tastebalaton.hu/porc

Petrányi Pince És Borterasz

Petrányi István és felesége, Piroska évtizedek óta kötődnek Csopakhoz. Kezdetben a Balaton-part közelében volt nyaralójuk, ám egy hosszú séta a Szitahegyen mindent megváltoztatott.

Házuk mellé egy szőlőbirtokot is megálmodtak, és miután boraik gyorsan népszerűek lettek, a vendéglátás felé is nyitottak: így született meg a Petrányi Pince.

A közelmúltban komoly megújuláson mentek keresztül: executive séfként Mede Ádám csatlakozott hozzájuk, aki Ruga Endre séffel közösen új alapokra helyezte a konyhát.

Látogatásunkkor balatoni halakat és könnyfakasztóan jó máglyarakást is feltálaltak.

A fesztiválra báránybontással, malacsütéssel és harmónikával kísért, sváb ebéddel is készülnek.

tastebalaton.hu/petranyi

Lelkem Kisvendéglő

Reiner Viktor séfként több hazai és nemzetközi helyen is szerzett tapasztalatot, mégis egyre inkább arra vágyott, hogy olyan konyhát vezessen, ahol közvetlenebb kapcsolatban lehet a vendégekkel. Budapesten kipróbálta magát egy lakásétteremmel, ahol egy különleges ebéd alkalmával ismerte meg párját, Ferencz Nikolettát.

Dörgicsén már közösen valósították meg álmukat: egy családias éttermet, ahol a minőségi alapanyagok mellett a személyes törődés is fontos szerepet kap.

A névválasztás tökéletes: az egész helyből árad a vendégszeretet és az otthonosság.

A Taste Balatonra igazán színes programokkal készülnek. Mi a dörgicsei "Rád is süt" lányokkal közösen szervezett financier készítő workshopba pillanthattunk be.

tastebalaton.hu/lelkem

Kistücsök

Csapody Balázs tulajdonos és Jahni László séf vezetésével a Kistücsök nemcsak a balatoni, hanem az egész magyar gasztronómia meghatározó szereplője. Kínálatukban a hagyományos és az újító bisztrófogások egyaránt helyet kapnak, és kiemelt figyelmet élveznek a vegán vendégek is.

A folyamatos fejlődés jegyében ma már nemcsak finom ételekkel és borokkal, hanem kényelmes szobákkal is várják az ide érkezőket. A 21 szobás Kistücsök Food & Room szálláshelyet Balázs fia, Bence vezeti 2021 óta.

A Kistücsök kiemelkedő minőségét a Michelin Bib Gourmand elismeréssel is díjazta.

A Taste Balaton Fesztivál alatt különleges élményként a szálláshely emeletén található Séfszobát is megnyitják a vendégek előtt.

tastebalaton.hu/kistucsok

Port Étterem & Panzió

A Port étterem egy családi vendéglő Balatonmáriafürdőn, ahol a minőségi, modern konyha és a díjnyertes street food fogások találkoznak a kikötő különleges atmoszférájával.

A folyamatosan frissülő étlapról és a szezonális ajánlatokról Berki Zsolt séf gondoskodik, aki helyi termelők kiváló alapanyagaiból alkotja meg az ételeket. Az étteremhez egy panzió is tartozik, így a vendégek a vacsora és az izgalmas programok után kényelmes szálláslehetőséget is találnak.

A Taste Balatonra rengeteg programmal készülnek: mi a Hamvas Béla E-Bike túrából kaptunk egy kis ízelítőt. 

Ez egy egész napos program biciklizéssel, pincelátogatással és végül vacsorával.

tastebalaton.hu/port

A Konyhám Stúdió 365

Szikra Gabi évről évre bebizonyítja Balatonfenyvesen, hogy egy forgalmas balatoni strandon, kis konyhában is lehet varázslatos ételeket alkotni.

A törzsvendégek legnagyobb örömére 2021-ben párjával, Renczés Gáborral megnyitották A Konyhám Stúdió 365 gourmet éttermet Fonyódon, ahol egész évben várják a vendégeket.

Konyhájukat a szakma is elismeri, hiszen a Michelin kalauzba 2022-be, 2023-ba és 2024-be is bekerültek.

Gabi tipikusan az az ember, akire nem tudsz nem figyelni, aki a középpontban sürög-forog, és szakértelmét rettentően szórakoztatóan tudja prezentálni.

Több különlegességgel is készülnek a Taste Balatonra (például Borbás Marcsi is érkezik hozzájuk), mégis vita nélkül a legextrább program az, amiben Gabival együtt lehet főzni.

tastebalaton.hu/konyham

Szántódpusztai Majorság

A 2023. decemberében, egy hosszabb felújítást követően újranyitott majorság végre igazán jó kezekben van. Épül, szépül, miközben hűen őrzi örökségét.

Két épületben várják a látogatókat állandó kiállításokkal, ahol megismerhetik a puszta történetét, az egykor itt élő emberek életét, illetve a kenyérsütés rejtelmeit.

Mindemellett a 20 hektáros terület modern játszótérrel, pajtával, góréval, kápolnával és háziállatokkal várja a természetszerető látogatókat.

A Majorság az úgynevezett kiegészítő programok közé tartozik, mert a 10 nap alatt nem tartanak végig nyitva, és csak egy kiemelte program lesz náluk, viszont az annál izgalmasabb.

Március 14-én vacsoraestet tartanak Segal Viktorral. Itt készül majd egy egyedi pincepörkölt, desszertként pedig a legendás, 300 éves majorsági szilváslepény, kemencében sütve. A lepényt a Mesés Pékség készíti, és szerencsére mi is kóstolhattuk belőle.

tastebalaton.hu/plussz

A Taste Balaton nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy összművészeti és közösségi élmény, amely

lendületet ad a balatoni tavasznak!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Elegancia, ízek és szórakozás Budán - a Mom Leroy Bistroban jártunk
A Mom Leroy Bistro az egyik legsokszínűbb étterem Budapesten, ahol bárki megtalálhatja a számára ideális élményt: legyen szó sushiról, prémium húsételekről, vagy éppen zenés, táncos szórakozásról.


Budapest egyik legismertebb és legelismertebb bisztrója, a Mom Leroy Bistro, immár 18 éve meghatározó szereplője a budai gasztronómiai és társasági életnek. A Mom Park bevásárlóközpont elegáns, mégis laza atmoszférájában kínál klasszikus magyar fogásokat, prémium grillezett ételeket, kifinomult sushi válogatásokat és exkluzív borpárosításokat. Az étterem bizonyos szempontból közösségi térként is funkcionál, ahol üzleti reggelik, családi ebédek és esti szórakoztató programok is helyet kapnak.

Gasztronómiai élmények minden napszakban

A Leroy Bistro reggelijében bőséges választék várja a vendégeket: omlettek, Eggs Benedict variációk, gazdag reggeli tálak, szendvicsek, friss péksütemények és édes fogások, mint a palacsinta vagy a zabkása. És természetesen az egészségesebb opciók kedvelői is találnak maguknak megfelelő fogást. A kínálatot minőségi kávék és frissen préselt italok egészítik ki. A reggeli hétköznap 8:00 és 11:00 között érhető el, a teljes kínálat pedig megtekinthető a hivatalos weboldalon.

A Leroy Bistro ebédmenüje változatos és igényes fogásokat kínál, amelyek között levesek, friss saláták, könnyedebb és tartalmasabb főételek, valamint desszertek is megtalálhatók. A heti üzleti ajánlat mindig szezonális és kreatív összeállítás, így az állandó minőség mellett folyamatosan megújuló ízek várják a vendégeket. Az ebédmenü hétköznapokon 12:00 és 15:00 között érhető el, a teljes aktuális kínálat pedig ITT tekinthető meg. Ez az időszak különösen népszerű náluk, így mindenképpen érdemes asztalt foglalni!

À la carte étlap: Padlizsánkrém pirított balkán lepénnyel, paradicsommal és lilahagymával
À la carte étlap: Kacsamell, céklákkal és gyömbéres vajban sült zöldségekkel
À la carte étlap: Bistro túrós palacsinta házi baracklekvárral és habcsókkal
À la carte étlap: Csokiszuflé ruby csokival és pisztáciafagyival

A séf, Zorvan Róbert kreativitás a különböző ajánlatokban is visszaköszön. Időszakosan megújuló Chef Ajánlat és Napi Ajánlat is érhető el náluk.

Emellett pedig ott a minden igényt kielégítő, à la carte étlap.

Itt vannak olyan ikonikus fogások, amik már 18 éve étlapon vannak.

Az egyik ilyen étel a fűszeres tejfölben pácolt rántott csirkemell, ami tipikusan az egyszerű, de nagyszerű szlogen megtestesítője.

A változatos kínálat kialakítása közben fontos szempont volt számukra, hogy minden vendégük elégedetten távozzon, ezért az étlapon dedikált helyet foglalnak el a glutén- és laktózmentes, valamint vegán ételek is.

És ha azt hinnéd, hogy végeztünk a felsorolással, óriásit tévedsz: a klasszikus magyar fogások mellett ázsiai ihletésű ételekkel is tudnak szolgálni. Nemrég megújult ázsiai étlapjukon annyiféle különlegesség van, hogy ha csak erről válogat az ember, akkor sem lesz könnyű dolga.

À la carte étlap: Fűszeres tejfölben pácolt csirkemell rántva, burgonyapürével és balzsamos salátával

Ázsiai Étlap: Uramakik
Ázsiai Étlap: Kamo udon
THE MEAT menü: Érlelt Rib-Eye

THE MEAT – A grill szerelmeseinek

Az étterem egyik legújabb különleges THE MEAT menüje este 18:00-tól kel életre, amikor a prémium alapanyagok és a mesterszintű grillezési technikák találkoznak.

Olyan fogások közül választhatunk ilyenkor, mint a Tomahawk steak, az érlelt Rib-Eye, vagy a Japán Wagyu Picanha, amelyeket gondosan válogatott borok egészítenek ki.

Apróságnak tűnhet, de a fogások különleges házi szószokkal is kiegészülnek. Ezek a szószok tökéletes harmóniát alkotnak a húsokkal.

@mom.leroy.bistro ?Ezt te tudtad? ? #neked #foryouu #wagyu #steak #budapest #étterem ♬ eredeti hang - MOM Leroy Bistro

Szórakozás és társasági élet a Mom Leroyban

A Mom Leroy Bistro nemcsak egy étterem, hanem a budaiak egyik kedvenc találkozóhelye is. Csütörtökönként DJ szettek, péntekenként a Children of the 80’s retro bulisorozat, vasárnap pedig családi ebéd és élő zongorajáték várja a vendégeket.

A bistro különleges eseményeknek is otthont ad, például a Get Funky partyk vagy híres DJ-k fellépései révén.

Az étterem emellett tökéletes helyszín céges és családi rendezvényekhez is. Az óriás kivetítő, DJ pult és a személyre szabott szolgáltatások (például tortarendelés vagy dekorációs segítség) garantálják, hogy minden esemény emlékezetes legyen. A tánctér pedig a hajnalig tartó bulizás szerelmeseinek kedvez.

Aktuális esemény: Lagzi Feszt

Március 14-én a Lagzi Feszt keretein belül a klasszikus bálok és a modern disco világának tökéletes egyensúlya születik meg.

Az elegáns esemény exkluzív vacsorával indul, amelyet DJ Lennard vezetésével egy felejthetetlen buli követ.

Ha szereted azokat az estéket, amikor a táncparkett lángol és mindenki együtt énekli az örökzöld slágereket, akkor ezt az eseményt nem érdemes kihagynod!

Miért érdemes ellátogatni a Mom Leroy Bistróba?

Sokoldalú gasztronómia: klasszikus magyar ételek, ázsiai fogások és grillkülönlegességek egy helyen

Prémium borpárosítások: gondosan válogatott borok minden fogáshoz

Exkluzív események és DJ estek: garantált szórakozás az egész hét folyamán

Rendezvényhelyszín kompromisszumok nélkül: akár 130 fős események lebonyolítása

Állatbarát és akadálymentesített környezet: minden vendég kényelmét szem előtt tartva

Ha egy helyet keresel, ahol az ízek, a hangulat és az élmények tökéletes egyensúlyban találkoznak, akkor a Mom Leroy Bistro a te helyed! Foglalj asztalt és tapasztald meg személyesen is!

Cím: 1123 Budapest, Mom Park – Alkotás út 53.

Telefon: +36 (1) 487 5418

E-mail: [email protected]

Egyedi rendezvény igények: [email protected]

leroybistro.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
Elárulták a séfek, hogy melyik olaj a legjobb a sütéshez, és nem az, amire mindenki gondol
A boltok polcain rengeteg sütőolaj közül választhatunk, de a profik egyértelmű kedvence egy kevéssé ismert fajta. Magas hőállósága, semleges íze és egészségügyi hatásai miatt minden séf erre esküszik.


A sütőolaj kiválasztása nem egyszerű feladat, hiszen a boltok polcain rengetegféle változat kapható. Napraforgó, olíva, repce, kukorica, szója vagy földimogyoró – a kínálat széles, de vajon melyik a legjobb sütéshez?

Hat séfet kérdeztek meg erről, és mindannyian ugyanazt az olajat nevezték meg. A profik egyértelmű választása az avokádóolaj, amely Magyarországon kevésbé ismert. Ez az olaj rendkívül magas, 270 fokos hőmérsékleten sem ég meg, így sütéshez különösen alkalmas. Semleges íze és selymes textúrája miatt kiválóan működik a konyhában, ráadásul egyenletes barnulást biztosít az ételeknek.

Az avokádóolaj nemcsak sütésre jó, hanem egészséges is.

„Tele van egészséges zsírokkal, antioxidánsokkal és vitaminokkal, köztük A-, B3-, D-, E- és K-vitaminnal”

– írja a Nosalty. Hidegen sajtolják, így az értékes tápanyagok megmaradnak benne, és nem adnak hozzá semmilyen adalékanyagot.

A séfek szerint az avokádóolaj jól illik mártásokhoz, szószokhoz és majonézekhez. Emellett gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása is van, sőt, természetes fényvédőként is ismert. Segít a sejtek regenerációjában, így a szakértők szerint érdemes rendszeresen használni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Az étterem, ahol nincs étlap - a Zöld Michelin-csillagos Natura Hillben jártunk
A Natura Hill ékes példája annak, hogyan lehet a csúcsgasztronómiát fenntartható szemlélettel ötvözni. Az étkezések során testközelből tapasztaltuk meg, milyen apró, ám tudatos lépésekkel csökkentik a pazarlást, használják ki a természet adta lehetőségeket és teremtenek valódi értéket a tányéron.


A Natura Hill különleges atmoszférája már az érkezés pillanatában megérinti az embert. A birtokhoz vezető út egy szűk, kanyargós hegyi ösvény, amely azonnal kiszakít a mindennapok rohanásából. Itt nincsenek véletlen betérők. Aki ide érkezik, az tudatosan választja a nyugalmat, a gasztronómiai élményeket és a természet közelségét. Januárban, amikor náluk jártam, a természet különösen csendes arcát mutatta, a ködbe burkolózó Börzsöny látványa pedig még inkább fokozta a varázst. De bevallom, egyszer szívesen jönnék ide akkor is, amikor ébred a tavasz vagy a nyár elején virágzik a levendulás.

A nászutas lakosztályban szálltam meg, amelynek különlegessége, hogy az ággyal szemben egy kád is helyet kapott.

Itt ülve, egy pohár borral a kézben figyelni a napfelkeltét vagy a naplementét leírhatatlan élmény.

Persze, nem csak ebből a szobából lélegzetelállító a kilátás. A birtok minden pontjáról pazar panoráma tárul a vendégek elé: az étteremből, a szobákból, a jakuzziból vagy a szaunák üvegablakain keresztül szemlélve.

Fotó: Natura Hill
A Natura Hill egy különleges öko-birtok, amely a Dunakanyar festői szépségű részén, Zebegényben, a Börzsöny kapujában található.

A Hodik család 2014-ben álmodta meg ezt a fenntarthatóságra épülő, bio minősítéssel rendelkező birtokot, amely 2 hektáron terül el. Céljuk, hogy a látogatók a természet közvetlen közelségében, luxuskörnyezetben pihenhessenek, miközben élvezhetik a fenntarthatóság elveit.

A birtok 11 darab 4 csillagos butik szobával, saját étteremmel (35 fő részére) és egy 25 fős rendezvényteremmel is rendelkezik, így ideális helyszín kisebb családi összejövetelekre vagy akár workshopokra is. A wellness-rajongók sem fognak csalódni: finn szauna, masszázs szoba, pezsgőfürdő, valamint a 360 fokos panorámás pihenőtér és jakuzzi garantálják a teljes kikapcsolódást.

A birtok egyedülálló fenntarthatósági megoldásai között szerepel a geotermikus hőszivattyús rendszer, a hővisszanyerő szellőztető rendszer, valamint az esővízgyűjtő rendszer is.

De van saját kertészetük és levendulaültetvényük is, ami az étterem friss alapanyagait biztosítja.
Fotó: Natura Hill
Fotó: Natura Hill
Fotó: Natura Hill
Fotó: Natura Hill

Ilyen egy Zöld Michelin-csillagos étterem

Az eddigi leírás alapján talán azt is hihetnétek, hogy a Natura Hillbe kizárólag a nyugalom és a természetközeliség miatt érkeztem. És bár ezek is meghatározó élmények voltak, a hely ennél sokkal többet tud. A valódi különlegesség itt a gasztronómia.

A Natura Hill étterme 2024-ben elnyerte a Zöld Michelin-csillagot, amely nemcsak kiváló gasztronómiai teljesítményének, hanem fenntartható szemléletének is elismerés.

Itt a Slow Food koncepció érvényesül: az alapanyagok magyar termelőktől és a birtok saját kertészetéből származnak, és ha kinyitod az étlapot látni fogod, hogy... nincs benne semmi.

Klasszikus à la carte étlap helyette naponta változó menüvel várják a vendégeket.

A séf, Szilvási Mihály és csapata szó szerint abból főz, ami éppen van. Ha például jó minőségű almát vagy répát talál, akkor azon a vonalon indul el, és ez tényleg bármilyen szezonális alapanyagra igaz lehet. A séf kreativitásának pedig csak a képzelet szab határt, na meg a fenntarthatóság (vagy esetlegesen a vendég egyéni igénye).

Érkezéskor tőlem is megkérdezték, hogy van-e valamilyen allergiám vagy kifejezett kérésem, és jeleztem is, hogy a zsíros húsokkal nem ápolok túl jó barátságot. Nem is került elém ilyen étel a két nap alatt.

A fenntarthatóság az étterem filozófiájának alapköve: a konyha hulladékmentesen működik, a fel nem használt alapanyagokat befőzik, szárítják vagy fermentálják, így semmi nem vész kárba.
@szeretlekmagyarorszag.huNatura Hill Zebegény ⛰️ reklám A Natura Hill ékes példája annak, hogyan lehet a csúcsgasztronómiát fenntartható szemlélettel ötvözni. A különleges gasztronómiai élmény miatt az asztalfoglalás kötelező, amit a [email protected] e-mail címen vagy a +36 30 175 6424 telefonszámon lehet megtenni. Cím: 2627 Zebegény, Külterület 0157/84 hrsz.

♬ Romantic Classical Piano Solo - FREDERIC BOUCHAL

Az italok között sem találunk üveges vagy PET-palackos verziókat. Helyettük kizárólag szűrt vizet és házi készítésű frissítőket kínálnak.

A déli menü 3 fogásból áll, és 16 000 Ft/fő áron érhető el, míg az esti vacsora egy különleges, 4+2 fogásos degusztációs élményt kínál 25 000 Ft/fő ellenében. A prémium minőségű ételeket gondosan válogatott magyar és biodinamikus borokkal is kiegészíthetjük.

Mi az a Zöld Michelin Csillag?

A Zöld Michelin Csillagot 2020-ban vezették be, és azóta világszerte egyre több étterem érdemli ki – jelenleg 291 hely büszkélkedhet vele.

A Zöld Michelin Csillag egy különleges elismerés, amelyet azok az éttermek kapnak meg, amelyek nemcsak a tányéron nyújtanak kiemelkedőt, hanem a fenntarthatóság terén is élen járnak. Ez azt jelenti, hogy felelősen választják meg alapanyagaikat, helyi termelőkkel dolgoznak, csökkentik a hulladékot, és igyekeznek minél kevésbé terhelni a környezetet – legyen szó műanyaghasználatról, energiafelhasználásról vagy akár saját veteményeskertek létrehozásáról.

Minden díjazott étterem más-más módon járul hozzá a fenntartható gasztronómiához: van, aki közvetlenül a gazdáktól és halászoktól szerzi be az alapanyagokat, míg mások maguk termesztik a zöldségeiket vagy épp erdőkben, mezőkön gyűjtik be a hozzávalókat. Emellett sokan nemcsak a környezetvédelemre figyelnek, hanem jótékonysági és oktatási projektekben is aktívan részt vesznek.

Az inspektorok nem egy konkrét szabályrendszer alapján döntenek, hanem azokat a helyeket keresik, amelyek valóban elkötelezettek a fenntartható gasztronómia mellett.

Két éjszakát töltöttem Zebegényben, ami nagyjából elég volt arra, hogy a Natura Hill konyháját közelebbről megismerjem. A reggeli, az ebéd és a vacsora menüsora egyaránt kifinomult és átgondolt volt. És bár egy pillanatig sem bántam, hogy minden étkezést végigettem, a több mint három fogásos ebéd utáni hatfogásos vacsora már komoly kihívásnak bizonyult.

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a magas gasztronómia csak apró adagokat és könnyed falatokat jelent, de a Natura Hillre ez nem teljesen igaz.

Itt az ételek nemcsak precízen megkomponáltak és művészien tálaltak, hanem valóban laktatóak is.

Amikor megérkeztem a Natura Hill éttermébe, megkértem a csapatot, hogy az első vacsorámon keresztül mutassák be, milyen apró, de tudatos lépésekkel teszik fenntarthatóbbá a konyhájukat. A válaszukból könnyen kiolvasható, hogy szinte minden alapanyag sorsa előre eltervezett: a hulladék minimalizálásától kezdve az erjesztett és tartósított összetevőkig.

Fenntartható fine dining egy menüsoron keresztül

A vacsorát egy amuse-bouche nyitotta: egy kis tésztakosárban édesköményes házi mustár, fokhagyma chips, főtt borjúnyelv, fenyőgél és fenyőpor kapott helyet. A fenyőgél és a fenyőpor különlegessége, hogy a konyhai csapat gyűjti hozzá a friss tavaszi fenyőhajtásokat.

Az előétel egy céklába göngyölt csicseriborsó pástétom, gyömbéres céklakrém és tejfölös céklasaláta volt céklahéj chipssel.

A cékla a Natura Hill saját kertjéből érkezik, és még a héját is felhasználják, hogy ropogós textúrát adjanak az ételnek, és ezzel is csökkentség a konyhai hulladékot.

A leves egy borsikafű ecetes lilabatáta velouté volt, amelyhez a batátát a saját kertből szedték, és a házilag erjesztett körtés borsikafű ecettel ízesítették. Ez az ecet rámutat egy újabb fenntarthatósági trükkre: alapjául a télire tartósított körte héját használták.

A főétel, a báránygerinc mellé egy izgalmas köret is érkezett: kojis sült káposzta, birsalmás káposztakrém, élesztős birsragu, fermentált káposzta és pirított hajdina.

A káposzta szintén saját termesztésű, és még a formázáskor leeső részeket is felhasználják, hogy alappürét készítsenek belőle.

Ráadásul ezt nem vákuumzacskóban, hanem befőttes üvegben dunsztolva tárolják, csökkentve a műanyaghasználatot.

Ez a vacsora tökéletes példa volt arra, hogyan lehet egy fine dining élményt fenntarthatóvá tenni anélkül, hogy az a minőség vagy az ízek rovására menne. Itt minden falatnak története van, és nemcsak az alapanyagok eredete miatt, hanem azért is, mert a séfek és a csapat minden egyes elemhez hozzáteszik a saját tudásukat és elhivatottságukat.

Kedvencem: a céklás előétel
A vacsora tökéletes zárása volt ez a mézes desszert
Másnap reggel ilyen helyben fermentált zöldségek vártak a svédasztalon
Tökéletes kolbászos-hagymás tojásrántotta
A Natura Hill saját termékeiből haza is vihet magával az ember

A Natura Hill nemcsak egy szálláshely és egy étterem, hanem egy olyan oázis, amely a nyugalom, a fenntarthatóság és a természet közvetlen kapcsolatára épít. Ideális választás mindazoknak, akik szeretnék kikapcsolni a világ zaját, miközben a legmodernebb szolgáltatásokat élvezhetik.

Az ételek pompásak, a személyzet felkészült és figyelmes.

Bátran ajánljuk őket, akár csak egy ebédre, akár egy hosszabb tartózkodásra is.

naturahill.hu

Cím: 2627 Zebegény, Külterület 0157/84 hrsz.

Navigációhoz: Írd be a Szarvas utca 76 címet, majd kövesd a táblákat!

A különleges gasztronómiai élmény miatt az asztalfoglalás kötelező, amit a [email protected] e-mail címen vagy a +36 30 175 6424 telefonszámon lehet megtenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Simon’s Burger megállíthatatlan: márciusban New Yorkban nyitnak üzletet
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Simon’s Burger: nemcsak hazai terjeszkedésük folytatódik, de a magyar sikermárka megveti a lábát az Egyesült Államokban is.


A Simon's étterem tulajdonosai – Tóth Máté és öccse, Simon – bejelentették, hogy márciusban New York szívében, a Union Square-en nyitják meg első amerikai éttermüket.

Egyelőre a Smashy nevű almárkájuk debütál a tengerentúlon, de ha az üzlet sikeresnek bizonyul, az előkészítheti a Simon’s Burger nemzetközi terjeszkedését is.

Az ambiciózus projekt több százmillió forintos beruházást igényel, amelyet teljes mértékben saját forrásból finanszíroznak, befektető bevonása nélkül.

A nagy bejelentés a Forbes Under 30 Summiton történt, ahol elmondták, hogy bár ennyi pénzből akár nyolc-tíz éttermet is nyithattak volna Párizsban vagy Bécsben, gyerekkori álmukat követve mégis New York mellett döntöttek. A testvérek elmondása szerint sokan őrültségnek tartják a lépésüket, de az ösztöneik eddig is jól vezették őket, és hisznek abban, hogy a Smashy koncepció Amerikában is megállja a helyét. A magyarországi sikereik adták a pénzügyi alapot a terjeszkedéshez:

2023-ban közel egymilliárd forintos árbevételt értek el, amelyet 2024-ben több mint háromszorosára, 3,3 milliárd forintra növeltek.

Miközben gőzerővel készülnek az amerikai piac meghódítására, itthon sem lassítanak. A napokban nyitották meg eddigi legnagyobb és legmodernebb Simon’s Burger éttermüket Budapest szívében, a Deák Ferenc téren. Az új helyszín nemcsak méreteiben kiemelkedő, hanem a legmodernebb konyhatechnológiával is fel van szerelve, így ikonikus hamburgereik gyorsabban és precízebben készülhetnek el. A vendégek kényelmét pedig egy emeletes játszóház is szolgálja, ahol a gyerekek szórakozhatnak, miközben a szülők nyugodtan élvezhetik az étkezést.

Az új üzlet nyitása hatalmas érdeklődést váltott ki: a megnyitó napján rekordmennyiségű ember gyűlt össze, a sor egészen a Fashion Streetig kígyózott.

A Simon testvérek számára ez egy újabb visszaigazolás, hogy a márkájuk iránti lelkesedés töretlen, és készen állnak arra, hogy ezt a sikert az Atlanti-óceán túloldalán is megismételjék.

Az amerikai nyitás költségei még nem láthatók pontosan, de a testvérek ragaszkodnak ahhoz, hogy továbbra is családi vállalkozásként működjenek, és nem terveznek külső befektetőket bevonni. „A mi kereteink elég tágak” – mondja Máté, aki szerint a Smashy amerikai piacra lépése egy logikus következő lépés a márka fejlődésében.

A Simon’s Burger sikertörténete tehát tovább íródik – és most már nemcsak Magyarországon, hanem a világ egyik legnagyobb gasztronómiai központjában is bizonyíthatnak.

(Forrás: Forbes)