Ha csak egy kicsit megerőlteted magadat, máris sokkal szebb lesz mások karácsonya
Tavaly karácsony előtt felbukkantak a ritkán látott szomszédaink. Tényleg évekig nem láttuk őket, máshol éltek, és egyébként most is máshol vannak az év nagyobb részében. A karácsonyt azonban a budapesti lakásukban töltötték. Tavaly december 22-én becsöngettek hozzánk egy kis doboz csokival, és boldog karácsonyt kívántak.
Az is meglepett, amikor az egyik olasz ismerősöm, aki magyar nyelvet tanult tőlem, karácsonyra megajándékozott egy panettonéval és egy üveg házi dzsemmel, amit ő maga készített.
Egy-egy ilyen váratlan, kedves gesztus bearanyozza az ember napját.
Pont úgy, mint a Mikulás ajándékaink egymás gyerekeinek a szemben lakó szomszéddal: évek óta titokban csomagot készítünk, mi az ő kisfiuknak, ők a mi kislányunknak. Odacsempésszük a bejárati ajtó kilincsére. Ők is tudják, mi voltunk, mi is tudjuk, hogy ők voltak, de erről nem beszélünk, csak mosolygunk egymásra a liftben, beszélgetni egész más témákról szoktunk.
Annak, aki a meglepi a másikat, ez a gesztus nem kerül sokba, ám a másik sokkal jobban érzi magát tőle.
De továbbmegyek. Egy sor kedvesség és gesztus konkrétan semmibe sem kerül. Például az eladólányé, aki mindig, mindenkire mosolyog. A futáré, aki biztos, ami biztos, kellemes ünnepeket kíván, hátha nem találkozunk addig. Vadidegen embereké, akik előzékenyek, udvariasak, kedvesek a mindennapokban, és az ünnepek előtt is pontosan ugyanilyenek maradnak, nem hagyják, hogy bedarálja őket a készülődés rohamtempója és a szokásos céges határidős stressz.
Vagy például az egyik barátunk akciója, aki minden karácsonyra ruhát, ágyneműt, konzervet, élelmiszert gyűjt hajléktalanoknak (rendszerint mi is küldünk holmit), és ebédet is főz nekik aznap, amikor odaadja nekik. De említhetném azokat is, akik a céges bulijuk után a megmaradt szendvicseket, ételeket viszik el a közelbe ugyancsak fedél nélkül élőknek.
Azokról se feledkezzünk meg, akik a feleslegessé vált cuccaikat a cipőktől a háztartási eszközökig nem a szemétbe dobják, hanem arra gondolnak, hogy arra még másnak esetleg szüksége lehet, és szeretetszolgálatok, egyházak, civil szervezetek gyűjtőhelyeire viszik. És azokról sem, akik plusz egy adag süteményt készítenek ilyenkor, és azoknak adják, aki egyedül töltik az ünnepeket, és biztosan örülnének neki.
Azután ott vannak azok a családok, ahol a felnőttek a gyerekekkel együtt töltenek meg cipős dobozokat, hogy bearanyozzák mások, náluk rosszabbul élők karácsonyát. És együtt viszik el a gyűjtőpontokhoz.
És persze a nyuszis bácsi, a Stadionoknál. Ő, akinek nincsen saját otthona, minden évben gyűjt arra, hogy megajándékozza a gyerekeket.
Ó és eszembe jutnak ismerőseim ismerősei, akik kifejezetten azok számára szerveznek Szentestén programokat, akik magányosak, akiket a családjuk kitaszított vagy akiknek már nincsen családjuk. Ők a saját karácsonyukat ajándékozzák oda másoknak.
A sort még lehetne folytatni.
Igazából csak egy kicsit kellene mindannyiunknak megerőltetnünk magunkat és a fentiekhez hasonló gesztusokat tennünk, amikor csak tudunk. És máris sokkal, de sokkal szebbé tennénk még sokkal, de sokkal több ember karácsonyát.
