FOCI EB

Egy magyar is bekerült a foci-Eb legnagyobb csalódást okozó sztárjai közé Mbappé és Neuer mellett

Willi Orban lelkén szárad a portugálok mindhárom gólja a Daily Star sportrovata szerint.

Link másolása

Már csak a döntő van hátra a koronavírus-járvány miatt idén nyárra halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságból. A drámai fordulatokat tartogató torna utolsó meccsén magyar idő szerint este kilenctől Anglia hazai pályán fogadja Olaszországot. A két válogatott játékosai eddig nem okoztak csalódást, nem úgy, mint rengeteg sztárjátékos, akiket előzetesen mindenki a foci-Eb legjobbjai közé várt. A Daily Star sportrovatának összeállításába bekerült egy magyar focista is.

A cikkünk borítóképén jobbra látható Willi Orbanról azt írják, hogy talán erős túlzás a védő szerepeltetése a listán, de mégsem hagyhatták ki, miután az előzetesen halálcsoportnak nevezett négyesben a magyar csapat jóval a várakozáson felül teljesített. A védelem kulcsembere azonban látványos csődöt mondott a tornán, a szerző a nyitómeccs utolsó perceiben bekapott mindhárom portugál gólt a RB Leipzig hátvédjének számlájára írja.

Ettől függetlenül Willi Orban büszke lehet Magyarország teljesítményére, de tisztában kell lennie azzal, hogy "a saját szintjén sokkal jobban is teljesíthetett volna".

A szerző szerint a legnagyobb csalódást okozó "álomcsapat" kapusa a német Manuel Neuer lehetne, aki egykor a világ legjobbja volt, most azonban négy meccsen hét gólt kapott, köztük kettőt a magyar válogatottól.

Orban mellett a védelemben helye lenne a brazil születésű, de orosz színekben játszó Mario Fernandesnek, és napjaink egyik legtöbbre tartott középső védőjének, a holland Matthijs de Ligtnek is. A védelem másik szélén a portugál Raphael Guerreiro kaphatna helyet.

A középpályán a szóra sem érdemes belga Eden Hazard mellett a walesi Aaron Ramsey, és a Manchester United portugálja, Bruno Fernandes helye megkérdőjelezhetetlen. De lényegesen többet vártak a szakértők a török Cengiz Undertől is.

A támadók közé is jutott még egy török: Burak Yilmaz, aki a francia bajnokság legutóbbi szezonjában átlagosan 28 percenként gólt szerzett, most azonban gólképtelen maradt. Ahogy a világ jelenlegi legjobb játékosának tartott, egyben talán a legnagyobb csalódást okozó francia Kylian Mbappé is, aki a Svájc elleni tizenegyespárbajban kihagyta a mindent eldöntő büntetőt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FOCI EB
„Nem vagytok angol szurkolók, nem kelletek” - ezt üzeni Harry Kane a csapattársait ért rasszista sértésekre
Az angol csapatkapitány határozottan állt ki fiatal játékostársai mellett, szerinte támogatást érdemelnének, nem gyalázkodást.

Link másolása

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy rasszista szóbeli támadások érték a labdarúgó-Európa-bajnokság három fiatal angol játékosát, akik a döntő büntetőpárbajában tizenegyeseket hibáztak.

Most Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya üzent a gyalázkodóknak Twitteren. Mint írja:

Három legény, akik egész nyáron briliánsak voltak, bátran előléptek, és elvállalták a büntetőket, amikor a legnagyobb volt a tét. Amit érdemelnek, az a támogatás, nem pedig a hitvány rasszista mocskolódás, amit azóta kapnak. Ha valakit a közösségi médiában gyaláztok, nem vagytok Anglia szurkolói, és nincs szükségünk rátok.

Marcus Rashfordnak, Jadon Sanchónak és Bukayo Sakának egyaránt nagy teher nehezedett a vállára, amikor Gareth Southgate szövetségi kapitány őket jelölte ki a később sordöntőnek bizonyult tizenegyesek elvégzésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FOCI EB
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem ünnepelt a mindent eldöntő védés után az olasz kapus az Eb-döntőben
Gianluigi Donnarumma egyszerűen elszámolta magát.

Link másolása

Egyáltalán nem azért sétált egykedvűen a pálya széle felé a mindent eldöntő büntető kivédése után az olasz válogatott kapusa, mert annyira higgadt, írja a Metro. A torna legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma elárulta, hogy ennél sokkal prózaibb oka volt viselkedésének.

A 22 éves kapus egész egyszerűen elszámolta magát, és még azt hitte, hogy hátravan egy olasz tizenegyes a párbajból. Akkor döbbent rá, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot, amikor meghallotta az időközben az örömtől szabályosan felrobbanó olasz szurkolókat, és hallotta a felé rohanó lábak dobogását:

A torna alatt a Milanból a PSG-be igazoló kapus nem sokkal később arról is majdnem lemaradt, hogy az UEFA őt választotta az Eb legjobb játékosának. Az egymás mellett felsorakozó olaszok közül a sor végén elmélázó Donnarummának a mellette álló Bernardeschi szólt: rajta kívül már az egész világ tudja, hogy ő lett a torna legjobbja. A kapus ezután gyorsan felrohant a pódiumra a különdíjért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Csatatér lett az olasz öltöző az Eb-döntő után, az angol játékosok bánatukban pizzát ettek
Az olasz edzői stáb egyik tagja hason csúszott egy sörrel fellocsolt asztallapon.

Link másolása

Óriási kuplerájt hagyott maga után a Wembley öltözőjében az Eb-győztes olasz válogatott, írja a The Sun. A féktelen ünneplés után távozó olaszok szanaszét dobált papucsokat, törölközőket, zoknikat és alsónadrágokat hagytak mindenhol, a földön és az asztalokon pedig pezsgős- és borosüvegek, valamint összegyűrt sörös dobozok gyülekeztek. A német Bild egyenesen "csatatérnek" nevezte az olaszok távozása után az öltözőt.

A vasárnapi döntő után már a pályán megkezdődött a buli, miután Olaszország a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően végül büntetőkkel legyőzte Angliát. Az edzői stábból Daniele De Rossi egy sörrel fellocsolt asztallapon csúszkált:

A játékosok telefonjairól kiszivárgott többi videón is jól látszik, hogy Chielliniék egyáltalán nem fogták vissza magukat vasárnap este:

Eközben jóval szerényebb hangulatban telt az este hátralévő része a szomszéd öltözőben, ahol az angol válogatott tagjai némileg érthetetlen módon néhány pizzával próbáltak túllépni a kínos vereségen. Gareth Southgate csapatának szomorúságát jól leírja a katonás rendben egymásra tornyozott néhány pizzás doboz is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FOCI EB
Vilmos herceg is üzent az Eb-döntőben vereséget szenvedett angol válogatottnak
A herceg is nagyon sajnálja az elszalasztott esélyt a győzelemre, de próbált lelket önteni a nemzeti csapatba.

Link másolása

Mint arról már beszámoltunk, Olaszország nyerte a foci Európa-bajnokságot, miután vasárnap este a rendes játékidőben lejátszott 1-1-es döntetlent követő hosszabbítás után büntetőpárbajban legyőzte Angliát.

A mérkőzést a helyszínen nézte végig Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné, valamint legnagyobb gyerekük, György herceg is. A család nagyon örült, amikor az angol csapat már a második percben megszerezte a vezetést, aztán láthattuk a közvetítésben, ahogy kissé szomorúan figyelik az eseményeket a vereség után.

A herceg a meccs után nem rejtette véka alá, hogy csalódott az eredmény miatt, ugyanakkor próbálta vigasztalni is a nemzeti csapatot.

"Szívszorító. Gratulálok az olasz válogatottnak a nagyszerű győzelemhez. Angolok, nagyon sokáig eljutottatok, de sajnos ez ma nem a mi napunk volt. De mindannyian büszkék lehettek magatokra! Tudom, hogy lesz még ennél jobb is"

- üzente a Katalinnal közös hivatalos Instagram-oldalukon.

Természetesen egész Anglia nagyon csalódott volt, amiért ezúttal sem sikerült győznie a válogatottnak. Nem túlzás azt állítani, hogy forrnak az indulatok, a szurkolók pedig igencsak durva stílusban kritizálják azt a három angol játékost, akik hibáztak a büntetőknél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: