Bombameglepetés: Csehország kiejtette Hollandiát az Európa-bajnokságon
A cseh válogatott meglepetésre 2-0-ra legyőzte az eddig százszázalékos holland csapatot az első vasárnapi nyolcaddöntőben, amely az utolsó budapesti mérkőzés volt a labdarúgó Európa-bajnokságon.
A hollandok azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, így az első helyzet is az övék volt, míg a csehek egy veszélyes távoli lövéssel válaszoltak. A félig "narancsba öltözött" Puskás Aréna közönsége által támogatott holland együttes többnyire fölényben futballozott, sőt, számos veszélyes támadást is vezetett, azonban a játékosoknak egyszer sem sikerült eltalálniuk a kaput. A csehek elsősorban gyors ellenakciókra építettek, ezekkel sikerült többször a rivális csoportkörben is bizonytalankodó védelme mögé kerülniük, azonban gólt ők sem szereztek a rekkenő hőségben rendezett első félidőben.
A folytatásban ugyancsak a holland válogatott irányított, sőt, a meccs addigi legnagyobb helyzetét puskázta el Malen: egyedül vezethette a labdát a cseh kapusra, aki azonban nagyszerű ütemben kimozdulva menteni tudott. Egy perc múlva viszont nagyot fordult a kocka, mivel De Ligtet kezezés miatt kiállította az orosz bíró.
A létszám- és gólhátrányban lévő hollandok kitámadtak az egyenlítés érdekében, de az utolsó kulcspasszok továbbra is pontatlanok voltak, így komoly lehetőséget nem tudtak kidolgozni, ellenben
A hátralévő időben a cseh csapat hatékonyan védekezett, így a hollandoknak még a szépítés sem jött össze a lefújásig.
A csehek a dánokkal találkoznak a négy közé jutásért, az összecsapást szombaton Bakuban rendezik.