hirdetés

FELFEDEZŐ

Túl nagy szívet kapott, ezért látja dobogni a mellkasán keresztül egy 22 éves nő

A szívátültetés miatt szedett gyógyszerektől több daganata is lett, de mára túl van az összes nehézségen.

Link másolása

hirdetés

Veleszületett szívhibával jött világra Cecilia Adamou, akinél tízéves korában életmentő műtétet hajtottak végre, írja a The Sun.

Az angol kislány egy 30 éves férfi szívét kapta meg, de mivel a szerv túl nagy volt, ezért a mai napig látja dobogni a mellkasában.

Az atrioventrikuláris szeptális defektus egy olyan rendellenség, amikor lyukak vannak a szív mindkét oldalán a kamrák között. Így született a ma már 22 éves Cecilia Adamou is, akinél az első bypass műtétet hathónapos korában hajtották végre. Nagyjából hat évig nem is volt semmi gond, ekkor kezdett romlani az állapota.

2010 áprilisában következett egy újabb műtét, de ahelyett, hogy jobban lett volna, sokkal rosszabbra fordult az állapota. A lányt hónapokon keresztül mesterséges kómában tartották, míg végül az orvosok a szívátültetés mellett döntöttek.

Még abban az évben szeptemberben találtak egy megfelelő donort. A 12 órás műtét során megállt a lány szíve, és bár nem adta fel, de elég kilátástalan helyzetben volt. A kórház dolgozói tartották benne a lelket, nekik köszönhette, hogy átlendült a nehézségeken, amik egyáltalán nem értek véget a műtét után.

hirdetés

Négy évvel később a család nyaralásra indult Törökországba, de a lánynak az út előtt nagyon fájt a feje. Újabb vizsgálatokra került sor, és bár eleinte orr- és fülfertőzésre gyanakodtak az orvosok, végül kiderült, hogy agydaganata van.

Egy londoni vizsgálat során két daganatot találtak Cecilia agyában, kettőt pedig a gerincében. Később kiderült, hogy a tumorok az átültetés miatt szedett gyógyszerekkel összefüggésben alakultak ki.

Végül sugárkezeléssel és kemoterápiával legyőzte az újabb betegséget.

A ma már 22 éves nőt csak a mellkasában dobogó túlméretes szív emlékezteti a megpróbáltatásokra. A TikTokon közzétett videójában mindenkit arra biztat, hogy jelentkezzen szervdonornak, mert soha nem tudhatja, hogy ezzel kinek az életét menti meg. Egy napon egyszer akár egy hozzá hasonló, vékony, betegségekkel küzdő kislány is örökre hálás lehet majd a felajánlásáért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Így lásd el egyszerűen a sebet vagy a horzsolást

Nyáron óhatatlanul könnyebben szerzünk sebeket és sérüléseket, de a gyerekeknél is ilyenkor gyakoribbak a „plezúros” térdek. Megmutatjuk, mi a teendő a sebkezelésnél.

Link másolása

hirdetés

Rohanás a vizes kövön, egy rossz lépés labdázás vagy túrázás közben, fesztiválon ugráláskor, egy esés a Balaton körbetekerése közben – a nyári szabadságban könnyen előfordulhat, hogy egy óvatlan mozdulatból sérülés lesz, azonban a lehorzsolt térd vagy könyök ugyanúgy a nyaralás része, mint a strandon szerzett barnaság. Összeszedtük hogyan ápold a sebed, hogy az csak egy nyári sztori maradjon.

A sebek gyógyulása egy folyamat, amely több szakaszból áll és számos körülmény befolyásolhatja. Nem mindegy az életkor, az immunrendszer erőssége, a bőrszín vagy, hogy van-e más, meglévő betegség. Éppen ezért lehet az, hogy míg a kisgyerekek csetlenek-botlanak és pillanatokon belül begyógyulnak, addig felnőttként könnyen lehet, hogy hetekig kell ápolnunk a sérült felületet.

Az ápolás lépései azonban minden esetben megegyeznek. A legfontosabb, hogy a regenerációhoz távol kell tartani a baktériumokat és megfelelő hatóanyagokkal kell kezelni a sebet, hogy az mi előbb nyom nélkül elmúljon.

Fertőtlenítés

Ez a sebkezelés első és talán legfontosabb lépése, hiszen, ha elmarad előfordulhat, hogy a seb felülfertőződik. Ezért, ha megtörtént a baj, a lehető leghamarabb gondoskodj arról, hogy megtisztítsd a sebet az esetlegesen belekerült szennyeződésektől (esésnél ez tipikusan por, föld, fűcsomó lehet), majd alaposan fertőtlenítsd. A legegyszerűbb, ha spray kiszerelésű fertőtlenítőszert használsz. Mivel sokan tartanak attól, hogy a fertőtlenítő csípni fogja az amúgy is fájdalmas sebet, válaszd a jódmentes Octenidint, amelynél nem kell ettől tartani. Plusz pont, hogy színtelen, így nem fogja össze a ruhát sem.

hirdetés

Hámosítás

Ha fertőtlenítettük a sebet, a fókusz a sebgyógyítására kerül. Kis sérülések esetén mehet rá a ragtapasz, amely felszívja a maradék vért és a váladékot, valamint védi a sebet a szennyeződésektől, nagyobbnál már elkelhet a kötés vagy az orvosi segítség is. A ragtapasz vagy a kötés alatt azonban kezeljük a sebet kenőccsel, amely segíti a hámosodást. Ma már olyan gélek is vannak, amelyek a megfelelő hidratálás mellett különleges réteget képezve a seben megvédi azt a baktériumok bejutásától, megelőzve az esetleges gyulladást. Az Octenisept sebgél is így gyógyítja a sebeket.

Regeneráló krém

Akár beismerjük, akár nem, mindannyian picit hiúak vagyunk és érthető módon nem szeretnénk, ha különféle sebek és karcolások emlékeztetnének a nyaralás kellemetlenebb pillanataira. Éppen ezért harmadik lépésként ajánlott a hámosodó seb táplálásáról is gondoskodni, azaz, hogy a seb megfelelően gyógyuljon be, ne maradjon később heg a helyén. Erre találták ki az Octenicare regeneráló krémet is, amely három összetevőjével, a Panthenollal, a Bisabolallal és az Oktenidinnel gondoskodik arról, hogy nyom nélkül múljon el minden seb.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Hagyta a mínusz 8 fokban fagyoskodni a tetőn ragadt kamaszlányát az apa, hogy móresre tanítsa

A férfi azt felelte a lányának, amikor felhívta, hogy ő többször elmondta neki, egyedül ne másszon ki a tetőre. Két órával később segített neki bejönni.

Link másolása

hirdetés

Egy apa a Redditre posztolt egy sztorit, amiben leírta, hogy egyszer kint hagyta a 17 éves lányát a tetőn. A lány szobájából ugyanis viszonylag könnyen ki lehet jutni oda az ablakon keresztül, visszajutni viszont nem olyan egyszerű, pláne ha egyedül van az emebr.

A lány gyakran kimegy oda a barátaival, visznek takarót és nassolnivalót, de most egyedül mászott ki, mínusz 8 fokban.

Visszajutni már nem tudott, ezért felhívta az apját, hogy segítsen neki. Ő erre azt felelte, hogy már rengetegszer elmondta, hogy egyedül ne menjen ki, és biztosította arról, hogy majd megy.

Két óra után ért haza segíteni a lányának, aki addig két kabátban ácsorgott a tetőn.

A férfi biztosított mindenkit, hogy a lány hozzá van szokva a hideghez, ugyanis Kanada egyik tartományában, Saskatchewanban élnek, ahol nem szokott túl meleg lenni.

Ettől függetlenül a kommentelők nem kímélték, gonoszul járt el. Nem kellett volna így büntetnie a lányát, hiába bírja a hideget. Viszont voltak olyanok is, akik viccesen fogták fel a dolgot és odaírták a saját, gyerekkori, tetőn ragadós sztorijaikat.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

„Nyugi, nem haltam meg, csak 57 lettem” - mondta a youtuber a videóban, majd öt nap múlva meghalt

Szokása volt minden szülinapján bejelenteni, hogy még életben van, nem halt meg.

Link másolása

hirdetés

Tor Eckhoff, vagy ismertebb nevén Apetor november 22-én osztott meg egy videót az 1,2 millió követőjével, amelynek az a címe, hogy "Nem haltam meg, 57 éves lettem ma" - írja a Ladbible. Ebben a videóban befeküdt egy kád vízbe kint, vodkázott és megcsókolt egy fát is.

A videó feltöltése után öt nappal életét vesztette, miután beszakadt alatta a jég egy tavon, a norvégiai Kongsberg mellett.

Mindez november 26-án történt, Eckhoff valószínűleg épp videót forgatott. A környéken voltak emberek, akik kiabálást hallottak, hívtak segítséget, de a youtuber másnap a kórházban meghalt.

Párja, Tove Skjerven elmondta, hogy nagyon hiányzik neki a férfi, és a közös gyereküknek is, aki nagyon szerette az édesapját. A nő Facebook-posztban köszönt el Eckhofftól, ebben leírta, hogy búvárok húzták ki a jeges vízből. Az asszony és a fia éppen a férfinél voltak a kórházban, amikor az orvosok lekapcsolták őt a gépekről.

A követői is elbúcsúztak tőle az utolsó videója alatti kommentek között. Többen írták, hogy sosem feledik el őt, és a rengeteg boldog pillanatot, amit a videóival okozott.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

61 ember ragadt egy kocsmában a hóvihar miatt Angliában, napok óta nem tudnak kiszabadulni onnan

Mondjuk nem is annyira bánják: összetákolt ágyakon és kanapékon alszanak, kvízeket tartanak, filmeket néznek és jókat esznek.

Link másolása

hirdetés

Az Arwennek keresztelt vihar nagyot pusztított Anglia középső részén, elektromos vezetékeket szakított le és akkora hótorlaszok alakultak ki, hogy 61 ember nem tudta elhagyni a Tan Hill Inn nevű fogadót. Péntek este játszott ott a Noasis nevű, Oasis tribute-zenekar, a legtöbben erre érkeztek, és azóta se tudják elhagyni a kocsmát - írja a Ladbible.

Összetákolt ágyakon és kanapékon alszanak, de annyira nincs dolguk, hogy az egyik vendég azt mondta, igazából nem is nagyon akar elmenni onnan. Kvízeket tartanak, filmeket néznek és jókat esznek.

528 méterrel a tengerszint felett van, ezzel a Tan Hill Inn a legmagasabban fekvő fogadó az országban, emiatt az időjárásnak eléggé ki van szolgáltatva a hely.

Az ott tartózkodók arról számoltak be, a szél úgy összefújta a havat, hogy az emeleti ablakokat is eléri néhol.

Nicola Townsend, a kocsma általános vezetője elmondta, hogy mindenkinek jó a hangulata, barátságok jöttek létre.

Szombaton összekalapoztak 300 fontot a személyzetnek, akik szintén nem tudtak hazamenni a vihar miatt, vasárnap pedig karácsonyi díszekbe borították a helyet, ami után karaoke estet tartottak. Közben ástak egy alagutat a főútig, amit viszont azóta se lehet használni, így még maradnak egy darabig.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: