SZEMPONT
A Rovatból

Testvére születése mentette meg a leukémiás kislány életét

Ami Alettának segített, az viszont egyelőre kevesek kiváltsága, Magyarországon ugyanis még hiányzik a közösségi, ezért ingyenes őssejt-tárolás infrastruktúrája.


Kistestvére születéskor levett köldökzsinórvére, vagyis az abból kinyert őssejtek gyógyították meg a 7 éves mezőkövesdi kislányt, Nyeste Alettát, aki leukémiája miatt szorult őssejt-transzplantációra. Aletta majdnem fél éve kapta meg kishúga vérképző őssejtjeit a miskolci megyei kórházban. Ezután működő immunrendszer híján 3 hétig egy steril boxban élt, mostanra azonban néha már a szájmaszkot is leveheti, sőt, kutyája is van.

Ami Alettának segített, az viszont egyelőre kevesek kiváltsága, Magyarországon ugyanis még hiányzik a közösségi, ezért ingyenes őssejt-tárolás infrastruktúrája.

"

- Neked van valami gondod?

- Van néhány, miért kérded?

- Mert akkor lerajzolhatod, beteheted ebbe a zsebbe, és megszűnik. Nekem segített.

– vette a kezébe szobája közepén ülve gondűző képességekkel felruházott erszényes plüssfiguráját Nyeste Aletta, egy hétéves mezőkövesdi kislány. Gondűzésre korához képest aránytalanul sokszor volt már szüksége, fél évvel ezelőtt ugyanis még súlyos beteg, leukémiás volt, túl számtalan kemoterápiás és gyógyszeres kezelésen.

abcug01

Nyeste Aletta szobájában (Fotók: Hajdú D. András)

2016 novemberében azonban őssejt-transzplantáción esett át, és bár még maszkot visel és közösségbe sem mehet, vérképzése és immunrendszere mostanra csaknem teljesen helyreállt. Bár hivatalosan csak 5 év tünetmentesség után számít gyógyultnak, egyre valószínűbb, hogy Alettának sikerül meggyógyulnia.

Alettát a testvére, a 2014 nyarán született Alida köldökzsinórvéréből származó őssejtek gyógyították meg, ezeket juttatták be infúzióval a kislány szervezetébe, hogy aztán belőlük épüljön fel szervezetében az új, egészséges csontvelő.

A kistestvér, Alida véréből származó őssejteket a budapesti Krio Intézet tárolta a kislány születése óta szüleik, Nyeste Gábor és Túróczi Aletta kérésére. Mivel a Krio Intézet a már valamilyen őssejtterápiával kezelhető betegségben szenvedők később születő édestestvéreinek köldökzsinórvérét ingyenesen veszi le és tárolja, a házaspárnak nem kellett százezreket költenie magára az őssejt-megőrzésre.

Azt hittük, egyszerű vashiány

Alettát, vagy ahogy szülei hívják: Alcsit hároméves korában, 2013 telén diagnosztizálták leukémiával. Haspuffadás, bevérzések a bőrön, sápadtság, levertség voltak a tünetek, amik miatt édesanyja gyerekorvoshoz vitte.

"

A vérvétel után azt mondta az orvos, biztos, hogy valamilyen fajta leukémiával állunk szemben, mert elég magas volt Alcsi fehérvérsejt-száma. Miskolcon, a megyei kórházban mintát vettek a csontvelőből, ami beigazolta a gyanút. 9 hónapos kemoterápiás sorozat vette kezdetét, majd miután decemberben hazajöhettünk a kórházból, még gyógyszeresen kezelték őt. Ezután több mint egy évig volt tünetmentes.

– mesélte Aletta, Alcsi édesanyja kislánya betegségének történetét. Ekkor még úgy tűnt, Alcsinak nem lesz szüksége új csontvelőre a gyógyuláshoz, a kemoterápiás kezelés kiölte szervezetéből a rákos csontvelősejteket.

abcug02

Túróczi Aletta és két lánya, Alcsi és Alida

"

2014 márciusában volt Alcsi óvodás ballagása, akkor láttuk a férjemmel, hogy megint sápadt. Bíztam benne, hogy csak egy vírus miatt esett le a vörösvértestjei száma. A kórházban viszont az osztály főorvosnője, Simon Réka már azt mondta: valószínű, hogy Alcsinak visszajött a betegsége.

A leukémiásoknál hosszabb idejű tünetmentesség után a betegség kiújulása egyáltalán nem ritka. Miután bebizonyosodott, hogy Alcsinál is ez történt, újabb kemoterápiás kezelés-sorozat vette kezdetét, aminek végén tudható volt, Alcsinak őssejt-transzplantációra lesz szüksége.

Üvegkalickában

A leukémia, mint vérképző-szervi betegség kezelésére olyan őssejtekre van szükség, amelyek képesek vérképző csontvelői sejtekké alakulni. Ilyen sejtek kinyerhetők a csontvelőből, előkezelés után a véráramból, vagy születéskor a köldökzsinórvérből illetve a méhlepényből. Alcsinak a három “lelőhely” valamelyikéből volt szüksége olyan őssejt-készítményre, ami immunológiailag összeférhető az ő szervezetével.

Ebbe a helyzetbe született bele 2014 júliusában Alida, Aletta és Gábor második kislánya, aki, mint Alcsi édestestvére, a legnagyobb eséllyel rendelkezik a beteg kislányéval kompatibilis őssejtekkel.

"

A miskolci kórházban a doktornő mondta nekünk, hogy van egy olyan lehetőség a Krio Intézetnél, hogy ha a születendő gyerek testvére vérképzőszervi betegségben szenved, akkor ingyen leveszik és 5 évig tárolják a köldökzsinórvér őssejtjeit. Ez pont azután volt, hogy Alcsi tünetmentes lett, és hazajöttünk a kórházból, úgyhogy reménykedtünk benne, hogy nem lesz szükség rájuk, de persze, éltünk a lehetőséggel

– mesélte Aletta.

abcug03

A Krio Intézet budapesti laborjában tárolt őssejt-készítményre azonban szükség lett, miután egyértelművé vált, Alcsinak transzplantációra van szüksége.

Miután kemoterápiás kezeléssel, amennyire csak lehet, kisöpörték a rákos sejteket a csontvelejéből, a transzplantációra 2016. november 23-án, éppen Alcsi hetedik születésnapján került sor. Az egész beavatkozás annyi, hogy egy infúzión keresztül vezetik a beteg testébe az őssejt-készítményt, az igazi bonyodalom azonban csak ezután jön.

A transzplantációt megelőző kemoterápiás kezelés ugyanis jelentősen lecsökkenti a vérben a fehérvérsejtek számát, ezért 2-3 hétig,

amíg az átültetett őssejtek nem képeznek elég fehérvérsejtet, a beteg gyakorlatilag védtelen a fertőzésekkel szemben.

Alcsinak ezért az átültetés utáni 3 hetet egy üveg boxban kellett töltenie teljesen steril körülmények között, ahová alapos fertőtlenítés után mehettek csak be hozzá – külön-külön – a szülei.

abcug04

Alcsi a kórházban nem sokkal az őssejt-transzplantáció után

“A legrosszabb volt, hogy állandóan hánytam”

“Amíg a csontvelő el nem kezd beépülni, szaporodni, addig a félelmekkel teli várakozás időszaka van. Ilyenkor gyakran előfordulhatnak komplikációk, vannak, akik ezekbe halnak bele” – magyarázta Aletta. Náluk is fennállt a veszélye, hogy Alcsinál fellép az úgynevezett GvHD (Graft-versus-Host) betegség, azaz a beültetett őssejtek kilökődése. Ezt a gyakori szövődményt gyógyszeres és szteroidos kezeléssel próbálták elkerülni Alcsinál, aki a szteroidoktól ráadásul látványosan meg is hízott.

"
A legrosszabb az volt a boxban, hogy folyton hányingerem volt, meg hogy semmit nem akartam enni.

– emlékezett vissza a kislány az őssejt beültetést követő időszakra. Igaz, szerinte a kórház koszt is “rosszul nézett ki”. Édesanyja, Aletta felvilágosított: a sterilizálás miatt minden ételt magas hőmérsékleten hőkezeltek a kórházban, mielőtt Alcsi elé tették, ezért voltak kevéssé étvágykeltőek. “A sajtburger olyan volt, mintha gumiból lenne” – emlékezett vissza.

abcug05

Alcsi, amellett, hogy sokszor volt rosszul, a boxot is kicsinek érezte, és bár szülei végig vele voltak, a kórház másik szárnyából – még a kemoterápia ideje alatt – szerzett barátaival is csak egy üvegfalon keresztül találkozhatott.

“Hiányzik neki a gyerek közösség”

Alcsi életkora szerint most lenne első osztályos, de még várnia kell az iskola elkezdésével. A kislánynak ugyanis gyakorlatilag újraépítették az immunrendszerét, ami azt is jelenti, hogy az összes kisgyermekkori oltást “elfelejtette” a szervezete, ezeket újra meg kell kapnia.

Emellett szervezete még kevésbé képes védekezni különféle fertőzések ellen, amiknek közösségbe járva nagyobb az előfordulási esélye. Jól mutatja, mennyire óvatosnak kell lennie a családnak, hogy Alida, Alcsi húga bárányhimlő elleni oltása után két hétig nem mehetett haza, nehogy az oltóanyagban található legyengített vírus megtámadja Alcsi szervezetét.

"

Már nagyon kellene Alcsinak, hogy gyerekek közé mehessen, ezért is sajnáljuk nagyon, hogy idén szeptemberben sem tudja elkezdeni az első osztályt. Az orvosa szerint legkorábban jövő márciusban kezdheti el az iskolát, de eleinte akkor is csak itthon, magántanulóként

– magyarázta Aletta.

abcug06

Sok helyről érkezett segítség

Bár Alcsi kezelését teljes mértékben fedezte a társadalombiztosító, Alida köldökzsinórvér-őssejtjeit pedig ingyen tárolta a Krio,

az igazi költségeket azok a munkálatok jelentették a szülőknek, amiket Alcsi hazaérkezése előtt kellett elvégezniük.

Mikor Alcsi betegsége kiújult, a kislány még albérletből költözött édesanyjával a kórházba, és bár már a szülőké volt mostani házuk tulajdonjoga, az épület még romos állapotban volt. Amíg lányuk a kórházban lábadozott, Aletta pedig a kórházzal szomszédos, a beteg gyerekek szüleinek fenntartott szálláshelyen lakott, a családi házat teljesen fel kellett újítani úgy, hogy a körülmények majd a hazatérő Alcsinak is megfelelők legyenek.

“Egyedül a férjem keresetéből nem tudtuk volna megcsinálni a felújítást, és kialakítani Alcsinak egy steril szobát” – magyarázta Aletta. Gábor nehézfém-megmunkálással foglalkozik egy mezőkövesdi üzemben, Aletta pedig egy egri étrend-kiegészítőket forgalmazó cég mezőkövesdi boltjában dolgozott Alcsi megbetegedése előtt.

abcug07

A lányok szobája

Az építkezéshez és a steril környezet kialakításához szükséges pénz előteremtését közösségi összefogás is segítette:

a leukémiás gyerekeket segítő Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány gyűjtést szervezett Alcsi javára, sőt a hegedűművész Mága Zoltán mezőkövesdi jótékonysági koncertjén Alcsi gyógyulására ajánlotta fel a befolyt adományokat. A helyi kézilabda- és focicsapat is segített, mezőkövesdi lakosok több közösségi adománygyűjtést szerveztek Nyestéék javára, Aletta és Gábor munkahelyei is segítettek. “Ezekből az adományokból tudtuk a házat befejezni és Alcsinak a steril szobát megcsináltatni” – magyarázta Aletta.

Őssejt a jövő?

Magyarországon körülbelül 300 őssejt-transzplantációt végeznek évente. Ezek nagy része csontvelőből vett őssejtekkel történik, mindössze 5 százalék a köldökzsinórvérből származó őssejtekkel való kezelések száma. Őssejt-transzplantációval Magyarországon jelenleg körülbelül nyolcvanféle, leginkább vérképzőszervi betegséget: a leukémia, a limfóma és az anémia különböző formáit lehet kezeltetni.

A köldökzsinórvérből származó őssejt transzplantációk száma (évente 6-8 eset) nemzetközi viszonylatban részben azért alacsony Magyarországon, mert

nálunk csak piaci alapon működnek őssejt-bankok, és nem megfizethetetlen, de komoly anyagi vonzata van a terápiás értékű újszülött-kori őssejt-állomány eltároltatásának.

A költségek általában egy alapdíjból – a minta feldolgozása és a minősítő vizsgálatok díjából – és a tárolás éves díjából állnak. Az alapdíj szolgáltatótól és szolgáltatástól függően 100-300 ezer forint között van, míg a tárolásért 10 és 30 ezer forint között kell fizetni évente. Így a 20 éves tárolás esetén a teljes összeg, 350 ezer és 1 millió forint között van – igaz, a szolgáltatók többségénél részletfizetés is lehetséges.

Ha a szülők anyagi helyzete engedi, az úgynevezett családi őssejtbankban azért lehet érdemes eltároltatni az újszülött köldökzsinórvéréből nyert őssejteket, mert ezzel kiküszöbölhető a hosszas csontvelő-donor vadászat, ha a gyerek, vagy édestestvére valamilyen vérképzőszervi betegségbe esik. Ha a saját őssejt is megfelel, egyértelmű a helyzet, ha viszont egy donorra van szükség a gyógyuláshoz, azért lehet fontos a testvér lefagyasztva eltárolt őssejt-készítménye, mert a legnagyobb esélye az édestestvérek között van a már említett immunológiai egyezésnek.

abcug08

Lefagyasztott őssejt-készítmények a Krio Intézet budapesti laborjában

Az Országos Vérellátó szolgálat legfrissebb, április végi adatai alapján 18 gyerek és 122 felnőtt várakozik őssejtdonorra Magyarországon – hazai és nemzetközi csontvelődonor-regiszterekben ennyi magyar betegnek keresnek jelenleg aktívan idegen donort.

Statisztikák szerint a nemzetközi összesítésben 30 milliós donor-regiszterből csak a donort keresők 50 százalékának találnak megfelelő donort, míg ha ezeknek a betegeknek családon belül volna eltárolt őssejt-készítménye, sokkal nagyobb lenne az esélye, hogy immunológiailag összeférhető őssejt-készítményt kaphassanak – magyarázta Száraz Leonóra, a Krio Intézet őssejtlaborjának vezetője. Ráadásul egy transzplantáció esetén a donor köldökzsinórvérből nyert őssejteknek sokkal kevesebb ponton kell egyezniük a fogadó szervezettel, mint a csontvelői őssejtek esetén.

Az öt, Magyarországon működő őssejtbankból a budapesti Krio intézet 2001-es indulása óta Alcsiéval együtt összesen 4 sikeres transzplantációhoz biztosította már az őssejt-készítményeket, mindegyik esetben a beteg gyerek kisebb testvére volt a donor.

Közösségi bank – hol marad?

A korszerű őssejt-terápiás megoldásokhoz való hozzáférést sokkal egyenlőbbé tenné, ha Magyarországon is lennének úgynevezett közösségi őssejtbankok, ahol térítésmentesen tárolnák a születésükkor ingyenesen levett, majd lefagyasztott, köldökzsinórvérből származó őssejteket. Ilyen bankok világszerte és szinte mindegyik európai országban működnek – ezekben az országokban jóval nagyobb is az összes transzplantációhoz viszonyítva a köldökzsinórvér-őssejtekkel történt beavatkozások aránya.

abcug09

A családi bankokkal szemben ugyan – ügyfél szempontból – megvan az a hátránya a közösségi bankoknak, hogy az eltárolt minta felhasználására nincs kizárólagos joga a mintát eltároltató családnak, szükség esetén az őssejteket bárki megkaphatja. Egy ilyen bank létrejötte mellett azonban még mindig működnének magánbankok is, ha valaki meg szeretné tartani a kizárólagos tulajdonjogot. A jelenlegi statisztikák szerint kb. 730 ezer köldökzsinórvér mintát tárolnak világszerte állami bankokban és 5 milliót magánbankokban.

A Krio Intézet az elmúlt években többször kezdeményezte az egészségügyi tárcánál, hogy az állam hozzon létre egy közösségi őssejtbankot az intézettel együtt, használva annak infrastruktúráját és módszertani tudását.

Az úgynevezett hibrid – félig közösségi, félig magán – bank létrehozása jóval gazdaságosabb beruházás lenne, mint a nulláról felhúzni egy közösségi bankot, de a Krio vezetősége sajtótájékoztatójukon arról tájékoztatott, kormányzati részről még nem kaptak semmilyen biztató választ. Úgy tűnik, egyelőre nincs hajlandóság egy közösségi őssejtbank létrehozására.

Pedig a magyar állam rendszeresen vásárol köldökzsinórvérből eltárolt őssejt-készítményeket, hazai híján külföldi közösségi bankokból, amelyek 6-20 millió forint közötti összegbe kerülnek.

Fotók: Hajdú D. András


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk