FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ránk dőlnek-e a panelházak? Szakértők vizsgálták meg, meddig lakhatóak a lakótelepi lakások

Kiderült, hogy a tervezésnél alábecsülték az élettartamot, és a panel tartósabbnak bizonyul, mint gondolták. Aggodalomra nincs ok, de fontos a karbantartás és az odafigyelés.


Egy lengyel cikk alapján utánajárt az NLC, hogy vajon meddig tart a szocializmus alatt népszerű panelházak élettartama. A Lengyelországban is elterjedt építési technológia (becslések szerint a 38 milliós országban mintegy 12 millióan élnek ma is panelban) legfeljebb 70 évig garantálta a biztonságos lakhatást. Újabb vizsgálatok szerint azonban a szocialista építészek némileg alábecsülték munkájukat.

A jelenlegi becslések szerint a panelek átlagos élettartama 100 és 120 év közé eshet.

Magyarországon 1959-ben épült az első kísérleti jellegű panelház Dunaújvárosban, majd nem sokkal később Budapesten is sorra emeltek ilyen épületeket. Azaz hazánkban ezek a házak akár a 2060-as, 2080-as évekig valószínűsíthetően megmaradnak.

A cikk írói hozzáteszik, azonban fontos, hogy mind a benne lakók, mind a hatóságok tisztában legyenek vele, milyen módon tudják megfelelően karbantartani az épületeket. Az NLC cikke szerint

Magyarországon panelházak esetében tipikus hiba a szigetelés hiánya, a rossz minőségű ablakok és a fűtési rendszer korszerűtlensége.

Jarosław Szulc, a lengyel Épületkutató Intézet munkatársa a Money.pl gazdasági lapnak elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben pánikra semmi ok. „A már megtörtént bontási munkákban való részvétel során az intézetnek lehetősége nyílt a vasalás mintáinak, valamint magának a betonnak a vizsgálatára. Az eredmények kielégítőek voltak” – fogalmazott a szakember.

A nagyméretű panelházakat gyakran a kommunista korszakhoz kötik, de eredete az 1920-as évekig nyúlik vissza, Hollandiába, ahol a forradalmi építész, Le Corbusier valósította meg merész koncepcióját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A régi pólód új esélye: Miért ne dobd szemétbe a textilt?
Ne dobd a régi pólódat a kukába – sokkal jobb helye van máshol! Megmutatjuk, miért érdemes a használt ruháidnak új esélyt adni, és hova viheted őket Magyarországon.


Ugye neked is lapul a szekrény mélyén egy-két megunt, kifakult vagy divatjamúlt ruhadarab, amitől szíved szerint azonnal megszabadulnál? A kérdés az: mit csinálj vele, hogy ne a szeméttelepen végezze?

Ha a ruhád még jó állapotban van, érdemes eladományozni vagy eladni, de mi a helyzet azokkal a darabokkal, amelyeket már senki sem venne fel?

A legkézenfekvőbb megoldásnak tűnhet a kukába dobni, de ezzel nemcsak a környezetnek ártanál, hanem értékes alapanyagokat is elvesztegetsz.

A ruháidnak sokkal jobb sorsot is szánhatsz – például egy textilgyűjtő konténerben!

De vajon miért fontos a textíliák újrahasznosítása? Hol találhatók textilgyűjtő konténerek Magyarországon, és mi történik az oda bedobott ruhákkal? Ha szeretnéd megtudni a válaszokat, olvass tovább! Megmutatjuk, miért ne dobd a textilt a kukába, és hogyan adhatod meg a régi pólódnak az esélyt egy új életre.

Miért fontos a textíliák újrahasznosítása?

Tudtad, hogy egy átlagos európai évente kb. 26 kilogramm ruhát vesz, de ebből 11 kilogrammot kidob? És hogy a kidobott textíliák 87%-a szemétlerakóban vagy égetőben végzi? A legtöbb műszálas anyag évtizedek alatt sem bomlik le, közben pedig mikroműanyagokkal szennyezi a talajt és a vizeket. Ez hatalmas teher a bolygónak!

Az EU felmérése szerint ráadásul a használt ruhák kevesebb mint felét gyűjtik be újrahasználatra vagy újrahasznosításra, és mindössze 1%-ukból készül új ruházati termék. Pedig rengeteg textília menthető lenne!

Éppen ezért az Európai Unió 2025. január 1-től kötelezővé tette a textilhulladékok szelektív gyűjtését, hogy minél több ruhadarab kapjon új esélyt.

A legjobb, amit tehetsz, hogy ruháidat a kukába dobás helyett, elviszed egy textilgyűjtő konténerbe, amivel csökkented a környezeti terhelést és hozzájárulsz a fenntarthatóbb jövőhöz.

Hol találsz textilgyűjtő konténert?

A textilgyűjtő konténerek országszerte megtalálhatók. Jelenleg Magyarországon 2850 textilgyűjtő konténer érhető el, és a cél, hogy 2026 végére ez a szám elérje a 6000-et. Tavaly már 1200 új gyűjtőt helyezett ki a MOHU, és a tervek szerint minden 2000 főnél nagyobb településen elérhető lesz ilyen konténer, amennyiben a telepítési feltételek biztosítottak.

Az első ilyen konténerek már megtalálhatók hulladékudvarokban, kiskereskedelmi egységeknél és településeken, de a hálózat folyamatosan bővül. Ha szeretnéd megtudni, hol van a hozzád legközelebbi gyűjtőpont, keresd fel a MOHU térképes keresőjét. Emellett egyes MOL töltőállomások is csatlakoztak a kezdeményezéshez, helyszínt biztosítva a textilgyűjtő konténereknek.

A konténerek telepítésére önkormányzatok és kiskereskedelmi egységek online pályázhatnak a MOHU Gyűjtőedény igénybejelentő oldalán. Ha egy vállalkozás vagy település sikeresen pályázik és szerződést köt, a telepítés ingyenes, és a MOHU alvállalkozója rendszeresen üríti a konténereket.

Mi történik a leadott textíliákkal?

Ha egy textilgyűjtő konténerbe dobod a megunt vagy használhatatlan ruháidat, azok egy Székesfehérvár melletti válogatóba kerülnek, ahol első lépésként megvizsgálják őket. Ha a darab még hordható, akkor kategóriák szerint szétválogatják: nadrág, kabát, gyerekruha, szoknya, blúz, kiegészítők. A jó minőségű ruhák európai second-hand üzletekbe kerülnek, míg a kevésbé jó minőségűeket Afrikába szállítják lebálázva. Van egy különleges vintage szekció is, ahova a legjobb minőségű ruhák 1%-a kerül – ezek a legnépszerűbb second-hand boltokban kötnek ki.

Ha egy ruha már nem alkalmas viselésre, azt ledarálják, majd RDF (refuse derived fuel) formájában elégetik energiatermelés céljából. A textilhulladék egy részét ipari célokra használják fel: például autóipari szigetelőanyagokként vagy tisztítórongyként. Az újrahasznosítás e formái jelentősen csökkentik a szemét mennyiségét, és segítenek a hulladékkezelési problémák mérséklésében.

Mit tehetsz még?

Gondold át, mire lehet még jó!

Mielőtt megszabadulnál egy régi ruhától, gondold át, hogy más célra is használhatod-e. Egy elnyűtt póló remek tisztítórongy lehet otthon vagy az autóban. Ha szeretsz kézműveskedni, a textilt kreatív projektekhez, például foltvarráshoz vagy egyedi díszítéshez is felhasználhatod. A kerti munkákhoz is jól jöhet egy régi póló vagy nadrág, amely már nem baj, ha koszos lesz.

Próbáld meg eladni!

Ha a ruháid jó állapotban vannak, de már nem hordod őket, próbáld meg eladni online piactereken, közösségi média csoportokban vagy bolhapiacokon. Nemcsak a ruhák kapnak így új életet, de még egy kis plusz pénzt is kereshetsz vele.

Hívd át a barátokat egy ruhacsere estére!

Szervezz egy gardróbcserét a barátaiddal! Így mindenki megszabadulhat azoktól a daraboktól, amelyeket már nem visel, és új ruhadarabokat találhat magának ingyen. Ez nemcsak fenntartható megoldás, de szórakoztató program is lehet.

Adományozz!

A jó állapotú ruhák még sok más embernek hasznosak lehetnek. Ha van olyan ruhadarabod, amit már nem hordasz, de másnak még értékes lehet, keresd meg a helyi jótékonysági szervezeteket, ruhaadomány-gyűjtő helyeket vagy családsegítő központokat. Számos alapítvány és karitatív szervezet fogad el használt, de tiszta és jó állapotú ruhákat, amelyek rászorulókhoz kerülhetnek.

Válassz fenntarthatóbb divatot!

A ruhavásárlásnál is hozhatsz tudatos döntéseket. Válassz jobb minőségű, tartósabb ruhákat, amelyeket hosszabb ideig hordhatsz. Ha lehet, támogasd a fenntartható divatmárkákat, és próbálj kevesebbet vásárolni, de azt átgondoltabban. A tudatos vásárlás nemcsak a pénztárcádnak kedvez, hanem jelentősen csökkenti a textilhulladék mennyiségét is.

Ha legközelebb a kezedbe akad egy használt ruha, ne a kukába dobd! Gondolj rá, mint egy lehetőségre: egy esélyre, hogy valaki más még használhassa, vagy hogy egy új termékké átalakulva tovább élhessen. A környezet és a jövő generációi is hálásak lesznek érte!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„A kurva anyját, minden Fidesz” – kiáltotta Majka a Csurran, cseppen című dalának előadása közben az arénás koncertjén
Majka a Papp László Sportarénában adott koncertjén előadta a Csurran, cseppen című dalát, amelynek egyik sora után egy váratlan kijelentést tett.


Pénteken koncertet adott Majka a Papp László Sportarénában, ahol először adta elő élőben Csurran, cseppen című dalát – írja a Telex. A zenész az „És ha egy-két firkásznak zsebből fizetsz, a sok lelkes fasz utána mindent kitesz” sor után a közönség előtt azt kiabálta:

„A kurva anyját, minden Fidesz!”

A 24.hu által közzétett videó tanúsága szerint Majka ezután folytatta a dalt, a közönség pedig hangos reakcióval fogadta a kijelentést.

A Csurran, cseppen jelenleg 16 milliós megtekintésnél jár a YouTube-on, és az elmúlt napokban az első helyre került a platform népszerűségi listáján.

A szám tartalma nagy visszhangot váltott ki, és több helyről is kritika érte. Majka korábban is megosztotta véleményét közéleti kérdésekben, ám most egy különösen markáns kijelentéssel hívta fel magára a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Örökre bezár a Michelin-ajánlott vidéki étterem: végleg elköszön az Öreg Prés
A magyar gasztronómia újabb vesztesége: bezár Mór egyik legnépszerűbb étterme. Volenter István és csapata négy év után búcsúzik vendégeitől.


Mór egyik legismertebb étterme, az Öreg Prés 2025-ben végleg bezár. A Michelin-ajánlott vendéglátóhely négy év után köszön el vendégeitől. Az étterem a Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban a 67. helyen szerepel.

Az Öreg Prés egy régi sváb tájházban és fogadóban működik, és a térség egyik legkedveltebb étterme. A konyhája a magyar hagyományokra épül, helyi termelőktől származó alapanyagokkal dolgozik, de modern szemlélettel készíti az ételeit.

Az étterem közösségi oldalán jelentette be a bezárását:

„Nehéz szívvel, de hálával telt szavakkal szeretnénk megosztani Veletek a hírt: 4 hét múlva, az Öreg Prés Étterem március 31-én, az általunk üzemeltetett formában bezárja kapuit.”

A csapat köszönetet mondott vendégeinek az elmúlt négy évért:

„Hálásak vagyunk Nektek, hogy velünk tartottatok ezen az úton. A vendégeink nélkül mindez nem lett volna lehetséges. Köszönjük a támogatásotokat, a visszajelzéseiteket, a mosolyaitokat, a hűségeteket!”

A közleményben az étterem dolgozóinak is köszönetet mondtak:

„Köszönjük a kollégáinknak, hogy szenvedéllyel, elhivatottsággal és fáradhatatlan energiával dolgoztak minden nap azért, hogy az Öreg Prés több legyen, mint egy étterem – egy hely, ahol otthon érezhetitek magatokat.”

A csapat azt szeretné, hogy a bezárás előtti utolsó időszak ne a búcsúzásról, hanem az ünneplésről szóljon.

„Márciusban számos izgalmas programmal és különleges ajánlatokkal várunk Benneteket, hogy méltóképp zárjuk le ezt a számunkra fantasztikus fejezetet.”

Volenter István séf, az étterem tulajdonosa korábban a Bocuse d’Or verseny felkészítője is volt. 2024 augusztusában a Dining Guide-nak nyilatkozott a vendéglátás helyzetéről. Azt mondta, hogy a minőségi vendéglátásban dolgozók továbbra is nehéz helyzetben vannak.

„Hihetetlen magasak a kiadások, energia-, bér-, és alapanyagköltségek. Ha sikerülne párhuzamosan faragni a kiadásokat, megtartani a minőséget, és növelni a hétköznapi vendégszámot, teljesen elégedett lennék.”

Hozzátette, hogy a legnagyobb probléma a kiszámíthatatlanság.

„Ezt a bizonytalan helyzetet kellene kicsit moderálni, gazdaságilag megerősödni. Ezeket tartom a legfontosabbnak, nyilván azért, mert én nem csak séfje, de tulajdonosa, árubeszerzője, karbantartója, mindenese is vagyok az Öreg Présnek, és ilyen szemszögből is néznem kell a helyzetet.”

Az étterem csapata még néhány hétig fogad vendégeket, utána azonban végleg bezárják az Öreg Prés kapuit. „Ünnepeljünk együtt, élvezzük még egyszer a különleges ízeket és teremtsünk újabb szép emlékeket!” – zárta közleményét a csapat.

Forrás: Dining Guide


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kísértet-munkásokon keresztül lopott el 880 milliót vállalatától egy HR-es
Egy sanghaji technológiai vállalat HR-vezetője nyolc éven keresztül több százmillió forintot csalt ki a cégétől egy egyszerű, de hatékony módszerrel. A visszaélést végül egy gyanúsan tökéletes jelenléti statisztika buktatta le.


Egy kínai vállalat HR-menedzsere, Jang, 2014-ben kezdte el a csalássorozatot, miután felismerte, hogy teljes ellenőrzése van a bérszámfejtési rendszer felett. Egyedül ő intézte az új alkalmazottak felvételét, az elbocsátásokat és a fizetések utalását – írja a 24.hu az Economic Times cikke alapján. Ezt kihasználva

22 fiktív dolgozói profilt hozott létre. Ezekhez bankszámlákat nyitott, majd összekapcsolta őket a vállalat fizetési rendszerével, így a fizetések valójában hozzá kerültek.

A következő években a nem létező alkalmazottak rendszeresen kaptak fizetést anélkül, hogy ténylegesen dolgoztak volna. A csalás hosszú ideig észrevétlen maradt, mígnem 2022 végén a pénzügyi osztály egyik munkatársa felfigyelt egy furcsa részletre: az egyik alkalmazott, Xiao Sun, fél éven keresztül minden egyes munkanapon jelen volt a rendszer szerint. A korábbiakhoz képest ez szokatlanul magas jelenléti aránynak bizonyult, ezért belső vizsgálat indult.

A nyomozás során kiderült, hogy senki sem ismeri Xiao Sunt, és soha senki nem találkozott vele. A vizsgálat Janghoz vezetett, aki végül beismerte a csalást. Elmondása szerint

az évek során körülbelül 16 millió jüant, vagyis nagyjából 880 millió forintot sikkasztott el. A férfi 57 millió forintot visszafizetett, családja pedig további 63 millió forintot adott vissza a vállalatnak, de a teljes kár így sem térült meg.

Szakértők szerint az ilyen jellegű visszaélések gyakoribbak, mint azt sokan gondolnák. Az eset arra mutat rá, hogy a legjobban működő vállalati rendszereknél is szükség van folyamatos ellenőrzésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: