prcikk: Novák Katalin Ádert idézte első nagyinterjújában: „Ha száz jó törvényt kapok, százat fogok aláírni” | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Novák Katalin Ádert idézte első nagyinterjújában: „Ha száz jó törvényt kapok, százat fogok aláírni”

A beszélgetés végén azt mondta, hogy öt év múlva akkor értékelné sikerként elnöki ciklusát, ha három feltétel teljesülne.


Mint arról mi is hírt adtunk, Első nagyinterjúját adta Novák Katalin köztársasági elnökként, melyet csütörtök este adott le a közszolgálati híradó. A beszélgetés a 48 perc című műsorban hangzott el, a kérdező Lánczi Tamás volt.

A beszélgetést a 24.hu foglalta össze.

Az interjú elején a fő téma az államfő külföldi látogatása volt. Novák elmondta, hogy a magyarokat és a lengyeleket nagyon hosszú barátság köti össze, ezért vezetett első útja Varsóba. Sok olyan hang van, amely éket próbál verni a lengyel-magyar barátságba, de ennek ellenére a két ország között továbbra is jók a kapcsolatok - mondta.

Az államfő járt Berlinben is. Kiemelte, hogy a német kapcsolat nem csak történelmi, hanem gazdasági is, és hosszan beszéltek Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnökkel többek között az ukrán háborúról, és az hatodik uniós szankciós csomagról.

Novák szerint megértette, hogy miért voltak fontosak a magyar kormány kritikái az uniós szankciós csomag eredeti formájával szemben. A köztársasági elnök szerint sikerült elmagyarázni Steinmeiernek azt is, hogy miért nem akarta a magyar kormány, hogy egy egyházi személy szankciós listára kerüljön.

Prágába Petr Fiala kormányfővel is egyeztetett és szeretne nemsokára a szlovák köztársasági elnökkel is találkozni.

Erdélyi látogatása kapcsán arról beszélt, hogy valóságos ünnep volt a gyulafehérvári látogatás. „Kegyelmi pillanat”, hogy elmondása szerint Balog Zoltán egy lelkészi csókkal békített ki egy román nacionalista tiltakozót.

"Úgy látom, Erdélyben magyarnak lenni soha nem volt egyszerű az elmúlt 100 évben, és egy ideig nem is lesz az (…) de a legtermészetesebb módon hordják a székely viseletet"

- mondta.

Az ukrajnai háborúról is szó esett. Ennek kapcsán Novák úgy vélte, hogy nagyon megrázó minden nap látni azokat a beszámolókat, amelyek a háborús zónából érkeznek. Ezzel együtt jó látni a segítségnyújtást. Az oroszok nem fogalmaztak meg valódi háborús célkitűzést - vélte. Hozzátette: Vlagyimir Putyin még háborúnak sem nevezte az inváziót. Szerinte most mindenki találgat, hogy mi lesz a vége.

"Ami számunkra fontos, hogy ne eszkalálódjon a konfliktus, illetve, hogy a kárpátaljai magyarok úgy élhessenek, ahogy a háború előtt éltek, beleértve azt is, hogy szabadon megélhessék a magyarságukat"

- mondta az interjúban.

A nemzetközi kapcsolatokról úgy nyilatkozott, hogy

"Igyekszem megtalálni a hangulatot mindenkivel, aki hajlandó erre".

Szerinte nem a pártoktól kell várni a nemzet egységének megteremtését, de meg fogja találni ennek a módját a jövőben - ígérte.

A beszélgetésben a törvényalkotásról is szó volt. Arra a kérdésre, hogy a köztársasági elnöknek milyen gyakorisággal kell visszaküldenie a törvényeket az országgyűlésnek, illetve kell-e foglalkozni az erre irányuló kritikákkal. A válasz szerint Novák nem tartja szerencsésnek ezt a „centivel való méricskélést”. Végül Áder Jánost idézte, aki annak idején azt monda, ha száz jó törvényt tárnak elé, százat ír alá belűlük, ha száz rosszat, ugyanennyit küld majd vissza.

A beszélgetés végén azt mondta, hogy öt év múlva akkor értékelné sikerként elnöki ciklusát, ha az alábbi három feltétel teljesülne:

- ha sikerülne közelebb hozni az embereket egymáshoz, és minél többen gondolnának vissza úgy a ciklusára, hogy „az én elnököm is volt”;

- ha fejlődnének a nemzetközi kapcsolataink és egyre többen fordulnának bizalommal, érdeklődéssel Magyarország felé;

- és ha megvalósulna egy nemzetegység, amiben végül a lehető legtöbben osztoznánk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ha a Fidesz csalni próbál, akkor itt kő kövön nem fog maradni, az biztos” – Mit gondolnak a Tisza-szimpatizánsok a választás előtt?
Elkísértük Magyar Pétert a kampány utolsó hetének első állomásaira, és a Tisza-szimpatizánsait arról kérdeztük, mire számítanak a vasárnapi választáson.
F. O. / Fotó: SZMO - szmo.hu
2026. április 08.



Öt nappal a szavazás előtt a Szeretlek Magyarország stábja annak járt utána, hogyan lett a kormányváltási reményből sokak számára kétharmados győzelmi várakozás, miközben az utcán egyszerre van jelen a bizakodás, a düh és a bizonytalanság. A Tisza Párt támogatói biztos győzelemről beszélnek, eközben viszont sokan csalástól tartanak.

A rendezvényen megjelent emberek többsége nemcsak Tisza-győzelmet vár, hanem annak arányát is bátran latolgatta. „Szerintem, ha minden jól megy, meglesz a kétharmad” – mondta az egyikük, míg egy másik bizakodó helyi hozzátette, szerinte a Tisza „száz százalék, hogy kétharmaddal nyer”. A szimpatizánsok között

visszatérő elem a választási csalástól való félelem, többen is azzal a feltétellel jósolnak nagyarányú ellenzéki sikert, „ha nem csalják el”.

Az optimizmust az országos elégedetlenséggel magyarázzák. „Ezt a mocskos kormányt le kell váltani, mert csak szétrabolták az országot” – fogalmaz egy férfi, aki szerint

az egészségügy romokban van, a kormány pedig csak a felvett hitelekből osztogat.

Ez a közhangulat egybevágott a választás előtti utolsó közvélemény-kutatásokkal is. A Medián friss mandátumbecslése például a Tisza Párt számára akár a kétharmados győzelmet is lehetségesnek tartotta, míg az Iránytű Intézet felmérése egyértelmű kormányváltó hangulatot és Tisza-előnyt mutatott ki a biztos szavazók körében.

A Fidesz a kampányhajrában nemzetközi segítséggel is próbált mozgósítani. Amikor a riportban az amerikai alelnök, J. D. Vance budapesti látogatásáról kérdeztük az embereket, a legtöbben szkeptikusan reagálnak.

„Szerintem ezen a süllyedő hajón már nem nagyon tudnak segíteni”

– mondta egyikük, van, aki pedig úgy látja, „aki a Tisza mellett döntött, az már így marad”. A Fidesz kampányrendezvényén készült riportunk szerint a kormánypárti szimpatizánsok között is akadtak olyanok, akik szerint a végeredmény „szoros lesz”, és a kétharmados győzelmet már ők is kizárták.

A kampány utolsó hetét egy biztonságpolitikai hír is tematizálta: a szerbiai Magyarkanizsa közelében robbanóanyagot találtak a Török Áramlat gázvezeték mellett. A videóban megszólalók ezt egyöntetűen kampányfogásnak tartják.

„Borzasztóan nevetségesnek és szánalmasnak tartom az egészet. Egy megrendezett shownak tartom az egészet”

– mondja egy nő, míg mások egyszerűen „kamunak” és „színjátéknak” nevezik az esetet.

Riporterünk arról is megkérdezte az embereket, mit várnak a választás utánra, ha a Fidesz elveszíti a többséget. A válaszok a békés átadás reményétől a nyílt konfrontáció kilátásba helyezéséig terjednek. Van, aki szerint egy ennyi ideje kormányzó párttól elvárható, hogy a vereséget is el tudja viselni, és „megembereli magát, és át fogja adni a hatalmat”. Mások viszont ettől tartanak a leginkább: „Attól is tartok, hogyha olyan eredmény jön, ami nem nekik kedvez, akkor az semmis lesz, nem fogadják el.” A legkeményebb álláspontot egy férfi fogalmazza meg, aki szerint

„ha a Fidesz csalni próbál, „akkor itt kő kövön nem fog maradni, az biztos. Akkor én is ott leszek Pesten.”

A feszült hangulat nem előzmények nélküli. A kampányhajrát beárnyékolta a Magyar Péter által kirobbantott debreceni szavazatvásárlási botrány, amelyben hangfelvételek alapján vádolta meg a Fidesz helyi politikusait. Ezzel párhuzamosan a médiában is éles vita zajlott a Tisza Párt rendezvényeinek méretéről, ami odáig fajult, hogy Török Gábor politológus nyilvánosan bírálta a kormánypárti sajtót a valótlan tudósítások miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szijjártó: Ha nem hívom fel az iráni külügyminisztert, Magyarország terrorcélpont lehetett volna
A külgazdasági és külügyminiszter azt állítja, hogy lehallgatták, a felvételeket pedig most szivárogtatják ki. Szijjártó ezúttal a frissen nyilvánosságra hozott, Iránnal folytatott hívására reagált.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „továbbra is zajlik, láthatják, a külföldi titkosszolgálati beavatkozás a magyar választási folyamatba.” Szerda esti Facebook-posztban arról beszélt, hogy lehallgatták, és a róla készült felvételeket most szivárogtatják ki, hogy befolyásolják a választásokat.

„Kiderült, hogy külföldi titkosszolgálatok folyamatosan hallgatták le a telefonhívásaimat, és most ezeket nyilvánosságra is hozzák. Nyilván azzal a céllal, hogy befolyásolják a magyar parlamenti választás eredményét” – állítja a miniszter.

Hozzátette, szerdán egy olyan telefonbeszélgetése került a hírekbe, amelyet nagyjából két éve az iráni külügyminiszterrel folytatott.

A posztban felidézi a 2024-es libanoni eseményeket, amikor a Hezbollah terrorszervezethez köthető személyeknél csipogók robbantak fel. Szerinte akkoriban olyan álhíreket terjesztettek, amelyek Magyarországot is bele akarták keverni az ügybe. „Ugye próbáltak minket azzal vádolni, hogy itt készültek a csipogók, vagy itt kereskedtek vele. És a Hezbollah a világ egyik leghírhedtebb terror szervezete, és nagyon közel voltunk ahhoz, hogy Magyarországot terrortámadások célpontjává tegyék” – fogalmazott.

A bejegyzés előzménye, hogy a Washington Post egy kiszivárgott leiratra hivatkozva arról írt, a 2024-es csipogó-támadás után a magyar külügyminiszter felajánlotta a magyar titkosszolgálatok segítségét Iránnak.

Szijjártó Péter a bejegyzésében azzal magyarázta az irániakkal való kapcsolatfelvételt, hogy gyorsan kellett tisztázni a helyzetet a terrortámadások elkerülése érdekében.

„Az iráni szolgálatokkal sikerült tisztázni a helyzetet, így Magyarország nem lett terror szervezetek és terrorista támadások központja” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha ezt nem teszik meg, csak a „Jóisten tudja, hogy milyen terrortámadások történhettek volna Magyarországon.”

A miniszter a posztban politikai ellenfeleit is kritizálja. Szerinte nem mindenki érti az ilyen helyzetek jelentőségét, és példaként Magyar Pétert hozza fel, aki szerinte egy korábbi ügyben szintén veszélyes álhírek terjesztésében vett részt. „Emlékezzünk arra, amikor a Tisza Párt elnöke is beállt abba a hullámba, amikor megpróbálták azt a látszatot kell tenni, mintha a szír elnök Budapesten keresztül menekült volna. (...) az ilyen álhírek, amiket a Hezbollah terjesztette rólunk, vagy amiben Magyar Péter is későbben leállt, ezek mind-mind Magyarországot terrortámadások célpontjaivá tehetik. Nem szabad ezzel játszani” – mondta.

Bejegyzését Szijjártó Péter azzal zárja, hogy a kormány megvédi a magyar embereket. „Bármilyen veszély van, mi mindentől meg fogjuk védeni a magyar embereket, mint ahogy megtettük Ebben a hivatkozott esetben is megmentettük, megóvtuk Magyarországot attól, hogy a Hezbollah vagy más terörszervezetek célpontjává válja.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz Szalay-Bobrovinczky Kristófnak üzent: A hatalmi arroganciádnak köszönhetően te is hozzájárulhattál a rendszerváltáshoz, a Fidesz bukásához!
A Honvédség volt vezérkari főnöke egy hosszú Facebook-posztban bírálta a honvédelmi minisztert. A TISZA Párt politikusa szerint menesztése egy új kezdet volt, és a miniszter hozzájárult a Fidesz bukásához.


„Köszönet Szalay-Bobrovinczky Kristófnak!” – ezzel a felütéssel kezdődik Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar korábbi főnökének Facebook-posztja, amelyben súlyos állításokat fogalmaz meg a honvédelmi miniszterrel szemben. A TISZA Párt politikusaként megszólaló volt vezérkari főnök szerint menesztése nem a vég, hanem egy „új kezdet” volt számára.

Ruszin-Szendi azt állítja, azért kellett távoznia, mert a szakmai álláspontját képviselte. „Csak azért mert a szakmát képviseltem és ebből kifolyólag nem bólogattam neked, törvénytelenül – természetesen indoklás nélkül – felmentettél, az egy nagy gyomros volt nekem. De ma már látom: nem a vég volt. Hanem egy új kezdet” – írja.

Szerinte a miniszternek köszönhetően „részese lehet egy valódi rendszerváltásnak, ezáltal Magyarország történelmének.”

Úgy véli, a miniszter személyes ambíciói és döntései vezettek a jelenlegi helyzethez.

„Az egódnak, a hatalmi arroganciádnak köszönhetően te is hozzájárulhattál a rendszerváltáshoz, a Fidesz bukásához! Köszönjük Kristóf!”

– fogalmaz a bejegyzésben.

Ruszin-Szendi szerint a miniszter több intézkedése nem a haderő fejlesztését, hanem saját magát szolgálta.

„Biztos vagyok benne, hogy te azért csináltad azt a sok értelmetlen intézkedést, mint a Laktanyák átnevezése, például Petőfiről Mária Teréziára, a Huszárság eszméjébe sok sok millió beleöntése a Kincsem Park fenntartása a hintó vásárlással, a Buda várba költözésed, hogy bekerülhess a történelem könyvekbe” – írja, majd egy hosszú listában sorolja az általa károsnak tartott lépéseket.

A lista többek között említi a katonák indoklás nélküli elbocsátását, a bérfeszültséget, és azt, hogy szerinte büntetett előéletű ember is lehet katona. A volt vezérkari főnök szerint a miniszter soha nem vállalt felelősséget, és többek között a kézigránát-balesetet, a „fiktív katonák után milliós összegek felvételét”, a kecskeméti bázisról történt repülőgép-alkatrész-lopást, valamint a „csádi missziót” is felemlegeti, feltéve a kérdést: „mi van a 80 milliárd forinttal amit az adófizetők a »csádi misszióra« fizettek ki?”

A csádi szerepvállalás ügye azután került ismét a figyelem középpontjába, hogy Pálinkás Szilveszter százados egy interjúban súlyos állításokat fogalmazott meg a misszió tervezéséről. Erre reagálva Magyar Péter, a TISZA Párt vezetője élesen bírálta a terveket, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar viszont közleményben hangsúlyozta, hogy nincs érvényben politikai döntés a csádi műveletről, és leszerelési tilalom sincs.

Ruszin-Szendi a bejegyzésében Winston Churchilltől és – ahogy fogalmaz – „a főnököd után” is idéz, utalva egy esetleges későbbi elszámoltatásra: „Minden fel lesz jegyezve minden el lesz rendezve” minden ki lesz vizsgálva.

A honvédséget ért kritikákra korábban több kormányzati szereplő is reagált. Orbán Viktor miniszterelnök az Ultrahangnak adott interjúban azt mondta a kitálaló századosról: „nem lennék a helyében”, utalva a katonai szabályokra. Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy saját posztban utasította vissza a vádakat, és bírálta a megszólalókat. Ruszin-Szendi Romulusz korábban nyilvánosan is kiállt Pálinkás Szilveszter mellett.

A volt vezérkari főnök a posztját azzal zárja, hogy a miniszternek köszönheti új feladatát. „Mi, most a TISZA saját akaratunkból, hitünkből, tett vágyunkból a hazánkért és a magyar emberekért építünk egy élhető, tisztességes Magyarországot, és én olyan szerencsés vagyok, hogy ennek az értéknek, oszlopos tagja lehetek. Ezáltal én szolgálok tovább. Csak már másképp. És ezt az utat…csak Neked köszönhetem! Köszönöm Kristóf!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Balázs attól tart, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget
A miniszterelnök politikai igazgatója egy rádióinterjúban vázolta, hogy a Fidesznek a szavazás után is kampányolnia kell. Szerinte erre azért van szükség, mert az ellenzék politikai nyomásgyakorlással reagál majd a vereségére.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 08.



A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a Fidesznek a vasárnapi szavazás után is folytatnia kell a kampányt. Orbán Balázs szerdán az InfoRádió Arénában arról beszélt, hogy ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor „meg kell védeni” a választók döntését.

A Fidesz kampányát irányító politikus attól tart, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni a választási vereséget.

Orbán Balázs kifejtette, nem érti, az ellenzék miért állítja egyszerre azt, hogy magasan vezeti a közvélemény-kutatásokat, és azt, hogy minden egyes szavazat számíthat. Azt is megkérdőjelezte, miért van szükség más pártok jelöltjeinek visszaléptetésére, ha az ellenzék ennyire biztos a győzelmében.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint mindez azt mutatja, hogy az ellenzék valójában a vereségre készül, a B terve pedig a politikai nyomásgyakorlás lesz a választások után. Éppen ezért arra számít, hogy a felfokozott kampányhangulat a vasárnapi választások után is megmarad.

A kijelentések hátterében az áll, hogy a Medián legfrissebb mandátumbecslése már a Tisza Párt kétharmados győzelmét is elképzelhetőnek tartja.

Az Irántű Intézet szintén kormányváltó hangulatot mért, és szerintük a magyarok többsége már Tisza-győzelemre számít. Magyar Péter, a párt vezetője a mérésekre reagálva korábban arról beszélt, hogy a kampány utolsó napjaiban „a legaljasabb, leghazugabb támadásokra” számít a „rettegő hatalom” részéről, de győzelmet várnak.

A kampány utolsó napjait beárnyékolták a választási visszaélésekkel kapcsolatos vádak is, miután Magyar Péter hangfelvételekre hivatkozva szavazatvásárlással vádolta meg a Fidesz debreceni jelöltjeit, és a visszaléptetésüket követelte.

A felfokozott hangulat a választók körében is érezhető. A Tisza Párt szimpatizánsai győzelmet várnak, de egyúttal tartanak a választási csalástól, míg a Fidesz szavazói között is megjelent a bizonytalanság, és többen szoros eredményre számítanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: