„Ha a Fidesz csalni próbál, akkor itt kő kövön nem fog maradni, az biztos” – Mit gondolnak a Tisza-szimpatizánsok a választás előtt?
Öt nappal a szavazás előtt a Szeretlek Magyarország stábja annak járt utána, hogyan lett a kormányváltási reményből sokak számára kétharmados győzelmi várakozás, miközben az utcán egyszerre van jelen a bizakodás, a düh és a bizonytalanság. A Tisza Párt támogatói biztos győzelemről beszélnek, eközben viszont sokan csalástól tartanak.
A rendezvényen megjelent emberek többsége nemcsak Tisza-győzelmet vár, hanem annak arányát is bátran latolgatta. „Szerintem, ha minden jól megy, meglesz a kétharmad” – mondta az egyikük, míg egy másik bizakodó helyi hozzátette, szerinte a Tisza „száz százalék, hogy kétharmaddal nyer”. A szimpatizánsok között
Az optimizmust az országos elégedetlenséggel magyarázzák. „Ezt a mocskos kormányt le kell váltani, mert csak szétrabolták az országot” – fogalmaz egy férfi, aki szerint
Ez a közhangulat egybevágott a választás előtti utolsó közvélemény-kutatásokkal is. A Medián friss mandátumbecslése például a Tisza Párt számára akár a kétharmados győzelmet is lehetségesnek tartotta, míg az Iránytű Intézet felmérése egyértelmű kormányváltó hangulatot és Tisza-előnyt mutatott ki a biztos szavazók körében.
A Fidesz a kampányhajrában nemzetközi segítséggel is próbált mozgósítani. Amikor a riportban az amerikai alelnök, J. D. Vance budapesti látogatásáról kérdeztük az embereket, a legtöbben szkeptikusan reagálnak.
– mondta egyikük, van, aki pedig úgy látja, „aki a Tisza mellett döntött, az már így marad”. A Fidesz kampányrendezvényén készült riportunk szerint a kormánypárti szimpatizánsok között is akadtak olyanok, akik szerint a végeredmény „szoros lesz”, és a kétharmados győzelmet már ők is kizárták.
A kampány utolsó hetét egy biztonságpolitikai hír is tematizálta: a szerbiai Magyarkanizsa közelében robbanóanyagot találtak a Török Áramlat gázvezeték mellett. A videóban megszólalók ezt egyöntetűen kampányfogásnak tartják.
– mondja egy nő, míg mások egyszerűen „kamunak” és „színjátéknak” nevezik az esetet.
Riporterünk arról is megkérdezte az embereket, mit várnak a választás utánra, ha a Fidesz elveszíti a többséget. A válaszok a békés átadás reményétől a nyílt konfrontáció kilátásba helyezéséig terjednek. Van, aki szerint egy ennyi ideje kormányzó párttól elvárható, hogy a vereséget is el tudja viselni, és „megembereli magát, és át fogja adni a hatalmat”. Mások viszont ettől tartanak a leginkább: „Attól is tartok, hogyha olyan eredmény jön, ami nem nekik kedvez, akkor az semmis lesz, nem fogadják el.” A legkeményebb álláspontot egy férfi fogalmazza meg, aki szerint
A feszült hangulat nem előzmények nélküli. A kampányhajrát beárnyékolta a Magyar Péter által kirobbantott debreceni szavazatvásárlási botrány, amelyben hangfelvételek alapján vádolta meg a Fidesz helyi politikusait. Ezzel párhuzamosan a médiában is éles vita zajlott a Tisza Párt rendezvényeinek méretéről, ami odáig fajult, hogy Török Gábor politológus nyilvánosan bírálta a kormánypárti sajtót a valótlan tudósítások miatt.