Meghan nem utazik Harryvel Balmoralba – Már az egész család II. Erzsébetnél van
FRISSÍTVE: A Buckingham-palota bejelentette Erzsébet királynő halálhírét.
A Telegraph, a Metro, a The Sun és a Daily Mail is megerősítette, hogy szóvivőjük korábbi bejelentésével ellentétben
bár állítólag a nap folyamán állandó kapcsolatban volt családtagjaival.
Harry és Meghan pár napos látogatásra érkeztek vasárnap Angliába kaliforniai otthonukból. Meghan két napja a One Young World alapítvány gálaestjén mondott beszédet, majd a pár Németországba utazott, hogy Düsseldorfban hivatalosan is bejelentsék a 2023-mas veterán paralimpiai játékok, az Invictus Games megrendezését. Ma este pedig Londonban, szintén egy jótékonysági rendezvényen vettek volna részt.
Amikor a királynő romló állapotáról, és az állandó orvosi felügyelet alá helyezéséról szóló közleményt ma kiadta a Buckingham-palota, először úgy volt, hogy a sussexiek együtt utaznak Balmoralba.
Károly herceg, Kamilla hercegné és Anna hercegnő már egy ideje a királynővel vannak. Egyébként Vilmos felesége, Katalin és három gyermeke is Windsorban maradtak, a gyerekek most kezdték az iskolaévet, édesanyjuk ment értük kocsival délután.
Így érkezett meg András, Eduárd és Vilmos herceg konvoja a balmorali kastélyhoz:
? [AGORA] Os príncipes Edward, Andrew e William chegam ao castelo de Balmoral, na Escócia, onde está a rainha.pic.twitter.com/lg3Dw3k7V8
— Mundo News (@Mundo__News) September 8, 2022