GASZTRO

Meggyes? Málnás? Citromos? – A nagy gyümölcsös sör teszt!

6 tesztelő, 12 gyümölcsös sör, 500 forint alatt.

Link másolása

Bár az időjárás még elég szeszéjes, már egyre többször süt úgy a nap, hogy egy jó gyümölcsös sört élvezet felpattintani. (Könyörgöm, el se kezdjünk azon vitatkozni, hogy a gyümölcsös sör igazi sör-e... ez a teszt szóljon azoknak, akik velem együtt szívesen fogyasztják ezt a típusú italt.)

Megkértem hát pár barátomat, hogy igyuk végig a szupermarketekben leggyakrabban felelhető márkák gyümölcsös palettáját.

 

A tesztelés és pontozás részletei:

6 tesztelő jött össze, és mindenki 0 és 5 között adhatott pontot, így összesen 30-at lehetett elérni.12 sört kóstoltunk. Mindegyik alkoholos volt, és mindegyik 500 forint alatti árral rendelkezett.

A sörök leírása mellett találtok árakat is, de ezek természetesen üzletenként és akciós időszakonként változhatnak.

Nyilván a teljesség igénye nélkül tudtunk csak nekimenni ennek a dolog. Konkrétan amit éppen a Sparban és a Tescoban találtam, azzal dolgoztunk.

És még itt az elején megemlítenék két olyan tételt, ami nem fért bele a tesztbe, pedig izgalmas és tetszetős termék.

Az egyik az áfonyás Dreher, ami a napokban jelent meg. Biztos vagyok benne, hogy jó pontokat ért volna el a teszten, mert a meggyes Drehert is szerettük, és ez az áfonyás ízesítés egyedülálló a piacon.

A Dreher Áfonya kétféle komlóval készül, alkoholtartalma 4,0 %, ízre pedig a kellemesen fanyarkás áfonyát idézi, keserűsége pedig egy könnyű sörének felel meg.  

A másik plusz tétel pedig, ami meg szeretnék említeni, egy alkoholmentes, gyümölcsös sör.

Az eredeti terv az volt, hogy alkoholmentes tételeket is tesztelünk, de a 12 alkoholossal kezdtük, így utána már nem maradt bennünk elég lendület, és nagyon egysíkúvá vált a pontozás.

Így most csak egyet emelnék ki ebből a mezőnyből.

A Gösser mangó-citrom ízesítésű mentes söre volt az, ami íz alapján mindenkinek nagyon tetszett. Többek szájából elhangzott az, hogy: Bárcsak alkoholos lenne!

Az alkoholmentes sörök egy teljesen más réteget céloznak meg, mint az alkoholosok. Mi nem igazán tudtunk velük mit kezdeni, de ez a mangós íz és illat, egy igazán finom üdítő. Ha a kezem ügyébe kerülne, bármikor szívesen fogyasztanám.

És most jöjjenek a versenyzők és az értékelésekből kiragadott mondatok. A cikk végén pedig a dobogós helyezettek:

Dreher Szilaj Meggy

világos sör és meggy ízű ital keveréke ( 4% 0,5 l ) 279 Ft

Pozitív megjegyzések:

- finom üdítő

- kellemesen krémes az íze

Kritikák:

- szinte már túl finom egy sörhöz képest

-kevés a szénsav

22 pont

Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale

szűretlen felsőerjesztésű sörkülönlegesség ( 4% 0,5 l ) 329 Ft

Pozitív megjegyzések:

- ez az igazi, dobozos, meggyes sör

- ismerős, jól iható, emlékeztet a rendes sörre is

- kicsit testesebb, szénsavasabb is mint a Dreher

Kritikák:

- az illata nem olyan jó, mint az előzőé

- kevésbé gyümölcsös, inkább sörös íz

23.5 pont

Soproni Óvatos Duhaj Málna Ale

szűretlen felsőerjesztésű sörkülönlegesség ( 4% 0,5 l ) 329 Ft

Pozitív megjegyzések:

- műmálna íz és illat, de ez jó

Kritikák:

- műmálna íz és illat

Ez a tétel vagy nagyon ízlett a málna miatt valakinek, vagy nagyon nem. Elég megosztó volt.

18 pont

Borsodi meggy ale

szűretlen felsőerjesztésű sörkülönlegesség ( 4% 0,5 l ) 269 Ft

Pozitív megjegyzések:

- hasonló, mint az előzők

Kritikák:

- nem annyira jó az illata

- pezcukor

A többihez viszonyítva ez sajnos mindenkinek kevésbé ízlett.

14 pont

Borsodi gyömbér ale

szűretlen felsőerjesztésű sörkülönlegesség ( 4% 0,5 l ) 269 Ft

Pozitív megjegyzések:

- különleges íz, új élmény

- nagy melegben frissítő lehet

Kritikák:

- olyan mint a sör Sprite-tal keverve

- összességében rosszabb mint az igaz, gyümölcsös ízű sörök

Ez volt akinek kifejezetten ízlett, mert jobban hasonlít egy klasszikus sörre, de a bogyós gyümölcsökért rajongók nem szerették.

17 pont

Borsodi Friss Citrom

citromos ital és világos sör keveréke ( 1,5% 0,5 l ) 235 Ft

Pozitív megjegyzések:

- nagyon finom

- frissítő

- ízlik, mert nem érzem a sört

Kritikák:

- az 1.5% az nem igazi alkoholos

- sörnek gyenge próbálkozás

14.5 pont

Desperados

mojito ízű világos sörkülönlegesség ( 5,9% 500 ml ) 350 Ft

Pozitív megjegyzések:

- isteni

- az 5.9 % nagy előnye

Kritikák:

- borzasztó íz és illat

- túl alkoholos

Ez volt az egyik legmegosztóbb tétel. Van, aki imádja, hogy ilyen erős és karakteres, van, aki gyűlöli.

14 pont

Gösser Natur Radler

citromos sörital ( 2,0% 0,5 l ) 249 Ft

Pozitív megjegyzések:

- ilyet máskor is szoktam venni

- ismerem, szeretem

- klassz, citromos

Kritikák:

- gyenge alkoholszázalék

- limonádé, nem sör

22 pont

Szia Uram! Meggy Ale

meggyes ízesítésű belga típusú búzasör ( 4,5% 330 ml ) 399 Ft

Pozitív megjegyzések:

- sörös, karakteres íz

- kesernyésebb, de jó értelemben

Kritikák:

- a neve bicskanyitogató

- szalonna/pizza íz

17 pont

Belle-Vue Extra Kriek

meggyes lambic sör ( 4,1% 0,33 l ) 499 Ft

Pozitív megjegyzések:

- magas gyümölcstartalom

- szép szín, érdekes illat

Kritikák:

- túl édes

- mézes íz, de nem jó értelemben

- 3dl-hez képest magas ár

13 pont

Hoegaarden Rosée

világos, szűretlen belga fehér sör málnával ízesítve ( 3% 0,25 l ) 499 Ft

Pozitív megjegyzések:

- isteni illat és íz

- na ez igazán jó

- nem műanyag málna íz, hanem kellemesen gyümölcsös

Kritikák:

- túl kicsi

- kevés alkohol

28 pont

Mort Subite

belga meggyes lambic típusú sörkülönlegesség ( 4% 0,25 l ) 499 Ft

Pozitív megjegyzések:

- isteni

- a legjobb eddig!

- cseresznyés

Kritikák:

- túl kicsi

- nem olyan jó, mint az előző

26 pont

A pontszámok alapján a következő sörök álltak fel a képzeletbeli dobogónkra:

1. Hoegaarden Rosée - 28 pont

2. Mort Subite - 26 pont

3. Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale - 23.5 pont

Nektek melyik a kedvenc, gyümölcsös sörötök?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Egy kis Ázsia Pesten - 6 étterem, ahol autentikus keleti ízeket találsz
Kínai, vietnámi vagy indiai ételre fáj a fogad? Budapesten rengeteg autentikus, ázsiai hely van, amiből a kedvenceinket most csokorba is gyűjtöttük.

Link másolása

A nagyváros előnyeihez tartozik a sokszínűség. Hogy egy településen belül többféle népcsoport, tájegység esszenciáját szívhatjuk magunkba. Ennek egyik legegyszerűbb és legélvezetesebb módja a gasztronómia.

Budapesten a nemzetek konyhái virágkorukat élik, így például ázsiai helyekből sincs hiány. Ráadásul jóval autentikusabb és izgalmasabb éttermek is léteznek a "sarki kínainál". Mi most ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorral.

 

Ramenka

A Ramenka nemrég a Kazinczy utcából elköltözött a Nagymező utcába, és ennek eredményeként most egy sokkal tágasabb vendégtérben foglalhatunk helyet.

De nemcsak az asztalok száma növekedett meg, hanem a konyhájuk mérete is, így nyolcra bővült a választható leveseik listája.

Persze a különböző extra feltétek miatt a tényleges variációk száma ennél jóval több.

Én egy klasszikus "ramenka" levest választottam, tonkocu levesalappal (gyömbéres, sertéscsonttal főtt leves). Ennek a tetején a jól ismert sertéscsászár mellett tojás, sárgarépa, naruto, póréhagyma, babcsíra, fafülgomba és pak choi is díszeleg. A leves rendkívül tartalmas, így tényleg csak a kíváncsiság hajtott, amikor berendeltem mellé a zöldséges baot is. De milyen jól tettem!

Ezek a halványzöld tésztafelhők egészen fantasztikusak, és mint kiderült, saját készítésűek. Ráadásul nemcsak a vegetáriánusoknak megfelelőek, de a vegánoknak is, csakúgy mint több levesalapjuk és az egyik gyozájuk. Szóval a húsevők és a növényi étrendet követők itt ugyanolyan könnyen ehetik magukat degeszre.

Cím:

1065, Nagymező utca 21.

Nyitvatartás:

H-Szo: 12:00 - 22:00

V: 12:00 - 20:00

facebook.com/ramenka

MOST Kortárs Bisztró

Ha indiai ételre vágyom, akkor az egyik alapértelmezett hely a fejemben a MOST Kortárs Bisztró, ami igazából nem egy indiai étterem, csak rendkívül erős náluk ez a vonal is.

A hely 2009-ben nyitott, és akkoriban inkább kocsmaként, szórakozóhelyként vagy törzshelyként gondoltunk rá. Aztán egy-egy nagyobb italozás után fedeztük fel az étlap rejtett kincseit, a magyaros vonal mellett megbúvó indiai fogásokat.

Talán életemben először itt ettem igazán jó, autentikus vajas csirkét.

És úgy tűnik, hogy az igazán jó dolgok szerencsére azóta sem változtak.

A belső tér még mindig barátságos, otthonos, az ételek pedig pedig az évek alatt csak tálalásukban lettek még csinosabbak, az íz továbbra is hibátlan. Ez annak köszönhető, hogy a konyhán a kezdetek óta nepáli és indiai személyzet van.

Bár hét közben csak 5 után nyitnak, hétvégén már fél 10-től várják a vendégeket brunchmenüvel. És bár bulit már nem tartanak, különböző vásárok és kiállítások azért erősítik a kortárs vonalat is.

Ha vacillálnátok (nem is értem, miért), ajánlom szeretettel a keddi napot, amikor tikka tuesday-t tartanak. Ilyenkor már 2990 Ft + szervizdíjért lehet belekóstolni egy tikka masalába, egy mangós csirkébe, esetleg vindaloo vagy vajas csirkébe naan kenyérrel.

Cím:

1066, Zichy Jenő utca 17.

Nyitvatartás:

H-Sze: 17:00 - 23:00

Cs: 17:00 - 00:00

P: 12:00 - 00:00

Szo: 10:30 - 00:00

V: 10:30 - 23:00

facebook.com/mostbudapest

IN TOWN Hotpot Budapest

Akit vonz az ázsiai kultúra, annak a hotpotozás kihagyhatatlan élmény, csakúgy mint a kőbányai "kis Kína". A Monori Center környékén már az illatok is teljesen másmilyenek, mint a belvárosban. Itt sétálni olyan élmény, mintha tényleg elutazott volna az ember keletebbre.

A Jegenye utcában található IN TOWN kifejezetten hotpot étterem.

Árad belőle az ázsiai kultúra, de nem túldíszített, túlszínezett, műanyag módon.

Sok a szürke, a barna, a fa, és nagyon kellemes hangulatúak a különböző boxok, ahova a nagyobb társaságok akár külön el tudnak vonulni.

Egy tablet segítségével könnyedén rendelhetünk is. Először alaplevet kell választanunk, ez kerül majd az asztal közepére, és ebben fogjuk megfőzni saját magunknak a különböző finomságokat. Hogy pontosan miket? Ez abszolút rajtunk múlik.

A ráktól a pacalig, a házi tésztától a krizantémig van itt minden. Én azt javaslom, hogy rendeljetek biztonságosabb tételeket, és különlegességeket is.

Bár a főzőlé is ízletes, az ételekhez egy külön asztalnál magunknak keverhetünk ki szószokat. Mindenhez van magyar nyelvű útmutatás, de a személyzet tagjai is szívesen segítenek, ha valahol elakadnánk.

A hotpot nem egyszerűen ebéd vagy vacsora, ez tényleg egy többórás élmény, amihez eredetibb helyet ennél biztosan nem találunk a városban.

Cím:

1107, Jegenye utca 28.

Nyitvatartás:

H-V: 11:00 - 23:00

www.facebook.com

101 Tigris

Mondjuk úgy, hogy a 101 valamelyik egységét kötelező megemlíteni, ha budapesti, ázsiai toplistáról beszélünk.

Újlipót egyik legeredetibb helye, a 101 Tigris egy tajvani stílusú tésztabár, ami egyszerre lehet nagyon izgalmas és kicsit ismerős élmény.

A fűszerek keletre visznek, mégis a hazai lisztből készülő házi tészta nem áll távol egyetlen magyar gyomrától sem.

Bár a tésztalevesek és a szószos tészták elég kiadósak, érdemes a kis tányérok között is kalandozni.

A csirkés kukoricás batyu az első harapás után a kedvencem lett. Nem szabad sajnálni mellőle a chili olajat sem, és az aranykimcsi is jól csúszik mellé.

Kiemelném még a gombalevest, ami hús nélkül is egy íztornádó!

Alapja egy úgynevezett dashi, ami a japánok kedvelt alapleve. A dashit egy algaféle, a kombu áztatásával készítik, ami nagyon különleges aromát kölcsönöz a lének, ez aszalt szilvával, és erdei gombákkal egészül ki. A lébe kerül aztán tészta, majd feltétként sült - szárított paradicsom, fermentált karalábé és újhagyma.

Ugye, hogy kihagyhatatlannak hangzik?

Cím:

1133, Hegedűs Gyula utca 60.

Nyitvatartás:

H-V: 11:30 - 22:00

facebook.com/101tigris

OPIUM Restaurant & Bar

Az OPIUM a legelegánsabb ázsiai étterem, ahol eddig jártam, egészen lenyűgöző a belső design. Már csak ezért is érdemes egy próbát tenni velük.

Bár alapvetően az ételek miatt érkeztem, a hangulat után az italkínálat fogott meg először. Mert jó koktélt lehet kapni a város több pontján is, de az alkoholmentes kínálat sok esetben még mindig rendkívül gyenge. Az OPIUMban viszont tényleg rengeteg kreatív és különleges ital közül választhatunk akkor is, ha nem fogyasztanánk alkoholt. Tejes, jeges, gyümölcsös, édes vagy éppen frissítő - mindenki megtalálja itt az ízlésének megfelelőt.

A konyha vietnámi, francia behatással. Nagyon mai és nagyon látványos formában tálalva.

Az előételek között osztriga és Szent Jakab-kagyló is található, de a klasszikus vietnámi szendvics, a banh mi is megjelenik falatka formájában. És a salátákat is érdemes átböngészni, mert például a lótuszgyökérrel és marhával gazdagított Nom Ngo Sen egy rendkívül friss, mégis laktató fogás.

A főételek közül pedig a sült fekete rizs (Opium Fried Black Rice) rabolta el a szívemet. Akár csirkével vagy disznóval is kiegészíthetitek, de a rák is remekül illett hozzá.

Cím:

1051, Arany János utca 13.

Nyitvatartás:

H-V: 11:30 - 23:00

www.facebook.com

Indigo Express

A végére hagytam az indiai street food csodát, az Indigo Expresst. Igen, a név alapján jól sejtitek, ez a hely az Indigo kistestvére, ami a rohanós hétköznapokban remek választás lehet.

Egyrészt szuper helyen van: pár lépésre a Deáktól. Kétszintes, így a felső részről brutális panoráma tárul elénk az Erzsébet térre és az óriáskerékre.

Másrészt az ételek nagyon jó árban vannak. 2000 - 3000 forintért itt rengetegféle fogás közül választhatunk.

A Thali menü például tökéletes bevezetés az indiai ízek világába, de van vajas csirke, fekete lencse és paneer masala is. A tekercsekkel pedig jó időben akár tovább is sétálhatunk.

És még egy pro tipp: A mango lassit semmiképpen se hagyjátok ki! Frissítő és desszert egyben!

Cím:

1051, Hercegprímás utca 2.

Nyitvatartás:

V-Sze: 11:30 - 23:30

Cs-P: 11:00 - 00:00

Szo: 11:30 - 00:00

facebook.com/indigoexpress.hu

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Nosztalgia a konyában – elkészítettük a 90-es évek legendás receptkártyáinak ételeit
Szinte nem volt olyan háztartás, ahol legalább egy nagyobb pakli ne lett volna ezekből. Ti emlékeztek ezekre a kártyákra? Főztetek valaha belőlük? Mi volt a kedvencetek?

Link másolása

A 90-es évek végén az internet még nem foglalt el túl nagy szerepet az emberek életében, így a TV-ből, a rádióból és az újságokból értesültünk a hírekről, és ezeken keresztül áramlottak a szórakoztató tartalmak is.

A postára járás élmény volt, hiszen az ott kapható magazinok diktálták az aktuális trendeket. A lapkiadók pedig remekül ráéreztek arra, hogy mivel lehet hosszútávra magukhoz láncolni az olvasókat.

A különböző előfizetési akciók és ajándékok mellett gyakorlatilag feldarabolt könyveket árultak.

Ilyen volt például A tudás fája, vagy a Csodálatos állatvilág is. Az első szám mellé kapcsos mappa is járt, és évekig kellett gyűjtögetni bele a lapokat, hogy végül teljes legyen a könyv.

De természetesen nem csak a gyerekeknek készültek gyűjthető tartalmak, a receptkártyákkal a háziasszonyok nagy részét is behálózták.

Én akkoriban tíz év körüli gyerek voltam, és imádtam bármit gyűjteni, így a Kreatív Konyha névre hallgató receptkártyákat is örömmel forgattam.

Nem sokat főztünk belőlük. Talán két olyan receptre emlékszem, amit abból tanultam, de rendezgetni, nézegetni mindenképpen élmény volt.

Aztán mire újra nosztalgiázni támadt kedvem velük, a kártyáknak már csak hűlt helyét találtam a padláson.

Szerencsére egy használtcikkes oldalon nagyjából egy éve felbukkant egy másik kiadó teljes gyűjteménye, így azonnal le is csaptam rá, és most felnőtt fejjel a Mester Kiadó receptkártyáit ismertem meg közelebbről.

A legnagyobb meglepetés ezekkel a kártyákkal kapcsolatban az volt, hogy mennyire jól használhatóak.

A mennyiségek pontosak, a leírások jól értelmezhetőek, és a kártyán látható ételek is igazinak tűnnek.

Három ételt készítettem el a receptek közül, és csak az egyiknél éreztem azt, hogy egy kis javításra szorul. Ha érdekel benneteket az ezzel kapcsolatos tapasztalatom, nézzétek meg ezt a videót:

A három ételt fotón is megörökítettem, és ennyi idő után talán a kiadó sem haragszik meg (főleg azért, mert úgy tűnik, hogy már meg is szűnt), ha számotokra is elérhetővé teszem a receptek leírását.

A csokoládés, mogyorós keksz minden túlzás nélkül az egyik legjobb keksz, amit valaha sütöttem, így annak reprodukálását feltétlenül ajánlom nektek is!

Én ennél a receptnél egy kis lisztet még adtam a gombócokhoz, hogy jobban összeálljanak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
Ha jót akarsz magadnak, ezeket a szószokat kipróbálod a BelFritben
Megmutatjuk, miket kérhetsz a rendelésed mellé. Ha ezek valamelyikére esik a választásod, tuti nem lősz mellé!

Link másolása

Ha egy igazán egyedi és kreatív gyorséttermet keresel, ahol a kínálat nemcsak isteni finom, de az ételek kinézete is lenyűgöző, akkor a BelFrit az a hely, amit mindenképpen fel kell fedezned. A hely nem csak burgereiről híres, hanem az egyedi snack-jei és a sültkrumplik és szószok széles választéka miatt is érdemes kipróbálnod.

Korábban mi már teszteltük a Belfrit burgereit, amik úgy néznek ki, mintha rajzolva lennének, és közben elképesztően finomak is. Illetve megmutattuk, miből készül a BelFrit top 5 burgere. Az étterem azonban nemcsak a burgerek terén nyújt nem mindennapi élményt, hanem a snack-ek és sültkrumplik között is új dimenziókat nyit meg. Erről ide kattintva olvashatsz bővebben!

Ebben a cikkünkben most a BelFrit kínálatában kapható szószokat vesszük górcső alá, hiszen egy jó szósz feldobja az ételt, tökéletes kiegészítő snackek, harapnivalók mellé mártogatósnak.

Szóval egy finom szósz igazi jolly joker! Ezek után már egyértelmű, hogy te sem akarsz kimaradni abból, hogy megkóstold a legütősebb szószokat, ugye? Mutatjuk a kínálatot!

A BelFritben kapható ételeket 16 féle szósszal dobhatod fel. A különleges ízek kedvelőinek ajánljuk az alábbi izgalmas ízeket, mint az Andalouse, ami egy ízletes mustáros mediterrán fűszerezésű és sült zöldséges pikáns szósz. Igazi különlegességként kipróbálhatod a Koktél fantázianevű szószt, amiben a ketchupos alapot bolondítják meg ízletes belga majonézzel, és friss lilahagymával, de legújabban bevezetett Szarvasgombás majonézük is igazi kuriózum.

A csípős ízek kedvelőire 6 féle szósz vár. Olyanok, mint a paradicsomos alappal készült Chili szósz, az Édes savanyú chili szósz, a Samurai, ami egy majonézes alapú csípős belga szósz, a Dzsingiszkán, ami egy enyhén csípős, borsos szósz, tetején lilahagymával meghintve. De megkóstolhatod még a Cheddar sajt szószt is, amibe enyhén csípős jalapeno paprika került, de akkor már a Hannibált se hagyd ki, ami a legerősebb, legkarakteresebb csípős szósz, hagymával a tetején.

Ha szereted a hagyományos ízeket, de jól esik egy kis csavar, akkor BBQ szósz mellett jó választás lehet a Belga tartár, amiben a belga majonéz mellett friss zöldfűszerek is helyet kaptak. És sokak kedvence is kérhető a Fokhagymás majonéz, ami egy karakteres, fokhagymás ízű belga majonéz.

Emellett szószválasztékban természetesen szerepel a hagyományos ízek kedvelőinek a ketchup, a mustár, a Belga majonéz (teltebb ízvilággal rendelkezik az általunk megszokott majonéznél) és az áfonyaszósz is.

A BelFrit nemcsak a burgerekben, hanem a többi náluk kapható ételnél is az egyediségre és minőségre helyezi a hangsúlyt, így minden falat egy különleges gasztronómiai élményt ígér. Megkordult a gyomrod? Akkor ne habozz, az isteni sültkrumplikkal, snackkekkel és burgerekkel jól lakhatsz a BelFrit 13 éttermében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Csülök, perec, sör - megnyílt a Spíler Biergarten
A müncheni Oktoberfest hangulatából inspirálódott a Budai Várnegyed új étterme.

Link másolása

A Zsidai cégcsoport több egysége is különös kapcsolatban áll egymással. A Baltazár és a Spíler nem csupán éttermek nevei, hanem fiktív karaktereké is. Spíler Béla például egy jóképű világjáró, aki utazásai során mindig beleszeret valami újba, majd éttermet csinál belőle.

Így járt most nemrég a müncheni Oktoberfesttel is:

"Egyfolytában csak arra az életteli és vibráló légkörre tudott gondolni. Az a zene lüktetett füleiben éjjel-nappal. A tánc, a nevetés és a baráti beszélgetések jutottak eszébe, valamint a lederhosenben és dirndliben koccintó emberek, a literes söröskorsókat cipelő csinos pincérlányok, meg persze a csülök, a bratwurst és a pretzel."

Tehát a bajor sörözők és sörkertek ihlették a Spíler Biergartent a Budai Várban, de határozottan modernebb köntösbe csomagolták az egészet.

Őszinte leszek, én féltem attól, hogy a személyzet népviseletben fog feszíteni, és hogy a kantáros nadrágok, meg a blúzokból kiduzzadó mellek elviszik majd a fókuszt az italokról és ételekről, de szerencsére nem így lett.

A személyzet öltözetén csak apróbb bajoros utalások fedezhetőek fel. Szerintem ízlésesen megoldották ezt a kérdést.

Magában a helyben is keverednek a designelemek. A kirakatban álló kitömött állatok, a színes zászlók és a berendezés egy része is német retro hangulatot hoz, de az összkép sokkal inkább modern és barátságos. Nem akar autentikus német kocsma lenni, ez egyértelműen látszik.

Ettől függetlenül a kötelező söröskorsók azért központi elemként keringenek az étteremben. Ahogy elnéztem, az emberek többsége legurít egyet már az ebédhez is.

Ebben mondjuk valószínűleg az is közrejátszik, hogy a környék a turisták kedvence, és nem irodistákkal van tele a hely.

Viszont a jó példa ragadós, így mi is ittunk egy-egy sört.

Csapon a saját márkás sörök vannak többségben: Spíler Világos, Búza és Sour Cherry. Meg Pécsi Pils, Pécsi Barna és Leffe Dark. Ezen kívül 15 üveges sör közül választhatunk még, amik között van pár extrább darab, mint például a Szent András Sörfőzde Almás Rétese.

Én nem vagyok nagy sörös, így a gyümölcsös vonalon maradtam, és abszolút elégedett voltam vele.

Érdekesség, hogy mind a sörök, mind pedig a borok nagyrészt magyar gyártók termékei. Szóval ebben sem próbálták a német vonalat erőltetni.

Nem tudom, hogy ez a sörsznoboknak hogy fog esni, biztos van olyan, aki kifejezetten német sörért kiáltana.

Az étlap úgy van kialakítva, hogy mindenki találjon számára megfelelő fogást. Az is, aki a bajor vonal miatt jön, és az is, aki nem.

Hogy csak pár példát említsek a kissé kilógó ételek közül: BBQ Buffalo csirkeszárny, jalapeño poppers, taco bowl, klasszikus cézár saláta, pizza és burger is van. Ezen kívül a házias kategóriában babgulyás, rántott hús, valamint sertéspörkölt is fellelhető.

Mi viszont a sörkerti klasszikusokra voltunk kíváncsiak, így malaccsülköt, lecsót, bajor kolbászt, perecet és császármorzsát is kóstoltunk.
Lecsó sült kolbásszal 4 540 Ft

Imádom a lecsót, minden formában, és ez a kolbász remekül passzolt hozzá. Mondjuk én ezt az ételt inkább magyaros klasszikusok közé tenném, de az ízén ez a tény nem változtat.

Kísérőm malaccsülköt választott, és küzdött is rendesen az adaggal. A hús omlós volt és ízletes. Pár körettel kiegészítve (ropogós burgonya chips, coleslaw, kovászolt házi kenyér) ez egy elég férfias küldetés volt. Szerintem csak büszkeségből gyűrte be az egészet.

Malaccsülök 5 980 Ft

Az egyik kedvencünk azonban a kolbász és perec kombináció lett.

A bajor grillkolbász nagyon más mint a hazai, a húson és a szalonnán kívül zöldfűszereket használnak hozzá, és állagában inkább a szafaládé jellegű termékekhez közelít.

A perec puha volt és kicsit langyos, az édes mustár pedig jó barátja ennek a típusú kolbásznak.

A tematikába talán ez az étel passzol a legjobban, és az ára is úgy van kialakítva (2980 Ft), hogy tényleg bárkinek elérhető legyen.

Bajor kolbász & perec (bajor fehér kolbász mézes mustárral & pereccel) 2 980 Ft

Desszertek közül bár kóstoltunk palacsintát is, a császármorzsa magasan az élre tört.

Sokan a morzsásabb, darás verziót kedvelik, de én élek-halok ezért a németes, piskótaszerűbb változatért.

Tökéletes volt az íze is, és a hozzá érkező almaszósz is. Egy adag az ebéd vagy vacsora befejezéseként bőven elég két főre.

A Spíler Biergarten bár nem a klasszikus, német kocsmákért rajongók törzshelye lesz, abszolút hangulatos és vonzó hely a Budai Várnegyedben.

Sváb zene szól, és van pár étel, ami ezt a hangulatot idézi, de inkább csak inspiráció gyanánt használták a müncheni Oktoberfest hangulatát. Az összkép pedig sokkal modernebb és közérthetőbb lett. Szerintünk megér egy kirándulást!

Cím:

1014,Budapest, Dísz tér 8.

Nyitvatartás:

hétfő - vasárnap

11:00 - 22:00

spilerbiergarten.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk