ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Így fogytam 20 kilót, és lettem sokkal erősebb fejben és lélekben, mint valaha

13 évesen fogyókúráztam először, most 24 vagyok. Több mint 10 évbe telt, mire rájöttem, hogy nincs az a diéta és csodaszer, ami segít rajtam, amíg fejben nem teszem rendbe magam.


Mindig is voltam problémáim a súlyommal. Tulajdonképpen, amióta az eszemet tudom, volt rajtam felesleg. Ezekkel a plusz kilókkal hosszú évekig óriási harcot vívtam. Mindent, de tényleg mindent kipróbáltam, hogy leadjam őket. Ezek a próbálkozások ideig-óráig ugyan enyhítették a helyzetet, de sokáig tartott, mire rájöttem, hogy igazából egy diétával és csodaszerrel sem megyek semmire addig, amíg fejben nem teszem rendbe magam. Amint ez sikerült nemcsak 20 kilóval kevesebb lettem, de fejben és lélekben is sokkal erősebb, mint valaha.

Életem első fogyókúrája

Életemben először 13 évesen kezdtem el fogyókúrázni. Mindig is túlsúlyos kislány voltam. Nagyon sokszor csúfoltak, aláztak meg a külsőm miatt. Még a mai napig élénken élnek bennem azok a rém kellemetlen általános iskolás élmények, most is hallom az osztálytársaim gúnyos megjegyzéseit. Mégsem ezek voltak azok, amik ráébresztették az akkori kiskamasz énem arra, hogy változtatnom kell. 13 évesen már annyi felesleg volt rajtam, hogy az egészségem is veszélybe került.

Egy egészségügyi probléma miatt évente többször is jártam orvoshoz. Sokszor felhívták a figyelmem arra, hogy ha ezt így folytatom tovább, komoly baj lesz. Azt is elmondták, milyen betegségek fordulhatnak elő, például magas vérnyomás. A szüleim is folyamatosan figyelmeztettek és próbáltak segíteni, de senki sem tudott rám hatni. Nem vettem komolyan. Egészen addig nem, amíg aztán tényleg az egekbe szökött a vérnyomásom, sokszor szédültem és folyamatosan fájt a fejem.

Kórházba kerültem, 13 évesen vérnyomáscsökkentő gyógyszert kellett szednem. Úgy engedtek el a kórházból, hogy közölték velem: le kell fogynom, különben vissza fogok kerülni!

Nagyon megijedtem. De természetesen fogalmam sem volt arról, hogyan kell lefogyni, hogy mi az a diéta. Elküldtek egy orvoshoz, aki azt tanácsolta, hogy ne egyek este 6 után, sok zöldséget és csak csirkét fogyasszak, semmi krumpli, tészta, pékáru, zsíros dolgok, cukor, édesség, gyümölcs, gyorskaja, és mozogjak sokat.

Na, hát én ebből indultam ki: nem ettem este 6 után, és tulajdonképpen szinte csak csirke volt a menüm salátával.

Persze mozogtam is, rengeteget görkorcsolyáztam. Elképesztően szenvedtem, az első hetek borzalmasan teltek. Volt, hogy sírtam, volt, hogy hisztirohamot kaptam, teljesen ki voltam készülve. De végül is az eredmény meglett:

három hónap alatt kb. 15 kilót fogytam, a gyógyszert is elhagyhattam. Cserébe viszont volt egy csomó kaja, amit megutáltam, és ami miatt még akkor is bűntudatot éreztem, ha csak átfutott az agyamon a gondolat, hogy de jól esne egy szelet pizza, vagy úgy ennék egy almát.

Bűntudat, kajaundor és visszaesés

Az általános iskola után kollégista lettem, ahol folyamatosan gördültek elém az akadályok. Mivel nem ehettem minden nap csirkét salátával, kénytelen voltam azt enni, amit a kollégiumban vagy a középsuli menzáján főztek. Megjegyzem, világi jó kajákat készítettek a kollégiumban, szóval itt már az akaraterőm is alábbhagyott.

De ettől még elképesztően nehéz volt eleinte enni, mert szinte minden egyes falat után bűntudatom volt, és nagyon, de nagyon szarul éreztem magam azért, amiért ilyen kajákat eszek.

Azt hittem, hogy majd újra kövér és beteg leszek, hogy megint gyógyszert kapok, és nem utolsósorban: újra piszkálni fognak. Aztán amikor láttam, hogy felszaladt pár kiló, de nem dőlt össze tőle a világ, egyre bátrabb lettem. Ekkor még szerencsém volt, mert gyalog jártam suliba, sokat mozogtunk az iskolában és a testnevelés órákon. Az a pár kiló, amit felszedtem, tulajdonképpen még tűrhető volt minden szempontból.

A problémák ismét akkor kezdődtek, amikor kikerültem a középiskolából, amikor már nem mozogtam szinte semennyit, és visszaálltam a “mindent is megeszek bármennyi mennyiségben, bármikor is” életvitelre. Egy szakítás miatt ugyan volt egy rövid időszak, amikor nagyon lefogytam, mert lelkileg nagyon megviseltek a történtek. De ahogy kezdtem megerősödni, nemhogy a fogyás előtti súlyomat értem el újra, hanem még bőven túl is szárnyaltam azt. Innentől elindultam lefelé a lejtőn.

19 éves voltam, egyetemista, rengeteget buliztam, és jártam össze az akkori társaságommal. Megvan az a feeling, amikor hajnalban egy éjszakain zötykölődve tömöd magadba az aluljáróban 500 forintért vásárolt, ki tudja miből készült gyrost, vagy a párszázas Mekis menüt? Persze, ezek felejthetetlen élmények, amik hozzátartoznak ehhez az életszakaszhoz, csakhogy én egy-egy buli előtt képes voltam 2-3 napig is leveseken, salátán és kávén élni, hogy jól mutassak a kis fekete rucimban vagy a farmeromban. Aztán hajnalban betoltam a gyrost vagy a hamburgert, majd hazamentem, és még kiettem az egész hűtőt.

Ez egy ideig csak akkor volt így, amikor éppen valahová mentem, aztán már mindennapossá vált, hogy pár napig “diétáztam” (értsd: nem ettem kb. semmit), majd elmentem bevásárolni és fél óra alatt egy egész hűtőnyi mennyiségű kaját magamba toltam. Végül már csak a rengeteg evés maradt meg.

Két évvel ezelőttig egyáltalán nem figyeltem oda arra, mit eszem. Ráadásul olyan emberek vettek körbe, akik elhitették velem, hogy egyszer élünk, “miért ne csinálnánk azt, amit szeretünk, miért ne ennénk meg azt, amit csak akarunk, akkor és úgy, ahogy csak akarjuk?” Kontroll nélkül, mit sem törődve az egészségünkkel.

Aztán két évvel ezelőtt ráálltam a mérlegre, és majdnem azzal a lendülettel lefordultam róla: 88 kilót mutatott. “Fénykoromban” 70 körül voltam. Sokkot kaptam és pánikba estem. Elkezdtem diétázni: egyik napról a másikra ismét alkalmazni kezdtem a jól bevált csirke-saláta kombót. És persze iszonyat türelmetlen voltam, már két nap alatt csodát reméltem. A mérleg nyilván semmilyen változást nem mutatott, így hát vettem egy új mérleget.

Az egy kilóval kevesebbet mért, mint a régi, de másnap már két kilóval többet. Szinte az összes netről rendelhető életmódváltó programot, csodateát és kapszulát kipróbáltam, még léböjtkúrát is tartottam. Egy ideig sikerült is fogyni ezekkel, de ahogy véget ért a program, elfogyott a kapszula, vagy újra szilárd ételt ettem, nemcsak a leadott kilókat szedtem vissza, de még pár pluszt is.

Elképesztően rossz lelkiállapotban voltam: gyűlöltem magam, utáltam a testem, és haragudtam magamra azért, mert egy gyenge szar vagyok. Csalódtam magamban azért, mert alapvetően olyan ember vagyok, aki a falon is átmegy, ha nagyon el akar érni valamit, most meg az első akadályokat sem tudom átugrani. Persze, hogy nem, mert valójában nem is átugrani akartam, hanem megkerülni őket.

Sok-sok átsírt éjszaka, falási roham és bűntudat után aztán rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Muszáj változtatni a hozzáállásomon, különben minden szenvedés hiábavaló lesz és ugyanitt fogok tartani évek múlva is.

- 20 kiló és a “minden fejben dől el” művészete

Leültem a gép elé, cikkeket kerestem, videókat néztem, könyveket kezdtem olvasni arról, hogyan működik a szervezetünk, hogyan indul be a fogyás, hogyan lehetek egészséges. Az egyik legjobb és egyben legrosszabb tulajdonságom szerintem az, hogy túl őszinte vagyok, ami a szívemen az a számon. Hát most ezt alkalmaztam magammal szemben is, és elmagyaráztam a hülye fejemnek, hogy minden, amit eddig akadálynak hittem, valójában nem létezik, és saját magamnak gyártottam kifogásokat, amivel az volt a célom, hogy felmentsem és megnyugtassam magam: nem én csinálom rosszul, csak nem működik. De, én csináltam rosszul!

Elkezdtem számolni a kalóriákat, odafigyelni arra, hogy megfelelő mennyiségben vigyek be szénhidrátot, fehérjét és zsírt. Ezeket magamnak számoltam ki, de egy applikáció segítségével követtem, hogy amit megeszek, abban mennyi kalória van.

Sokat segített, hogy ezekkel az appokkal már a kész termékeket is nagyon jól lehet naplózni, hiszen csak be kell olvasni a vonalkódokat, de ezt egy rendelt kajánál nem tudod megcsinálni. Ezért elkezdtem főzni, mindent mérni és dobozolni.

Elképesztően élveztem az egészet: megtervezni a napi menüt, látni magam előtt a sok színes ételt és dobozt. Ilyenkor mindig elégedettség fog el.

Közben pedig megtanultam, hogy igazából nem kell lemondanom semmiről, egy csomó ételt, süteményt átalakítottam magamnak úgy, hogy az sokkal egészségesebb legyen.

Ugyanakkor a kulcs, a titok nem ebben rejlett, hanem abban, hogy türelmes és elfogadó lettem magammal szemben, és megengedtem, hogy legyenek olyan dolgok, amikről nem kell lemondanom.

Ilyen például az, hogy a kávémat a mai napig tejjel és nádcukorral iszom, mert én így szeretem. Vagy, hogy van, amikor megkívánok egy csokit, vagy valamilyen sütit, akkor azt igenis megeszem, az étkezésemet pedig, ha lehet, ehhez igazítom. Elfogadom, ha valamelyik nap nem sikerül úgy ennem, ahogy terveztem, vagy mondjuk egy olyan eseményen, baráti összejövetelen veszek részt, ahol nem a kis dobozos kajáimat eszem, hanem például pizzázunk egyet. Nem csinálok ebből rendszert, nem ez az alap, de igenis kellenek ilyen étkezések, ilyen napok, amikor nem azon görcsölök, mit eszem, hanem csak élvezem az életet, bűntudat nélkül.

A másik elképesztően fontos dolog, ami hozzájárult a sikerhez, az a mozgás volt.

Gyerekként sokféle mozgást kipróbáltam: úsztam, táncoltam, görkorcsolyáztam, síeltem, zumbáztam is. De a futást például mindig gyűlöltem. Mégis sokáig azzal próbálkoztam, mondván, hogy hát ez mindenkinek olyan jól megy, meg mindenkit annyira kikapcsol. A nagy szart: nekem fájt tőle a bokám, a térdem, két perc után már szenvedtem az egésztől, semmi örömöt nem leltem benne.

Maradt az edzőterem, de nem tudtam, hogyan álljak neki. Ráadásul volt két nagyon rossz tapasztalatom korábbról két elképesztően bunkó edzővel, akik nagyon megalázóan és lenézően beszéltek velem, és majdhogynem hülyének néztek, amiért nekem nem volt alap, hogyan kell megcsinálni egy-egy gyakorlatot. Hát már hogyan lett volna alap, amikor korábban sosem csináltam még ilyet?!

Másfél éve viszont megtaláltam azt az edzőt, akivel jól tudunk együtt dolgozni. Szóval nagyon nem mindegy, kitől kérsz segítséget, pláne, hogy az edződ látja a leggyengébb énedet is.

A súlyzós edzések mellett pedig rengeteg más mozgásformát kipróbáltam, de számomra a HIIT (High Intensity Intervall Training) vált be a legjobban.

Őszintén szólva, a korábbi rossz tapasztalatok után sose gondoltam volna, hogy egyszer majd tényleg jól fogom magam érezni egy edzőteremben, vagy hogy boldogsággal fog eltölteni egy egyórás itthoni edzés. Egyáltalán képes leszek arra, hogy egyedül nekiálljak mozogni, csak azért, mert olyan jólesik. De ez is sikerült!

A mozgás viszont nemcsak a külsőmre volt jó hatással, hanem lelkileg és fejben is nagyon sokat változtam emiatt.

Lelkileg azért, mert le tudom vezetni a stresszt, fejben pedig azért, mert megtanultam, hogy egy csomó dologra képes vagyok, ha oda koncentrálok, ahova kell. Ja, és persze az sem utolsó, hogy nem fizikai, hanem szellemi munkát végzek, amivel az agyam rendesen lefárad, és annyira jó érzés legalább az edzés idejére kikapcsolni, és csak magamra figyelni.

Hát így fogytam le 20 kilót! De, ami ennél is sokkal fontosabb számomra, hogy fejben és lélekben is sokkal erősebb lettem. És életemben először még azt is ki merem mondani, hogy büszke vagyok magamra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni” – Dr. Aczél Petra meghökkentő tanácsa a digitális zaj korára
A kommunikációkutató az egó háttérbe szorítását javasolta a hitelesebb élethez a Tudatos döntések adásában. Szerinte a valódi kapcsolódás kulcsa nem az önérvényesítés, hanem a jelenlét megélése.


A digitális zaj korában, amikor a figyelem lett a legértékesebb valuta, felmerül a kérdés: tudunk-e még érdemben beszélgetni, vagy már csak elbeszélünk egymás mellett?

A kommunikáció tétje ma már egzisztenciális: érteni a körülöttünk lévő világot – vagy menthetetlenül eltévedni benne.

Ezt a gondolatot járta körbe dr. Aczél Petra kommunikációkutató, a hazai felsőoktatás több mint harminc éve megkerülhetetlen alakja a Tudatos döntések podcast január végi adásában.

„Ha nem tudunk eligazodni a média világában, ha nem tudunk jól kommunikálni – vagy akár értelmezni azt, ami körülvesz minket –, akkor bizony komoly bajba kerülünk” – szögezte le a szakember a Remind magazin által is feldolgozott adásban.

Szerinte a tudás önmagában kevés; ha nem válik érthetően és hitelesen megoszthatóvá, elveszíti minden társadalmi értelmét.

Ezzel szembesítette azt az elitista nézetet, amely szerint ami közérthető, az szükségképpen felszínes is. A probléma épp az, amikor a tudomány vagy a művészet bezárkózik elefántcsonttornyába.

„Ott állunk egy kiállítótérben, és azt érezzük: ez már nem nekünk szól” – hozott egy hétköznapi példát.

A jelenség a tudomány világában is pusztít, amikor a szakmai óvatosság elnémítja a hiteles hangokat.

A COVID-járvány alatt ez drámaian megmutatkozott: amíg a tudomány óvatoskodott, az áltudomány harsányan és egyszerűen beszélt, betöltve a kommunikációs űrt.

Aczél Petra számára a kommunikáció alapjait a gyermekkori családi közeg teremtette meg, ahol a beszélgetés nem praktikus ügyintézés, hanem a közös gondolkodás terepe volt.

A valódi párbeszéd alapja nem a kimondott szó, hanem a megelőző figyelem és kíváncsiság.

A tudatosságot egyetlen szóban sűríti össze: jelenlét. Vagyis az a képesség, hogy nem spórolunk az odafigyeléssel, és nem vagyunk fél lábbal máshol.

Korunk egyik legnagyobb problémájának azt látja, hogy a tudástársadalom elterelte a fókuszt a részvételről, a fiatal generációk pedig gyakran „nincsenek otthon” a saját korukban, ami súlyos mentális terhekhez vezet.

A kutató leszámolt azzal a modern mítosszal is, hogy a siker kulcsa az extrém leegyszerűsítés.

„Soha nincs általános recept a kommunikációra” – jelentette ki határozottan. „Az az állítás, hogy akkor leszel sikeres, ha mindent egy szóba tudsz sűríteni, egyszerűen nem igaz.”

A beszélgetés végén egyetlen, paradox útravalót hagyott a hallgatóknak: „úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni.” Hozzátette: ne vegyük magunkat túl komolyan, és ne az egónk védelme legyen a cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kátyúba hajtottál és defektet kaptál? Ezt kell tenned, különben bukhatod a kártérítést
Összegyűjtöttük azokat a lépéseket és buktatókat, amelyek döntően befolyásolják a kárrendezés kimenetelét.


Egyetlen rossz pillanat, egy tompa puffanás, és máris kész a baj: defekt, sérült futómű, több tízezer forintos kár. Pedig kátyúkárnál nem csak az számít, mekkora volt a gödör – hanem az is, mit csinálsz az első percekben. Mutatjuk, hogyan növelheted drasztikusan az esélyedet arra, hogy valóban kifizessék a kárt.

A szokatlanul hideg, jeges időjárás idén különösen kegyetlen volt az utakhoz: országszerte látványosan megszaporodtak a kátyúk, velük együtt pedig a kellemetlen – és gyakran költséges – autós meglepetések.

Bár sokan nem tudják, a kátyúk okozta sérülések után lehet kártérítést igényelni, a gyakorlatban a legtöbb autós már az első lépésnél elbukja az ügyet.

A MABISZ adatai szerint a kátyúkár-bejelentések közel fele adminisztratív okok miatt kerül elutasításra. Vagyis nem azért, mert nem volt kár, hanem mert rosszul, hiányosan vagy nem a megfelelő helyen indult el az ügy. Bokros Máté Levente, biztosítási szakértő, az Atervező.hu alapítója szerint a siker kulcsa a felkészültség és a helyszíni precizitás – nem az, hogy mennyire volt mély a kátyú.

Nem a kátyú méretét nézik

Jogilag a kátyúkár a közút kezelőjének felelősségi körébe tartozik, de ez messze nem jelenti azt, hogy automatikusan fizetnek is. A felelősségbiztosító nem a kátyú méretét vagy formáját vizsgálja, hanem azt, hogy:

  • az úthiba valóban alkalmas volt-e a konkrét sérülés okozására,
  • és mindez egyértelműen bizonyítható-e.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az út kezelője mentesülhet a felelősség alól, ha az úthibára figyelmeztető tábla volt kint, vagy ha a kátyút ideiglenesen jelölték. Emellett a vezetési körülmények is fókuszba kerülnek: nem az a kérdés, ki lehetett-e kerülni a kátyút, hanem az, hogy a sofőr ésszerűen járt-e el az adott forgalmi, időjárási és látási viszonyok között. Bokros Máté Levente elmondása szerint a károk jelentős részét a nem megfelelő sebesség okozza, ezért a vezetési körülmények vizsgálata a kárrendezés része.

Ezért kulcsfontosságú, hogy a kárbejelentéskor részletesen és pontosan írd le a történteket. Minden a felkészültségen és a helyszíni precizitáson múlik.

Mi az első dolgod, ha kátyúba hajtasz?

A biztosítási szakértő kiemelte: kátyúkárnál célszerű rendőrt hívni, még akkor is, ha nincs személyi sérülés, mert a hatósági jegyzőkönyv kulcsfontosságú bizonyíték. Ennek hiánya komoly nehézséget okozhat a kár rendezésében.

A kárt első körben nem a biztosítónál, hanem a közút fenntartójánál kell írásban bejelenteni. A rosszul megcímzett kárigény eljárási okból is elbukhat, még akkor is, ha a károsodás ténye nem vitatott. Magyarországon az útkezelői rendszer nem egységes, ezért kiemelt körültekintés szükséges.

Autópályák és gyorsforgalmi utak: MKIF Zrt.

Országos fő- és mellékutak: Magyar Közút Nonprofit Kft.

Településeken belül: jellemzően az önkormányzat

Budapesten: Budapest Közút Zrt. és a kerületi önkormányzatok

Dokumentálás: itt nem lehet félmunkát végezni

A sikeres kárrendezéshez komplex dokumentációra van szükség:

  • rendőrségi jegyzőkönyv,
  • tanúnyilatkozat (ha van, és jobb, ha van),
  • részletes kárigény,
  • több, beazonosítható fénykép a kátyúról és az autóról,
  • javítási számlák a kár összegének igazolására.
A fotóknál nem elég egy közeli kép a gödörről: látszania kell a helyszínnek, a környezetnek, sőt az utcatáblának is, lehetőleg több szögből.

Bár videót egyelőre nem kérnek a biztosítók, egy későbbi jogvita esetén aranyat érhet.

A szakértő külön kiemeli: ilyenkor nincs „okosba megoldjuk”. A javításról szóló számlákat meg kell őrizni, a cserélt alkatrészeket érdemes megtartani, személyi sérülésnél pedig az orvosi dokumentáció is elengedhetetlen. Továbbá hasznos lehet néhány szemtanú is, akik alátámaszthatják, hogy a sofőr nem lépte túl a megengedett sebességet. Ha nem tudod egyértelműen bizonyítani, hogy az úthiba okozta a kárt, a fenntartó nem fog felelősséget elismerni, és a biztosító sem fizet.

Van könnyebb út? Igen, de nem mindenkinek

Ha rendelkezel CASCO-val vagy kötelezőhöz kötött kátyúkár-kiegészítéssel, a biztosító átvállalja az ügyintézést, segít az útkezelő azonosításában, és megtéríti a kárt. Sőt, a regresszt – vagyis a kár behajtását az útkezelőn – is intézi.

Adminisztratív szempontból ez jelentősen egyszerűbb megoldás, mint a közvetlen igényérvényesítés az útkezelőnél. Fontos azonban, hogy a biztosítás ilyenkor sem fedezi az esetet, ha az úthibára figyelmeztető jelzés ki volt helyezve.

Milyen alkatrészekre terjed ki általában a kiegészítő kátyúkár biztosítás?

Bokros Máté Levente elmondta: jellemzően a gépjármű gumiabroncsai, keréktárcsái, tengelycsonkjai, kerékagyai, csonkállványai, gólyalábai és lengéscsillapítói tartoznak a biztosított alkatrészek közé. Emellett a fényezési és egyéb apróanyag költségek is téríthetők. Érdemes számolni azzal, hogy ha egy alkatrészt az ellenoldali párjával együtt kell cserélni, a biztosító csak a sérült darabot téríti, a párját nem.

A szakértő szerint a kátyúkár biztosítások éves díja alacsony, így könnyen kedvet kaphatunk a szerződéskötésre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a CASCO bónusz fokozata csökken, amikor a biztosító kifizeti a kárt, mivel ez kárrendezésnek minősül, és a következő évek díja emelkedhet. Jó hír, hogy ha a kifizetett összeg visszatérül a biztosítónak, a bónusz fokozat visszaállítható. Ez azonban nem automatikus, külön ügyintézést igényel, és könnyen el lehet felejteni.

A legjobb védekezés még mindig a figyelem

A szakértő szerint a legtöbbet továbbra is azzal tehetjük, ha körültekintően vezetünk, és alkalmazkodunk az útviszonyokhoz. Ha mégis bekövetkezik a baj, a türelmes, alapos dokumentálás a legjobb befektetés.

Akár a biztosító, akár az útkezelő felé indítjuk az igényt, a gondos nyilvántartás adja majd a sikeres kártérítés alapját. Ne felejtsük: a kár pontos dokumentálására szánt idő mindig kevesebb, mint amit egy esetleges jogvita során a bíróságon kellene eltölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk