
Távozik az RTL egyik meteorológusa, Vaszkó András - jelentette be a csatorna péntek este. A meteorológus négy és fél évet töltött a csatornánál, a vele készült interjúban pedig elárulta, hogy miért köszön el a csatornától.
– mondta.
Elmondása szerint főállásban a HungaroMetnél dolgozik, az RTL-es szereplés pedig csak mellékállás volt. Egy idő után már nem tudta összeegyeztetni a kettőt.
- fogalmazott Vaszkó, aki elmondása szerint úgy érezte, muszáj változtatnia, és át kellett gondolnia, mi a fontos az életében.
- mondta.
A meteorológus arról is beszélt, hogy hálás az RTL-nek az elmúlt időszakért, és örül, hogy megvalósíthatta gyerekkori álmát. Hatalmas tapasztalatot és fejlődést visz magával. Sőt, azt is megjegyezte „nem mondom, hogy soha nem térek vissza”.
Elkezdődött a viperaszezon, több megyében is számítani lehet rájuk, a szakértők óvatosságra intenek

Elkezdődött a mérgeskígyó-szezon Magyarországon, több helyen is lehet találkozni keresztes viperákkal. Leggyakrabban a Bakonyban, Zala és Somogy erdeiben, a Zemplénben, Tokaj környékén, valamint a Tiszaháton, Szabolcs-Szatmár vármegyében fordulnak elő. A rákosi vipera főként a Fertő és a Hanság környékén él, túraútvonalakon is feltűnhet.
A szakértők szerint nem kell félni ezektől az állatoktól, de fontos az óvatosság. A keresztes vipera rejtőzködő életmódot folytat, általában még azelőtt eltűnik, hogy észrevennénk.
"A keresztes vipera csak a filmekben támad, a legtöbbször már akkor elmenekül az ember elől, amikor megérzi a lépteit, mielőtt még észre vennénk" – mondta Homoki András erdészeti-vadgazdálkodási szakértő a Blikknek.
"A mérge erős, így a marása veszélyes, extrém esetben, illetve gyerekek, öregek, legyengült szervezetű emberek esetében halálos is lehet" – tette hozzá.
A kígyóméreg a keringési rendszert támadja. A marás helyén fájdalmas, feszes duzzanat alakulhat ki, bőrpírral. Előfordul, hogy nem látszik a fognyom, és nem is vérzik a seb. Fél óra alatt eltűnhetnek a jelek a helyi duzzanat miatt, ezért nehéz azonosítani a marást. Ha nagyobb mennyiségű méreg kerül a szervezetbe, az ödéma az egész végtagra is kiterjedhet, és a nyirokcsomók is megduzzadhatnak.
"Bár a magyar viperák mérge különösen erősnek számít, a fajra jellemzően azonban ezek méregtermelése meglehetősen alacsony, nem úgy, mint a mediterrán országokban vagy a Közel-Keleten előforduló viperák esetében, ahol nemcsak erős, hanem sok méreganyagot termel a kígyó" – mondta Homoki András.
A keresztes vipera „spórol” a mérgével, az első harapások többsége inkább figyelmeztető jellegű.
"Ráadásul a keresztes vipera spórolós, nem szereti pazarolni a mérgét, az első harapások nagy része csak figyelmeztetés".
A faj könnyen összetéveszthető az ártalmatlan siklóval. A legjobb, ha békén hagyjuk őket, ezek a hüllők védettek. A keresztes vipera eszmei értéke 50 ezer forint, a rákosi viperáé pedig egymillió forint.
Magyarországon évente mindössze 3-4 esetben fordul elő, hogy keresztes vipera mar meg valakit. Még enyhébb tünetek esetén is szükség van kórházi ellátásra. Az elmúlt 60 évben két halálos eset történt. Az egyik áldozat 2001-ben nem a marásba, hanem az ellenszérumban található fehérjére adott allergiás reakcióba halt bele.
2023-ban Ausztriában történt egy eset, amikor egy keresztes vipera megharapott egy magyar túrázót. A férfi nem tulajdonított jelentőséget a harapásnak, folytatta az útját, állapota viszont egyre rosszabb lett. A hegyimentők egészségügyi csapata látta el, majd mentőhelikopterrel vitték a leobeni kórházba.
A keresztes vipera egyik legnagyobb hazai állománya a Somogy megyei Baláta-tó környékén él, Kaszópuszta közelében. A kirándulók odafigyeléssel elkerülhetik a bajt.
Forrás: Blikk

„Gumicsontok, mi?! Ühümm, persze” – kezdi legfrissebb Facebook-bejegyzését Pottyondy Edina, aki ezúttal nemcsak élesen fogalmaz, hanem egy egész listát is mellékel a közelmúlt kormányzati intézkedéseiről, amelyeket szerinte alkotmányellenesek, jogsértők, vagy egyszerűen csak mélyen cinikusak.
Ahogy Pottyondy hangsúlyozza,
Pottyondy szerint a Tisza Párt elleni támadások is az 50-es évek politikai módszereit idézik: „Bizonyíték nélkül olyan állításokat tesz a miniszterelnök, ami csak úgy értelmezhető, hogy a Tisza betiltása, vezetőinek börtönbe juttatása az elvárás az Ügyészség és a bíróságok felé.”
A posztban Pottyondy Edina sorra veszi a közelmúlt intézkedéseit, köztük az árstopot, amit piactorzítónak nevez, Budapest kivéreztetését, az alkotmánybírói kinevezéseket (Polt Péter és a volt honvédelmi miniszter esete), valamint a Szuverenitásvédelmi Hivatal további megerősítését.
A Pride betiltását, a gyülekezési törvény szigorítását és a rendőri fellépések politikai befolyásolását is úgy értékeli, mint a nyilvánosság totális kontrolljára való törekvést.
– írja Pottyondy.
A bejegyzés talán legkeményebb része az, ahol Pottyondy Edina így fogalmaz: „A közös bűn, a kölcsönösen véres és mocskos kéz ad biztonságot a főnöknek: »Ti is bűnrészesek vagytok, nem vagytok semmivel sem jobbak nálam, és ti is velem buktok, ha én bukni fogok.«”
– zárja posztját a humorista.

Orbán Viktor egy meglepő videót tett közzé TikTok-oldalán: a kormányülés szünetében egy különös karakter táncát láthatjuk, vette észre a 24.hu. A videóhoz mindössze ennyit írt:
A mozgó figura egy indonéz mém: egy baseballütőt tartó farönk, amely az interneten vált népszerűvé. A „tung” szó a szundanéz nyelvben dübörgést jelent.
Bár sokan olasz eredetűnek gondolják ezeket az agyrohasztó karaktereket – a jelenséget „italian brainrot”-ként is emlegetik –, valójában nemcsak olasz, hanem indonéz szereplők is feltűnnek bennük.
A magyar kormány célja, hogy közelebb kerüljön a fiatalokhoz. Az idősebb generáció úgy gondolja, ez a tartalom a fiatalok körében népszerű.
A miniszterelnök a posztban elírta a karakter nevét, de ez nem akadályozta meg abban, hogy részt vegyen ebben a szokatlan online trendben.
A furcsa videót itt lehet megnézni:
@viktor_a_tiktokon Tung tung tung tung sahur beugrott ebédszünetben #orbanviktor #miniszterelnok #follow #fyp #Magyarország #brainrot #tungtungtung #sahur ♬ TUNG SAHUR FUNK - TRXSHBXY & GAVORN