FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ezrek búcsúztatták a 33 éves ugandai futónőt, akit a volt barátja leöntött benzinnel és felgyújtott

Rebecca Cheptegeit szombaton helyezték végső nyugalomra Kelet-Ugandában. Az édesanyja egy olyan pólót viselt a szertartáson, amire az volt írva: nőnek lenni nem lehet halálos ítélet.


Több ezren gyűltek össze Kelet-Ugandában, hogy elbúcsúzzanak az olimpiai maratonfutó Rebecca Cheptegeitől, akit volt barátja felgyújtott. A nő később a sérülései következtében halt meg – írja a BBC.

Dickson Ndiema alig két hete támadta meg Cheptegeit, amikor a nő épp hazafelé tartott Kenya északnyugati részén, ahol edzett.

Az eset rávilágított arra, hogy mekkora probléma Kenyában a nők elleni erőszak ugyanis az elmúlt években több női sportoló is áldozatul esett hasonló támadásoknak. Cheptegei temetési szertartásán, amelyet egy bukwói iskolai sportpályán tartottak, több sporttársa is megjelent.

A helyi tanácstagok szerint Cheptegei „egyszerű és céltudatos életet élt”, és mindig útmutatást nyújtott sporttársainak.

„Sok gyereket inspirált a környéken, hogy elkezdjenek sportolni”

– mondta az egyik sporttársa. A tanácstagok azt is javasolták, hogy egy utat és egy sportlétesítményt is nevezzenek el a futónőről.

Cheptegei négy nappal a támadás után halt meg a kórházban. Az orvosok szerint testének több mint 80 százaléka megégett. A sportoló támadója szintén megégett, miután a benzin egy része ráfröccsent; hétfőn ő is meghalt.

A férfi azután támadta meg a kétgyermekes anyát, hogy az egy istentiszteletről tért haza a God’s Dwelling Ministry nevű egyházból. A lelkész, Caroline Atieno, egy „csodálatos, istenfélő emberként” emlékezett Cheptegeire. Miután hallott a történtekről, még beszélni tudott a sportolóval telefonon, miközben az a kórházban feküdt. A sportoló elsőként a gyermekeiről érdeklődött, akik rendben voltak – mesélte a lelkész a BBC Africa Daily podcastjében. Ezután Cheptegei az őt megtámadó férfiról beszélt: „Miért tette ezt velem?”

Pénteken a családtagok, barátok és a női erőszak elleni aktivisták megnézhették a sportoló koporsóját a kenyai Eldoret városában. Cheptegei édesanyja, Agnes Cheptegei, arcát kezével takarva gyászolt, miközben egy táskát viselt, amit lánya a legutóbbi párizsi olimpián kapott emlékül, ahol a sportoló 44. lett a maratonfutásban. Ezenkívül egy olyan póló volt rajta, amelyen az állt: „Nőnek lenni nem lehet halálos ítélet.”

Cheptegei a harmadik női sportoló, akit az elmúlt három évben meggyilkoltak Kenyában. Mindhárom esetben jelenlegi vagy volt partnerek voltak a fő gyanúsítottak.

2021-ben a világrekorder Agnes Tiropot halálra szúrták, majd hat hónappal később Damaris Mutuát megfojtották.

Egy 2022-es nemzeti felmérés szerint a nők legalább 34 százaléka számolt be arról, hogy élete során már tapasztalt fizikai erőszakot. Ugyanakkor egyes elemzők szerint a női sportolók különösen veszélyeztetettek.

„Ez azért van, mert ők felrúgják a hagyományos nemi normákat, miszerint a nőknek csak a konyhában és a gyereknevelésben van helyük. A női sportolók viszont egyre függetlenebbek, különösen pénzügyileg”

– mondta Joan Chelimo, aki társalapítója a Tirop’s Angels nevű kezdeményezésnek, amely a nők elleni erőszak problémájára hívja fel a figyelmet.

„Nem akarjuk, hogy ez más nőkkel is megtörténjen, legyen szó sportolókról, falusi asszonyokról vagy fiatal lányokról” – mondta Rachel Kamweru, a kormány nemekkel és pozitív diszkriminációval foglalkozó osztályának szóvivője.

Cheptegei futókarrierje kezdetén, 2008-ban csatlakozott az ugandai népi védelmi erőkhöz. Utolsó versenye a párizsi olimpia volt, ahol bár 44. lett, a hazaiak mégis „bajnoknak” hívták. A sportoló 2022-ben aranyérmet nyert a hegyi és terepfutó világbajnokságon Thaiföldön, Chiang Maiban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mit gondoltok a portálunkról? Most elmondhatjátok a véleményeteket!
Sőt, kérjük, hogy tegyétek meg. Csak néhány percet vesz igénybe a kérdőívünk kitöltése, ami a munkánkhoz nagy segítséget jelent.


Változunk, alakulunk, fejlődünk – szeretnénk mindezt úgy tenni, hogy figyelembe vesszük a ti véleményeteket is. A szeretlekmagyarorszag.hu tartalmait ugyanis Nektek, az olvasóinknak készítjük, és mindenképpen az lenne a célunk, hogy a jövőben még inkább kiszolgálhassuk az igényeiteket.

Összeállítottunk egy rövid kérdőívet, mert kíváncsiak vagyunk arra, mit gondoltok a portálról, a tartalmakról:

mi az, amivel elégedettek vagytok, mi az, amit hiányoltok, és mit látnátok szívesen nálunk?

Most osztályozhatjátok, milyen típusú cikkekre kattintotok szívesen, elmondhatjátok, zavarónak találjátok-e a reklámokat, és tippet adhattok nekünk, milyen témákból látnátok szívesen többet a portálon.

Ha megválaszoljátok a kérdéseket, a munkánkat támogathatjátok, és egyben ti is beleszólhattok abba, hogy milyen irányban haladjunk tovább. Fontos számunkra, hogy a portálon megjelenő cikkek és videók a ti érdeklődésetekhez igazodjanak, számít a véleményetek!

A kérdőív kitöltése csak 6 percet vesz igénybe, de nekünk hatalmas segítséget jelent.

Köszönjük, ha szántok időt a válaszadásra, ígérjük, hogy odafigyelünk a véleményetekre.

Itt találjátok a kérdőívet:

Create your own user feedback survey


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Egy 2 és félmilliárd forintot érő Picasso-kép volt a pincéjében, 60 évig nem is tudott róla
A festményt 1962-ben vásárolta egy lomtalanításon Capri szigetén Luigi Lo Rosso, aki nem is sejtette, mekkora műkincsre tett szert. Felesége nem szerette, ezért kellett száműzni a falról.


Meglepő és egyben csodás történetről számolt be a The Guardian: egy Caprin élő férfi, aki lomtalanításokon szerzett tárgyakkal üzletel, még 1962-ben vásárolt egy festményt, amiről most kiderült, hogy Pablo Picasso egyik értékes munkája.

Luigi Lo Rosso a képet még

1962-ben szerezte meg, feltekerve vitte haza, majd egy olcsó keretbe helyezte, és évtizedekig a nappali falán volt.

A felesége azonban ki nem állhatta, így egy idő után a pince mélyére száműzték, ahol bármikor a szemétben végezhette volna.

A festmény valódi értékét végül a férfi fia, Andrea ismerte fel. Még gyerekként egy nagynénjétől kapott művészettörténeti lexikonban látta meg Picasso szignóját, ami feltűnően hasonlított a kép sarkában lévő aláíráshoz. El is mondta az apjának, aki azonban nem hitt neki.

„Nem tudta, ki volt Picasso. Nem volt igazán művelt férfi”

– mondta el a most már hatvanéves férfi a lapnak.

Az elmúlt években a képet több szakértőnek is megmutatták, köztük a világ egyik legismertebb, eltűnt művekre specializálódott szakemberének, Maurizio Seracininek. Az ő közbenjárásával végzett vizsgálatok végül megerősítették: az aláírás eredeti. A festmény így akár 6 millió eurót, vagyis 2,4 milliárd forintot is érhet.

A képen jó eséllyel Dora Maar, a francia fotós és festőművész látható, aki gyakran járt Capri szigetén. Picasso pályája során több mint 14 ezer képet készített, és Dora nemcsak múzsája, hanem szeretője is volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
„Van három napunk felkészülni rá” - pusztító hurrikán tart Gombos Edináék felé
Éppen ott készül lecsapni a Milton hurrikán, ahol Gombos Edina és családja lakik.
FM. Kép: Instagram - szmo.hu
2024. október 08.



Gombos Edina bejelentette, óráról órára közvetíti majd a Floridára lecsapni készülő hurrikánt. Az egykori műsorvezető ugyanis családjával éppen ott él, ahol a pusztító vihar lecsapni készül.

„Újabb hurrikán érkezik, ami már csak azért is meglepő, mert ugye alig tíz nappal ezelőtt Florida nyugati oldalát, még inkább Észak-Karolina egyes részeit teljesen átrendezte a Helene hurrikán. Ez a mostani Milton más útvonalon halad majd, bennünket is érint”

– osztotta meg követőivel Gombos az Instagramon.

A természeti csapásra még három napjuk van, hogy felkészüljenek:

„Van három napunk felkészülni rá. Épp a benzinkútnál vagyok, megtankolom az autómat, ez is a felkészülés része. Hogy hogyan zajlik ez az egész ilyenkor, azt majd megmutatom nektek a következő videómban, mert hogy óráról órára közvetítem majd az eseményeket. Úgy láthatjátok majd a felkészülésünket, azt is, amikor megérkezik a hurrikán. És amikor elvonult, akkor kimegyek a városba szétnézni, hogy mit hagy maga után”

A hurrikán várhatóan 5-ös erősségű lesz – az előrejelzést éppen aközben módosították, hogy Gombos felvette a bejelentkezését. Az 5-ös a legerősebb a jelenleg használt skálán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
699 millió forintért árulják Torgyán József egykori villáját, egy éve még 950 millió volt az ára
Az ingatlan mérete érdekes módon nőtt az egy évvel korábbi hirdetéshez képest: míg tavaly 324 négyzetméterről szólt a fáma, most 410-re nőtt a ház, a telek pedig 1213 négyzetméterről 1264 négyzetméterre gyarapodott. Ez a furcsaság azonban valószínűleg senkit nem zavar, aki komolyan érdeklődik a ház iránt.
Fotó: ATV - szmo.hu
2024. október 06.



Torgyán József egykori földművelésügyi miniszter XII. kerületi villája ismét eladó, és már jelentősen olcsóbban kínálják, mint egy évvel ezelőtt – szúrta ki a Pénzcentrum. A tavaly augusztusban még 950 millió forintért hirdetett ingatlan ára mostanra 250 millióval csökkent, így 699 millió forintért bárki hazaviheti a hatszobás, 410 négyzetméteres, szaunával, borospincével, fűtött garázzsal és márványpadlóval megspékelt luxusvillát.

Az ingatlan mérete érdekes módon nőtt az egy évvel korábbi hirdetéshez képest: míg tavaly 324 négyzetméterről szólt a fáma, most 410-re nőtt a ház, a telek pedig 1213 négyzetméterről 1264 négyzetméterre gyarapodott. Ez a furcsaság azonban valószínűleg senkit nem zavar, aki komolyan érdeklődik a ház iránt.

A villa Torgyán szerint 50 millió forintért került a tulajdonába 2000-ben, és azóta jócskán felújították. Persze a történethez tartozik, hogy annak idején a kisgazda politikus inkább kihagyta vagyonnyilatkozatából a kérdéses ingatlant, nehogy – ahogy fogalmazott – „betörő-, rabló- és robbantócsoportok” tudomást szerezzenek róla, hol lakik pontosan.

(via Pénzcentrum)


Link másolása
KÖVESS MINKET: