Elon Musk monoklival jelent meg a Fehér Házban Trump mellett
Elon Musk pénteken jelent meg a Fehér Házban, ahol Donald Trumppal közösen tartott sajtótájékoztatót. A Tesla és SpaceX vezetője a szeme mellett jól látható monoklival lépett az Ovális Irodába, de arról nem beszélt, hogy hogyan szerezte a sérülést.
A tájékoztatót búcsúként tartották, mivel Musk távozik az amerikai kormányból. Az eseményen Trump a DOGE nevű ügynökségről beszélt, amelyet az állami kiadások csökkentésére hoztak létre. Elmondása szerint
Azt is felidézte, hogy egyszer megkérdezte Muskot az ügynökség elsődleges céljáról, mire azt a választ kapta: „sok elsődleges céljuk van, amelyek mindegyik az okossággal kapcsolatos”.
Musk úgy fogalmazott, hogy a DOGE nélküle is kivételes munkát fog végezni.
Ugyanezen a napon a New York Times egy cikkben arról írt, hogy a milliárdos rendszeresen használ különböző tudatmódosító szereket. A lap szerint ketamin, ecstasy, pszichedelikus gombák és Adderall is szerepeltek Musk repertoárjában, utóbbiból állításuk szerint napi gyógyszeres dobozában 20 tabletta is volt.
Amikor a sajtótájékoztatón erről kérdezték, Musk nem válaszolt a vádakra, ehelyett az újságot kezdte el bírálni.
(via 24.hu)